Adventi mesék 2019.
Írta:
Mihalik Piroska
Kedves szülők!
Szeretnélek benneteket tájékoztatni, hogy ez a második évi adventi mese.
Az első év adventi meséi a Madármesék, itt elérhetők: https://irorszagbandownszindromaval.blogspot.com/2018/11/egyszer-volt-hol-nem-volt-volt-egyszer.html
Pajtás a második évben költözik anyó életébe, azt olvashatjátok ezen az oldalon.
A harmadik év meséi itt elérhetők. Minden nap feltöltésre kerül egy mese. :) Ha Pajtás és Madáranyó meséi elnyerték tetszéseteket, jövő évi adventi várakozás idején várlak szeretettel a következő évi meséimmel: https://irorszagbandownszindromaval.blogspot.com/2020/12/adventi-mesek-2020.html
Békés és szeretetteljes adventi várakozást kívánok! :)
1. nap
Hűvös,
ropogós őszi reggel volt. Miközben Madáranyó jó meleg kunyhójában
tevékenykedett, kipillantott az ablakon. Meglepődve látta, hogy a néhány
perce még vidáman csacsogó madárkái ijedten szétreppentek.
Kendőjét sietve magára terítve kilépett a kertbe.
- Kutyaugatást hallottam vagy netán tévedek? - morfondírozott
Madáranyó. Nem tévedt. Az ugatás megismétlődött, majd
újra csend lett. A madárkák a kerítés szélén újra
felreppentek, majd visszaszállva figyelték a történést, nem
szívesen hagyták Madáranyó kertjében napi eledelüket. Ki tudja,
mikor jutnak ilyen isteni ennivalóhoz ebben a hidegben?
-
Bújj elő, bárhol vagy! - szólt határozottan Madáranyó és a
hang irányába indult. Amikor közelebb ért, egy reszkető, sártól
csapzott szőrű kiskutyát látott, aki már nem is tűnt olyan
bátornak, mint előtte. - Ó, te szegény pára! Hát te hogyan
kerültél ide? - kérdezte Madáranyó.
- A
nyúl küldött hozzád. - válaszolt gyanakodva a kutyus. - Azt mondta,
hogy hagyjam őt békén, mert ha a kutyaösztön elhatalmasodik
rajtam, akkor szétszaggatom. Hiába esküdöztem, hogy én bizony
nem bántanám, ő a világért sem akart velem barátkozni. Ó, pedig de
jó volna egy sorstárs ebben a cudar hidegben, nem érezném magam
egyedül. Elküldött, hogy keressem meg Madáranyó
kunyhóját a Csicserdő szélén, mert ő adott neki ennivalót,
amikor megszökött húsvétkor abból a szörnyűséges házból,
ahol a gyerekek annyit nyúzták, hogy majdnem belehalt. Te vagy
Madáranyó? Nekem is jutna néhány falat ennivaló? Mindjárt belehalok az éhségbe és nagyon fázom.
- Jó
helyen jársz, kispajtás. Jól tette a nyuszi, hogy ide irányított.
Gyere be a házba, majd ott megmelegszel és kis madárkáink is nyugodtan lakmározhatnak. Nézek neked valami ennivalót. A
karácsonyi pulykát ugyan nem tudom veled megosztani, tekintve, hogy még néhány hét van karácsonyig, de talán akad
egy kis szalonna vagy kolbász a kamrában. Azzal Madáranyó és
újdonsült barátja bementek a házikóba, a madártársaság pedig a kertben
újra jóízű falatozásba kezdett. :) A váratlan vendég mohón habzsolta egyik falatot a másik után, nehogy valaki elvegye előle. Sok ízletes eleségről kellett lemondania az utóbbi időben. Miután mind elfogyott, az edényt fényesre tisztította a mennyei finomság után.
- Jól van, jól van! - szólt nevetve Madáranyó. - Van még étel a háznál, ne aggódj, jut későbbre is. Ne egyél túl sokat, még megfájdul a hasad.
- Mmmmm! - morgott Pajti - Ha tudnád, mennyit éheztem!
- Miért nem jöttél előbb? Akkor nem éheztél volna. - így Madáranyó.
- Nem kerestem az emberek társaságát. Azok a gyerekek iszonyatosan hangosak voltak, tépték a fülemet, a farkamat, a lábamat, mindenfelé vonszoltak, kiabáltak, veszekedtek egymással. Még a dolgomat sem tudtam nyugodtan elvégezni. Ha tudnád, Madáranyó...
- Te pedig megszöktél... - sóhajtott szomorúan Madáranyó. - Tudod, Pajti, karácsony környékén minden olyan felfokozott. A gyerekek hosszú napok vagy hetek óta várják a karácsonyi ajándékokat. Az csak természetes, hogy ilyenkor sokkal izgatottabbak.
- De én nem egy játék vagyok! Én egy élőlény vagyok! Nekem vannak szükségleteim: szeretek rohangálni, ugrálni, játszani, alszom, eszem, amit természetesen később ki is ürítek, ezt minden élőlénynek biztosítani kell. Miért nem gondolnak erre az emberek? Az még nem elég, hogy én bent vagyok egy jó meleg házban. Ha nem hagynak aludni, ha nem tudom elvégezni a dolgomat, ha nem tudok enni-inni, az nekem nagyon rossz. Az nem érdekli őket?
- Ó, Pajti! - sóhajtott Madáranyó.- Ez ennél jóval bonyolultabb. Aki karácsonyra kutyát vesz ajándékba, nem biztos, hogy ezekre mind fel van készülve. Nem feltétlenül rossz emberek ők... csak felkészületlenek.
. De egy élettel játszani nem szép dolog!
- Tudom, Pajti, de sajnos sokan nem értik ezt. Lehet, hogy az a család most megtanulta ezt a leckét. Gyere, üljünk le a tűz mellé melegedni! - Alighogy a tűz mellett letelepedtek, a kiskutya egy szempillantás alatt mély álomba zuhant.
- Aludj csak, kispajtás! Most már biztonságban vagy. - simogatta Madáranyó Pajti kócos bundáját.
2. nap
Miután Pajti kialudta magát, hangos csaholással kevert nyüszítéssel adta Madáranyó tudtára, hogy ő bizony éhes, tessék neki enni adni.
- Jól van, jól van! Csak ne olyan hangosan! Még elijeszted az ide tévedő kismadarakat. Mit fognak enni szegény párák, ha nem találnak sehol ennivalót? Nemsokára itt vannak a hideg téli fagyok. Ha ők éhen halnak, nem lesz ki elpusztítsa a sok kártékony rovart a földekről.
- Bocsánat, Madáranyó! - húzta össze magát a kiskutya. - Olyan hangosan korgott a gyomrom, hogy a hangjára ébredtem.
- Mindjárt nézek neked valami ennivalót.
- Jaj, de jó, Madáranyó! Jaj, de jó, Madáranyó! - ugrált Pajti.
- Ó, te Pajti! Nem vagyok hozzászokva, hogy valaki ilyen hangosan ugrál körülöttem. Még a végén leversz valamit. Ejnye, nyugodj már meg! - nyugtatta az izgága kiskutyát Madáranyó. - Abban a házban is ilyen harsány és türelmetlen voltál?
- Ott mindig elől volt az ennivaló. Valami furcsa, de finom bogyókat kaptam jó sok vízzel. Kellett is hozzá a víz, mert száraz volt, de az a kedves hölgy mindig kitette nekem a friss vizet egy tálba. Annyi bogyót ehettem, amennyit akartam. Már ha hagyták... Nem mindig jutottam ám el az ennivalóig. A gyerekek folyton elrángattak egyik szobából a másikba, betettek a plüssjátékok közé és utána leültek játszani, én meg nézhettem őket. De mondd, Madáranyó, minek kellek én oda, ha mindig valami mással játszanak? Velem nem akartak játszani, mert én mindig mindent levertem, felborogattam játék közben. Ezért amikor hátat fordítottak, elszöktem enni néhány falatot.
- Itt nem fog senki elrángatni sehová, Pajti, de bogyót sem kapsz, mert száraz kutyaeledel nincs a háznál. Ennivaló azért mindig akad, ne aggódj! Ha ennyire szerettek téged, miért szöktél meg végül?
- Ó, Madáranyó, annyira magányos voltam abban a házban! Az a kedves néni néha megsimogatott, de a gyerekek soha nem foglalkoztak velem. Egy idő után mindenhol útban voltam. Már azt sem tudtam, hová meneküljek, hová bújjak el, hogy ne rúgjanak belém vagy ne töröljék fel velem a padlót. Az is baj volt, ha ki akartam menni, az is, ha nem, az sem volt jó, ha ugatok, az sem, ha alszom, semmi nem tetszett nekik. Senki nem akart velem játszani, senki nem akart velem sétálni, az a kedves hölgy pedig soha nem ért rá velem foglalkozni.
- És te bánatodban útnak indultál?
- Nem egészen. Azon a napon, amikor megszöktem, a gazdám nagyon kiabált velem. Próbáltam a gyerekeket rávenni egy kis játékra és ugrálás közben felborítottam egy asztalt. Nagyon fontos dolog borulhatott fel, mert a gazdám nagyon dühös volt. Megijedtem attól, ahogy közeledett felém, ezért menekülni kezdtem. Abban a pillanatban kinyílt az ajtó, én ugrottam egyet és futottam, ameddig csak bírtam. Majd elindultam visszafelé, de sajnos eltévedtem, nem találtam a hazafelé vezető utat. Nem tudtam, merre menjek, minden olyan idegen volt. Nagyon féltem... - sóhajtott szomorúan Pajti.
- Szegény Pajti! Ne aggódj, megleszünk itt kettecskén. - simogatta fejecskéjét Madáranyó.
3. nap
Madáranyó kilépett a kertbe, hogy eleséget szórjon tollas kisbarátainak, de közben nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy vajon kinek jut eszébe karácsony táján eladni egy kiskutyát, főképp egy olyan családnak, ahol gyerekek vannak? A kutyatenyésztők nagyon jól tudják, milyen felelősség egy kiskutya, hogy lehet, hogy mégis felvállalnak egy ilyen tisztességtelen üzletet? Vajon hogyan lehetne megelőzni azt, hogy idén is ilyen szerencsétlenül járjon egy kisállat? Ezek a szegény párák alig 1-2 hónapja születtek, akkor szakítják el az édesanyjuktól. Mennyire félhetnek, amikor egy ilyen zajos családi rendezvénybe belecsöppennek... A sok fény, a hangzavar, a gyerekek húzzák-vonják, emelgetik őket... mennyire fájdalmas lehet, amikor avatatlan kezek felemelik azt a kisállatot... Oly pici még és oly törékeny... Azon morfondírozott, hogyan lehetne elérni, hogy ez többé ne forduljon elő? Talán meg kellene keresnie Erdőt, a remetét, karácsony előtt biztosan szétnéz a faluban. Ő egyébként is mindig mindent tud, mindig mindenkit ismer. Odasietett az ajtóhoz és így szólt Pajtihoz:
- Gyere Pajti, megyünk Erdőhöz. Beszélni szeretnék vele.
- Jaj, de jó! Jaj, de jó! - ugrált kajlán Pajti - Melyik Erdő, Csicserdő?
- Nem az erdőbe megyünk, hanem Erdőhöz, a remetéhez.
- Mindegy, az is jó lesz, az is jó lesz! - csaholt Pajti.
- Csendesebben, Pajti! Még a végén elijeszted a kismadarakat. Azt hiszem, jobb lesz, ha jól kifárasztalak. Tele vagy életerővel, hála Istennek, én viszont a te erőd felével sem rendelkezem. Jobb lesz, ha viszek magammal valamit, amit dobálhatok neked.
- Jaj, de jó, Madáranyó! - lelkesedett Pajti - Ha tudnád, hogy én mennyire szeretek szaladgálni!
- Hát azt látom... - szólt kevésbé lelkesen Madáranyó. - De most már csendesedj le, mert halálra ijeszted az erdő lakóit. - csóválta a fejét nevetve.
Madáranyó magával vitte a tűpárnának szánt kitömött zsákját, ami úgy tűnik, új életre kel Pajti megjelenésével.
- Jó szolgálatot tesz majd ez a kis zsák, Pajti szívesen játszik majd vele - gondolta és nem tévedett. Pajti boldogan hozta vissza az eldobott zsákot és annyira élvezte a játékot, hogy még hangoskodni is elfelejtett.- Úgy tűnik, Madáranyó, új vizekre kell evezned. Meg kell tanítanod Pajtit viselkedni! - gondolta Madáranyó és magában nyugtázta, hogy talán jó úton jár. A kutyagazdi életet meg kell tanulni, nincs mese. Nemsokára jön errefelé az állatorvos, karácsony táján mindig körbejárja Csicserdő környékét. Talán ő ad néhány jótanácsot, ami Madáranyónak hasznára válik.
- Minek nekem állatorvos, Madáranyó? Nézz csak rám, kicsattanok az egészségtől!
- Soha nem lehet tudni, Pajti! Az a legszerencsésebb, ha egy állatorvos megvizsgál. Abban a családban nem vittek állatorvoshoz?
- Nem, miért, miért? Kellett volna? - csodálkozott lihegve Pajti.
- Igen, bizony! Amikor egy kiskutya egy családhoz kerül, mindig meg kell vizsgálnia egy állatorvosnak. Előfordul, hogy azért ugat sokat, mert fáj neki valahol, de még nem tudja pontosan, mi az a fájdalom és nem is tudja elmondani.
- Miért, mi az a fájdalom? Mi az, mi az? - ugrabugrált tovább.
- Ej, de hebehurgya vagy ma! Pontosan erről beszéltem! Nem tudod, mi az. Most már menjünk, beszéljünk Erdővel. - csóválta a fejét mosolyogva Madáranyó.
4. nap
Pajti kifutkározta magát mire odaértek Erdőhöz. Madáranyó elkérte tőle a zsákot és így szólt:
- Most maradj nyugton, mert Erdő nem szereti a hangoskodást. Ha szépen viselkedsz, könnyebben rá tudjuk venni, hogy segítsen megtalálni azt a kutyatenyésztőt, nélküle nem fogunk boldogulni.
- Rendben Madáranyó. - sütötte le a fejét bánatosan Pajti.
- Jól van, ne szomorkodj! Visszafelé még játszhatunk egy kicsit. - paskolta meg a hátát Madáranyó és bekopogott a remetelak ajtaján.
- Jó reggelt, Madáranyó! - köszöntötte jókedvűen Erdő.
- Ez jó jel! - gondolta anyó. - Jó reggelt, Erdő! - szólt hangosan.
- Mi járatban errefelé, ahol a madár sem jár? Vagyis a madár még csak-csak, de más nem igazán... - vakarta meg a szakállát.
- Segítséget szeretnék kérni!
- Mégis miben tudna neked segíteni egy magamfajta remete? - csodálkozott.
- Tudod, az a helyzet, hogy megnőtt a létszám Madárlakban. Pajti csatlakozott hozzám.
- Pajti? Ki az a Pajti? - szólt Erdő meglepetten, majd lenézett a kis szőrpamacsra.
- Én vagyok! - csillant fel Pajti szeme.
Erdő csodálkozva kérdezte:
- Hát te honnan keveredtél Csicserdő vidékére?
- A nyúl küldött Madáranyóhoz. - örült Pajti, hogy végre szóhoz juthat.
- A nyúl? - kerekedett ki Erdő szeme. - Az mégis hogy történhetett? Az üregi nyulak nem barátkoznak kutyákkal.
- De nem ám! - sóhajtott Pajti. - Pedig és nem bántottam volna. Kóborlás közben találkoztam vele. Nagyon egyedül éreztem magam és annyira jó lett volna egy jóbarát abban a cudar világban, de a nyúl a világ minden pénzéért sem akart velem barátkozni.
- Ó, értem... - dünnyögte Erdő.
- Pedig annyira szerettem volna egy sorstársat, akivel megoszthatom a magányomat. Akivel együtt félhetünk és együtt kereshetünk ételt. A nagy kutyák elkergettek, mindenhonnan csak menekültem. Egyedül voltam és féltem. Amikor már nagyon éhes voltam, úgy döntöttem, megfogadom a nyúl tanácsát és elmegyek Madáranyó kunyhójába.
- Ő mondta, hogy keresd meg Madáranyót? - így a remete.
- Igen. Akkor azt hittem, le akar rázni, de már tudom, hogy a nyúl jót akart. Csak tényleg félt szegény.
- Jól van, jól van! - szólt nevetve Madáranyó. - Van még étel a háznál, ne aggódj, jut későbbre is. Ne egyél túl sokat, még megfájdul a hasad.
- Mmmmm! - morgott Pajti - Ha tudnád, mennyit éheztem!
- Miért nem jöttél előbb? Akkor nem éheztél volna. - így Madáranyó.
- Nem kerestem az emberek társaságát. Azok a gyerekek iszonyatosan hangosak voltak, tépték a fülemet, a farkamat, a lábamat, mindenfelé vonszoltak, kiabáltak, veszekedtek egymással. Még a dolgomat sem tudtam nyugodtan elvégezni. Ha tudnád, Madáranyó...
- Te pedig megszöktél... - sóhajtott szomorúan Madáranyó. - Tudod, Pajti, karácsony környékén minden olyan felfokozott. A gyerekek hosszú napok vagy hetek óta várják a karácsonyi ajándékokat. Az csak természetes, hogy ilyenkor sokkal izgatottabbak.
- De én nem egy játék vagyok! Én egy élőlény vagyok! Nekem vannak szükségleteim: szeretek rohangálni, ugrálni, játszani, alszom, eszem, amit természetesen később ki is ürítek, ezt minden élőlénynek biztosítani kell. Miért nem gondolnak erre az emberek? Az még nem elég, hogy én bent vagyok egy jó meleg házban. Ha nem hagynak aludni, ha nem tudom elvégezni a dolgomat, ha nem tudok enni-inni, az nekem nagyon rossz. Az nem érdekli őket?
- Ó, Pajti! - sóhajtott Madáranyó.- Ez ennél jóval bonyolultabb. Aki karácsonyra kutyát vesz ajándékba, nem biztos, hogy ezekre mind fel van készülve. Nem feltétlenül rossz emberek ők... csak felkészületlenek.
. De egy élettel játszani nem szép dolog!
- Tudom, Pajti, de sajnos sokan nem értik ezt. Lehet, hogy az a család most megtanulta ezt a leckét. Gyere, üljünk le a tűz mellé melegedni! - Alighogy a tűz mellett letelepedtek, a kiskutya egy szempillantás alatt mély álomba zuhant.
- Aludj csak, kispajtás! Most már biztonságban vagy. - simogatta Madáranyó Pajti kócos bundáját.
2. nap
Miután Pajti kialudta magát, hangos csaholással kevert nyüszítéssel adta Madáranyó tudtára, hogy ő bizony éhes, tessék neki enni adni.
- Jól van, jól van! Csak ne olyan hangosan! Még elijeszted az ide tévedő kismadarakat. Mit fognak enni szegény párák, ha nem találnak sehol ennivalót? Nemsokára itt vannak a hideg téli fagyok. Ha ők éhen halnak, nem lesz ki elpusztítsa a sok kártékony rovart a földekről.
- Bocsánat, Madáranyó! - húzta össze magát a kiskutya. - Olyan hangosan korgott a gyomrom, hogy a hangjára ébredtem.
- Mindjárt nézek neked valami ennivalót.
- Jaj, de jó, Madáranyó! Jaj, de jó, Madáranyó! - ugrált Pajti.
- Ó, te Pajti! Nem vagyok hozzászokva, hogy valaki ilyen hangosan ugrál körülöttem. Még a végén leversz valamit. Ejnye, nyugodj már meg! - nyugtatta az izgága kiskutyát Madáranyó. - Abban a házban is ilyen harsány és türelmetlen voltál?
- Ott mindig elől volt az ennivaló. Valami furcsa, de finom bogyókat kaptam jó sok vízzel. Kellett is hozzá a víz, mert száraz volt, de az a kedves hölgy mindig kitette nekem a friss vizet egy tálba. Annyi bogyót ehettem, amennyit akartam. Már ha hagyták... Nem mindig jutottam ám el az ennivalóig. A gyerekek folyton elrángattak egyik szobából a másikba, betettek a plüssjátékok közé és utána leültek játszani, én meg nézhettem őket. De mondd, Madáranyó, minek kellek én oda, ha mindig valami mással játszanak? Velem nem akartak játszani, mert én mindig mindent levertem, felborogattam játék közben. Ezért amikor hátat fordítottak, elszöktem enni néhány falatot.
- Itt nem fog senki elrángatni sehová, Pajti, de bogyót sem kapsz, mert száraz kutyaeledel nincs a háznál. Ennivaló azért mindig akad, ne aggódj! Ha ennyire szerettek téged, miért szöktél meg végül?
- Ó, Madáranyó, annyira magányos voltam abban a házban! Az a kedves néni néha megsimogatott, de a gyerekek soha nem foglalkoztak velem. Egy idő után mindenhol útban voltam. Már azt sem tudtam, hová meneküljek, hová bújjak el, hogy ne rúgjanak belém vagy ne töröljék fel velem a padlót. Az is baj volt, ha ki akartam menni, az is, ha nem, az sem volt jó, ha ugatok, az sem, ha alszom, semmi nem tetszett nekik. Senki nem akart velem játszani, senki nem akart velem sétálni, az a kedves hölgy pedig soha nem ért rá velem foglalkozni.
- És te bánatodban útnak indultál?
- Nem egészen. Azon a napon, amikor megszöktem, a gazdám nagyon kiabált velem. Próbáltam a gyerekeket rávenni egy kis játékra és ugrálás közben felborítottam egy asztalt. Nagyon fontos dolog borulhatott fel, mert a gazdám nagyon dühös volt. Megijedtem attól, ahogy közeledett felém, ezért menekülni kezdtem. Abban a pillanatban kinyílt az ajtó, én ugrottam egyet és futottam, ameddig csak bírtam. Majd elindultam visszafelé, de sajnos eltévedtem, nem találtam a hazafelé vezető utat. Nem tudtam, merre menjek, minden olyan idegen volt. Nagyon féltem... - sóhajtott szomorúan Pajti.
- Szegény Pajti! Ne aggódj, megleszünk itt kettecskén. - simogatta fejecskéjét Madáranyó.
3. nap
Madáranyó kilépett a kertbe, hogy eleséget szórjon tollas kisbarátainak, de közben nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy vajon kinek jut eszébe karácsony táján eladni egy kiskutyát, főképp egy olyan családnak, ahol gyerekek vannak? A kutyatenyésztők nagyon jól tudják, milyen felelősség egy kiskutya, hogy lehet, hogy mégis felvállalnak egy ilyen tisztességtelen üzletet? Vajon hogyan lehetne megelőzni azt, hogy idén is ilyen szerencsétlenül járjon egy kisállat? Ezek a szegény párák alig 1-2 hónapja születtek, akkor szakítják el az édesanyjuktól. Mennyire félhetnek, amikor egy ilyen zajos családi rendezvénybe belecsöppennek... A sok fény, a hangzavar, a gyerekek húzzák-vonják, emelgetik őket... mennyire fájdalmas lehet, amikor avatatlan kezek felemelik azt a kisállatot... Oly pici még és oly törékeny... Azon morfondírozott, hogyan lehetne elérni, hogy ez többé ne forduljon elő? Talán meg kellene keresnie Erdőt, a remetét, karácsony előtt biztosan szétnéz a faluban. Ő egyébként is mindig mindent tud, mindig mindenkit ismer. Odasietett az ajtóhoz és így szólt Pajtihoz:
- Gyere Pajti, megyünk Erdőhöz. Beszélni szeretnék vele.
- Jaj, de jó! Jaj, de jó! - ugrált kajlán Pajti - Melyik Erdő, Csicserdő?
- Nem az erdőbe megyünk, hanem Erdőhöz, a remetéhez.
- Mindegy, az is jó lesz, az is jó lesz! - csaholt Pajti.
- Csendesebben, Pajti! Még a végén elijeszted a kismadarakat. Azt hiszem, jobb lesz, ha jól kifárasztalak. Tele vagy életerővel, hála Istennek, én viszont a te erőd felével sem rendelkezem. Jobb lesz, ha viszek magammal valamit, amit dobálhatok neked.
- Jaj, de jó, Madáranyó! - lelkesedett Pajti - Ha tudnád, hogy én mennyire szeretek szaladgálni!
- Hát azt látom... - szólt kevésbé lelkesen Madáranyó. - De most már csendesedj le, mert halálra ijeszted az erdő lakóit. - csóválta a fejét nevetve.
Madáranyó magával vitte a tűpárnának szánt kitömött zsákját, ami úgy tűnik, új életre kel Pajti megjelenésével.
- Jó szolgálatot tesz majd ez a kis zsák, Pajti szívesen játszik majd vele - gondolta és nem tévedett. Pajti boldogan hozta vissza az eldobott zsákot és annyira élvezte a játékot, hogy még hangoskodni is elfelejtett.- Úgy tűnik, Madáranyó, új vizekre kell evezned. Meg kell tanítanod Pajtit viselkedni! - gondolta Madáranyó és magában nyugtázta, hogy talán jó úton jár. A kutyagazdi életet meg kell tanulni, nincs mese. Nemsokára jön errefelé az állatorvos, karácsony táján mindig körbejárja Csicserdő környékét. Talán ő ad néhány jótanácsot, ami Madáranyónak hasznára válik.
- Minek nekem állatorvos, Madáranyó? Nézz csak rám, kicsattanok az egészségtől!
- Soha nem lehet tudni, Pajti! Az a legszerencsésebb, ha egy állatorvos megvizsgál. Abban a családban nem vittek állatorvoshoz?
- Nem, miért, miért? Kellett volna? - csodálkozott lihegve Pajti.
- Igen, bizony! Amikor egy kiskutya egy családhoz kerül, mindig meg kell vizsgálnia egy állatorvosnak. Előfordul, hogy azért ugat sokat, mert fáj neki valahol, de még nem tudja pontosan, mi az a fájdalom és nem is tudja elmondani.
- Miért, mi az a fájdalom? Mi az, mi az? - ugrabugrált tovább.
- Ej, de hebehurgya vagy ma! Pontosan erről beszéltem! Nem tudod, mi az. Most már menjünk, beszéljünk Erdővel. - csóválta a fejét mosolyogva Madáranyó.
4. nap
Pajti kifutkározta magát mire odaértek Erdőhöz. Madáranyó elkérte tőle a zsákot és így szólt:
- Most maradj nyugton, mert Erdő nem szereti a hangoskodást. Ha szépen viselkedsz, könnyebben rá tudjuk venni, hogy segítsen megtalálni azt a kutyatenyésztőt, nélküle nem fogunk boldogulni.
- Rendben Madáranyó. - sütötte le a fejét bánatosan Pajti.
- Jól van, ne szomorkodj! Visszafelé még játszhatunk egy kicsit. - paskolta meg a hátát Madáranyó és bekopogott a remetelak ajtaján.
- Jó reggelt, Madáranyó! - köszöntötte jókedvűen Erdő.
- Ez jó jel! - gondolta anyó. - Jó reggelt, Erdő! - szólt hangosan.
- Mi járatban errefelé, ahol a madár sem jár? Vagyis a madár még csak-csak, de más nem igazán... - vakarta meg a szakállát.
- Segítséget szeretnék kérni!
- Mégis miben tudna neked segíteni egy magamfajta remete? - csodálkozott.
- Tudod, az a helyzet, hogy megnőtt a létszám Madárlakban. Pajti csatlakozott hozzám.
- Pajti? Ki az a Pajti? - szólt Erdő meglepetten, majd lenézett a kis szőrpamacsra.
- Én vagyok! - csillant fel Pajti szeme.
Erdő csodálkozva kérdezte:
- Hát te honnan keveredtél Csicserdő vidékére?
- A nyúl küldött Madáranyóhoz. - örült Pajti, hogy végre szóhoz juthat.
- A nyúl? - kerekedett ki Erdő szeme. - Az mégis hogy történhetett? Az üregi nyulak nem barátkoznak kutyákkal.
- De nem ám! - sóhajtott Pajti. - Pedig és nem bántottam volna. Kóborlás közben találkoztam vele. Nagyon egyedül éreztem magam és annyira jó lett volna egy jóbarát abban a cudar világban, de a nyúl a világ minden pénzéért sem akart velem barátkozni.
- Ó, értem... - dünnyögte Erdő.
- Pedig annyira szerettem volna egy sorstársat, akivel megoszthatom a magányomat. Akivel együtt félhetünk és együtt kereshetünk ételt. A nagy kutyák elkergettek, mindenhonnan csak menekültem. Egyedül voltam és féltem. Amikor már nagyon éhes voltam, úgy döntöttem, megfogadom a nyúl tanácsát és elmegyek Madáranyó kunyhójába.
- Ő mondta, hogy keresd meg Madáranyót? - így a remete.
- Igen. Akkor azt hittem, le akar rázni, de már tudom, hogy a nyúl jót akart. Csak tényleg félt szegény.
Leguggolt a kiskutyához és kedvesen szólt hozzá:
- Tudod, kispajtás, az üregi nyulak jól boldogulnak a maguk világában, de békében kell hagyni őket. Ők félnek a kutyáktól, mert ha az ösztönük elszabadul, akkor kettéroppanthatják őket. A nyulak mindig tartanak a veszélytől, ez tartja őket életben.
- De vajon mi történhetett vele? Szegény nyúl... Őt húsvétra adta egy család ajándékba.
- Talán azt is megtudjuk egyszer. - vette át a szót Madáranyó. - De most nagyon fontos kéréssel jöttem hozzád, Erdő. Mit gondolsz, ki lehet az a felelőtlen tenyésztő, aki karácsonyra kiskutyákat ad el anélkül, hogy utánajárna, hogy hová kerülnek és mi lesz a sorsuk?
Hogy mire jutott Erdő és Madáranyó, azt holnap elmesélem.
5. nap
Erdő gondterhelten vakargatta a szakállát. Nem igazán tudott ilyen tenyésztőről, de előfordulhat, hogy egyszerűen csak elkerülte a figyelmét.
- Madáranyó, én nem igazán ismerek ilyet a faluban, de talán ha körbenézek, utána tudni járni ennek a kutyaügynek. Karácsony előtt mindenképp lemennék, így a látogatást kissé előrehozom és megpróbálom kipuhatolni, ki az a tenyésztő, aki kiskutyákat árul karácsonyra. Valami rémlik, mintha láttam volna egyszer útközben egy családot, ahol rengeteg a gyerek és mindegyikre jutott egy-két kiskutya. Egyszer elmentem a házuk előtt, az udvar tele volt nyüzsgéssel. Megannyi gyerek és kiskutya rohangált össze-vissza, ki merre látott. Ott, abban a pillanatban átfutott a fejemen a gondolat, vajon, hogy tud ellátni ennyi éhes szájat a családfő, hiszen ennyi gyerek és ennyi kutya jó sokat ehet. De mivel nem az én gondom, hát nem is foglalkoztam többet a dologgal.
- Erdő! - szólt békésen Madáranyó - Szeretném, ha tudnád, hogy nem neheztelek rá, hiszen előfordulhat, hogy nem is gondolt bele tetteinek a következményébe. Talán ha tudomást szerez róla, többé nem fog kiskutyákat árulni karácsonyra. No majd kitaláljuk, hogyan tovább, csak találjuk meg.
- Rendben, Madáranyó! Nemsokára jelentkezem Madárlakban.
- Még csak egy utolsó kérdés, Erdő: Láttad mostanában az állatorvost? Jól emlékszem, hogy ez idő tájt kezdi el a körútját? Ha netán erre járna, megtennéd, hogy elküldöd Madárlakba?
- Hát persze, Madáranyó! Múlt évben is ilyenkor járt errefelé.
- Köszönöm Erdő! Most már elköszönök. Csodás estét kívánok neked! - búcsúzott Madáranyó.
- Viszlát Erdő, viszlát Erdő! Csóválta a farkát kitörő lelkesedéssel Pajti és már rohant is előre, nehogy lemaradjon Madáranyó zsákjáról.
Várakozás közben két lábra állt, megmerevedett, mint egy szobor, minden idegszálával feszülten figyelt, majd amikor Madáranyó a zsákot eldobta, mint akit puskából lőttek ki, szélsebesen szaladt utána. Olyan elképesztő gyorsasággal ugrott a zsák után, hogy az egyetlenegyszer sem ért a földre, már a levegőben elkapta minden egyes alkalommal. Madáranyó arra gondolt, hogy ezt a sok energiát bizony le kell vezetni. Bár nem volt a kutyák szakértője, de azt már ő is észrevette, hogy ezeknek az izgága jószágoknak nagy a mozgásigényük, és nagyon-nagy szükségük van rá, hogy kirohangálják magukat ahhoz, hogy utána kezelhetőbbek legyenek. Márpedig Madárlakban nagy szükség van a fegyelmezettségre, mert ha a kis énekesmadarak félelmükben elszoknak Madáranyó "étterméből", annak szomorú vége lehet. Nem biztos, hogy találnak elegendő ennivalót ahhoz, hogy átvészeljék a telet vagy a hosszú vándorlást. Így hát Madáranyó szorgalmasan dobálta egész úton Pajtinak a zsákot, ő pedig fáradhatatlanul hozta vissza újra és újra a kis játékát.
A házba beérve Madáranyó jól telerakta Pajti tányérját, majd miután mindketten jóllaktak, a meleg kályha mellett csodálták, ahogy a nap szép lassan beleolvad piros takarójába és Csicserdő világát betölti a hold fénye. Ha azt gondolod, kisbarátom, hogy a holdfénynél nem is lehet látni, hát csak figyelj, mert a hold fényénél még árnyékot is látni, ha a környéken teljesen sötét van. Márpedig Csicserdő táján a hold és a csillagok olyan fényesen ragyognak, hogy ott bizony nincs szükség más fényforrásra.
Pajti az este hátralévő részében csendesen feküdt a kályha mellett. Nem ugrált, nem csaholt, elégedetten leheveredett és csakúgy szívta magába az életet adó meleget. Élénk, kíváncsi szemei néha éberen körbejártak, majd pihent tovább békésen. Madáranyó elégedetten nyugtázta, hogy eredményes nap volt a mai.
6. nap
Másnap reggel az állatorvos elkezdte év végi körjáratát Csicserdő táján. Minden évben felkészült az ünnepekre, beoltotta kis barátainkat és alaposan megvizsgálta őket. Úgy gondolta, hogy jobb az ünnepek előtt tudomást szerezni róla, ha valahol valami gyanús. Egy gazdi nem örül neki, ha a karácsonyi ebédet család helyett az állatorvos kíséretében fogyasztja el. Madáranyó épp a kertben tevékenykedett, amikor megpillantotta az orvost és kitörő örömmel köszöntötte.
- Csicsergős jó reggelt, Doktor úr! Igazán örülök, hogy látom! Már nagyon vártam, hogy elinduljon a körjáratára.
- Jó reggelt Madáranyó! Én is örülök... - válaszolt kissé bizonytalanul az állatorvos. - Megtudhatnám, mi örömének forrása? Tudomásom szerint Madárlakban nincsen páciensem.
- Tudod, kispajtás, az üregi nyulak jól boldogulnak a maguk világában, de békében kell hagyni őket. Ők félnek a kutyáktól, mert ha az ösztönük elszabadul, akkor kettéroppanthatják őket. A nyulak mindig tartanak a veszélytől, ez tartja őket életben.
- De vajon mi történhetett vele? Szegény nyúl... Őt húsvétra adta egy család ajándékba.
- Talán azt is megtudjuk egyszer. - vette át a szót Madáranyó. - De most nagyon fontos kéréssel jöttem hozzád, Erdő. Mit gondolsz, ki lehet az a felelőtlen tenyésztő, aki karácsonyra kiskutyákat ad el anélkül, hogy utánajárna, hogy hová kerülnek és mi lesz a sorsuk?
Hogy mire jutott Erdő és Madáranyó, azt holnap elmesélem.
5. nap
Erdő gondterhelten vakargatta a szakállát. Nem igazán tudott ilyen tenyésztőről, de előfordulhat, hogy egyszerűen csak elkerülte a figyelmét.
- Madáranyó, én nem igazán ismerek ilyet a faluban, de talán ha körbenézek, utána tudni járni ennek a kutyaügynek. Karácsony előtt mindenképp lemennék, így a látogatást kissé előrehozom és megpróbálom kipuhatolni, ki az a tenyésztő, aki kiskutyákat árul karácsonyra. Valami rémlik, mintha láttam volna egyszer útközben egy családot, ahol rengeteg a gyerek és mindegyikre jutott egy-két kiskutya. Egyszer elmentem a házuk előtt, az udvar tele volt nyüzsgéssel. Megannyi gyerek és kiskutya rohangált össze-vissza, ki merre látott. Ott, abban a pillanatban átfutott a fejemen a gondolat, vajon, hogy tud ellátni ennyi éhes szájat a családfő, hiszen ennyi gyerek és ennyi kutya jó sokat ehet. De mivel nem az én gondom, hát nem is foglalkoztam többet a dologgal.
- Erdő! - szólt békésen Madáranyó - Szeretném, ha tudnád, hogy nem neheztelek rá, hiszen előfordulhat, hogy nem is gondolt bele tetteinek a következményébe. Talán ha tudomást szerez róla, többé nem fog kiskutyákat árulni karácsonyra. No majd kitaláljuk, hogyan tovább, csak találjuk meg.
- Rendben, Madáranyó! Nemsokára jelentkezem Madárlakban.
- Még csak egy utolsó kérdés, Erdő: Láttad mostanában az állatorvost? Jól emlékszem, hogy ez idő tájt kezdi el a körútját? Ha netán erre járna, megtennéd, hogy elküldöd Madárlakba?
- Hát persze, Madáranyó! Múlt évben is ilyenkor járt errefelé.
- Köszönöm Erdő! Most már elköszönök. Csodás estét kívánok neked! - búcsúzott Madáranyó.
- Viszlát Erdő, viszlát Erdő! Csóválta a farkát kitörő lelkesedéssel Pajti és már rohant is előre, nehogy lemaradjon Madáranyó zsákjáról.
Várakozás közben két lábra állt, megmerevedett, mint egy szobor, minden idegszálával feszülten figyelt, majd amikor Madáranyó a zsákot eldobta, mint akit puskából lőttek ki, szélsebesen szaladt utána. Olyan elképesztő gyorsasággal ugrott a zsák után, hogy az egyetlenegyszer sem ért a földre, már a levegőben elkapta minden egyes alkalommal. Madáranyó arra gondolt, hogy ezt a sok energiát bizony le kell vezetni. Bár nem volt a kutyák szakértője, de azt már ő is észrevette, hogy ezeknek az izgága jószágoknak nagy a mozgásigényük, és nagyon-nagy szükségük van rá, hogy kirohangálják magukat ahhoz, hogy utána kezelhetőbbek legyenek. Márpedig Madárlakban nagy szükség van a fegyelmezettségre, mert ha a kis énekesmadarak félelmükben elszoknak Madáranyó "étterméből", annak szomorú vége lehet. Nem biztos, hogy találnak elegendő ennivalót ahhoz, hogy átvészeljék a telet vagy a hosszú vándorlást. Így hát Madáranyó szorgalmasan dobálta egész úton Pajtinak a zsákot, ő pedig fáradhatatlanul hozta vissza újra és újra a kis játékát.
A házba beérve Madáranyó jól telerakta Pajti tányérját, majd miután mindketten jóllaktak, a meleg kályha mellett csodálták, ahogy a nap szép lassan beleolvad piros takarójába és Csicserdő világát betölti a hold fénye. Ha azt gondolod, kisbarátom, hogy a holdfénynél nem is lehet látni, hát csak figyelj, mert a hold fényénél még árnyékot is látni, ha a környéken teljesen sötét van. Márpedig Csicserdő táján a hold és a csillagok olyan fényesen ragyognak, hogy ott bizony nincs szükség más fényforrásra.
Pajti az este hátralévő részében csendesen feküdt a kályha mellett. Nem ugrált, nem csaholt, elégedetten leheveredett és csakúgy szívta magába az életet adó meleget. Élénk, kíváncsi szemei néha éberen körbejártak, majd pihent tovább békésen. Madáranyó elégedetten nyugtázta, hogy eredményes nap volt a mai.
6. nap
Másnap reggel az állatorvos elkezdte év végi körjáratát Csicserdő táján. Minden évben felkészült az ünnepekre, beoltotta kis barátainkat és alaposan megvizsgálta őket. Úgy gondolta, hogy jobb az ünnepek előtt tudomást szerezni róla, ha valahol valami gyanús. Egy gazdi nem örül neki, ha a karácsonyi ebédet család helyett az állatorvos kíséretében fogyasztja el. Madáranyó épp a kertben tevékenykedett, amikor megpillantotta az orvost és kitörő örömmel köszöntötte.
- Csicsergős jó reggelt, Doktor úr! Igazán örülök, hogy látom! Már nagyon vártam, hogy elinduljon a körjáratára.
- Jó reggelt Madáranyó! Én is örülök... - válaszolt kissé bizonytalanul az állatorvos. - Megtudhatnám, mi örömének forrása? Tudomásom szerint Madárlakban nincsen páciensem.
Mielőtt Madáranyó válaszolhatott volna, Pajti hangos csaholással üdvözölte vendégüket, amire válaszul az összes kismadár a közelben lévő fára reppent.
- Ó, hát ki az új jövevény? Még nem találkoztam vele.
- Bemutattam volna, ha van rá alkalmam, de még elég harsány, gyorsan "átveszi a szót". Ő itt Pajti.
- Ó, hát ki az új jövevény? Még nem találkoztam vele.
- Bemutattam volna, ha van rá alkalmam, de még elég harsány, gyorsan "átveszi a szót". Ő itt Pajti.
- Ó, értem. Légy üdvözölve, Pajtás!
- Jó reggelt, jó reggelt! - ugrált örömében Pajti.
- Hát te mindig ilyen izgága vagy? - kérdezte az állatorvos mosolyogva.
- Igen, igen! - ugrált pajkosan. - Te játszol velem?
- Nem, Pajti, én az állatorvos vagyok.
- Ó, de kár! - konyult le Pajti füle - De minek nekem állatorvos? Nincs is semmi bajom. - duzzogott.
- Tudod, Pajti, amikor egy kiskutya beköltözik valahová, akkor az állatorvos meg szokta vizsgálni és kap féreghajtót meg oltást. Gyere, hadd vizsgáljalak meg egy kicsit. - szólította magához barátságosan.
- Jó reggelt, jó reggelt! - ugrált örömében Pajti.
- Hát te mindig ilyen izgága vagy? - kérdezte az állatorvos mosolyogva.
- Igen, igen! - ugrált pajkosan. - Te játszol velem?
- Nem, Pajti, én az állatorvos vagyok.
- Ó, de kár! - konyult le Pajti füle - De minek nekem állatorvos? Nincs is semmi bajom. - duzzogott.
- Tudod, Pajti, amikor egy kiskutya beköltözik valahová, akkor az állatorvos meg szokta vizsgálni és kap féreghajtót meg oltást. Gyere, hadd vizsgáljalak meg egy kicsit. - szólította magához barátságosan.
Négylábú barátunk izgatottan izgett-mozgott vizsgálat alatt.
- Micsodát? Egy oltást? Mi az az oltás?
- Egy aprócska tűt szúrok a bőrödbe és azon keresztül legyengített kórokozókat.
- És a férget miért kell bántani? Mit ártott szegény?
- Ha van neked olyan, az bizony megeszi a te ennivalódat és neked nem marad.
- De én szeretek enni és sokat is eszem. Madáranyó jó nagy tál ennivalót szokott nekem adni. Nyamm! - nyalta meg szája szélét Pajti.
- Sajnos az, hogy megeszed, még nem elég, a szervezetednek hasznosítani is kell, amit megeszel. Jobb, ha kizárjuk ezt és nem kell emiatt is aggódnunk.
- Hát jó...
- Micsodát? Egy oltást? Mi az az oltás?
- Egy aprócska tűt szúrok a bőrödbe és azon keresztül legyengített kórokozókat.
- És a férget miért kell bántani? Mit ártott szegény?
- Ha van neked olyan, az bizony megeszi a te ennivalódat és neked nem marad.
- De én szeretek enni és sokat is eszem. Madáranyó jó nagy tál ennivalót szokott nekem adni. Nyamm! - nyalta meg szája szélét Pajti.
- Sajnos az, hogy megeszed, még nem elég, a szervezetednek hasznosítani is kell, amit megeszel. Jobb, ha kizárjuk ezt és nem kell emiatt is aggódnunk.
- Hát jó...
Majd hirtelen észbe kapott és hátralépett:
- De mégsem! Te tényleg komolyan meg akarsz engem szúrni? Az fáj? Milyen érzés? Madáranyó azt mondta, hogy a fájdalom nem jó dolog.
- Ó, ne aggódj, Pajti! - nevetett az állatorvos. - Nézd csak, ilyen érzés! - és belecsípett Pajti hátába.
- Áuu! - vakkantott meglepetten Pajti. - Ez fájt!
- De honnan tudod, hogy fájt, ha nem is tudod, mi az a fájdalom?
- Mert tudom és kész!
- Értem... Hát ez igazán észszerű érvelés volt. - mosolygott az állatorvos. - Azonban ezt a csípést igazán szépen átvészelted. Mit gondolsz, áteshetnénk gyorsan ezen az oltáson?
- Ám legyen! - morgott kelletlenül Pajti.
Az állatorvos már előkészítette az oltóanyagot és gyakorlott mozdulattal beadta az oltást. Olyan gyors volt, hogy mire a kiskutya ugatott volna egyet, már túl is voltak rajta.
- Látod, Pajti, megy ez, mint a karikacsapás! - mondta az állatorvos.
- Karikacsapás? Mi az a karikacsapás? - ugrált kajlán Pajti.
- Majd anyó elmeséli neked. - mosolygott az állatorvos, miközben átnyújtotta az újonnan kitöltött oltási könyvet. - Itt van Pajti oltási könyve. Kérem, vigyázzon rá, hogy a következő alkalmakon is tudjuk használni.
- Köszönöm szépen, Doktor Úr! - köszönt el megnyugodva Madáranyó és kedvesen odaadott egy finom jutalomfalatot hős kispajtásunknak.
7. nap
Alighogy kitette lábát az ajtón az állatorvos, Pajti máris elkezdett ugrabugrálni.
- Madáranyó, Madáranyó! Mikor megyünk sétálni? Mikor, mikor?
- Te kis türelmetlen, hiszen az állatorvos ebben a pillanatban ment el.
- De tegnap is ilyenkor voltunk kint, tudom én!
- Honnan tudod Pajti?- kérdezte kíváncsian Madáranyó.
- Ó, ne aggódj, Pajti! - nevetett az állatorvos. - Nézd csak, ilyen érzés! - és belecsípett Pajti hátába.
- Áuu! - vakkantott meglepetten Pajti. - Ez fájt!
- De honnan tudod, hogy fájt, ha nem is tudod, mi az a fájdalom?
- Mert tudom és kész!
- Értem... Hát ez igazán észszerű érvelés volt. - mosolygott az állatorvos. - Azonban ezt a csípést igazán szépen átvészelted. Mit gondolsz, áteshetnénk gyorsan ezen az oltáson?
- Ám legyen! - morgott kelletlenül Pajti.
Az állatorvos már előkészítette az oltóanyagot és gyakorlott mozdulattal beadta az oltást. Olyan gyors volt, hogy mire a kiskutya ugatott volna egyet, már túl is voltak rajta.
- Látod, Pajti, megy ez, mint a karikacsapás! - mondta az állatorvos.
- Karikacsapás? Mi az a karikacsapás? - ugrált kajlán Pajti.
- Majd anyó elmeséli neked. - mosolygott az állatorvos, miközben átnyújtotta az újonnan kitöltött oltási könyvet. - Itt van Pajti oltási könyve. Kérem, vigyázzon rá, hogy a következő alkalmakon is tudjuk használni.
- Köszönöm szépen, Doktor Úr! - köszönt el megnyugodva Madáranyó és kedvesen odaadott egy finom jutalomfalatot hős kispajtásunknak.
7. nap
Alighogy kitette lábát az ajtón az állatorvos, Pajti máris elkezdett ugrabugrálni.
- Madáranyó, Madáranyó! Mikor megyünk sétálni? Mikor, mikor?
- Te kis türelmetlen, hiszen az állatorvos ebben a pillanatban ment el.
- De tegnap is ilyenkor voltunk kint, tudom én!
- Honnan tudod Pajti?- kérdezte kíváncsian Madáranyó.
Pajti megállt egy pillanatra.
- Érzem.
- Érzed? Az meg hogy lehet?
- Nem tudom, csak érzem. Te honnan tudod, mit mikor csinálsz? Te nem érzed? - nézett anyóra kíváncsian Pajti.
- Nézd csak, Pajti! Nekem van órám. - mutatott a falra válaszul.
- Érzem.
- Érzed? Az meg hogy lehet?
- Nem tudom, csak érzem. Te honnan tudod, mit mikor csinálsz? Te nem érzed? - nézett anyóra kíváncsian Pajti.
- Nézd csak, Pajti! Nekem van órám. - mutatott a falra válaszul.
Bundás barátunk követte anyó kezét és így szólt:
- Ez az a doboz, ami ketyeg és nem tudok miatta aludni? Ezzel méred az időt?
- Igen. - bólintott elismerően gazdája - Tudod, az időt már az ókor óta mérik, évezredek óta. Az embereknek az idő mérése fontos, ezért az évet felosztották hónapokra, a hónapokat hetekre, a heteket napokra és a napot órákra.
. Innen tudod, hogy hány óra egy nap?
- Ez az a doboz, ami ketyeg és nem tudok miatta aludni? Ezzel méred az időt?
- Igen. - bólintott elismerően gazdája - Tudod, az időt már az ókor óta mérik, évezredek óta. Az embereknek az idő mérése fontos, ezért az évet felosztották hónapokra, a hónapokat hetekre, a heteket napokra és a napot órákra.
. Innen tudod, hogy hány óra egy nap?
- Pontosan. A nap reggel felkel, este lemegy, majd következő reggel újra felkel. Ez egy olyan körforgás, ami mérhető.
- És mégis hogyan?
- Napórával. Az első mérőeszközök a napórák voltak. Abból tudták, hogy mennyi az idő, hogy hol van a napóra rúdjának az árnyéka. De az én faliórám fel van osztva órákra és percekre, ezért én pontosan tudom, hogy mikor megy le és mikor jön fel a nap.
- Ókor... mikor? Á, Madáranyó, túl sok ez nekem. Inkább menjünk játszani. Óra, vagy nem, én tudom, hogy mikor indultunk tegnap. Érzem a lábaimban. Tudom, hogy nekem most menni kell játszani.
- Pajti, még egy dolgot el kell intézzek, de tudod, mit? Ide teszem ezt a homokórát. Mire a homok lepereg, addig végzek a dolgommal.
- Rendben! - egyezett bele Pajti és feszülten figyelte, ahogy a homokszemek peregnek. Mire az utolsó homokszem lepergett, Madáranyó is elkészült. Pajti boldogan ugrándozott körülötte, majd hirtelen megállt. - Madáranyó, ez a homokóra nem ketyeg!
- Nem bizony, Pajti! A homokórának nincs hangja. - mosolygott Madáranyó.
- Akkor miért nem használunk homokórát? Akkor könnyebben tudnék aludni.
- Azért Pajti, mert a homokórán nem tudod mérni a pontos időt.
- Minek neked pontos idő, Madáranyó?
- Mert én nem érzem a lábaimban, Pajti. - nevetett Madáranyó és zsákját zsebre vágva elindult lefárasztani a kis szeleburdit. Egyébként Madáranyónak is jót tesz egy kis erdei séta. Útközben azon gondolkodott, hogy milyen nehéz lehet egy állatnak egy zajos család, ha még az óra ketyegése is annyira zavarja őket. Talán ha rohangálás közben jól lefárad kispajtás, akkor mélyebben fog aludni és nem fog felébredni, bárhogy ketyegjen is az az óra.
8. nap.
Alighogy kiértek Csicserdőbe, Pajti lekuporodott egy fa tövébe és elvégezte a dolgát. Madáranyó kivett a zsebéből egy zacskót és összeszedte.
- Hát te mit csinálsz, Madáranyó?
- Csak nem gondoltad, hogy otthagyom a kutyapiszkot. Eddig is összeszedtem, csak te nem vetted észre, annyira el voltál foglalva.
- De minek azt? Ha otthagyod, rákaparom a földet.
- Pajti, ha otthagyjuk és erre jár egy másik kisállat, jól belehempergőzik.
- Miért baj az, ha belehempereg? Attól lesz ám csodás kutyaillat. - majd megtorpant. - Madáranyó, lehet, hogy rosszul tettem, hogy eddig belehemperegtem? Ezért fürdettek meg mindig utána? Pedig én annyira örültem, hogy jól végeztem a dolgomat. Ők meg mindig elrontották azzal a büdös kutyasamponnal.
- És mégis hogyan?
- Napórával. Az első mérőeszközök a napórák voltak. Abból tudták, hogy mennyi az idő, hogy hol van a napóra rúdjának az árnyéka. De az én faliórám fel van osztva órákra és percekre, ezért én pontosan tudom, hogy mikor megy le és mikor jön fel a nap.
- Ókor... mikor? Á, Madáranyó, túl sok ez nekem. Inkább menjünk játszani. Óra, vagy nem, én tudom, hogy mikor indultunk tegnap. Érzem a lábaimban. Tudom, hogy nekem most menni kell játszani.
- Pajti, még egy dolgot el kell intézzek, de tudod, mit? Ide teszem ezt a homokórát. Mire a homok lepereg, addig végzek a dolgommal.
- Rendben! - egyezett bele Pajti és feszülten figyelte, ahogy a homokszemek peregnek. Mire az utolsó homokszem lepergett, Madáranyó is elkészült. Pajti boldogan ugrándozott körülötte, majd hirtelen megállt. - Madáranyó, ez a homokóra nem ketyeg!
- Nem bizony, Pajti! A homokórának nincs hangja. - mosolygott Madáranyó.
- Akkor miért nem használunk homokórát? Akkor könnyebben tudnék aludni.
- Azért Pajti, mert a homokórán nem tudod mérni a pontos időt.
- Minek neked pontos idő, Madáranyó?
- Mert én nem érzem a lábaimban, Pajti. - nevetett Madáranyó és zsákját zsebre vágva elindult lefárasztani a kis szeleburdit. Egyébként Madáranyónak is jót tesz egy kis erdei séta. Útközben azon gondolkodott, hogy milyen nehéz lehet egy állatnak egy zajos család, ha még az óra ketyegése is annyira zavarja őket. Talán ha rohangálás közben jól lefárad kispajtás, akkor mélyebben fog aludni és nem fog felébredni, bárhogy ketyegjen is az az óra.
8. nap.
Alighogy kiértek Csicserdőbe, Pajti lekuporodott egy fa tövébe és elvégezte a dolgát. Madáranyó kivett a zsebéből egy zacskót és összeszedte.
- Hát te mit csinálsz, Madáranyó?
- Csak nem gondoltad, hogy otthagyom a kutyapiszkot. Eddig is összeszedtem, csak te nem vetted észre, annyira el voltál foglalva.
- De minek azt? Ha otthagyod, rákaparom a földet.
- Pajti, ha otthagyjuk és erre jár egy másik kisállat, jól belehempergőzik.
- Miért baj az, ha belehempereg? Attól lesz ám csodás kutyaillat. - majd megtorpant. - Madáranyó, lehet, hogy rosszul tettem, hogy eddig belehemperegtem? Ezért fürdettek meg mindig utána? Pedig én annyira örültem, hogy jól végeztem a dolgomat. Ők meg mindig elrontották azzal a büdös kutyasamponnal.
Anyó nevetve válaszolt.
- Bizony, az emberek nem szeretik ezeket a szagokat.
- De én igen!
- Mondd csak, annál a családnál soha nem láttál ilyet?
- Láttam annál a kedves néninél, de azt hittem, hogy ez csak valamiféle hóbort.
- Bizony, az emberek nem szeretik ezeket a szagokat.
- De én igen!
- Mondd csak, annál a családnál soha nem láttál ilyet?
- Láttam annál a kedves néninél, de azt hittem, hogy ez csak valamiféle hóbort.
Anyó közelebb hajolt kis kutyájához.
- Ez nem holmi hóbort. - majd érdeklődve kérdezte - Mindig az a kedves hölgy vitt sétálni?
- Nem mindig.
- A többiek összeszedték? - kérdezte Madáranyó.
- Nem.
- Értem... - szólt elgondolkodva Madáranyó. - Tudod, Pajti, a szomszédok biztosan nem örültek neki. El tudom képzelni, mit érezhettek, amikor itt-ott belebotlottak a kutyagumiba.
- Ezek szerint azért veszekedtek folyton a szomszédok a gyerekekkel...
- Bizony az előfordulhat. Tudod, ha egy család felelősen gondoz egy állatot, ott általában a szomszédok is rámosolyognak. De azért a mosolyért meg kell ám dolgozni. Ha a szomszédokkal vitájuk volt, annak több oka is lehetett. Ezért nem szabad hirtelen felindulásból egy élőlényt ajándékozni. Egy kisállattal foglalkozni kell és erre fel kell készíteni a környezetet. Ez a család valószínűleg nem volt erre felkészítve. Egy kutyatenyésztőnek erre igazán figyelnie kellene. Ő sokat tud a kutyákról, a tudományának egy részét eladáskor illik átadni. Úgy nem jár pórul az a szegény kisállat.
- Madáranyó, csak nem gondolod, hogy használati útmutatót lehet adni hozzám. Én egy egyéniség vagyok! Belőlem nincs még egy! - húzta ki magát Pajti.
- Ebben igazad van Pajti, de vannak alapvető viselkedési formák, amiket az emberek társaságában még egy ilyen nagy egyéniségnek is el kell sajátítani.
- Madáranyó, én már elsajátítottam őket?
- Még nem, Pajti, de szép lassan megtanulunk mindent együtt. Az első leckét már szépen meg is tanultad. Amikor szeretnél valamit vagy amikor beszélek hozzád, akkor a szemembe nézel. Most viszont gyakorolhatod azt is, hogy a forgalmas úton fegyelmezetten, mellettem közlekedj, ugyanis lemegyünk a falu szélére a boltba és veszek neked sampont és fésűt.
- Micsodát? Na azt már nem!
- Mégis miért nem?
- Abban a házban is folyton csak fürdettek. Pfúj, de utáltam!
- Folyton? Ó ne aggódj, Madárlakban nem fogsz sűrűn fürödni, de azért évente egyszer-kétszer nem árt. Mikor fürödtél utoljára?
- Amikor ott laktam abban a nagy házban.
- Pajti, azóta majdnem egy év telt el.
- Tényleg? Madáranyó, ugye nem kezdesz nekem az időmérésről mesélni? Én játszani akarok! - ugrált türelmetlenül Pajti
- Ne aggódj, Pajti! - mosolygott Madáranyó. - Viszont addig ugráld ki magad, amíg oda nem érünk a boltba, mert ott viselkedni kell ám. Most pedig futás! - dobta el a zsákot Madáranyó. Pajti pedig lobogó bundával szaladt a zsák után.
9. nap
A futkározástól lihegve, elégedetten érkezett a bolt elé Pajti.
- Figyelj rám kispajtás! - hajolt le hozzá Madáranyó. - Nagyon fontos szabály: forgalmas úton vagy idegenek jelenlétében a lábam mellett jössz. Ha megállok, leülsz a lábam mellé és nem ugatsz, vársz fegyelmezetten.
Madáranyó megállt és megvárta, hogy a kiskutya abbahagyja az ugrálást. Leült, vakkantott egyet, fürkésző szemeivel anyóra nézett, majd elhallgatott.
- Okos vagy, Pajti! - simogatta meg buksi fejét Madáranyó és egy jutalomfalatot tartott elé. - Most, hogy végre lecsendesedtél, bemehetünk.
- Ez nem holmi hóbort. - majd érdeklődve kérdezte - Mindig az a kedves hölgy vitt sétálni?
- Nem mindig.
- A többiek összeszedték? - kérdezte Madáranyó.
- Nem.
- Értem... - szólt elgondolkodva Madáranyó. - Tudod, Pajti, a szomszédok biztosan nem örültek neki. El tudom képzelni, mit érezhettek, amikor itt-ott belebotlottak a kutyagumiba.
- Ezek szerint azért veszekedtek folyton a szomszédok a gyerekekkel...
- Bizony az előfordulhat. Tudod, ha egy család felelősen gondoz egy állatot, ott általában a szomszédok is rámosolyognak. De azért a mosolyért meg kell ám dolgozni. Ha a szomszédokkal vitájuk volt, annak több oka is lehetett. Ezért nem szabad hirtelen felindulásból egy élőlényt ajándékozni. Egy kisállattal foglalkozni kell és erre fel kell készíteni a környezetet. Ez a család valószínűleg nem volt erre felkészítve. Egy kutyatenyésztőnek erre igazán figyelnie kellene. Ő sokat tud a kutyákról, a tudományának egy részét eladáskor illik átadni. Úgy nem jár pórul az a szegény kisállat.
- Madáranyó, csak nem gondolod, hogy használati útmutatót lehet adni hozzám. Én egy egyéniség vagyok! Belőlem nincs még egy! - húzta ki magát Pajti.
- Ebben igazad van Pajti, de vannak alapvető viselkedési formák, amiket az emberek társaságában még egy ilyen nagy egyéniségnek is el kell sajátítani.
- Madáranyó, én már elsajátítottam őket?
- Még nem, Pajti, de szép lassan megtanulunk mindent együtt. Az első leckét már szépen meg is tanultad. Amikor szeretnél valamit vagy amikor beszélek hozzád, akkor a szemembe nézel. Most viszont gyakorolhatod azt is, hogy a forgalmas úton fegyelmezetten, mellettem közlekedj, ugyanis lemegyünk a falu szélére a boltba és veszek neked sampont és fésűt.
- Micsodát? Na azt már nem!
- Mégis miért nem?
- Abban a házban is folyton csak fürdettek. Pfúj, de utáltam!
- Folyton? Ó ne aggódj, Madárlakban nem fogsz sűrűn fürödni, de azért évente egyszer-kétszer nem árt. Mikor fürödtél utoljára?
- Amikor ott laktam abban a nagy házban.
- Pajti, azóta majdnem egy év telt el.
- Tényleg? Madáranyó, ugye nem kezdesz nekem az időmérésről mesélni? Én játszani akarok! - ugrált türelmetlenül Pajti
- Ne aggódj, Pajti! - mosolygott Madáranyó. - Viszont addig ugráld ki magad, amíg oda nem érünk a boltba, mert ott viselkedni kell ám. Most pedig futás! - dobta el a zsákot Madáranyó. Pajti pedig lobogó bundával szaladt a zsák után.
9. nap
A futkározástól lihegve, elégedetten érkezett a bolt elé Pajti.
- Figyelj rám kispajtás! - hajolt le hozzá Madáranyó. - Nagyon fontos szabály: forgalmas úton vagy idegenek jelenlétében a lábam mellett jössz. Ha megállok, leülsz a lábam mellé és nem ugatsz, vársz fegyelmezetten.
Madáranyó megállt és megvárta, hogy a kiskutya abbahagyja az ugrálást. Leült, vakkantott egyet, fürkésző szemeivel anyóra nézett, majd elhallgatott.
- Okos vagy, Pajti! - simogatta meg buksi fejét Madáranyó és egy jutalomfalatot tartott elé. - Most, hogy végre lecsendesedtél, bemehetünk.
Anyó benyitott a boltba.
- Tiszteletem, Madáranyó! - emelkedett fel a boltos abbahagyva a pakolást - Mi járatban?
- Szép jó napot, Rezső! - köszöntötte Madáranyó. - Szükségem lenne néhány apróságra. Egy pórázra, egy kutyasamponra, egy fésűre, amivel ki tudom bontani az összegubancolódott kutyaszőröket és egy kutyafekhelyre. Sajnos a többit a következő vásárlással kell megoldanom, annyi mindent nem tudok egyszerre hazacipelni.
- Minek ez a sok holmi, Madáranyó? Csak nem kutyát tervez venni karácsonyra?
- Isten őrizz! - válaszolt Madáranyó. - Kinek jut eszébe épp karácsonykor egy új családtagot hozni a házhoz? Abban a nagy sürgés forgásban... Dehogy terveztem! De... ember tervez, Isten végez. Pajtinak kellenek ezek a kellékek. - mutatott kisbarátunkra.
Rezső mosolyogva hajolt le a kiskutyához.
- Tiszteletem, Madáranyó! - emelkedett fel a boltos abbahagyva a pakolást - Mi járatban?
- Szép jó napot, Rezső! - köszöntötte Madáranyó. - Szükségem lenne néhány apróságra. Egy pórázra, egy kutyasamponra, egy fésűre, amivel ki tudom bontani az összegubancolódott kutyaszőröket és egy kutyafekhelyre. Sajnos a többit a következő vásárlással kell megoldanom, annyi mindent nem tudok egyszerre hazacipelni.
- Minek ez a sok holmi, Madáranyó? Csak nem kutyát tervez venni karácsonyra?
- Isten őrizz! - válaszolt Madáranyó. - Kinek jut eszébe épp karácsonykor egy új családtagot hozni a házhoz? Abban a nagy sürgés forgásban... Dehogy terveztem! De... ember tervez, Isten végez. Pajtinak kellenek ezek a kellékek. - mutatott kisbarátunkra.
Rezső mosolyogva hajolt le a kiskutyához.
- Szervusz, kispajtás! Hát te honnan kerültél elő?
- Megszöktem.
- Megszöktél... - nézett csodálkozva Rezső. - Tudtommal a kutyák hűségesek, nem szoktak megszökni.
- Nem akartam én megszökni, csak megijedtem a gazdámtól és elszaladtam. Aztán eltévedtem és többé nem találtam vissza.
- Ó értem. Ha így állunk, Madáranyó, egy ideig nem fog unatkozni. - fordult vissza Rezső.
- Erre már én is rájöttem. - nevetett anyó.
- Lássuk csak! Itt van a kutyasampon, a fésű, a póráz és...
- Megszöktem.
- Megszöktél... - nézett csodálkozva Rezső. - Tudtommal a kutyák hűségesek, nem szoktak megszökni.
- Nem akartam én megszökni, csak megijedtem a gazdámtól és elszaladtam. Aztán eltévedtem és többé nem találtam vissza.
- Ó értem. Ha így állunk, Madáranyó, egy ideig nem fog unatkozni. - fordult vissza Rezső.
- Erre már én is rájöttem. - nevetett anyó.
- Lássuk csak! Itt van a kutyasampon, a fésű, a póráz és...
A boltos rámutatott a polcra, ahol a fekhelyek voltk.
- Melyik fekhelyet adhatom?
Pajti odament az egyik kosárhoz és beleült.
- Azt hiszem, már Pajti választott helyettem. - mosolygott Madáranyó.
- Rendben. Esetleg egy kis csontot Pajtinak?
- Az nagyon jó lenne. - válaszolt Madáranyó. - A többit majd holnap.
- Mindig szeretettel látom. - majd Pajtihoz fordult. - Téged is kispajtás! Ha ilyen fegyelmezett leszel máskor is, annak különösen örülök. - dicsérte meg Pajtit, majd visszafordult anyóhoz. - Ez a kiskutya nagyon ügyes.
- Én is úgy gondolom, hogy tanulékony. - nyugtázta gazdája. - Ma volt az első közös leckénk. Úgy tűnik, sikerrel jártunk. - simogatta meg buksiját Madáranyó, összeszedte a felvásárolt dolgokat, majd elköszönt.- Viszont látásra, Rezső!
- Holnapi viszont látásra, Madáranyó! Viszlát, Pajti - búcsúzott el a boltos.
10. nap
- Azt hiszem, már Pajti választott helyettem. - mosolygott Madáranyó.
- Rendben. Esetleg egy kis csontot Pajtinak?
- Az nagyon jó lenne. - válaszolt Madáranyó. - A többit majd holnap.
- Mindig szeretettel látom. - majd Pajtihoz fordult. - Téged is kispajtás! Ha ilyen fegyelmezett leszel máskor is, annak különösen örülök. - dicsérte meg Pajtit, majd visszafordult anyóhoz. - Ez a kiskutya nagyon ügyes.
- Én is úgy gondolom, hogy tanulékony. - nyugtázta gazdája. - Ma volt az első közös leckénk. Úgy tűnik, sikerrel jártunk. - simogatta meg buksiját Madáranyó, összeszedte a felvásárolt dolgokat, majd elköszönt.- Viszont látásra, Rezső!
- Holnapi viszont látásra, Madáranyó! Viszlát, Pajti - búcsúzott el a boltos.
10. nap
Amint belépett a házba, Madáranyó fáradtan tette le a vásárolt holmit, a kosárba beletette Pajti párnáját, majd néhány másodpercre leült. Pajti boldogan avatta fel új fekhelyét.
Miután anyó egy picit felfrissült, elővett egy nagy mosdótálat.
- Minek ez a hatalmas edény itt mellettem? - kérdezte gyanakodva a kiskutya.
- Ez a mosdótál. Ebben foglak megfürdetni.
- De én nem akarok fürdeni!
- Ne aggódj, meglátod, pillanatok alatt végzünk és utána finom puha lesz a bundád és tiszta a bőröd.
- Meg jó sokat fogok vakaródzni. - morgolódott kispajtás.
Miután anyó egy picit felfrissült, elővett egy nagy mosdótálat.
- Minek ez a hatalmas edény itt mellettem? - kérdezte gyanakodva a kiskutya.
- Ez a mosdótál. Ebben foglak megfürdetni.
- De én nem akarok fürdeni!
- Ne aggódj, meglátod, pillanatok alatt végzünk és utána finom puha lesz a bundád és tiszta a bőröd.
- Meg jó sokat fogok vakaródzni. - morgolódott kispajtás.
Anyó megállt csodálkozva:
- Ezt miből gondolod?
- Ezt miből gondolod?
- Mert ott is viszketett a bőröm fürdetés után.
- Ó, te szegény. Lehet, hogy az a sampon nem neked való volt. De Madáranyó mindenre gondolt, ne aggódj! Az állatorvos javaslatára olyan sampont vettem, ami a te bőrödnek biztosan megfelel. Ez a sampon visszapótolja a bőrt védő faggyúréteget. Meglásd, nem fog utána viszketni.
- Hát jó... - törődött bele sorsába Pajti.
Madáranyó elővette a fésűt.
- Na, azt már aztán nem! - csattant fel a kiskutya. - Fésülködésről szó sem lehet! Egy napra épp elég lesz egy kínszenvedés.
- Pajti, ha nem fésüllek meg fürdetés előtt, a szőröd összegubancolódik és utána nagyon nehéz lesz szétszedni.
- Az nagyon fáj. Úgy tűnik, kénytelen leszek elviselni ezt a sok macerálást. Madáranyó, milyen gyakran szándékozol engem fürdetni? Na jó, inkább ne is válaszolj, még a végén időbeosztásról fogsz nekem előadást tartani. De én úgy uuutááááálom a fürdéééést. - panaszkodott kispajtás, miközben Madáranyó a gubancos szőrét fésülte. - Áúúú, ez fáááj!
Anyó megállt egy pillanatra és ránézett.
- Na jó, nem is fáj annyira! - vallotta be szemlesütve Pajti. - De nekem semmi kedvem ehhez az egészhez. Anyó, szánj már meg!
- Ó, te szegény Pajti! Biztosan nagyon rossz lehet neked. De nézd csak, mindjárt végzek.
- Na persze, aztán meg jön a fürdés.
Madáranyó beleöntötte a finom meleg vizet a mosdótálba, de csak annyit, hogy Pajti térdéig érjen a víz, beleemelte Pajtit és a jó meleg samponos vízzel jól átdörzsölte piszkos bundáját. Utána alaposan leöblítette, hogy egy csepp se maradjon Pajti érzékeny bőrén. Amint a törölköző után nyúlt, Pajti - mint aki végig erre a pillanatra várt - megrázta magát és mindent beterített vízzel. Mielőtt további víz érte volna az egész házat, anyó a jó nagy törölközővel szárazra törölte a kiskutyát.
- Madáranyó, ez nem is volt olyan rossz.
- Na ugye? - mosolygott rá a gazdája. - Mondd csak, viszket a bőröd?
- Nahát! Tényleg nem viszket. - ismerte fel örömmel Pajti, majd a nagy megpróbáltatás után leheveredett a tűz mellé.
11. nap
Csend és béke honolt Csicserdő táján. Pajti a nagy sétától és fürdéstől kifáradva pihent a tűz mellett, csak a Madáranyó keze alatt csörgő edények zaja törte meg e kellemes csendet. Hirtelen hangos csicsergés zaja ütötte meg Madáranyó fülét. Pajti lustán felemelte a fejét, de nem tartotta annyira fontosnak e zajt, hogy megmozduljon. Madáranyó kíváncsian kinézett, hogy lássa, mi az, ami ily heves csevegésre késztette madárkáinkat. A kerítés szélén állt a vörösbegy és körülötte a sok seregély, verebek, csókák, még a varjú is a vörösbegy meséjét hallgatta. Abban a pillanatban Erdőanyó jelent meg Madáranyó ajtajánál feldúltan. Madáranyó kilépett a házból:
- Üdvözöllek, Erdőanyó! Mi a gond, mi zaklatott fel ennyire?
- Madáranyó, képzeld! - fogott bele sebesen mondókájába Erdőanyó. - Az én kis vörösbegyem beszámolt arról, amit a sirály mesélt neki.
- Miért, mit mesélt neki a sirály? - kérdezte kíváncsian Madáranyó.
- Madáranyó, egy óriási bálnát találtak az óceánparton. Megpróbálták megmenteni, de nem sikerült, kilehelte a lelkét szegény pára.
- Vajon mi baja lehetett?
- Képzeld, Madáranyó, ott helyben felvágták és egy mázsa hulladékot szedtek ki a gyomrából.
- Egy mázsa hulladékot? - hűledezett Madáranyó.
- Igen. Tele volt a gyomra műanyag hulladékkal, poharakkal, halászhálóval és kötéllel, még táskát is találtak a gyomrában. Az egész hulladék egy óriási labdává tömörült. Előfordulhat, hogy ez az óriási szemét elzárta a bélrendszerét.
- Szegény bálna, szomorú vég ez...
- Madáranyó, ez még nem minden. Amikor a vadludak vándorlás közben kicsit megpihentek, elmesélték a Sirálynak, hogy óriási szeméthegyeket láttak az óceánban.
- De honnan jöhet ez a sok szemét, Erdőanyó? Csicserdő táján, a faluban, mi nagyon figyelünk az újrahasznosításra és igyekszünk minél kevesebb szemetet termelni.
- Valószínűleg más földrészekről. Az áramlatok összegyűjtik a több irányból érkező szemetet és továbbsodorják. Ezek egy hatalmas méretű szemétdombbá állnak össze az óceán felszínén.
- Ez bizony gond, mert sok állatfajta megpróbálja etetni a kicsinyeit, de ha műanyag kupakokat visz a kicsinyeinek, azok bizony éhenhalnak. Hát ez óriási gond, Erdőanyó...
- Az bizony. És ráadásul ahogy lebomlik a sok műanyag apróbb részecskékre, úgy minden vízi állatnak jut belőle. Azon túl, hogy nem tesz jót a szervezetének, elzárhatja a bélrendszert.
- Mit gondolsz, mit tehetnénk Erdőanyó?
- Hallottam, hogy a faluban szerveznek szemétgyűjtést az óceánparton, talán néha mi is besegíthetünk. Sok kicsi sokra megy. - ötletelt Erdőanyó. - Ha már a partra sodort szemét nem társul a többihez, az is sokat érhet.
- Igazad van, Erdőanyó! - örült a hírnek Madáranyó. - Ha találkozom Erdővel, megkérem, tudja meg nekem, mikor lesz a következő szemétgyűjtés.
- Ez nagyon jó ötlet. Majd értesítsen engem is, hadd társuljak Sok lúd disznót győz. További szép napot, Madáranyó!
- Csicsergős szép délután, Erdőanyó! - köszönt el Madáranyó, bement a házba és leült a tűz mellett durmoló kispajtás mellé melegedni.
12. nap
Alighogy leült Madáranyó a tűz mellé, valaki kopogott. Pajti hirtelen felkapta a fejét és feszülten figyelt. Madáranyó felállt, Pajti, mint az árnyéka, követte - persze hangjával is.
- Pajti, csak olyan hevesen! Még elijeszted a vendégünket vagy az idetévedt kismadarakat. Ülj le ide a lábam mellé és várj szépen, míg kinyitom az ajtót.
Pajti nyüszítve, morogva engedelmeskedett Madáranyónak, belépett mögé a lábának támaszkodva. Erdő állt az ajtóban.
- Szép délutánunk van, nem igaz, Erdő? Jó hírekkel jött felénk? - kérdezte Madáranyó bizakodva.
- Madáranyó, úgy tűnik, nem tévedtem.
- Miben nem tévedt, Erdő?
- Emlékszik, meséltem arról a családról, ahol az a sok gyerek volt. Úgy tűnik, ő az a tenyésztő. - számolt be Erdő.
- Hát ennek igazán örülök, Erdő. Megmutatná nekem, hogy merre van az a család? Jobb, ha karácsony előtt beszélünk azzal a tenyésztővel, mielőtt még újabb kisállat esik áldozatul ezeknek az ajándékozásoknak.
- A legnagyobb örömmel, Madáranyó. - húzta ki magát Erdő. aki most igazán kulcsembernek érezte magát e történetben. Kulcsfontosságú volt Erdő személye, talán két embernek jobban elhiszi az a tenyésztő, hogy nincs minden a legnagyobb rendben.
- Akár már holnap reggel el tudna kísérni?
- Hát persze, Madáranyó. Holnap reggel itt leszek. - mondta kalapját felvéve és elégedett mosollyal elköszönt. Madáranyó becsukta az ajtót és lenézett Pajtira. - Nos, kispajtás, holnap elmegyünk születésed helyére.
- Juhhéj, Madáranyó! Lesznek ott még kiskutyák szerinted?
- Gondolom... - vont vállat Madáranyó.
- De ugye nem bántod azt az embert?
- Dehogy fogom bántani, Pajti! Az emberre nem haragszom, de amit tesz, azt elítélem.
- Ezt most nem értem. Hogy lehet az, hogy nem haragszol rá, amikor nem tetszik, amit tesz?
- Attól, hogy valaki hibázik, még nem biztos, hogy rossz ember, Pajti. Látod, te is követtél el hibákat, sokat ugattál, belehempergőztél a kutyapiszokba - ami persze szerinted jó, de az emberek világában ez bizony nem előnyös. -, mégsem gondolom azt, hogy rossz kutya vagy. Erről az emberről sem gondolom, azt hogy rossz ember, de ha már kutyákat tenyészt, meg kell tanulnia felelősséggel foglalkozni velük.
- Felelősség... - nézett Madáranyóra értetlenül Pajti. - Annyit emlegeted ezt a szót, Madáranyó! Mi az a felelősség?
- Hm, Pajti... Nehéz ezt elmagyarázni... Nézzük csak a te történetedet: ha felelősséget vállalt volna a tenyésztő, amikor téged eladott, akkor azt a gazdit, aki a családjába vitt téged, előtte felkészítette volna, többször találkoztatok volna, elmondta volna neki, hogy mire számítson, hogy a kutyát ki kell vinni naponta háromszor, hogy kell időt és energiát szánni rá, hogy a kiskutyák hebehurgyák, mindent le fognak verni az elején, sok kárt okoznak, mindent felborítanak, szétrágják a papucsokat...
- Ó, azért volt olyan haragos a gazdám, amikor szétrágtam a papucsát? - gondolkodott Pajti. - Pedig olyan jó rugalmas volt, annyira jólesett.
- Lehet, hogy neked jólesett, kispajtás, de a gazdádnak biztosan nem. Lehet, hogy ajándékba kapta valakitől vagy egyszerűen csak ez volt a kedvenc papucsa.
- Ó, Madáranyó! - konyult le Pajti füle. - Mennyi rosszat csináltam én ott, annál a családnál...
- Nem te tehetsz róla, Pajti! A kiskutyák ilyenek. Majd szép lassan megkomolyodnak és okos nagykutyák lesznek. De ehhez sokat kell velük foglalkozni, meg kell őket tanítani, hogy mit szabad és mit nem.
- Nahát! Milyen nehéz dolguk lehet az embereknek... - sóhajtott a kiskutya. - Ez a felelősség-dolog... azért a kutyáknak nincs ennyi bajuk.
- Ha szerencséjük van, Pajti! Ha nem, sajnos, annak nagyon rossz vége lehet. De hogy ez ne történjen meg, holnap beszélünk azzal a tenyésztővel.
- Akire nem haragszunk. - húzta ki magát a kiskutya.
- Pontosan! Azzal, akire nem haragszunk. - mosolygott elégedetten Madáranyó.
13. nap
Szikrázva kukkantott be egy csintalan napsugár Madáranyó háza ablakán ezen a csodálatos reggelen. A kertben már javában folyó seregélytáncban elvegyültek a kis verebek, a vörösbegy párocska pedig a madáretető alatti fűben félénken szedegette a lehullott szemeket .
Ezen a csodás reggelen, Erdő jelent meg Madáranyó kertjében, egy szempillantásra megtörve e csodás napsugarat. Madáranyó nem akarta megvárakoztatni a remetét, így hát mire ő a ház elé ért, már ki is léptek az ajtón és útnak indult a kiscsapat. Pajti örömmel rohangált az erdő széli ösvényen, minden fűcsomót és bokrot figyelmesen végigvizsgált, majd továbbszaladt a következő vizsgálati célpontra. Fontos üzenetek vannak ám elrejtve a növényzetben és ezt Pajti nagyon jól tudta.
Ahogy közeledtek a faluhoz, egyszer csak Erdő rámutatott egy tanyára:
- Ez az a ház, Madáranyó.
- Hm, szóval itt kezdődött minden... - válaszolt Madáranyó. - Jó nagy kert van. Valóban sok gyerek. Biztos, hogy ő az?
- Biztos vagyok benne, Madáranyó! Utánajártam a kocsmában. Tudja, Madáranyó, az ír kocsmákban semmi nem marad titokban.
- Hát igen, azt hallottam. Bár én nem igazán vagyok jártas arrafelé.
- Én sem. - vonta meg a vállát Erdő. - De jobb, mint az újságolvasás. Havonta egyszer bemegyek, iszom egy jó meleg teát és elbeszélgetek a falubeliekkel. Ők örömmel újságolják el a faluban történeket, így úgy érzem, mintha ott élnék én is. Ennyi épp elég a falu életéből. Nézze csak! - mutatott újra a ház felé Erdő. - Valaki ott áll a kapuban. Hallgassuk meg, mit beszélnek. - Erdő, Madáranyó és Pajti csendben közelebb osontak és hallgatózni kezdtek. A tenyésztő ölében fogott egy kiskutyát, miközben beszélgetett a kapun kívül álló idős nénivel. A következő mondat ütötte meg Madáranyó fülét:
- Karácsony napján eljövök a kiskutyáért.
Madáranyó felpattant, mint akit puskából lőttek ki:
- Álljunk csak meg egy szóra! Csak nem karácsony reggelén szeretne megismerkedni ezzel a kisállattal? - kérdezte feldúltan.
- Miért, mikor tenném? Karácsonyi ajándék lesz a kiskutya. - válaszolt a néni értetlenül. - Az unokám nagyon szeretne egy kiskutyát.
- Mondja csak, Ön ki fogja vinni sétálni esőben, sárban, szélben, hóban?
- Én? - lepődött meg. - Hát nem is az enyém lesz, miért én vinném?
- Hát látja, ez itt a gond, kedves Nagyi! Egy kisállat nagy felelősség. Több, mint egy évtizedben gondolkodjon. Egy kiskutya 15-18 évig is élhet. Az unokája meddig fog örülni a kiskutyának? Egy-két napig? És utána mi lesz? Ha megunja, elviszik egy menhelyre vagy kiteszik az utcára?
- Az én unokám soha nem tenné ki. - szabadkozott a néni döbbenten.
- De gondozná? Mert ha nem, akkor ki fogja gondozni? Ön?
- Nem is tudom... - bizonytalanodott el. - Ezen nem is gondolkodtam. De annyira szeretne egy kiskutyát az unokám... - szólt szomorúan.
- Ha szeretne, akkor tanulja meg, hogy mi a felelősség. Jöjjenek el a tenyésztőhöz, játsszon vele, gondozza vele, tanulja meg, mivel jár egy ilyen kisállat. Ön pedig - fordult a Benőhöz, a tenyésztőhöz.-, nem gondolja, hogy fel kellene készítenie az új kutyagazdikat? Egyáltalán belegondolt abba, hogy mi lesz a sorsa a karácsonyra adott kiskutyáknak, ha megunják azok a családok, ahová az ajándék érkezett?
Te pedig mit gondolsz, kisbarátom, mit válaszolt a tenyésztő? Ha érdekel, holnap elmesélem.
14. nap
Mielőtt Benő, a tenyésztő válaszolhatott volna, egyik kislánya kikapta kezéből a kiskutyát.
- Most már kérem vissza! Ő az én kiskutyám! - majd megtorpant. - Apa, mit keres itt ez a néni? - csodálkozott Madáranyóra. - És a másik néni, a bácsi meg a kiskutya?
- Kislányom, mondtam már, hogy nem tudjuk mindegyik kiskutyát megtartani. - fogta könyörgőre e szorult helyzetben a tenyésztő. - Majd mindent elmesélek később. Most menj játszani a többiekkel.
- Ajaj, itt nagyobb a baj, mint gondoltam. - morfondírozott Madáranyó. - Úgy tűnik, ez nem csak egy egyszeri beszélgetés lesz. - Hogy hívnak, kislányom? - hajolt le hozzá.
- Emma vagyok! És te ki vagy? - kíváncsiskodott a csacsogó kislány.
- Madáranyó vagyok. Ő itt Erdő, a remete és Pajti, a kiskutyám.
- Ó hát te vagy az a néni, aki ott fent a Csicserdő szélén eteti a kis énekesmadarakat? Ó, de jó neked, hogy annyi csodálatos madár van körülötted.
- Szereted a madarakat, Emma?
- Igen, nagyon! - válaszolt lelkesen Emma.
- Tudod, mit? Majd eljövünk Pajtival érted és közelről megnézheted őket.
- Ó, de jó lenne, Madáranyó! Annyira szeretném! Apa megengeded?
- Hát persze... válaszolt zavartan Benő. Majd a kislány Pajtira nézett:
- Pajtinak hívják a kiskutyádat, Madáranyó? - simogatta meg a buksiját Emma.
- Látja, Madáranyó! - vette át a szót, ahogy magához tért ebben a zűrzavarban Benő. - A gyerekek tudnak bánni az állatokkal. - Madáranyó rosszalló pillantása azonban gyorsan belefagyasztotta további mondandóját.
- Kedves Benő! A gyerekek nem tudnak bánni a kiskutyákkal. Az Ön gyerekei együtt nőnek fel velük, ők már jártasak a kutya gondozásában - már amennyire egy ennyi idős gyerek jártas lehet. De azok a gyerekek, akik életükben először fognak kiskutyát a kezükben... - mire Madáranyó befejezte volna mondanivalóját, az egyik kiskutya megjelent a kapunál és megpróbált kisurranni. Benő lehajolt érte, elvesztette az egyensúlyát, megcsúszott és nagy lendülettel a földre zuhant. Erdő, a remete jó szándékúan megpróbálta felsegíteni, de olyan ügyetlenül emelte fel, hogy Benő majdnem visszaesett, ezért gyorsan utánakapott, hogy vissza ne essen. Végül Benő úgy állt fel, hogy a bordáját fogta.
- Jaj, Erdő, hogy maga milyen ügyetlen! Inkább hagyott volna elesni.- dohogott Benő.
- Én csak segíteni akartam! - vonta meg a vállát a remete ártatlanul.
- Fáj? - szólt közbe Madáranyó.
- Igen, fáj! - bosszankodott Benő.
- Hm... Nos, Benő, most saját bőrén érezhette, mennyire kellemetlen, ha avatatlan kezek nyúlnak valakihez. Képzelje csak, hogy fájhat annak a kiskutyának, akit egész nap húznak-nyúznak a gyerekek. Hogy nyomorgathatják azokkal a pici kezeikkel ezeket a szegény jószágokat... Nem akarnak ők rosszat, csak nem olyan gyakorlottak, mint az Ön gyerekei. - Benő elgondolkodva vakarta a fejét.
- Hát, Madáranyó, őszintén szólva erre nem is gondoltam.
- Pedig nem ártana. Hány kiskutyát szerettek volna ajándékba adni idén karácsonyra?
- Hármat. - válaszolt szemlesütve Benő.
- Mit gondol, meg tudnánk egyenként mindenkivel beszélni, hogy vagy vegyen valami más ajándékot vagy kezdje el felkészíteni a gyereket és nem utolsó sorban önmagát? A munka nagy része ugyanis a szülőkre marad.
Nagyi felocsúdva döbbenetéből végre szóhoz jutott:
- Azt hiszem, én inkább lemondok erről a kutyaügyről.
- Ezek szerint egyik helyzet már meg is oldódott. Benő, megkeresné a másik két vevőt? - kérdezte Madáranyó.
- Nem is tudom, hol kezdjem, Madáranyó... - tanakodott Benő.
- A kocsmánál, Benő! - mosolygott Erdő. - Az ír kocsmában nincsenek titkok.
- Attól lenne csak igazán nagy botrány a családban. Az asszony kitenné a szűrömet, ha abba a kocsmába egyszer is betenném a lábamat.
- Tudja mit, Benő? Majd én megiszom még egy teát a kocsmában. - szólt engedékenyen a remete. - Egy tea vagy kettő, nekem már mindegy. Az én szűrömet nem teszi ki senki.
Ha már így kifundálták, mindenki megnyugodott, elköszöntek egymástól és ment mindenki a maga dolgára. Dolga pedig akadt bőven a résztvevőknek. Meg kellett szervezni a kiskutyák jövőjét, ez pedig nagy feladat.
15. nap
Erdő úgy gondolta, hogy nem vesztegeti az idejét, hanem egyenesen a kocsmába megy a beszélgetés után. Minél hamarabb a végére akart járni a kiskutyák ügyének, mert közeleg a karácsony és ezzel együtt új katasztrófa veheti kezdetét. Mielőtt hazaindult volna, Madáranyó így szólt Pajtihoz:
- Gyere kispajtás, elmegyünk a boltoshoz, veszünk egy kis vitamint, száraztápot és vazelint.
- Minek az nekem, Madáranyó? - kérdezte fejét kíváncsian forgatva Pajti.
- Nemsokára jön a hó és olyankor nem árt a kis tappancsaidat bekenni az ujjaid és talppárnáid között, hogy ne sérüljön meg a lábad. Még ma is emlékszem arra, ahogy édesanyám mindig bekente a kiskutyánk lábát, amikor kisgyerek voltam. De régen volt... - merengett Madáranyó.
- Neked már volt kiskutyád, Madáranyó?
- Nem nekem, hanem nekünk, Füles a család kedvence volt. Édesanyám nagyon sokat foglalkozott vele, még emlékszem egy s másra. De azért úgy gondolom, hogy nem árt beszerezni egy jó könyvet a kutyák gondozásáról, sok év eltelt azóta, sokat elfelejtettem.
- Könyvet? Azt minek, Madáranyó?
- Szeretnék többet tudni a kutya neveléséről, gondozásáról. Akkor tudok igazán segíteni ennek a tenyésztőnek, ha hiteles vagyok és alá tudom támasztani a mondanivalómat.
- Alátámasztani... Nem tudom, mire jó az, de minek kell valamit alátámasztani? Különben eldől?
- Hm... valami olyasmi, Pajti. Ha nem vagy hiteles, akkor az, amit mondasz, összedől.
- Összedől? Az meg hogy lehet? Amit mondok, azt nem tudom megfogni.
- A fejekben dől össze, Pajti.
- A fejemben? - rázta meg a fejét Pajti. - Nem érzek semmit. Ha nincs ott semmi, akkor hogy dőlhet össze?
- Valami mégiscsak van ott, nem gondolod? - mosolygott Madáranyó. - A fejedben van az agyad. Az agyadban fogannak meg azok a fondorlatos, fifikás gondolatok, amelyek utána arra indítanak, hogy rendetlenkedj. Érted már?
- Mmmm... mondjuk úgy, hogy kapisgálom. És akkor mi van, ha ott megfogannak a gondolatok?
- Ezek a gondolatok egy rendszerre épülnek. Ha nincs rendszer a fejedben és nem tudsz összekapcsolni dolgokat egymással, akkor egy összevisszaság lesz a fejedben. Ezt érzed és ez nyugtalanít. Nem tudod megmagyarázni, hogy mi nyugtalanít, csak érzed.
- Ahogy a lábaimban azt, hogy ki kell mennem sétálni?
- Igen, nagyjából úgy.
- Aham! - Bólintott Pajti, közben emészteni próbálta a hallottakat. - De mire jó az, hogy hiteles vagy? Mi az a hiteles?
- Hát az nagyon bonyolult kérdés, Pajti. Hiteles lehet például egy állatorvos, aki becsülettel és szakértelemmel végzi a munkáját és tájékoztatja a gazdikat. Ő szakértője a kutya gondozásának, ezért neki elhisszük, hogy tényleg nem mond butaságot. Ettől hiteles.
- De mi van akkor, ha valamire nem tudod a választ?
- Akkor azt mondom, hogy sajnos ebben nem vagyok jártas, de utánajárok. Az ember nem mindentudó, Pajti. Én a madarakhoz értek, a madarakról hitelesen tudok nyilatkozni, de a kutyák világába még bele kell tanulnom.
- De akkor nem gondolják azt, hogy te nem vagy hiteles?
- Nem, mert hiteles forrásokat veszek igénybe az információk beszerzéséhez.
- Tehát az állatorvos azt is tudja, hogy te miért állítasz mindig a lábad mögé, ha valaki megjelenik?
- Nem, azt a kutyapszichológus vagy a kutyakiképző tudja, ők foglalkoznak a kutyák szocializációjával.
- Szoci-micsoda? - nézett értetlenül kispajtás.
- Ó, te szegény. Lehet, hogy az a sampon nem neked való volt. De Madáranyó mindenre gondolt, ne aggódj! Az állatorvos javaslatára olyan sampont vettem, ami a te bőrödnek biztosan megfelel. Ez a sampon visszapótolja a bőrt védő faggyúréteget. Meglásd, nem fog utána viszketni.
- Hát jó... - törődött bele sorsába Pajti.
Madáranyó elővette a fésűt.
- Na, azt már aztán nem! - csattant fel a kiskutya. - Fésülködésről szó sem lehet! Egy napra épp elég lesz egy kínszenvedés.
- Pajti, ha nem fésüllek meg fürdetés előtt, a szőröd összegubancolódik és utána nagyon nehéz lesz szétszedni.
- Az nagyon fáj. Úgy tűnik, kénytelen leszek elviselni ezt a sok macerálást. Madáranyó, milyen gyakran szándékozol engem fürdetni? Na jó, inkább ne is válaszolj, még a végén időbeosztásról fogsz nekem előadást tartani. De én úgy uuutááááálom a fürdéééést. - panaszkodott kispajtás, miközben Madáranyó a gubancos szőrét fésülte. - Áúúú, ez fáááj!
Anyó megállt egy pillanatra és ránézett.
- Na jó, nem is fáj annyira! - vallotta be szemlesütve Pajti. - De nekem semmi kedvem ehhez az egészhez. Anyó, szánj már meg!
- Ó, te szegény Pajti! Biztosan nagyon rossz lehet neked. De nézd csak, mindjárt végzek.
- Na persze, aztán meg jön a fürdés.
Madáranyó beleöntötte a finom meleg vizet a mosdótálba, de csak annyit, hogy Pajti térdéig érjen a víz, beleemelte Pajtit és a jó meleg samponos vízzel jól átdörzsölte piszkos bundáját. Utána alaposan leöblítette, hogy egy csepp se maradjon Pajti érzékeny bőrén. Amint a törölköző után nyúlt, Pajti - mint aki végig erre a pillanatra várt - megrázta magát és mindent beterített vízzel. Mielőtt további víz érte volna az egész házat, anyó a jó nagy törölközővel szárazra törölte a kiskutyát.
- Madáranyó, ez nem is volt olyan rossz.
- Na ugye? - mosolygott rá a gazdája. - Mondd csak, viszket a bőröd?
- Nahát! Tényleg nem viszket. - ismerte fel örömmel Pajti, majd a nagy megpróbáltatás után leheveredett a tűz mellé.
11. nap
Csend és béke honolt Csicserdő táján. Pajti a nagy sétától és fürdéstől kifáradva pihent a tűz mellett, csak a Madáranyó keze alatt csörgő edények zaja törte meg e kellemes csendet. Hirtelen hangos csicsergés zaja ütötte meg Madáranyó fülét. Pajti lustán felemelte a fejét, de nem tartotta annyira fontosnak e zajt, hogy megmozduljon. Madáranyó kíváncsian kinézett, hogy lássa, mi az, ami ily heves csevegésre késztette madárkáinkat. A kerítés szélén állt a vörösbegy és körülötte a sok seregély, verebek, csókák, még a varjú is a vörösbegy meséjét hallgatta. Abban a pillanatban Erdőanyó jelent meg Madáranyó ajtajánál feldúltan. Madáranyó kilépett a házból:
- Üdvözöllek, Erdőanyó! Mi a gond, mi zaklatott fel ennyire?
- Madáranyó, képzeld! - fogott bele sebesen mondókájába Erdőanyó. - Az én kis vörösbegyem beszámolt arról, amit a sirály mesélt neki.
- Miért, mit mesélt neki a sirály? - kérdezte kíváncsian Madáranyó.
- Madáranyó, egy óriási bálnát találtak az óceánparton. Megpróbálták megmenteni, de nem sikerült, kilehelte a lelkét szegény pára.
- Vajon mi baja lehetett?
- Képzeld, Madáranyó, ott helyben felvágták és egy mázsa hulladékot szedtek ki a gyomrából.
- Egy mázsa hulladékot? - hűledezett Madáranyó.
- Igen. Tele volt a gyomra műanyag hulladékkal, poharakkal, halászhálóval és kötéllel, még táskát is találtak a gyomrában. Az egész hulladék egy óriási labdává tömörült. Előfordulhat, hogy ez az óriási szemét elzárta a bélrendszerét.
- Szegény bálna, szomorú vég ez...
- Madáranyó, ez még nem minden. Amikor a vadludak vándorlás közben kicsit megpihentek, elmesélték a Sirálynak, hogy óriási szeméthegyeket láttak az óceánban.
- De honnan jöhet ez a sok szemét, Erdőanyó? Csicserdő táján, a faluban, mi nagyon figyelünk az újrahasznosításra és igyekszünk minél kevesebb szemetet termelni.
- Valószínűleg más földrészekről. Az áramlatok összegyűjtik a több irányból érkező szemetet és továbbsodorják. Ezek egy hatalmas méretű szemétdombbá állnak össze az óceán felszínén.
- Ez bizony gond, mert sok állatfajta megpróbálja etetni a kicsinyeit, de ha műanyag kupakokat visz a kicsinyeinek, azok bizony éhenhalnak. Hát ez óriási gond, Erdőanyó...
- Az bizony. És ráadásul ahogy lebomlik a sok műanyag apróbb részecskékre, úgy minden vízi állatnak jut belőle. Azon túl, hogy nem tesz jót a szervezetének, elzárhatja a bélrendszert.
- Mit gondolsz, mit tehetnénk Erdőanyó?
- Hallottam, hogy a faluban szerveznek szemétgyűjtést az óceánparton, talán néha mi is besegíthetünk. Sok kicsi sokra megy. - ötletelt Erdőanyó. - Ha már a partra sodort szemét nem társul a többihez, az is sokat érhet.
- Igazad van, Erdőanyó! - örült a hírnek Madáranyó. - Ha találkozom Erdővel, megkérem, tudja meg nekem, mikor lesz a következő szemétgyűjtés.
- Ez nagyon jó ötlet. Majd értesítsen engem is, hadd társuljak Sok lúd disznót győz. További szép napot, Madáranyó!
- Csicsergős szép délután, Erdőanyó! - köszönt el Madáranyó, bement a házba és leült a tűz mellett durmoló kispajtás mellé melegedni.
12. nap
Alighogy leült Madáranyó a tűz mellé, valaki kopogott. Pajti hirtelen felkapta a fejét és feszülten figyelt. Madáranyó felállt, Pajti, mint az árnyéka, követte - persze hangjával is.
- Pajti, csak olyan hevesen! Még elijeszted a vendégünket vagy az idetévedt kismadarakat. Ülj le ide a lábam mellé és várj szépen, míg kinyitom az ajtót.
Pajti nyüszítve, morogva engedelmeskedett Madáranyónak, belépett mögé a lábának támaszkodva. Erdő állt az ajtóban.
- Szép délutánunk van, nem igaz, Erdő? Jó hírekkel jött felénk? - kérdezte Madáranyó bizakodva.
- Madáranyó, úgy tűnik, nem tévedtem.
- Miben nem tévedt, Erdő?
- Emlékszik, meséltem arról a családról, ahol az a sok gyerek volt. Úgy tűnik, ő az a tenyésztő. - számolt be Erdő.
- Hát ennek igazán örülök, Erdő. Megmutatná nekem, hogy merre van az a család? Jobb, ha karácsony előtt beszélünk azzal a tenyésztővel, mielőtt még újabb kisállat esik áldozatul ezeknek az ajándékozásoknak.
- A legnagyobb örömmel, Madáranyó. - húzta ki magát Erdő. aki most igazán kulcsembernek érezte magát e történetben. Kulcsfontosságú volt Erdő személye, talán két embernek jobban elhiszi az a tenyésztő, hogy nincs minden a legnagyobb rendben.
- Akár már holnap reggel el tudna kísérni?
- Hát persze, Madáranyó. Holnap reggel itt leszek. - mondta kalapját felvéve és elégedett mosollyal elköszönt. Madáranyó becsukta az ajtót és lenézett Pajtira. - Nos, kispajtás, holnap elmegyünk születésed helyére.
- Juhhéj, Madáranyó! Lesznek ott még kiskutyák szerinted?
- Gondolom... - vont vállat Madáranyó.
- De ugye nem bántod azt az embert?
- Dehogy fogom bántani, Pajti! Az emberre nem haragszom, de amit tesz, azt elítélem.
- Ezt most nem értem. Hogy lehet az, hogy nem haragszol rá, amikor nem tetszik, amit tesz?
- Attól, hogy valaki hibázik, még nem biztos, hogy rossz ember, Pajti. Látod, te is követtél el hibákat, sokat ugattál, belehempergőztél a kutyapiszokba - ami persze szerinted jó, de az emberek világában ez bizony nem előnyös. -, mégsem gondolom azt, hogy rossz kutya vagy. Erről az emberről sem gondolom, azt hogy rossz ember, de ha már kutyákat tenyészt, meg kell tanulnia felelősséggel foglalkozni velük.
- Felelősség... - nézett Madáranyóra értetlenül Pajti. - Annyit emlegeted ezt a szót, Madáranyó! Mi az a felelősség?
- Hm, Pajti... Nehéz ezt elmagyarázni... Nézzük csak a te történetedet: ha felelősséget vállalt volna a tenyésztő, amikor téged eladott, akkor azt a gazdit, aki a családjába vitt téged, előtte felkészítette volna, többször találkoztatok volna, elmondta volna neki, hogy mire számítson, hogy a kutyát ki kell vinni naponta háromszor, hogy kell időt és energiát szánni rá, hogy a kiskutyák hebehurgyák, mindent le fognak verni az elején, sok kárt okoznak, mindent felborítanak, szétrágják a papucsokat...
- Ó, azért volt olyan haragos a gazdám, amikor szétrágtam a papucsát? - gondolkodott Pajti. - Pedig olyan jó rugalmas volt, annyira jólesett.
- Lehet, hogy neked jólesett, kispajtás, de a gazdádnak biztosan nem. Lehet, hogy ajándékba kapta valakitől vagy egyszerűen csak ez volt a kedvenc papucsa.
- Ó, Madáranyó! - konyult le Pajti füle. - Mennyi rosszat csináltam én ott, annál a családnál...
- Nem te tehetsz róla, Pajti! A kiskutyák ilyenek. Majd szép lassan megkomolyodnak és okos nagykutyák lesznek. De ehhez sokat kell velük foglalkozni, meg kell őket tanítani, hogy mit szabad és mit nem.
- Nahát! Milyen nehéz dolguk lehet az embereknek... - sóhajtott a kiskutya. - Ez a felelősség-dolog... azért a kutyáknak nincs ennyi bajuk.
- Ha szerencséjük van, Pajti! Ha nem, sajnos, annak nagyon rossz vége lehet. De hogy ez ne történjen meg, holnap beszélünk azzal a tenyésztővel.
- Akire nem haragszunk. - húzta ki magát a kiskutya.
- Pontosan! Azzal, akire nem haragszunk. - mosolygott elégedetten Madáranyó.
13. nap
Szikrázva kukkantott be egy csintalan napsugár Madáranyó háza ablakán ezen a csodálatos reggelen. A kertben már javában folyó seregélytáncban elvegyültek a kis verebek, a vörösbegy párocska pedig a madáretető alatti fűben félénken szedegette a lehullott szemeket .
Ezen a csodás reggelen, Erdő jelent meg Madáranyó kertjében, egy szempillantásra megtörve e csodás napsugarat. Madáranyó nem akarta megvárakoztatni a remetét, így hát mire ő a ház elé ért, már ki is léptek az ajtón és útnak indult a kiscsapat. Pajti örömmel rohangált az erdő széli ösvényen, minden fűcsomót és bokrot figyelmesen végigvizsgált, majd továbbszaladt a következő vizsgálati célpontra. Fontos üzenetek vannak ám elrejtve a növényzetben és ezt Pajti nagyon jól tudta.
Ahogy közeledtek a faluhoz, egyszer csak Erdő rámutatott egy tanyára:
- Ez az a ház, Madáranyó.
- Hm, szóval itt kezdődött minden... - válaszolt Madáranyó. - Jó nagy kert van. Valóban sok gyerek. Biztos, hogy ő az?
- Biztos vagyok benne, Madáranyó! Utánajártam a kocsmában. Tudja, Madáranyó, az ír kocsmákban semmi nem marad titokban.
- Hát igen, azt hallottam. Bár én nem igazán vagyok jártas arrafelé.
- Én sem. - vonta meg a vállát Erdő. - De jobb, mint az újságolvasás. Havonta egyszer bemegyek, iszom egy jó meleg teát és elbeszélgetek a falubeliekkel. Ők örömmel újságolják el a faluban történeket, így úgy érzem, mintha ott élnék én is. Ennyi épp elég a falu életéből. Nézze csak! - mutatott újra a ház felé Erdő. - Valaki ott áll a kapuban. Hallgassuk meg, mit beszélnek. - Erdő, Madáranyó és Pajti csendben közelebb osontak és hallgatózni kezdtek. A tenyésztő ölében fogott egy kiskutyát, miközben beszélgetett a kapun kívül álló idős nénivel. A következő mondat ütötte meg Madáranyó fülét:
- Karácsony napján eljövök a kiskutyáért.
Madáranyó felpattant, mint akit puskából lőttek ki:
- Álljunk csak meg egy szóra! Csak nem karácsony reggelén szeretne megismerkedni ezzel a kisállattal? - kérdezte feldúltan.
- Miért, mikor tenném? Karácsonyi ajándék lesz a kiskutya. - válaszolt a néni értetlenül. - Az unokám nagyon szeretne egy kiskutyát.
- Mondja csak, Ön ki fogja vinni sétálni esőben, sárban, szélben, hóban?
- Én? - lepődött meg. - Hát nem is az enyém lesz, miért én vinném?
- Hát látja, ez itt a gond, kedves Nagyi! Egy kisállat nagy felelősség. Több, mint egy évtizedben gondolkodjon. Egy kiskutya 15-18 évig is élhet. Az unokája meddig fog örülni a kiskutyának? Egy-két napig? És utána mi lesz? Ha megunja, elviszik egy menhelyre vagy kiteszik az utcára?
- Az én unokám soha nem tenné ki. - szabadkozott a néni döbbenten.
- De gondozná? Mert ha nem, akkor ki fogja gondozni? Ön?
- Nem is tudom... - bizonytalanodott el. - Ezen nem is gondolkodtam. De annyira szeretne egy kiskutyát az unokám... - szólt szomorúan.
- Ha szeretne, akkor tanulja meg, hogy mi a felelősség. Jöjjenek el a tenyésztőhöz, játsszon vele, gondozza vele, tanulja meg, mivel jár egy ilyen kisállat. Ön pedig - fordult a Benőhöz, a tenyésztőhöz.-, nem gondolja, hogy fel kellene készítenie az új kutyagazdikat? Egyáltalán belegondolt abba, hogy mi lesz a sorsa a karácsonyra adott kiskutyáknak, ha megunják azok a családok, ahová az ajándék érkezett?
Te pedig mit gondolsz, kisbarátom, mit válaszolt a tenyésztő? Ha érdekel, holnap elmesélem.
14. nap
Mielőtt Benő, a tenyésztő válaszolhatott volna, egyik kislánya kikapta kezéből a kiskutyát.
- Most már kérem vissza! Ő az én kiskutyám! - majd megtorpant. - Apa, mit keres itt ez a néni? - csodálkozott Madáranyóra. - És a másik néni, a bácsi meg a kiskutya?
- Kislányom, mondtam már, hogy nem tudjuk mindegyik kiskutyát megtartani. - fogta könyörgőre e szorult helyzetben a tenyésztő. - Majd mindent elmesélek később. Most menj játszani a többiekkel.
- Ajaj, itt nagyobb a baj, mint gondoltam. - morfondírozott Madáranyó. - Úgy tűnik, ez nem csak egy egyszeri beszélgetés lesz. - Hogy hívnak, kislányom? - hajolt le hozzá.
- Emma vagyok! És te ki vagy? - kíváncsiskodott a csacsogó kislány.
- Madáranyó vagyok. Ő itt Erdő, a remete és Pajti, a kiskutyám.
- Ó hát te vagy az a néni, aki ott fent a Csicserdő szélén eteti a kis énekesmadarakat? Ó, de jó neked, hogy annyi csodálatos madár van körülötted.
- Szereted a madarakat, Emma?
- Igen, nagyon! - válaszolt lelkesen Emma.
- Tudod, mit? Majd eljövünk Pajtival érted és közelről megnézheted őket.
- Ó, de jó lenne, Madáranyó! Annyira szeretném! Apa megengeded?
- Hát persze... válaszolt zavartan Benő. Majd a kislány Pajtira nézett:
- Pajtinak hívják a kiskutyádat, Madáranyó? - simogatta meg a buksiját Emma.
- Látja, Madáranyó! - vette át a szót, ahogy magához tért ebben a zűrzavarban Benő. - A gyerekek tudnak bánni az állatokkal. - Madáranyó rosszalló pillantása azonban gyorsan belefagyasztotta további mondandóját.
- Kedves Benő! A gyerekek nem tudnak bánni a kiskutyákkal. Az Ön gyerekei együtt nőnek fel velük, ők már jártasak a kutya gondozásában - már amennyire egy ennyi idős gyerek jártas lehet. De azok a gyerekek, akik életükben először fognak kiskutyát a kezükben... - mire Madáranyó befejezte volna mondanivalóját, az egyik kiskutya megjelent a kapunál és megpróbált kisurranni. Benő lehajolt érte, elvesztette az egyensúlyát, megcsúszott és nagy lendülettel a földre zuhant. Erdő, a remete jó szándékúan megpróbálta felsegíteni, de olyan ügyetlenül emelte fel, hogy Benő majdnem visszaesett, ezért gyorsan utánakapott, hogy vissza ne essen. Végül Benő úgy állt fel, hogy a bordáját fogta.
- Jaj, Erdő, hogy maga milyen ügyetlen! Inkább hagyott volna elesni.- dohogott Benő.
- Én csak segíteni akartam! - vonta meg a vállát a remete ártatlanul.
- Fáj? - szólt közbe Madáranyó.
- Igen, fáj! - bosszankodott Benő.
- Hm... Nos, Benő, most saját bőrén érezhette, mennyire kellemetlen, ha avatatlan kezek nyúlnak valakihez. Képzelje csak, hogy fájhat annak a kiskutyának, akit egész nap húznak-nyúznak a gyerekek. Hogy nyomorgathatják azokkal a pici kezeikkel ezeket a szegény jószágokat... Nem akarnak ők rosszat, csak nem olyan gyakorlottak, mint az Ön gyerekei. - Benő elgondolkodva vakarta a fejét.
- Hát, Madáranyó, őszintén szólva erre nem is gondoltam.
- Pedig nem ártana. Hány kiskutyát szerettek volna ajándékba adni idén karácsonyra?
- Hármat. - válaszolt szemlesütve Benő.
- Mit gondol, meg tudnánk egyenként mindenkivel beszélni, hogy vagy vegyen valami más ajándékot vagy kezdje el felkészíteni a gyereket és nem utolsó sorban önmagát? A munka nagy része ugyanis a szülőkre marad.
Nagyi felocsúdva döbbenetéből végre szóhoz jutott:
- Azt hiszem, én inkább lemondok erről a kutyaügyről.
- Ezek szerint egyik helyzet már meg is oldódott. Benő, megkeresné a másik két vevőt? - kérdezte Madáranyó.
- Nem is tudom, hol kezdjem, Madáranyó... - tanakodott Benő.
- A kocsmánál, Benő! - mosolygott Erdő. - Az ír kocsmában nincsenek titkok.
- Attól lenne csak igazán nagy botrány a családban. Az asszony kitenné a szűrömet, ha abba a kocsmába egyszer is betenném a lábamat.
- Tudja mit, Benő? Majd én megiszom még egy teát a kocsmában. - szólt engedékenyen a remete. - Egy tea vagy kettő, nekem már mindegy. Az én szűrömet nem teszi ki senki.
Ha már így kifundálták, mindenki megnyugodott, elköszöntek egymástól és ment mindenki a maga dolgára. Dolga pedig akadt bőven a résztvevőknek. Meg kellett szervezni a kiskutyák jövőjét, ez pedig nagy feladat.
15. nap
Erdő úgy gondolta, hogy nem vesztegeti az idejét, hanem egyenesen a kocsmába megy a beszélgetés után. Minél hamarabb a végére akart járni a kiskutyák ügyének, mert közeleg a karácsony és ezzel együtt új katasztrófa veheti kezdetét. Mielőtt hazaindult volna, Madáranyó így szólt Pajtihoz:
- Gyere kispajtás, elmegyünk a boltoshoz, veszünk egy kis vitamint, száraztápot és vazelint.
- Minek az nekem, Madáranyó? - kérdezte fejét kíváncsian forgatva Pajti.
- Nemsokára jön a hó és olyankor nem árt a kis tappancsaidat bekenni az ujjaid és talppárnáid között, hogy ne sérüljön meg a lábad. Még ma is emlékszem arra, ahogy édesanyám mindig bekente a kiskutyánk lábát, amikor kisgyerek voltam. De régen volt... - merengett Madáranyó.
- Neked már volt kiskutyád, Madáranyó?
- Nem nekem, hanem nekünk, Füles a család kedvence volt. Édesanyám nagyon sokat foglalkozott vele, még emlékszem egy s másra. De azért úgy gondolom, hogy nem árt beszerezni egy jó könyvet a kutyák gondozásáról, sok év eltelt azóta, sokat elfelejtettem.
- Könyvet? Azt minek, Madáranyó?
- Szeretnék többet tudni a kutya neveléséről, gondozásáról. Akkor tudok igazán segíteni ennek a tenyésztőnek, ha hiteles vagyok és alá tudom támasztani a mondanivalómat.
- Alátámasztani... Nem tudom, mire jó az, de minek kell valamit alátámasztani? Különben eldől?
- Hm... valami olyasmi, Pajti. Ha nem vagy hiteles, akkor az, amit mondasz, összedől.
- Összedől? Az meg hogy lehet? Amit mondok, azt nem tudom megfogni.
- A fejekben dől össze, Pajti.
- A fejemben? - rázta meg a fejét Pajti. - Nem érzek semmit. Ha nincs ott semmi, akkor hogy dőlhet össze?
- Valami mégiscsak van ott, nem gondolod? - mosolygott Madáranyó. - A fejedben van az agyad. Az agyadban fogannak meg azok a fondorlatos, fifikás gondolatok, amelyek utána arra indítanak, hogy rendetlenkedj. Érted már?
- Mmmm... mondjuk úgy, hogy kapisgálom. És akkor mi van, ha ott megfogannak a gondolatok?
- Ezek a gondolatok egy rendszerre épülnek. Ha nincs rendszer a fejedben és nem tudsz összekapcsolni dolgokat egymással, akkor egy összevisszaság lesz a fejedben. Ezt érzed és ez nyugtalanít. Nem tudod megmagyarázni, hogy mi nyugtalanít, csak érzed.
- Ahogy a lábaimban azt, hogy ki kell mennem sétálni?
- Igen, nagyjából úgy.
- Aham! - Bólintott Pajti, közben emészteni próbálta a hallottakat. - De mire jó az, hogy hiteles vagy? Mi az a hiteles?
- Hát az nagyon bonyolult kérdés, Pajti. Hiteles lehet például egy állatorvos, aki becsülettel és szakértelemmel végzi a munkáját és tájékoztatja a gazdikat. Ő szakértője a kutya gondozásának, ezért neki elhisszük, hogy tényleg nem mond butaságot. Ettől hiteles.
- De mi van akkor, ha valamire nem tudod a választ?
- Akkor azt mondom, hogy sajnos ebben nem vagyok jártas, de utánajárok. Az ember nem mindentudó, Pajti. Én a madarakhoz értek, a madarakról hitelesen tudok nyilatkozni, de a kutyák világába még bele kell tanulnom.
- De akkor nem gondolják azt, hogy te nem vagy hiteles?
- Nem, mert hiteles forrásokat veszek igénybe az információk beszerzéséhez.
- Tehát az állatorvos azt is tudja, hogy te miért állítasz mindig a lábad mögé, ha valaki megjelenik?
- Nem, azt a kutyapszichológus vagy a kutyakiképző tudja, ők foglalkoznak a kutyák szocializációjával.
- Szoci-micsoda? - nézett értetlenül kispajtás.
- Viselkedésével. - mosolygott Madáranyó.
- Madáranyó, engem is elviszel kutyakiképzőhöz?
- Igen, Pajti, úgy gondolom, hogy szükség lesz rá. Bár az első napokban az volt a lényeg, hogy jól érezd magad Madárlakban, lassan ideje lesz megtanulnod mindent, hogy jól tájékozódj az emberek világában. - válaszolt Madáranyó.
- Hát jól van, vedd meg azt a könyvet, nekem aztán mindegy. - vont vállat dacosan a kiskutya. - De ugye arra is lesz időd, hogy játssz velem? Mert én nem tudok olvasni, de nagyon szeretek ám játszani.
- Majd beosszuk az időt, Pajti. - nevetett Madáranyó.
16. nap
Ahogy a bolt ajtajához értek, Madáranyó ránézett Pajtira, aki készséggel leült a lába mellé, megvárta, hogy Madáranyó kinyissa az ajtót és fegyelmezetten belépett a boltba, szigorúan Madáranyó lába mellett. Egyetlen rövid vakkantással köszöntötte Rezsőt és utána várt szép csendben. Madáranyó tanácstalanul állt a felsorakoztatott könyvek mellett és bár legszívesebben mindet megvette volna, döntenie kellett egy mellett. Megakadt a szeme az egyiken. A könyv írója egy kutyaviselkedési szakember, és arról ír, hogyan váljunk falkavezérré kutyánk számára. Ez tetszett Madáranyónak, hiszen a kutyák nem emberek, még akkor sem, ha sokan emberként kezelik őket. A kutyák kutyák és meg kell tanulni a kutyát tisztelni bennük. Az anyakutya is egyértelmű határokat jelöl ki, előbb a kötelezettség és utána a játék, de minden meghatározott kereteken belül folyik. Ha a kiskutya elkóborol, az anya nem könyörög, hogy jöjjön vissza, a szájában visszahozza és nincs pardon. Mindezt szeretettel, békével és a lehető legnagyobb nyugalommal teszi. A kutyának fontos a nyugodt, kiegyensúlyozott gazdi, fontos, hogy legyen egy falkavezér, ez jelenti számára a biztonságot. Fontos a megfelelő étrend, a megfelelő ápolás, de semmivel sem kevésbé számít a kutya szocializációja. Madáranyó nagy örömmel vette el a könyvet:
- Rezső, pont ilyet kerestem! Ezt kérem.
- Egyetértek, Madáranyó. Ez a könyv egy kincs lehet a kutyagazdi kezében.
Madáranyó boldogan tette el a könyvet és a vásárolt holmit, Rezsőtől elköszönt, majd Pajtival elindult hazafelé. Alighogy kilépett az ajtón, Erdő jött felé sietve:
- Madáranyó, megvan az egyik vásárló.
- Ó, meséljen csak, Erdő! - örült Madáranyó.
- Adja csak ide azt a kutyaeledelt, majd én segítek és útközben mindent elmesélek.
Madáranyó odaadta a száraztápot, Erdő meg lelkesen beszámolt mindenről. A kocsmában nem igazán értik, miért olyan fontos neki ez az egész, de ha már ennyire érdeklődik, elmondták neki, hogy szerintük ki lehet az egyik vásárló.
- Mit gondol, Madáranyó, holnap már el is mehetünk hozzá?
- Jó lenne, Erdő, de addig nem tudom elolvasni a könyvet.
- Madáranyó túl szerény. Nézze csak, Pajtival milyen szépen boldogul.
- Igen, igen, egyetértek! - vakkantott Pajti.
- Hát jó, menjünk el, legalább szétnézünk. Aztán a többi ráér később is. Lehet, hogy nem is akar kiskutyát, ha beszámolunk neki arról, hogy mennyi dolga lesz új vendége érkezése után.
- Én is így gondolom. - értett egyet Erdő.
Megbeszélték a reggeli találkozót és elköszöntek egymástól. Pajti pedig annak örült, hogy végre Madáranyó csak rá figyel.
17. nap
Miközben Madáranyó újdonsült könyvét fedezte fel, nem hagyta nyugodni egy gondolat. A boltos mutatott neki egy olyan könyvet, amelyben a szerző könnyen kivitelezhető kutyatrükköket ír le kézjelekkel, közérthető nyelvezettel, magyarázatképpen képekkel ellátva. Úgy gondolta, hogy jól jöhet egy gyakorlatias olvasmány azoknak a családoknak, akik soha nem tartottak kiskutyát. Talán ha nyúzás helyett a kiskutyák nevelésével foglalkoznak, nem kerül annyi kisállat az utcára. A trükkök tanulása és használata a gyerekeknek is inkább játék, ráadásul kicsábítja őket a házból, ezért többszörös haszon. Eldöntötte, hogy mielőtt a családot meglátogatja, visszamegy a boltba azért a könyvért és szükség esetén kölcsönadja a családnak. Így is történt.
A napocska első simogató sugaraival együtt Erdő is megjelent Madáranyó ablakánál és már indultak is kitűzött nemes céljuk felé. Rezső kedvező áron adta oda Madáranyónak a könyvet, hadd legyen ő is részese a kiskutyák megmentésének.
- Nagyon szép dolog Öntől, Rezső, hogy szívén viseli a kiskutyák sorsát. - köszönte meg hálásan Madáranyó a kedvezményt. Amikor kiléptek a boltból, Pajti felháborodva vakkantott:
- Madáranyó, a boltos nem tett semmit a kiskutyák megmentéséért. Miért mondod, hogy szívén viseli a sorsukat? Hiszen itt van a boltban egész nap, mit tesz ő értük?
- Azért mondom Pajti, mert hálás vagyok.
- Hála? - csodálkozott Pajti.
- Igen, hála.
- Mi az a hála, Madáranyó? - kérdezte.
- Hála az, amikor valakinek köszönetet mondunk azért, mert tesz értünk valamit. Nem csak azok tesznek a kiskutyák sorsáért, akik elmennek hozzájuk. Gondolj csak bele, én csak neked tudok otthont adni, de hány kiskutya van még az utcán? Őket is be kell valakinek fogadni. Ha a boltos eladja az újságot, amiben az állatvédő szervezetek nyilatkoznak, máris nagy szolgálatot tett érte. Ha olcsóbban adja a tápot, amivel kóbor kutyákat etetnek, vagy a könyvet, amivel kiskutyák nevelését megtanulhatják olyan gazdik, akik nem értenek hozzá, az is nagyon sokat ér. Ha a te gazdidnak is kezébe adtak volna egy ilyen könyvet, könnyebben eligazodott volna a kutyavilágban, sokmindent megértett volna. Erdő megtalálta a kutyatenyésztőt és segít megtalálni a vevőket is. Sokan kellenek egy nemes cél megvalósításához és mindenki a maga lehetőségeivel tud tenni a cél érdekében. A boltos ezekkel tud hozzájárulni, én azzal, hogy megkeresem a két vásárlót, a tenyésztő azzal, hogy megtanítja az újdonsült kutyagazdikat a megfelelő gondozásra vagy nem ad el olyan családba kutyát, ahol látja, hogy nem lenne jó helye.
- Igazad van, Madáranyó - sütötte le a fejét kispajtás. - Nem is gondoltam bele, milyen bonyolult ez... De mondd, Madáranyó, mindenki tesz értünk valamit?
- Sajnos ezt azért nem mondhatnám Pajti, de tudod mit? Majd mi elől járunk és meghozzuk a kedvét a többieknek, jó lesz így?
- Ezek szerint én is teszek a többiek érdekében? - húzta ki magát büszkén a kiskutya.
- Igen, Pajti! Te is teszel értük.
- Akkor én most állatvédő kutya vagyok?
- Mondhatnánk úgy is. - mosolygott Madáranyó és útnak indultak.
18. nap
Madáranyó kopogására egy sietős háziasszony nyitott ajtót. Valószínűleg a postásra számíthatott, mert már rohant volna tovább, de Madáranyót és Erdőt meglátva annyira meglepődött, hogy néhány másodpercre megfeledkezett tengernyi teendőjéről. Nem pontosan értette, hogy mit keres itt ez a remete és az a hóbortos madarakat etető anyóka. Mire felocsúdott meglepetéséből, a gyerekek is odaértek, ezért "sajnálatos módon" ők is hallották a kérdést, miszerint kiskutya költözik a házba karácsony estéjén.
- Ej-ej, Madáranyó, elrontottad a meglepetést - gondolta, válaszra várva. Mire az édesanya egy szót is szólhatott volna, a gyerekek hangosan körbeugrálták örömükben:
- Anya, anya! Tényleg kapunk egy kiskutyát? - majd az egyik kislány dacosan kihúzta magát:
- Ugye nekem szántad? Én vagyok a legidősebb, nekem kell az a kutya.
- Nem igaz, az enyém lesz! - ellenkezett három kistestvére. Az anyjuk hirtelen magához tért:
- Ebben a házban senki nem kap kiskutyát. Menjetek játszani! - majd amikor a gyerekek lógó orral elvonultak hallgatózni, így szólt Madáranyóhoz és Erdőhöz:
- Mondtam én a nagyinak, hogy nem való ide kiskutya. Nos, mondja meg annak a szaporítónak, hogy én aztán nem kérek ide egy kiskutyát sem. Ez csak a szomszédasszony bolondsága, amit a gyerekek apjának édesanyja követett. Hiába mondtam, hogy nem szeretnénk, ő mégis elment ahhoz az emberhez. Nem kérünk kiskutyát! Egyet sem! Isten áldja! - köszönt el, mielőtt Madáranyó és Erdő szóhoz jutott volna.
- Várjon csak egy szóra! - szólt közbe Madáranyó. - A szomszédja? Milyen szomszédra gondolt?
- Ebben a házban lakik. - mutatott a mellettük lévő házra és felpaprikázva ment a dolgára. Madáranyó és Erdő bekopogtak a szomszédba is azzal reménnyel, hogy a harmadik vevőt is sikerül lerázni. Ott bizony nem jártak túl nagy sikerrel. Az édesanya hajthatatlan volt, mindenáron kiskutyát akart a házhoz, bármibe is kerül.
- Nézze csak meg Pajtit! - mutatott kispajtásra. - Attól a tenyésztőtől került hozzám. Vadászkutya, nagyon sok mozgásra van szüksége. Lesz arra ideje, hogy elvigye minden nap sétálni?
- Természetesen! - válaszolt meggyőződve az édesanya. Madáranyó látva, hogy nem tudja lebeszélni, így szólt:
- Rendben. Ha így állunk, hát tegyünk egy próbát. Van még négy hét karácsonyig. Ha addig minden nap elviszik sétálni és gondoskodnak a kiskutyáról, nem bánom, legyen. De Benőnek a lelkére kötöm, hogy csak és csakis akkor adja el a kiskutyát, ha ezt megteszik. Egyébként... az sem baj, hogy nem lesz meglepetés? - nézett Madáranyó a közben megjelenő Emma korú kislányra.
- Nem, vállaljuk. - válaszolt teljes lelki nyugalommal az édesanya. Látszott a kislányán, hogy nagyon örül, de igyekezett leplezni, fegyelmezett volt, nem ujjongott hangosan, mint a szomszéd gyerekek.
- Ám legyen. Akkor holnap reggel találkozunk Benőnél. - köszönt el Madáranyó és elindultak hazafelé. Hazafelé úton azon Madáranyó, Erdő és Pajti tanakodtak, hogy valóban ennyire elhivatott az az édesanya vagy csak még nem tudja, mivel áll szemben? Mindegy is, útba ejtik Benőt és megbeszélik vele a holnap reggeli találkozót. Benő nagyon megörült a hírnek. Bár sajnálta a pénzt, amit veszített a két családdal, de ő sem bánja, ha jó helyre kerül az egyik kiskutya - főleg, ha ezügyben nem neki kell lépéseket tenni. Emma boldog volt, hogy megtarthatja kispajtását.
- Emma, adtál már nevet a kiskutyádnak?
- Igen. Foltos a neve. - mutatta be büszkén kis barátját Madáranyónak.
- Mondd Emma, szeretnéd a kiskutyádat trükkökre megtanítani?
- Igen! - ujjongott Emma. - De hogyan? Én nem ismerek kutyatrükköket.
- Nézd csak! - szólt Madárnyó mosolyogva. - Kölcsönadom neked ezt a könyvet, ebben találsz néhányat.
- Ó, Madáranyó! - szorította magához boldogan a könyvet. - Köszönöm, köszönöm! Most azonnal elolvasom. - viharzott el a kislány boldogan.
- Azt hiszem, épp ilyen kutyagazdi kell ezeknek a kis kutyusoknak. - nézett utána elégedetten Madáranyó.
19. nap
Ködös reggel köszöntött Csicserdő környékére. Madárkáink az ágakon gubbasztva, tollaikat felborzolva várták, hogy az itt-ott felvillanó, lassan felmelegedő napsugarak megerősödjenek és eloszlassák a ködfelhőt. Ők már tudták, hogy ha eloszlik a köd, jóval melegebb lesz a napos területeken, ezért csak vártak, hadd induljon be Madáranyó"éttermének" fűtése, hadd izmosodjanak a gyenge kis napsugarak. Valószínűleg Erdő is erre várt. Mire az ajtóban megjelent, már javában csemegéztek e kedves sugarak melegében kis madárkáink. Épp csak arra a kis időre reppentek fel a kerítésre, míg Erdő elment mellettük, de ahogy egy icipicit távolabb került, máris tömték tovább a begyüket. Ki tudja, mit hoz a holnap? Kis madaraink ismerik az aranyszabályt, amit főleg télen különösen fontos betartani: Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra!". Hát ők nem halasztották, szorgalmasan csipegették egyik szemet a másik után.
Amint az ablakból megpillantotta Erdőt, Madáranyó tüstént kilépett a kertbe Pajtival. Anna és kislánya, Kata később értek Benőhöz. Amíg várakoztak, Madáranyó a zsákot dobálta Pajtinak, hadd szaladgáljon egy kicsit. Pajti örült, hogy végre ő van a középpontban. Fegyelmezetten várta, míg Madáranyó eldobja, majd lelkesen hozta vissza újra és újra a zsákot. Benő a kiskutyával az ölében jelent meg a kapuban
- Anya, lehet a neve Bundás? - kérdezte félénken anyukájától Kata.
- Igen, azt hiszem, illik hozzá. - mosolygott Anna.
Kata egy visszahúzódó, csendes kislány volt. Anna abban reménykedik, hogy Bundásban igazi barátra lelhet félénk kislánya és talán egy kis bátorságot kölcsönöz neki. Mivel nem igazán kezdeményezi a kapcsolatokat, nehezen talál barátokra. Legjobb barátnője elköltözött és azóta nem igazán találja a helyét az osztálytársai közt. Édesanyja minden igyekezete kudarcba fulladt. Talán egy kiskutya hűséges társa lehet kislányának és a családnak. A kislány félve vette át a kiskutyát és alig hallható hangon, szerényen kérdezte:
- Jól tartom? Nem szeretném, ha fájna neki, ahogy megfogom.
- Éppen úgy tartod, ahogy kell. - válaszolt nagy szeretettel Benő.
Nem gonosz ember ez a Benő - gondolta Madáranyó -, csak még ráfér egy kis felvilágosítás. - A kiskutya először csak félénken szaglászta a kislányt, majd szép lassan megnyugodott a karjaiban. A kislány mozdulni sem mert, úgy csodálta a kis szőrpamacsot. A kiskutya bevackolta magát a karjaiba és elaludt.
- Madáranyó, muszáj most elvinni sétálni? Olyan békésen szunyókál. - kérlelte Kata.
- Dehogy muszáj! - válaszolt gyengéden Madáranyó. - Nyugodtan barátkozzatok csak. A kiskutyák hamar elfáradnak, 15-20 percnél többet úgysem tudna sétálni. Most többet ér neki az a szeretet, amit kap tőled.
Emma jelent meg az ajtóban:
- Szia, te ki vagy? - kérdezte suttogva amikor meglátta, hogy a kiskutya ott alszik a kislány karjaiban.
- Kata vagyok és te? - válaszolt csendben, de érdeklődve a kislány.
- Én Emma vagyok. Nahát! Ez a kiskutya senkivel nem akart játszani. Úgy tűnik, összeilletek. Lenne kedved bejönni? Van az udvaron egy pad, ott kicsit babusgathatnád.
- Köszönöm, Emma! - nézett fel hálásan Kata. A kislány és anyukája bementek, Madáranyó, Erdő és Pajti pedig elégedetten folytatták reggeli sétájukat e csodálatos napon.
- Úgy tűnik, jó helye lesz a kiskutyának. Mit gondol, Erdő?
- Szerintem az a kiskutya ennek a kislánynak a kedvéért született a világra. - válaszolt nagy szeretettel Erdő.
20. nap
Madáranyó hazafelé fenyőágakat gyűjtött.
- Madáranyó, minek szedegeted azokat az ágakat? - kérdezte Pajti.
- Adventi koszorút készítek. - mosolygott jóságosan a kiskutyára.
- Mi az az adventi koszorú?
- Egy olyan koszorú, ami az adventi várakozásunkat testesíti meg.
- Testesíti?
- Igen, megtestesíti. Érzékelhetővé teszi.
- De minek az, Madáranyó? - feledkezett meg a kiskutya a szaladgálásról.
- Mert a várakozást nem lehet megfogni, de a koszorút és a gyertyát igen.
- Hm... - törte a buksiját Pajti. - Akkor most meg tudom fogni a várakozást?
- Dehogy, te kis butus! - nevetett Madáranyó. - Azt tudod megfogni, ami a várakozásra utal.
- Ha utál, akkor nem érdekel! - fortyant fel kispajtás.
- Nem utál, hanem utal, Pajti. Valamire mutat, valamit érzékeltet.
- Már megint ez az érzékelés. Mi a csuda az? - bosszankodott.
- Pajti, azt érzed, ha éhes vagy? - kérdezte Madáranyó.
- Igen.
- A hideget is érzed?
- Nem, mert rohangálok. Dobd már azt a zsákot, Madáranyó!
- De ha nem szaladgálnál annyit, éreznéd. - kishaver megtorpant:
- A kályha mellett meleg van, azt érzem. Az már érzékelés? - örült a felismerésnek.
- Igen, Pajti. A meleget is érzékeljük.
- Mert olyan sokféle érzékelés van?
- Igen. A fényt érzékeljük a szemünkkel, a hangot a fülünkkel, a nyomást és hideg-meleget a bőrünkkel, az ízt a nyelvünkkel, az illatokat az orrunkkal... - Pajti közbevágott.
- Ó, a finom kolbász illatát, azt is érzékelem?
- Igen, Pajti, azt is érzékeled. - mosolygott Madáranyó.
- Azt a sok fényt, ami karácsonykor annál a családnál van... azt a szememmel érzékeltem? Bár ne érzékeltem volna! Annyi fény volt, hogy alig tudtam aludni.
- Igen, az emberek szeretik a karácsonyi fényeket. - válaszolt Madáranyó. -
- Nálad is sok fény lesz, kint a kertben is?
- Nem, Pajti, nálam a kertben nem lesz karácsonyi világítás.
- Miért nem? Annyira szép... - álmodozott a kiskutya. - Csak nem tudtam tőle aludni. De az, ami a kertben van, engem nem zavar.
- Téged nem, Pajti. De madarainkat igen. Sok madár éjszaka nagyon jól tájékozódik, de a sok fény megzavarja a tájékozódását. Végzetes következményei lehetnek a fényszennyezésnek. Csodaszépek a karácsonyi fények, ebben egyetértünk, de a madarak számára sajnos nagyon károsak.
- Már értem. Vagy mégsem: pontosan mire jó az a koszorú meg az adventi várakozás?
- Persze, Pajti, mert te karácsonykor kerültél abba a családba, akkor már nincs adventi várakozás. De Benőnél nem volt adventi koszorú?
- Nem emlékszem, Madáranyó. Olyan régen volt, még nagyon pici voltam. Csak az érdekelt, hogy játsszak a gyerekekkel. Ők sokat játszottak velem, azt nagyon szerettem.
- Akkor játsszunk még egy kicsit, Pajti. Ha hazaértünk, elkészítjük az adventi koszorút. És most futás! - dobta el a zsákot Madáranyó.
21. nap
Mire hazaértek, Madáranyó már egy egész koszorúra való ágat gyűjtött össze. Lehozta a padlásról a koszorúalapot és hozzálátott az adventi koszorú készítésének. Pajti leheveredett a jó meleg kandalló mellé és onnan nézte, ahogy Madáranyó előkészíti a három lila gyertyát, egy rózsaszínt, a kellékeket és nekilát a koszorú készítésének.
- Fontos lehet neked ez a koszorú Madáranyó, hogy pihenés helyett ezzel vesződsz. - ásított lustán Pajti.
- Igen, Pajti. Az adventi várakozás fontos időszak az életünkben.
- Mondd csak, mi ebben annyira fontos? - kérdezte dünnyögő hangon a fáradt kiskutya.
- Advent a latin "adventus" szóból származik, eljövetelt jelent.
- Miért, ki jön el? - kapta fel a fejét kispajtás.
- Nem jön senki. Régesrégen jött valaki, megszületett a kis Jézus.
- Jézus? Ki az a Jézus? Az a család mindig a szeretet ünnepét emlegette, szó sem volt Jézusról.
- Jézus maga a szeretet. Békességet hozott az emberek háborgó lelkébe. Akkoriban nagy zűr volt a világban, kellett egy megváltó és az emberek nagyon várták őt. Karácsony szent estéjén végre megszületett és nagyon nagy változást hozott az emberek életébe. Évszázadok óta fennmaradt tanításai kapaszkodót és vigaszt jelentenek mai napig sokaknak. Alázatra, jóra, szeretetre, egymás tiszteletére tanított.
- Rólunk nem beszélt?
- Nem, Pajti. Tiszta szívemből sajnálom, de rólatok nem beszélt.
- Miért nem? Nekünk nem volt rá szükségünk?
- Jézus mindig azt tanította, hogy szeressük egymást, ne okozzunk kárt, ha tehetjük. Ha az ember békét szeretne, nemcsak egymás közt próbálja megteremteni a békét, hanem az ember és természet kapcsolatában is. A kettő nem megy egymás nélkül. Ti is Isten teremtményei vagytok, mint mi mindannyian. A világ óriási, Pajti. Az ember csak egy porszem benne.
- De nagy porszem és sok bajt tud csinálni. - mondta szomorúan Pajti.
- Sok jót is tud tenni. Jézus követői nagy dolgokat vittek véghez. Az emberek nagysága a tetteik nagyságában mutatkozik meg.
- Szóval ezért várjuk annyira Jézus születésnapját, hogy még koszorút is készítesz hozzá? De mondd, Madáranyó, nincs egyforma színű gyertyád? A boltban sokféle gyertyát láttam. Miért teszel rá lilát és rózsaszínt?
- Ezek liturgikus színek. A lila a bűnbánat színe.
- Bánat? Én nem láttam bánkódni senkit abban a családban. Minek a bánat? Most mondtad, hogy Jézus megszületett és az mennyire jó, akkor mégis mit bánnak az emberek?
- Nem bánnak, Pajti, megtisztulnak. Az bűnbánattal együtt az emberek megtisztítják a lelküket is.
- Akkor most bánat van vagy öröm?
- Mindkettő. A rózsaszín gyertya az öröm jele. Azé az örömé, hogy közeledik a karácsony.
- Tehát az utolsó lesz a rózsaszín?
- Nem Pajti, az utolsó előtti?
- Hm... Ezt most nem értem. Előbb bánat, bánat, majd öröm, majd újra bánat. Kutya legyek, ha értem. - törte a buksi fejét.
- A rózsaszín gyertya előrejelzi az örömöt, hogy nemsokára lesz miért ünnepelni, de addig is tisztuljunk meg, amennyire lehet. Fordítsunk magunkra, lelkünkre és egymásra kicsit több figyelmet, mint máskor. Így kerül a karácsony ünnepébe a szeretet.
- Akkor az a család jól mondta, hogy karácsony a szeretet ünnepe. - morfondírozott Pajti.
- Elvileg igen. De amint látod, annál a családnál kicsit több megtisztulás és egymásra figyelés nem ártott volna. Ha a gyerekek segítenek az édesanyának a házimunkában és mindent együtt csinál a család, akkor annak a kedves néninek több ideje lett volna rád, együtt ment volna a család sétálni veled, együtt játszottak volna veled. Minden mindennel összefügg Pajti.
- Érdekes, mi minden kerekedik ki három lila és egy rózsaszín gyertyából. - nézett maga elé kispajtás.
- Nem a gyertyákból, Pajti, hanem az advent megéléséből. Az advent nem csak egy fogalom, hanem egy lehetőség a lelkünk megtisztulására. Lehetőség arra, hogy rendezzük magunkban, amire egész évben nem volt időnk. Ha minden évben advent idején átgondoljuk az év történéseit és azok ránk gyakorolt hatását, sokat tudunk fejlődni emberileg.
- És kutyailag? - vakkantott a kiskutya. - Én is fejlődhetek?
- Igen, Pajti. Az a kutya, aki szót fogad a gazdinak, fejlődik. Mert van ideje megállni és tanulni. Tanulni csak úgy lehet, ha megállunk és arra figyelünk, amit megtanulni készülünk.
- Hát akkor... figyelek. - vonult vissza Pajti a tűz mellé.
22. nap
Teltek-múltak a napok. A faluban egyre nagyobb volt a sürgés-forgás, egyre több dísz jelent meg az ablakokban és kertekben. Egyik reggel Madáranyó elindult meglátogatni Benőt, hogy megtudakolja, mi a helyzet Katával és Bundással. Pajti már az ajtóban toporgott, mert ő ugyebár érzi a lábaiban, hogy menni kell, így hát útnak indultak. Pajti boldogan ugrált a zsákja után, Madáranyó pedig azon morfondírozott, hogy lassan varrni kell egy újat, mert a végét járja szegény zsákocska. Mielőtt odaértek volna a tenyésztőhöz, Madáranyó megpillantotta Katát, ahogy játszik a kiskutyával.
- Csitt, Pajti, maradj csendben egy kicsit! Nézd, milyen boldogak! - rejtőzött el, Pajtit is magához húzva.
- Hol, Madáranyó, hol? - fürkészett a kiskutya.
- Ott, nézd csak! - hajolt le hozzá Madáranyó. - Ott van az édesanyja mellett, Bundással játszanak a kapuban. Úgy tűnik, nem tudnak elszakadni egymástól.
- Ó. látom! De aranyosak! - Nézett szeretettől csillogó gombszerekkel Pajti. Madáranyó megölelte kispajtást és csendben nézték, ahogy Kata nagy-nagy szeretettel és teljes odaadással játszik a kiskutyával.
- Úgy tűnik, jó kezekben lesz Bundás. Mit gondolsz, Pajti? - kérdezte Madáranyó látva, hogy Kata alig bír elszakadni a kiskutyától. Felemelkedett és odament Katához.
- Nehéz a búcsúzás?
- Nagyon! - nyelte könnyeit Kata.
- Annyira várja a reggeleket! - magyarázkodott az édesanyja.
Madáranyó Benőhöz fordult:
- Benő, hogy látja, Bundás kész rá, hogy Katáékhoz költözzön?
- Madáranyó, őszintén szólva lassan kezdem azt érezni, hogy jobb neki ott, mint itt. Ez a kiskutya minden reggel lecövekel az ajtóban és nyüszítve várja a kislányt. - Abban a pillanatban megjelent Emma:
- Mi a gond, miért pityeregsz, Kata? - mielőtt Kata könnyekben törne ki, Madáranyó így szólt Benőhöz:
- Benő, adja oda ezt a kiskutyát Katának. Annyira sóvárognak egymásért, hadd legyenek boldogok.
- Nem bánom. Kata, el akarod vinni Bundást? - kérdezte Benő. Kata szeméből kibuggyantak a könnyek, arcához emelte Bundást és egy "Köszönöm!"-öt kipréselve, szemében földöntúli boldogsággal szorosan az édesanyjához bújt, magához szorítva a kiskutyáját.
Madáranyó Emmához fordult:
- Emma, mondd csak, hány kutyatrükköt tanultál?
- Mindet, Madáranyó! - lelkesedett a kislány. - Jó néhányszor elolvastam a könyvet.
- Sikerült megtanítanod őket Foltosnak?
- Nézd csak, Madáranyó! Ránézett a kutyájára, a kezével jelzett neki és határozottan szólt hozzá: Ül! - a kutya engedelmesen leült és megkapta érte a finom jutalomfalatot egy kis simogatás kíséretében.
- El kell ismernem, nagyon ügyes kutyaoktató vagy. Mi lenne, ha megtartanád a könyvet és amikor új gazdihoz kerül kiskutyátok, kölcsönadod?
- Ó, Madáranyó, tényleg? Nekem adod? - örült a kislány. - Hát ez csodálatos! Köszönöm, köszönöm! - hálálkodott a kislány.
- Mit gondolsz, Emma, meg tudnád tanítani a többi kiskutyának is a trükköket?
- Ó, Madáranyó, a legnagyobb örömmel! - válaszolt repesve.
- Benő, esetleg elvihetném magammal Emmát Madárlakba? Néhány trükköt megtaníthatna Pajtinak és legalább megmutatnám neki Csicserdő madarait.
- Ha hazakíséri, Madáranyó... - vonta meg a vállát Benő. - Nem bánom!
A kislány kitörő örömmel kérdezte édesapját:
- Tényleg, Apa, mehetek?
- Hát persze, kislányom! - válaszolt szerettel Benő.
- Természetesen haza fogom kísérni! - nyugtatta meg az édesapát Madáranyó, majd a kislány felé fordult. - Gyere, Emma, induljunk.
23. nap
A kislány egész úton játszott Pajtival és tanította a trükköket. Pajti nagyon örült játszópajtásának. Madáranyó a fenyőket mustrálta, jól jönne neki egy kis fa karácsonyra. A kertben már javában folyt a lakmározás. Madáranyó magához szólította Emmát és megkérdezte:
- Emma, felismered a madarakat?
- Őszintén szólva, Madáranyó, csak néhányat ismerek... - ismerte be a kislány.
- Majd én bemutatom neked őket. Pajti, ülj le a lábam mellé és maradj csendben! Ha elrepülnek, nem tudom bemutatni szárnyas kisbarátainkat Emmának. - Pajti szófogadóan leült.
- Nézd csak, a seregély úgy néz ki, mintha pöttyös lenne.
- Miért, Madáranyó, azok nem pöttyök? - kérdezte csodálkozva Emma.
- Nem. Bár csak közelről látható, de csodaszép zöldes fényű fekete tolla fehér színben végződik, amiatt tűnik pöttyösnek. Ez a bohókás madár kinézetét kortól és évszaktól függően változtatja. Szereti a nagy társaságot, minden évben ő hozza magával a többieket a madáretetőimhez. Nagy csapatokban csapnak le a szőlőskertekre és gyümölcsösökre, ezért ott nem látják szívesen e nagy seregeket, de a szántóföldeken és a legelőkön örülnek nekik, mert nagyon sok kártevőt elpusztítanak a földekről. Télen rövidebben a nappalok, kevesebb ideje van táplálkozni, ezért a testén elraktározza a zsírt, így készül fel a téli időszakra. Éneke bámulatra méltó, képes megtanulni a környéken hallható zajokat, hangokat. Azt mondják, Mozart azért vett egy seregélyt, mert meghallotta dalában saját alkotását. Hogy igaz vagy nem, már nem fogjuk megtudni, de cserregő, csicsergő hangjában gyönyörködhet, aki madáretetőt tesz ki a kertjébe. Csodálatos dallamában összegyűjti a környék hangjait és ezeket a lehető legmulatságosabb módon adja elő.
Emma az etető alá mutatott:
- Az ott a vörösbegy?
- Igen, Emma. Gyönyörű, nem igaz? - szólt szeretettel átitatott hangon Madáranyó. - Békés természetű, de területét agresszívan védelmezi. Fekete gombszemei csodaszép gyöngyökként csillognak rozsdavörös pihe-puha tollai közt. Ha megismerkedsz vele, egészen közel merészkedik hozzád, akár még a kezedre is rászáll. Bár idő kell ahhoz, hogy bizalmába fogadjon, de kíváncsi természetének köszönhetően bájos kis-barátra tehetsz szert, ha elég kitartó vagy.
- Az ott a barázdabillegető! - örült Emma a felismerésnek.
- Igen, eléggé jellegzetes madár, sokan ismerik. Csicserdő világában ez a madár egészen közel merészkedik az emberhez.
- Ó, Madáranyó! Mennyi csodálatos énekesmadár van a kertedben. A mi házunkat sajnos elkerülik. A túl sok kiskutya nagy zajjal jár, félnek tőlük.
- Majd néha eljöhetsz Madárlakba, itt barátkozhatsz velük. Azt a rövid időt Foltos ki fogja bírni nélküled. Addig játszik a testvéreivel.
- Ó, Madáranyó, ez nagyszerű! - lelkesedett Emma.
- Látod, mindenre van megoldás. - szólt jóságosan Madáranyó. - Nincs lehetetlen, csak tehetetlen. Ha összedugjuk a fejünket, nem kell lemondanod e bájos kismadarak társaságáról.
24. nap
Ropogós reggel köszöntött Csicserdőre szikrázó napsütéssel. Szárnyas kis barátaink elgémberedett apró testét a napocska meleg sugarai körbeölelve melengették, erőt adva ahhoz, hogy begyüket teletömjék, így készüljenek fel a hideg estére. Istennek és a gyöngybagolynak hála, egész télen kitart Madáranyó "étterme". Ahol bagoly az őr, ott nincs mitől félni. Bárki merészkedne a zsákok közelébe, a gyöngybagoly kegyetlenül lecsapna rá, így nincs az az egér, amelyik meg merné dézsmálni őket.
A táncoló szőnyeg újra beindult, egy talpalatnyi hely sem maradt, kis madaraink ellepték a kertet. A seregélyek csipegették a magokat, sétáltak egy picit, aztán újra csipegettek, majd újra léptek néhányat, mintha pár lépéssel odébb szebb szemeket találnának.
- A szomszéd kertje mindig zöldebb, ugyebár? - mosolygott az ablakból Madáranyó.
- Tényleg? - kérdezte Pajti fülelve. - Miért zöldebb? - Madáranyó Pajtihoz fordult:
- Egyszer megfigyeltem: oldalról a fűszálak sűrűbbnek tűnnek. Ha oldalról nézed, nem látod azokat a réseket, ahol nincs fű, ezért úgy tűnik, hogy valóban zöldebb a szomszédé. De ha közel mész, rájössz, hogy ugyanolyan, mint bármelyik másik.
Alig fejezte be a mondatot, Madáranyó a remetét látta közeledni. Kilépett a kertbe köszönteni őt:
- Szép jó reggelt, Erdő! Mi járatban errefelé?
- Jó reggelt, Madáranyó! Jöttem segíteni. - így a remete.
- Segíteni? - csodálkozott Madáranyó.
- Igen, fenyőt vágni. Nem ma állít karácsonyfát, Madáranyó?
- De igen, Erdő, csak nem számítottam segítőre. - örült Madáranyó és azon nyomban elindultak beszerezni egy picike fát Madáranyó házikójába. Miután sikerült kiválasztani, Erdő kivágta, bevitte a házba, befaragta, majd tétován toporogva megállt. Madáranyó nagyon hálás volt a remetének. Hogy háláját kifejezze, így szólt:
- Erdő, lenne kedve velünk ünnepelni Jézus születésnapját?
- A legnagyobb örömmel, Madáranyó! Hazamegyek átöltözni, ebédre visszaérek. - köszönt el a remete. Mióta Pajti beköltözött Madáranyóhoz, Erdő már nem is az a morgós remete, mint régen.
Madáranyó és Pajti hozzáláttak feldíszíteni a karácsonyfát. Madáranyó feltette a csillagot a karácsonyfa tetejére:
- Miért teszel a tetejére csillagot? - kérdezte Pajti.
- Amikor megszületett a kis Jézus, akkor három király elment köszönteni őt. Akkoriban nem volt más lehetőség a tájékozódásra, a csillagok állásából tájékozódtak. Ezért teszünk a karácsonyfára csillagot.
- Madáranyó, ma van Jézus születésnapja? - kérdezte a kiskutya.
- Igen, Pajti! - válaszolt.
- De miért kellettek a csillagok ahhoz, hogy odataláljanak? Nem tudta mindenki, hogy megszületett a kis Jézus? Ilyen híres ember és mégsem tudták, hogy merre van?
- Nem, Pajti! Az emberek akkor még csak nem is sejtették, milyen nagy dolgok várhatók. Egy istállót megtalálni a sok közül, nem kis feladat.
- Istállót? Istállóban született Jézus? - kerekedett ki Pajti szeme.
- Igen. Más világ volt akkor, Pajti. Mivel máshol nem volt hely, de a kisbaba már útban volt, az egyik fogadós az istállóját felajánlotta a szent családnak.
- Madáranyó, az emberek egy istállóban született kisgyerek kedvéért csinálnak ekkora felhajtást?
- Bizony, Pajti! Emlékszel, amikor a "nagyságról" beszéltem? Látod, nem kell nagy termet ahhoz, hogy valaki igazán "nagy" legyen. Jézus egy icipici újszülött kisbaba volt és mégis tömegek köszöntik a születésnapján. Régen az emberek nem éltek ennyire fényűző életet, csak a királyoknak voltak palotáik. Nem volt autó, televízió, telefon...
- Az a doboz, amiben mozogtak az emberek és a gyerekek órákig nézték?
- Igen, Pajti. Az a doboz...
- Elviselhetetlen az a folyamatos háttérzaj, örülök, hogy neked nincs dobozod.
- Ne aggódj, Pajti! Itt mindig csend van, madárkáink nem szeretik a zajokat. Mielőtt a nap lenyugszik, hangversenyt adnak. Az összes madár együtt énekel. Csodás lesz, meglásd!
- Ők is tudják, hogy ma van Jézus születésnapja?
- Erdőanyó elmesélte nekik. Tudod, mit? Ebéd után lesétálunk a faluba megnézni a Betlehemet.
- Mi az a Betlehem, Madáranyó? - kapta fel a fejét Pajti.
- Az első Betlehemet Szent Ferenc állította fel és alkalmi színészekkel eljátszották Jézus születésének történetét. Ma már sokfelé játszanak pásztorjátékokat, hogy felelevenítsék e csodálatos történetet.
- Mi is megnézzük a pásztorjátékot, Madáranyó? - ugrott fel a kiskutya.
- Igen, Pajti! Ebéd után kezdődik, úgyhogy kismadaraink hangversenyére visszaérünk.
- Ó, de jó! Annyira várom! - örült kispajtás. - Boldog születésnapot, kis Jézus!
- Boldog születésnapot! - tette fel az utolsó díszt kis fenyőfájára Madáranyó és magához ölelte kis barátját.
VÉGE.
Kedves Édesanyák és Édesapák!
Köszönöm, hogy végig kísértétek Pajti és Madáranyó útját és velünk tartottatok! Áldott, békés és szeretetteljes karácsonyi ünnepeket kíván:
Mihalik Piroska
gyógypedagógus és három gyermek édesanyja.
Tanulságos, kedves történet.
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszett. Remélem, az idei mesék is megörvendeztetnek benneteket. :)
Törlés