Írország és mi... : 2019 év végi beszámoló :)

Most, hogy végeztem az adventi meséimmel, végre van időm blogot írni - legalábbis remélem, de ez kiderül, mire végzek. :)

Kicsit nosztalgiáztam... Tegnap üdvözlésképpen családi fotókat is kaptam... Eszembe juttatták az időt, amikor még csak egy gyerekünk volt, 10-12 évvel ezelőtt. Egyszer kiszaladt az úttestre. Emlékszem, nagyon dühös voltam, kiabáltam vele. Nagyon megijedtem... Majd elmentünk nyaralni Balatonra. A lányom mindig korán kelt - persze korán is feküdt. :) Hogy ne ébresszük fel apát, kimentünk és azt játszottuk, hogy megálltunk az út szélén, erősen fogtam a kezét és szétnéztünk. Nézz balra, most jobbra, jön autó? Ha nem jött, akkor átmentünk. Ezt gyakoroltuk újra és újra minden reggel. :) Ahogy visszagondolok, mindig nagyon törekedtem arra, hogy megtanítsam őket mindenre, ami hasznukra válik. Minden pillanatot arra használtam ki, hogy tanítsam őket. A lányom két éves volt, amikor elkezdtünk sütni. Sokat, rengeteget sütöttünk. A sok meggyfolt, ami szétfröccsent ezer felé, ahogy a kis ujjacskáival pucolta őket... Istenem, mennyire pici volt... és már majdnem olyan magas, mint én... félelmetes, hogy elszaladt az idő...

Visszatérve napjainkra:

Karácsonyra készülődve megpróbáltunk egy kis rendszert kialakítani, beosztottuk, hogy melyik helyiséget mikor takarítjuk ki, úgyhogy a végére szinte minden sorra került, 23-án rengeteg zöldséget pucoltunk, de karácsony napján már mindent csak be kellett dobni a sütőbe és kész volt. :) A sütés a lányom feladata volt, én csak egy kalácsot sütöttem, ő három fonott kalácsot, csomó kakaós csigát sütött, a fiam velem pucolta a kelbimbókat, kb 6 kg kelbimbót megpucoltunk. :) Babra munka, de le van fagyasztva, csak elő kell kapni és már mehet is a sütőbe. :) Találtam a neten egy isteni héjában sült burgonyát, hasselback potatoes néven, azt bevetettük és mellé tettünk fehér répát is. A nevére kattintva elérhető a youtube link. :) Nem is tudtam, hogy a répa ennyire isteni sütve (egy Jamie Oliver videóban láttam, hogy ő a répát is a krumpli mellét tette, ezért kipróbáltuk). Ha még nem ismeritek, feltétlenül próbáljátok ki. :)

Matyi persze minden rendszert borít, mert ő jön-megy, tesz-vesz, ha fáradt, akkor dobál, úgyhogy mi takarítunk, ő meg megy és szétrombol mindent - ahogy a többi 4 éves. :) De már egyre ügyesebb, a reggeliző tányérját elrakja, segít kipakolni a mosogatógépből, porszívózik, mosogatNA, ha nem akarnánk, hogy a házban árvíz legyen, de mivel az sokba kerül, inkább csak felügyelet mellett mosogathat néha. :)

Találtunk egy tanulócsoportot, egy ír tanárnő tanítja a nagyokat, míg én az ő fiaival (4, 2 éves és 6 hónaposak) és persze Matyival és a kicsikkel foglalkozom, felhasználom a gyógypedagógiai tudásomat - talán eredményesen, anyuka szerint "amazing", ahogy foglalkozom a gyerekeivel. :)

Az otthontanulás segített kialakítani egy rendszert az életünkben. Mivel nem bírom az öt hálószobás, két nappalis, konyhás házat kitakarítani, ezért a gyerekeknek is részt kell venni benne. A gyerekek dolga szobájukat rendben tartani a mosogatóból ki- és bepakolás, a mosogatás, a reggeli készítés, tálalás, a két nappali elpakolása, Matyi porszívózik, én mutatom, hogy hol lehet porszívózni. A többi rám marad, ami nem kevés, de tűrhető. Mindenkinek van bolondériája, nekem a mosás az... borzasztó felhajtást csinálok belőle. Nálunk van fehér mosás, élénk színű kék mosás, piros-rózsaszín-narancssárga mosás, sötét színes mosás (barnás és kékes külön). Folyton vesződöm a mosással. Volt egy idő, amikor szárítógépet használtam, de akkor a ruhák nem voltak olyan szépek, élénk színük elkopott, hiába próbáltam mindenféle programot. Kedvenc asztalterítőim, ruháink szétszakadtak, összementek... Úgyhogy marad a vesződés. Mindemellett Írországban ugyebár iszonyatosan párás a levegő, ezért folyamatosan megy a páraelszívó, és mellé meg fölé teregetek, hogy ne legyenek büdösek a ruhák. A páraelszívónk naponta legalább 7-8 liter vizet szed össze, ami nem kevés, de ebben a mosás is benne van. Viszont nem penészedünk. :) Mindamellett olyan érzésem van néha, hogy valahonnan a szomszédból is ide hordják a szennyest, mert az életben nem jutok a végére, a szennyestartók folyton tele vannak...

Kialakítottunk egy napirendet, leírtuk, kinek mi a dolga, beosztottuk óráról órára a napot, mert akkor könnyebben boldogulunk. Hozzá kell tennem, hogy ehhez iszonyatosan nagy segítség volt a Gyereketető által létrehozott Anyakávé, Virág ugyanis minden nap közzétett egy videót és minden hónapban más kérdéseket vetett fel, tervezés, rendszerezés, pénz beosztás, takarítás, eszméletlen munka lehetett mögötte, de az életünket változtatta meg. Bár a mi házunk soha nem lesz kirakat ház, de aránylag rend van mindig, mindenki tudja a dolgát, van egy jó kis rendszerünk, amibe a gyerekek egyrészt kapaszkodni tudnak, másrészt megértik az összefüggéseket, mit miért teszünk, mi miért van úgy, ahogy van. Már látják, hogy miért nincs időm leülni, ha nincs időm, látják, hogy mennyire fárasztó egész nap takarítani, tenni-venni, pakolni, ezért kiveszik a részüket mindenből, a tanulást beosztják, sokkal tudatosabbak, nem várnak a holnapra, amikor tanulóidő van, nem kalandoznak el, mert tudják, hogy utána elszalad az az óra, elszalad a lehetőség és szünidőben kell behozniuk az elmaradásukat. A nagyfiam volt, hogy előre dolgozott, mert karácsonykor a két hetes szünet előtt végezni akart, hogy tudjon velem nagytakarítani. :) Az én fiam, aki sírva fakadt, ha megkértem, hogy pakoljon ki a mosogatógépből, a napokban azt mondta: Anya, köszönöm, hogy megtanítottad nekem, hogy kell részt venni a házimunkában, mert ha nagy leszek, nem fogok sírva fakadni, ha csinálnom kell valamit. A fiam annyit fejlődött, hogy azt el sem tudom mondani. Ha valaki látta volna egy évvel előbb, nagyjából egy tipikus ADHD-s gyereket látott volna benne, ugyanis szét volt esve, nem volt rend a fejében. Persze ha valami nagyon érdekli, nagyon képes magát belelovalni, de már közel sem az az álmodozó professzor, a lába a földön, fantáziája szárnyal a világban. :) Részemről igyekszem azt megtanítani nekik, hogy a Maslow piramis alja kell ahhoz, hogy szárnyalhassanak, de ne legyenek kishitűek, merjenek szárnyalni. Merjenek hinni nagy dolgokban, de tudniuk kell, hogy minden eredmény mögött verejték áll. Azt hiszem, ezt megértették és hálás vagyok a sorsnak és a Jó Istennek, hogy ezeket a bölcsességeket mellettem szerzik meg, hogy tanúja lehetek fejlődésüknek. Csodálatos látni, ahogy nyílik az elméjük a világra és ahogy egyre jobban előtör egyéniségük.

A költözés egyébként mindenképp egy törés volt - persze kivéve Matykót, nála elégedettebb ember nem tudom, létezik-e a földön. :) Neki minden jó, mindennek örül, dobálja a puszikat, már egyre többet beszél és egyre érthetőbben. :) A fejlesztőnk csodálkozott, hogy olyan nehéz szavakat kimond, hogy "umbrella". Ő nem ismeri a magyar nyelvet. :)

Mindemellett egyre nagyobb zsivány. :) Mostanában elkezdte, hogy ha mondom, hogy valamit ne tegyen, akkor a válasz egy erőteljes DDDDDe!

Volt olyan eset, amikor elkapott egy cumisüveget és mivel tudja, hogy nem szabad bevinni a szobába, megszólalt: Matié, futás! :) És söpört kifelé a cumisüveggel. :) Hozzáteszem, már nem is használjuk a cumisüveget. :)

Egyik este a lányom bebújt a nappaliba és amikor Matyi arra ment, játékból megijesztette. Matyi nem látta a lányomat, mert sötét volt, megállt, látszott, hogy megijedt és kiabálni kezdett: Szörny, segítséss, spurííí. :) Majd amikor rájött, hogy a "szörny" nem megy utána, visszalopózott és egy Bú-t bökött a szobába, márcsakazértis. :)

Bár kiejtése egyre tisztább, néha kihívás megérteni, mit szeretne: például a ribiriz vákát a ribizli lekvár, a dafi télről úgy derült ki, hogy dolphin tale, hogy a másik nappaliban nézett egy delfint (dolphin tail - delfin hátsó uszonya) és akkor mutatta, hogy az a dafi tél (ez egyébként egy film volt, magyarul Delfines kaland a címe, nagyon ajánlom, csodálatos és igaz történet. Egy delfinnek le kell vágni a farkát és kap egy protézist. Ezek a gondozók ma is ott vannak Floridában). Itt olvasható egy kritika a filmről: https://port.hu/cikk/magazin/uzenet-a-palackorruval/article-28496

A költözésre visszatérve: a lányomnak nagy törés volt. Először elkeserített, mert úgy éreztem, hogy túl érett lett és elvettem a gyerekkorát. De lassan azt látom, hogy ő ebben a formájában érzi jól magát. Most önmagára talált, sokkal felszabadultabb, kevésbé függ mások véleményétől, egyre jobban kialakul a világról alkotott képe és ez őt megnyugtatja. Látom, ahogy megtalálja önmagát és ez valami csodálatos. Még mindig mérlegel - mérleg jegyében született -, de már nincs annyi frusztrációja, mint régen. Többet beszélgetünk, sokmindent megért, egyre tisztább gondolatai vannak és egyre nyitottabb a világra. Visszagondolva én gyerekkoromban ezt az érzést hiányoltam, mert én mindig koravén voltam, de nem tudtam megtalálni az önmagamhoz vezető utat. 25 évesen jutottam el erre a szintre és az nagyon keserves volt, egy évig tartó munka volt, mindennapos könnyekkel. A lányom ezt mellettünk a mi védelmünk alatt tapasztalhatja meg, hálás vagyok, hogy részese lehetek ennek a fejlődésnek.

A nagyfiamnak nem volt akkora törés, de rossz tapasztalat volt. Az első év viszont elég volt arra, hogy visszaépítse saját magáról alkotott képét, már nem zavartatja magát társaságban, ő a család "chatter-box"-a, bárhová megyünk, először ő beszél, mert ugyebár neki mindig van mondanivalója. :) A felnőttek nagyon élvezik a társaságát, tetszik nekik, hogy milyen nyitott és okos gyerek, ezért mindig mosoly övezi azt, amikor nekiáll mesélni. :) Mindamellett már a két nagy megtanulta magát kifejezni elég szépen. Bár az anyanyelvi szinttől még távol vannak, de kezdenek közelíteni ahhoz a színvonalhoz, amit az anyanyelvükön is elértek. Viták voltak és lesznek, de már jóval kevesebb a vita. Le vannak foglalva, nem unatkoznak, nincs idejük vitatkozni. :)

Apa egyre sikeresebb a munkahelyén, egyre jobban érzi magát ott. Bár sokkal több a munkája, mióta vezető mérnök lett, de egyre jobban rendszerezi a munkaidejét és egyre eredményesebben használja ki az idejét. Mindannyian fejlődünk. :) Úgy tűnik, hogy szabadalmaztatni fogják az egyik tervét, azt hiszem, nem járt vele rosszul a cég. :) Bár ez az értékeléséből is kiderül, mert az éves értékelésen a főnöke azt mondta, hogy kinevezésétől nem vártak ilyen eredményt, minden várakozást felülmúlt, álmukban sem gondolták, hogy ilyen ügyesen helyt fog állni. :)

Az elmúlt időszakban történt eseményekről:

Részt vettünk a galwayi egyetem által szervezett családi napon.

A gyerekek halászhattak mindenféle aprócska élőlényeket a vízből:

A Mr Bug-on való részvétel után a lányom megnyugtatott: Anya, nem kell Dublinba költözni, zoológus leszek. :) Ugyanis az állatorvosi képzés Dublinban van és először arról volt szó, hogy oda fog felvételizni, de rájött, hogy a zoológusok sokkal többet érintkeznek az állatokkal és több lehetőségük van arra, hogy gondozzák őket. A Mr Bug-on állatokat mutattak be és nagy részét meg lehetett simogatni: kígyót, gekko-t, óriás ezerlábút, tarantula-t, skorpiót.

Kiderült, hogy a tarantula nem olyan veszélyes, mint gondolnánk, ha békén hagyjuk, nem fog bántani és ha igen, akkor sem halálos. :) A hálóját emberi bőr növesztéséhez használták úgy, hogy létrehoztak egy struktúrát (ez volt maga a háló), ahová elhelyeztek bőrsejteket és a háló mentén a bőrsejtek elszaporodtak, ezáltal emberi bőrt növesztettek. A háló adta meg az alakját, a háló mentén növekedtek a sejtek.

Megtudhattuk, hogy a skorpiók közül csak néhánynak halálos a mérge.

Ilyen nagy méretben látva már nem is olyan undorítóak az ezerlábúak. :) Érdekesség, hogy négy lábanként van egy agya, tehát azt a rengeteg lábat össze tudja rendszerezni, úgyhogy nem fognak összebotlani a lábai. :)