Ha szombat, akkor kung-fu. :) Matyi egy ideig rendesen beállt edzeni, de amikor elkezdett rohangálni, akkor felvettem a hátamra és ott elaludt. Őszintén szólva egész nap fájt a hátam, mert úgy tartani őt, hogy alszik és ne dűlöngéljen a feje, közben edzeni iszonyatosan kemény volt. A végére felébredt. :) A nagyfiam nagyon ügyes volt, végig figyelt és edzett, nagyon fegyelmezett volt, nagyon büszke voltam rá. :)
Edzés után irány haza, összekaptuk a házat úgy-ahogy, mert vártuk a délen lakó sorstársam és barátnőm családját. Végre estefelé megérkeztek, a gyerekek lerohanták őket, mondták és mondták és mondták. :) Kimenekítettem a barátnőmet és megmutattam a fejlesztőeszközeinket, amiket gyártottunk és vettünk Matyinak. Emlékszem rá, amikor még nem tudtam és nem láttam át, mi mire jó, az ilyen tanácsoknak nagyon örültem és nagyon hálás voltam érte. Neki is sokat érhet, ha tudja, hogy mivel tudja segíteni a Down-szindrómás kisfia fejlődését. Délelőtt összehoztunk egy kis fejlesztőjátékot Matyinak. Nagyfiam készítette a hátteret, én a mamakacsát, a lányom a kiskacsákat. :) A játék lényege az, hogy a Five little ducks dalocskát énekelve, a dal szerint amikor jön egy kacsa, akkor azt odaadom Matyinak (ez volt a beszédfejlesztésen egy fejlesztő könyvből, de annyira drága a szállítás Amerikából, hogy inkább legyártottuk).
Annyira örültem, hogy láttam végre. Már annyira hiányzott, hogy személyesen találkozzunk... Annyira szeretném, ha errefelé költöznének, de nem sok esélyt látok rá... Pedig de jó lenne, Istenem... A gyerekek rengeteg ajándékot kaptak, azt sem tudtam, merre kapkodjam a fejem, csomó puzzle-t (nagyfiam gyorsan ki is rakott egy 150-es darabot), krétát táblával, kreatív holmikat, jaj te jó ég... Ennyi pénzt elkölteni...
A két fiú fent van, menni kell...
Szép vasárnapot nektek! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése