Kalandos költözés. :)

2019 február: 

Lánykám egyik reggel miután már ötvenedszerre is nagyon-nagyon szépen megköszönte, hogy olyan szép ágyneműt kapott, megszólalt: "Anya, ha valakinek szeretnék jót kívánni, azt kívánnám, hogy legyen ilyen édesanyja, édesapja, ilyen kupiban lakjon és érezze magát ilyen jól." - Műtét utáni lábadozás és költözés idején különösen úszott a ház, tehát bocsássátok meg a tisztaság hiányára használt kifejezését. De annyira aranyos volt, hogy nem tudtam kihagyni... Nem szoktunk csúnyán beszélni, de ez a szó nagyon ritkán elhagyja a szánkat... szégyen és gyalázat... de mi is emberből vagyunk...

A januári műtét után három hét volt a lábadozás, addig nem emelhettem - ezzel szemben nem tudtam ülni, tehát egész nap álltam... de legalább nem emeltem. :) A három hét letelte után azonnal elkezdtem csomagolni. Míg apa dolgozott, én dobozoltam és amikor hazaért, az aznapi adagot elvittük a házba, mert a tulajdonos volt olyan kedves, hogy felajánlotta a korábbi kulcsátadást, hogy be tudjunk pakolni, legyen időnk a költözésre. Naponta két autóval elég sok holmit át tudtunk szállítani, de a nagyobb darabokhoz szükség volt egy utánfutóra, ezért kölcsönkértünk egyet. Bepakoltunk a házba, majd indultunk volna vissza, de a férjem lassan tudott kiállni az utánfutóval, így mire mögém ért, elkezdődött a játék. :) Azt tudni kell, hogy Írországban a kétirányú út gyakran úgy kétirányú, hogy csak egy autó fér el rajta. Megvan a megoldásuk erre a problémára: aki még kint látja, hogy valaki szemből jön, félreáll. Valószínűleg a hölgynek nem esett le, hogy mi bent vagyunk, mert lassan jöttem, hogy a férjem tudjon utánam jönni, hát bejött ő is. Először  megpróbált visszatolatni, de mögötte is álltak. Férjemmel telefonvonalban voltunk, mondtam neki, hogy kérje meg a hölgyet, hogy tolasson vissza, de mögötte már egész sor állt, nem megy. Felajánlotta, hogy szívesen segít. :) Arra nem volt szükség, mert háromgyerekes barátnőm férje ott volt, így kénytelenek voltunk elindulni visszafelé. Közben már mögöttünk is gyűltek az autók. :) Újonnan bérelt házunk előtt van egy kis beugró, oda húzódtak be a mögötte állók, apa kénytelen volt a kertbe visszatolatni utánfutóval - ami trükkös volt, mert a kapu alig szélesebb, mint az utánfutó. Amikor végre visszaértünk, a szembe jövő sor elment, a mögöttünk lévőket kiengedtük és elindultunk. :) Végre túl voltunk a kalandos részen, örültünk neki, de csak most esett le: ebben a dugóban, vesződésben senki nem bántott minket, nem húzták a szájukat, senki nem anyázott, sőt, teljes lelki békével megoldottuk a problémát és még meg is köszönték, hogy a saját utcájukba el tudtak menni. :) Hihetetlen. :) Ha az ember kalandot akar, csak el kell jönnie Írországba, itt akad bőven. :) De le kell hozzá vetkőzni a kikerekedő szemű hozzáállást, mert akinek mindentől kikerekedik a szeme, Írországban kiszárad. :) Itt az ember megtanulja, hogy nincs mese, alkalmazkodni kell - és alkalmazkodik. :) Nem akad fenn semmin, csak teszi a dolgát - ahogy a körülmények engedik. :) 

Matyiról nem sokat írtam, pedig Matykó nagyon ügyes mostanában. Mindig ismétli, amit mondok, ha valamit szeretne, megmondja. Előfordul, hogy 2-3 szavas mondatokat is mond, úgyhogy szépen haladunk. Persze ha éhes és kolbászt szeretne, felsorol egy egész sor kobász, szoszidzs (sausage angolul), vissi (virsli), csap (ketchup). A ketchup a díszítés, soha nem kéri, de fontos, hogy ott legyen a tányéron. De hogy soha ne legyek biztos benne, előfordult, hogy egyik alkalommal csak ketchup-os kenyeret evett, alig tudtam belelopni a virslit. :) Tegnap este amikor apa adott neki vacsorát, a nagy káoszba a kezébe adta a vajas kenyeret, mire Matyi: tányér, tányér. :) Apának előkotortam egy tányért a dobozból, Matyi boldog volt, mert megértettük. :) Hát így vagyunk most. :) Egész nap futkározik, mi meg utána. :) Tegnap nem vettem észre a nagy takarításban, hogy kiment, csak láttam, hogy az ajtó nyitva, mire a szomszéd néni hozta vissza mosolyogva, hogy becsengetett hozzájuk. Szabadkoztam, hogy bocsánat a zavarásért, de költözünk és nagy a káosz. Válasz: jaj, de jó, hogy becsengetett, mert így megtudta, hogy költözünk. Sajnálja nagyon, de Galwayben dolgozik, hátha még összefutunk. :) Sajnálkozva simogatta, lapogatta Matyi kis kezecskéjét, egy jó ideig még itt állt és nézte mosolyogva Matyit, szorongatta a kis kezét, mert tudja, hogy többé nem nagyon fogja. Matyi a lakóparkban is egy színfolt volt, csak az utóbbi időben annyira sok volt a tanulnivaló, hogy ritkán jutottunk ki a házból. Most, hogy látják, hogy pakolunk, sok szomszéd jön oda, hogy mennyire sajnálják, még olyan szomszéd is, aki soha nem szólt hozzánk két szónál többet, velünk töltött fél órát, míg pakoltunk és elmesélte a három szemműtétét, a családját, gyerekeit. :) Fura. :) Ha az ember költözik, mindig kiderül, hogy nem is volt olyan rossz, hogy ott volt. Sajnálgatják és kérdezik, hogy nem szerettünk itt lakni? Mindenkinek elmondtuk, hogy egyáltalán nem emiatt költözünk, hiszen a ház gyönyörű és a lakópark is csendes, békés, de ezt a házat csak két évre kaptuk és nem gondoltuk, hogy ilyen gyorsan találunk albérletet, ezért még év elején kezdtünk házat nézni, hogy legyen időnk találni egyet. Álmomban sem gondoltam, hogy találok egy házat, ahol hatalmas kert van és öt hálószoba - közel Galwayhez. :) Ma hagyjuk el a kis bérelt házacskánkat, már a holmink nagy része ott van, csak takarítunk... szerettem ezt a házat... nem is gondoltam volna, hogy nehéz lesz... de ideje kiszakadni a ház fogságából és szabadon élni. Vár a kert, a nagy ház, az új élet. Hogy mit tartogat... majd meglátjuk. :) 

Szép napot kívánok nektek! :)