Hálásan köszönöm
Nádasi Krisznek az írói konzultációkat,
az írótársaknak a sok jó tanácsot,
a lányomnak a kékcinege rajzot
és azoknak a családoknak, akik olvassák Csicserdő világának történeteit!
Áldásban gazdag békés adventi várakozást kíván e mesék írója,
Mihalik Piroska
Az adventi mesékről:
Itt lent olvashatjátok Madáranyó, Pajti és Csicserdő világának negyedik évi adventi mesesorozatát.
Az első év adventi meséit itt találjátok:
http://irorszagbandownszindromaval.blogspot.com/2018/11/egyszer-volt-hol-nem-volt-volt-egyszer.html
Második év:
http://irorszagbandownszindromaval.blogspot.com/2019/11/adventi-mesek-2019.html
Harmadik év:
http://irorszagbandownszindromaval.blogspot.com/2020/12/adventi-mesek-2020.html
Ha már mindet elolvastátok, jöhetnek az idei év meséi Madáranyóval, Pajtással és Csicserdő világának kalandjaival. Minden reggel frissítem az oldalt az aznapi adventi mesével, így december 1-től minden napra egy mese vár benneteket. Az eddig olvasók kinyomtatták a meséket, betették az adventi kalendáriumba és így minden napra jutott egy történet. :)
Adventi mesék
2021
1 nap.„Munka után édes a pihenés”
Cicero
Cicero
Kedves Barátom!
Írtál már levelet a Mikulásnak? Megkaptad az ajándékot? Hát te biztosan jó gyerek vagy, Mikulás mindig hoz ajándékot a jó gyerekeknek. Már töröd is a fejed a következő levélen? Megnézted a vágylistádat? Ó, annyi minden van rajta, hogy fogod mindezt leírni? Szegény Szent Miklós, ha tudta volna, nem is dobja be azt a három zsákot azoknak a lányoknak az ablakán. Azt kérdezed, milyen a rossz gyerek? Én még olyat nem láttam, de azt mondják, hogy létezik, esténként meséltek róla a régi öregek.
Azt mondják, hogy rendetlen, szanaszéjjel hagyja a játékait, szétdobálja őket, veszekszik a szüleivel, verekszik az óvodában, iskolában, kiabál a felnőttekkel és tiszteletlenül beszél az idősebbekkel. De én abban teljesen biztos vagyok, hogy te ilyet soha nem tennél. Te mindig elpakolod a játékaidat, segítesz anyának, megtanulod a leckédet, esténként ellenkezés nélkül megmosod a fogadat, megfürdesz és irány az ágy! Elalvás előtt azon töprengsz, hogy holnap mi jót teszel majd.
És mondd csak, ki olvassa ezt a mesét neked? Édesanyád vagy édesapád? Nevetnek? Hát persze, hogy nevetnek! El ne hidd ezt a mesét! Rossz gyerek nincsen. Én aztán biztosan tudom! Láttam már vidám gyereket, mosolygósat, okosat, ügyeset, táncoslábút, éles eszűt, leleményest, találékonyat, furfangosat, körmönfontat, csalafintát, fondorlatosat, de rossz gyereket, én olyat még soha életemben nem találtam. Pedig sok víz folyt ám le a Shannon folyón mióta megláttam az első gyereket. Hogy ki volt az első gyerek, akit megpillantottam? Hát jómagam! Te is láttad? Nézz csak bele bátran! Nahát! Te is magadat látod? Egy kedves arcocskát? Egy huncut gyereket? Nos kis barátom, jó ha tudod, hogy a gyerek gézengúz, cseles, csavaros eszű, mint a róka. Nem rossz és nem jó, csak gyerek. Jó gyerek-rossz gyerek, ki hallott már ilyet? Mi aztán nem, ugyebár?
Nos, most, hogy ezt kibeszéltük, nézzük csak meg, hogy is van ez? Anya dolgozik, vásárol, főz, takarít, tesz-vesz a házban és te, a gézengúz meg rettenetesen unod. Mondd csak, te is arra gondolsz, hogy mikor jön már veled játszani? Mikor ér már rá arra, hogy egy kicsit együtt legyetek? Jaj, az az esti mese olyan messze van! Jöjjön máááár! Hiába rángatod a szoknyáját, mindig azt kapod, hogy „Mindjárt megyek kicsim, csak még ezt megcsinálom.”
Ah, a felnőttek már csak ilyenek. Rengeteg a teendőjük és kevés az idejük. Pedig a házimunka ám olyan, hogy annak soha, de soha nincs vége. A porszívónak mindig lesz dolga, a mosogatószivacsnak, de még a seprűnek és a felmosónak is. Ráadásul jön a karácsonyi nagytakarítás, jaaaj nekem!
Most bólogatsz? Hát persze, hiszen a gyerek sorsa oly nehéz, ezt a felnőttek nem is értik. De tudod, mit? Ezen is lehet változtatni, csak figyelj és számolj! Figyeld meg, anya mennyi idő alatt söpri fel a konyhát. Ja, hogy ő porszívót használ? Ó értem… Esetleg megpróbáltad kivenni a kezéből a porszívót, hogy majd te megcsinálod? Túl magas a porszívó? Ez igaz… Mit gondolsz, ha kiveszed az egyik csövet, elég alacsony lesz? Hogy nektek nem kell kivenni, csak összecsukni? Az még jobb! Á, a porszívó hangos! Valóban… Esetleg felsöpörhetnéd, ha nagyobb darabok vannak a földön vagy kihúzhatod a székeket az asztal alól, míg anya kiporszívózza és utána visszatolod. Ez tetszik? Vagy szívesebben mosnád le a szekrényeket? Hogy ez nekem miért nem jutott eszembe? Tudtam én, hogy te majd kitalálod, mit szeretnél és meg is valósítod. Ah, félúton kiborult a szemétlapát! Sebaj, gyakorlat teszi a mestert! Minden nap egy kicsit ügyesebb leszel. Anya is kiborította kiskorában, de már csak nagyon ritkán fordul elő. Bizony, velünk, felnőttekkel is előfordul! Mert nem vagyunk tökéletesek és ez így van rendben.
Na de mire is jó az a sok munka? Hmm… értem én! Ha már befektetünk, vizsgáljuk meg!
Nos, lássuk csak: a söprögetés 10 perc, porszívózás 20 perc, egy szekrényajtó lemosása újabb 20 perc. Mennyi is az összesen? 50 perc? Hát az majdnem egy óra! Képzeld csak el! Beágyazol, az újabb 10 perc és máris egy órát nyertél! Ha ezt mind elvégzed, anya egy órával korábban befejezi el a házimunkát és annyival előbb ülhettek le együtt mesekönyvet nézegetni, olvasgatni, társasjátékot játszani, lehetőségek tárháza vár rátok. Hogy ez neked fárasztó? Bizony anyának sem könnyű. De munka után édes a pihenés! Próbáld csak ki! Nem fogod megbánni! Cserébe Madáranyó, Pajti, Csicserdő világának kalandjai és egy meleg ölelés fog várni anya puha karjaiban.
Írtál már levelet a Mikulásnak? Megkaptad az ajándékot? Hát te biztosan jó gyerek vagy, Mikulás mindig hoz ajándékot a jó gyerekeknek. Már töröd is a fejed a következő levélen? Megnézted a vágylistádat? Ó, annyi minden van rajta, hogy fogod mindezt leírni? Szegény Szent Miklós, ha tudta volna, nem is dobja be azt a három zsákot azoknak a lányoknak az ablakán. Azt kérdezed, milyen a rossz gyerek? Én még olyat nem láttam, de azt mondják, hogy létezik, esténként meséltek róla a régi öregek.
Azt mondják, hogy rendetlen, szanaszéjjel hagyja a játékait, szétdobálja őket, veszekszik a szüleivel, verekszik az óvodában, iskolában, kiabál a felnőttekkel és tiszteletlenül beszél az idősebbekkel. De én abban teljesen biztos vagyok, hogy te ilyet soha nem tennél. Te mindig elpakolod a játékaidat, segítesz anyának, megtanulod a leckédet, esténként ellenkezés nélkül megmosod a fogadat, megfürdesz és irány az ágy! Elalvás előtt azon töprengsz, hogy holnap mi jót teszel majd.
És mondd csak, ki olvassa ezt a mesét neked? Édesanyád vagy édesapád? Nevetnek? Hát persze, hogy nevetnek! El ne hidd ezt a mesét! Rossz gyerek nincsen. Én aztán biztosan tudom! Láttam már vidám gyereket, mosolygósat, okosat, ügyeset, táncoslábút, éles eszűt, leleményest, találékonyat, furfangosat, körmönfontat, csalafintát, fondorlatosat, de rossz gyereket, én olyat még soha életemben nem találtam. Pedig sok víz folyt ám le a Shannon folyón mióta megláttam az első gyereket. Hogy ki volt az első gyerek, akit megpillantottam? Hát jómagam! Te is láttad? Nézz csak bele bátran! Nahát! Te is magadat látod? Egy kedves arcocskát? Egy huncut gyereket? Nos kis barátom, jó ha tudod, hogy a gyerek gézengúz, cseles, csavaros eszű, mint a róka. Nem rossz és nem jó, csak gyerek. Jó gyerek-rossz gyerek, ki hallott már ilyet? Mi aztán nem, ugyebár?
Nos, most, hogy ezt kibeszéltük, nézzük csak meg, hogy is van ez? Anya dolgozik, vásárol, főz, takarít, tesz-vesz a házban és te, a gézengúz meg rettenetesen unod. Mondd csak, te is arra gondolsz, hogy mikor jön már veled játszani? Mikor ér már rá arra, hogy egy kicsit együtt legyetek? Jaj, az az esti mese olyan messze van! Jöjjön máááár! Hiába rángatod a szoknyáját, mindig azt kapod, hogy „Mindjárt megyek kicsim, csak még ezt megcsinálom.”
Ah, a felnőttek már csak ilyenek. Rengeteg a teendőjük és kevés az idejük. Pedig a házimunka ám olyan, hogy annak soha, de soha nincs vége. A porszívónak mindig lesz dolga, a mosogatószivacsnak, de még a seprűnek és a felmosónak is. Ráadásul jön a karácsonyi nagytakarítás, jaaaj nekem!
Most bólogatsz? Hát persze, hiszen a gyerek sorsa oly nehéz, ezt a felnőttek nem is értik. De tudod, mit? Ezen is lehet változtatni, csak figyelj és számolj! Figyeld meg, anya mennyi idő alatt söpri fel a konyhát. Ja, hogy ő porszívót használ? Ó értem… Esetleg megpróbáltad kivenni a kezéből a porszívót, hogy majd te megcsinálod? Túl magas a porszívó? Ez igaz… Mit gondolsz, ha kiveszed az egyik csövet, elég alacsony lesz? Hogy nektek nem kell kivenni, csak összecsukni? Az még jobb! Á, a porszívó hangos! Valóban… Esetleg felsöpörhetnéd, ha nagyobb darabok vannak a földön vagy kihúzhatod a székeket az asztal alól, míg anya kiporszívózza és utána visszatolod. Ez tetszik? Vagy szívesebben mosnád le a szekrényeket? Hogy ez nekem miért nem jutott eszembe? Tudtam én, hogy te majd kitalálod, mit szeretnél és meg is valósítod. Ah, félúton kiborult a szemétlapát! Sebaj, gyakorlat teszi a mestert! Minden nap egy kicsit ügyesebb leszel. Anya is kiborította kiskorában, de már csak nagyon ritkán fordul elő. Bizony, velünk, felnőttekkel is előfordul! Mert nem vagyunk tökéletesek és ez így van rendben.
Na de mire is jó az a sok munka? Hmm… értem én! Ha már befektetünk, vizsgáljuk meg!
Nos, lássuk csak: a söprögetés 10 perc, porszívózás 20 perc, egy szekrényajtó lemosása újabb 20 perc. Mennyi is az összesen? 50 perc? Hát az majdnem egy óra! Képzeld csak el! Beágyazol, az újabb 10 perc és máris egy órát nyertél! Ha ezt mind elvégzed, anya egy órával korábban befejezi el a házimunkát és annyival előbb ülhettek le együtt mesekönyvet nézegetni, olvasgatni, társasjátékot játszani, lehetőségek tárháza vár rátok. Hogy ez neked fárasztó? Bizony anyának sem könnyű. De munka után édes a pihenés! Próbáld csak ki! Nem fogod megbánni! Cserébe Madáranyó, Pajti, Csicserdő világának kalandjai és egy meleg ölelés fog várni anya puha karjaiban.
Madáranyó minden nap elrejt egy idézetet az adventi naptárba, amit Pajtival másnap jól kibeszélnek. Gyere te is, tarts velünk!
2. nap
Pajti izgatottan várta, hogy mi lesz december második napján az adventi kalendáriumban. Miután kivette a kis papírt, leheveredett a verandára és miközben anyó felolvasta az idézetet, a madarakat nézte.
„A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik,
a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel.
Nem viselkedik bántóan..., nem rója fel a rosszat.”
Szent Pál apostol: A szeretet himnusza
Szent Pál apostol: A szeretet himnusza
- Odanézz! - billentette fejét a széncinege irányába a csóka – Ennek a tojónak már van párja. Minek neki másik hím?
A mellette szemezgető veréb felkapta a fejét.
- Nocsak! Nincs nektek jobb dolgotok, mint a másikon köszörülni a nyelveteket? - csattant fel a szürke kismadár. - Arra nem is gondoltok, hogy a színes genetikai állományból született egyedek erősebbek, mint a társaik?
- Mily harcias vagy ma reggel! - károgta az aprócska madárra a hím csóka.
A szürke kis szárnyas felemelte a fejét és indulatosan tovább csicsergett.
- Mit tudsz te az énekesmadarak világáról? Nekünk kihívás túlélni a nagy hőingadozásokat. Ha mi, tojók több hímmel párzunk, az növeli az esélyét, hogy fiókáink közül legalább egy megbirkózik a kegyetlen téllel. Napjainkban az időjárás nagyon szélsőséges, nem úgy, mint elődeink idején. Enyhe tél, kellemes nyár, hol van az már? - sóhajtott - Te hatalmas vagy, tudsz tartalékolni, de a mi pici testünknek sűrűn van szüksége élelemre, azt csak az erős és egészséges fiókák képesek megszerezni.
A csóka hangjában részvéttel válaszolt:
- Bocsáss meg, erre nem gondoltam. Mi, csókák nem szeretjük a hűtlenséget.
A vitát a kertre lecsapó madársereg szakította meg. Madárlak kertjét pillanatok alatt hullámzó pöttyös szőnyeg vonta be, csevegő, csacsogó seregélyek takarították el nagy vidámság közben a fennmaradó mennyei magokat.
Egyikük ide-oda táncolgatva irányította a többieket:
- Egyetek, egyetek! Nőjön a begyetek!
Majd ránézett a meglepetésében megkövült csókára.
- Csak nem sajnálod az ennivalót sorstársaidtól?
Szó szót követett, csicsergés csicsergést, végül a veréb elmesélte a seregélynek a vitájukat. A két szárnyas újra belelendült és véleményéhez bőszen ragaszkodva állt ki a hűség mellett vagy éppen a hűség ellen. A seregély ide-oda kapkodta a fejét, követve a vitát, majd hogy oldja a feszültséget, mesélni kezdett.
- Amikor múlt ősszel melegebb éghajlatra vonult a csapatunk, találkoztam a gólyával, aki elmesélte, hogy a párját megsebezte egy vadász és ott kellett hagynia Horvátországban. 15 éve minden tavasszal visszatér hozzá és együtt raknak újra fészket. Nem minden fekete és fehér!
A mesélő pöttyös visszatért a csemegézéshez, a veréb és a csóka letaglózva hajtotta le fejét. Be kellett látniuk, hogy nem szép dolog ítélkezni a másikon.
Egy kis idő elteltével a csóka így morfondírozott:
- Hogyan éli túl a tojó a hideg telet?
A seregély egy válasz erejéig visszalibbent.
- Egy ember házában vészeli át a telet. Befogadta őt és tavasszal, amikor visszatér a hím, még a fészekrakásban is segít. Rendes ember.
A veréb szétnézett és akkor tudatosult benne, hogy a magok igencsak megfogyatkoztak, míg ők csacsogtak.
- Kellett nekünk vitatkozni! Kellett nekünk jártatni a csőrünket! - csipogta morcosan. - Most már aztán keresgélhetjük az ennivalót ennyi seregély után.
A vörösbegy oldva a feszültséget, odapattant a veréb mellé és így szólt:
- Tudjátok mit? Szólok Madáranyónak, majd ő hoz még ennivalót.
Felreppent a ház melletti fa legalsó ágára és ide-oda ugrálva, rozsdafoltos begyét meg-megvillantva hívta fel magára a figyelmet. Madáranyó épp a kis kedvencének adott reggelit. Pajtás jóízűen látott hozzá a lakmározáshoz, anyó pedig elindult elkészíteni saját reggelijét. Tekintete az ablakra tévedt és megállt.
- Mi történt, vörösbegy? - kérdezte félig magától, majd megpillantva a terebélyes seregély csapatot, elnevette magát – El fog fogyni az ennivaló? Már értem! Mutatóujját jelzésképpen felemelte és így szólt kedvenc madarához – Mindjárt viszek még magokat.
A vörösbegy visszareppent társaihoz, hogy elcsicseregje a jó hírt.
- Mindjárt jön az utánpótlás!
Alig mondta ki, anyó kilépett a kunyhó ajtaján kezében kis kosárkájával.
Úgy tűnik, beválik a mi kis jelzőrendszerünk – gondolta a vörösbegy és nyugodtan tovább szedegette a földre potyogott magokat.
- Hálásan köszönjük, Vörösbegy! - válaszolt a csóka – Legközelebb evés helyett nem csevegünk.
- Néha azt is kell! Ettől leszünk okosabbak és érettebbek. - kottyantotta szedegetés közben és továbbszökkent megtölteni rozsdavörös begyét.
3 nap.
„ A hű szerelem nem beszél, azt tett dicsőíti és nem szavak”
William Shakespeare
William Shakespeare
Olvasta fel anyó a harmadik napi bölcsességet.
- Tetszik nekem ez az idézet! - szólalt meg Pajtás - Tegyük, amit kell, csináljuk a dolgunkat. Hát akkor menjünk az Albatroszra!
Madáranyó bólintott és kinyitotta az ajtót. Borzas kis barátunk kirobbant a kapun szétrebbentve anyó madárcsapatát és szinte meg sem állt a partig. Szerette ezt a szakaszt. Kissé távolabb van, mint a másik, de széltől védett és nagyon kellemes napsütésben. Olyankor különösen szeretett a vízben pattogni.
Ahogy odaértek, szinte repült az óceán fodrai közé. Anyó nem bánta, hadd ugrálja ki magát, legalább otthon nyugton lesz. Addig kipiheni a gyors tempót. Behunyt szemmel arcát a nap felé fordította, hadd járja át éltető melege, mely körbeveszi, mint egy vastag takaró. Az óceán hullámai halk morajlással terültek szét a puha homokon és az apró szemcsék között elmerülve zúgásuk visszhangozta az Albatrosz történetét.
Amikor a kiskutya elfáradt, visszasétált gazdájához és leheveredett a lábainál. Kicsit megpihent, légzése lelassult, mintha csak elszundítana. Egy kis idő múlva lustán felnyitotta pilláit és így szólt.
- Vajon miért nevezik ezt a partszakaszt Albatrosznak? A madárról kapta a nevét?
- Igen.
- Mi lehet egy madárban oly különleges, hogy egy partszakaszt neveznek el róla? Attól, hogy képes sótalanítani a vizet, még nem hiszem, hogy ennyire híres lenne…
- Az albatrosz nagyon kivételes. - válaszolt gazdája elmerengve - Élete első hat évét szinte a levegőben tölti, alig száll le a földre. Érdekessége mellett van egy még nemesebb tulajdonsága: a hűsége.
Pajtás anyóra emelte tekintetét. Most már érdekelni kezdte a dolog.
- Hűsége? Nem is tudtam, hogy a madarak hűségesek. A kertben a széncinegék nem tűntek kitartónak. A tojók hol ide, hol oda reppennek.
- Ne ítélj, hogy ne ítéltess! Az albatroszok életük végéig kitartanak egymás mellett.
- Mint a farkasok? Vagy mint az a gólya, amelyik minden évben visszarepül a párjához? - kérdezte felélénkülve a kiskutya.
Anyó elismerően mosolygott házi kedvencére.
- Pontosan. Nem véletlen, hogy farkasok az őseid.
A kiskutya felállt, tett egy félkört, hogy megmozgassa elgémberedett tagjait. Tekintete a hullámzó víztömegre tévedt, ahol egy hatalmas madár jelent meg.
- Mily szerencsés véletlen! Ritkán száll erre e hatalmas és méltóságteljes madár. Jobban szeretik a déli meleget. - szólalt meg anyó csodálattal a hangjában.
A termetes szárnyas leszállt a hullámok közé, alábukott és egy pillanatra eltűnt. Aztán újra a felszínre kerülve együtt ringatózott a hullámokkal. Óriási szárnyait félig nyitva tartva egyensúlyozott, mintha csak egy jókora ágyon pihenne. Anyó és Pajtás lenyűgözve csodálták a természet eme nagyszerű alkotását. Majd ahogy jött, úgy tűnt el egy pillanat alatt, mint egy látomás. Anyó és kiskutyája szótlanul összenéztek. Nem tudták eldönteni, hogy érzéki csalódás volt? Csupán a képzeletük játszott velük? Talán e partszakasz varázsa idézte elő e délibábot. Tulajdonképpen mindegy, mi történt. Egy ily rendkívüli jelenség szemtanújának lenni még a képzeletben is egy feledhetetlen élmény.
Madáranyó bólintott és kinyitotta az ajtót. Borzas kis barátunk kirobbant a kapun szétrebbentve anyó madárcsapatát és szinte meg sem állt a partig. Szerette ezt a szakaszt. Kissé távolabb van, mint a másik, de széltől védett és nagyon kellemes napsütésben. Olyankor különösen szeretett a vízben pattogni.
Ahogy odaértek, szinte repült az óceán fodrai közé. Anyó nem bánta, hadd ugrálja ki magát, legalább otthon nyugton lesz. Addig kipiheni a gyors tempót. Behunyt szemmel arcát a nap felé fordította, hadd járja át éltető melege, mely körbeveszi, mint egy vastag takaró. Az óceán hullámai halk morajlással terültek szét a puha homokon és az apró szemcsék között elmerülve zúgásuk visszhangozta az Albatrosz történetét.
Amikor a kiskutya elfáradt, visszasétált gazdájához és leheveredett a lábainál. Kicsit megpihent, légzése lelassult, mintha csak elszundítana. Egy kis idő múlva lustán felnyitotta pilláit és így szólt.
- Vajon miért nevezik ezt a partszakaszt Albatrosznak? A madárról kapta a nevét?
- Igen.
- Mi lehet egy madárban oly különleges, hogy egy partszakaszt neveznek el róla? Attól, hogy képes sótalanítani a vizet, még nem hiszem, hogy ennyire híres lenne…
- Az albatrosz nagyon kivételes. - válaszolt gazdája elmerengve - Élete első hat évét szinte a levegőben tölti, alig száll le a földre. Érdekessége mellett van egy még nemesebb tulajdonsága: a hűsége.
Pajtás anyóra emelte tekintetét. Most már érdekelni kezdte a dolog.
- Hűsége? Nem is tudtam, hogy a madarak hűségesek. A kertben a széncinegék nem tűntek kitartónak. A tojók hol ide, hol oda reppennek.
- Ne ítélj, hogy ne ítéltess! Az albatroszok életük végéig kitartanak egymás mellett.
- Mint a farkasok? Vagy mint az a gólya, amelyik minden évben visszarepül a párjához? - kérdezte felélénkülve a kiskutya.
Anyó elismerően mosolygott házi kedvencére.
- Pontosan. Nem véletlen, hogy farkasok az őseid.
A kiskutya felállt, tett egy félkört, hogy megmozgassa elgémberedett tagjait. Tekintete a hullámzó víztömegre tévedt, ahol egy hatalmas madár jelent meg.
- Mily szerencsés véletlen! Ritkán száll erre e hatalmas és méltóságteljes madár. Jobban szeretik a déli meleget. - szólalt meg anyó csodálattal a hangjában.
A termetes szárnyas leszállt a hullámok közé, alábukott és egy pillanatra eltűnt. Aztán újra a felszínre kerülve együtt ringatózott a hullámokkal. Óriási szárnyait félig nyitva tartva egyensúlyozott, mintha csak egy jókora ágyon pihenne. Anyó és Pajtás lenyűgözve csodálták a természet eme nagyszerű alkotását. Majd ahogy jött, úgy tűnt el egy pillanat alatt, mint egy látomás. Anyó és kiskutyája szótlanul összenéztek. Nem tudták eldönteni, hogy érzéki csalódás volt? Csupán a képzeletük játszott velük? Talán e partszakasz varázsa idézte elő e délibábot. Tulajdonképpen mindegy, mi történt. Egy ily rendkívüli jelenség szemtanújának lenni még a képzeletben is egy feledhetetlen élmény.
4.nap
„Hogyan is olvasom a Szentírást? Be kell vallanom, hogy nem értelmezve.
Hát akkor hogyan? Úgy, ahogy a csillagos égboltot nézem, egy fa koronáját, vagy a tenger szívverését. Nem értelmezve, hanem szemlélődve.”
Hát akkor hogyan? Úgy, ahogy a csillagos égboltot nézem, egy fa koronáját, vagy a tenger szívverését. Nem értelmezve, hanem szemlélődve.”
Pilinszky János
Anyó és Pajtás az egymáson átbukdácsoló hullámokra révedtek. Az égbolt kékje eggyé vált az óceánnal és a part menti fű zöldjével összeolvadva a nap sugarait türkizzöld szikrákként szórta szét. A sugarak pajkosan meg-megcsillanva, játszva ugráltak egyik hullámról a másikra. Egy hullám nagy erővel csapódott a sziklához, mintha csak e vízóriás erejét fitogtatná. Mellette a másik szelíden simogatva terült szét a parton, fodrai magukhoz csalogatták Pajtit. Anyó gondolataiba merülve észre sem vette, ahogy Emma és a kislány kiskutyája, Foltos álltak meg mellette. Rajongó hangja felrázta mélázásából.
- Szeretem nézni az óceánt. Oly hatalmas... Erős és tekintélyes, mégis szelíd és türelmes.
- Isteni erő... - válaszolt Anyó.
Emma lehajolt kiskutyájához, elvette tőle neonszínű labdáját és eldobta. A kutya utána iramodott. A labda belepottyant a kékes vízbe, csobbant egyet, majd visszapattant a felszínre. A kis bundás boldogan kapta ki a kékeszölden csillogó fodrok közül és szájában a víztől még rikítóbb labdával visszaszaladt gazdájához. Emma meglendítette karját, újra eldobta és anyó felé fordulva kérdezte.
- Madáranyó, szerinted miért idegenkednek az emberek a szentírástól? Nagy ünneplést csapnak Jézus születésnapján, de leszólják tanításait.
Anyó is eldobta Pajti zsákját. A két kutya futásnak eredt, ki-ki labdája, zsákja után.
- Az úr nevében jót és rosszat is tettek emberek. – mondta - Ki erre, ki arra emlékszik.
- Az igaz. - válaszolt Emma – Azt hiszem, mindenkinek magának kell megtalálnia lelki békéjét és az Istenhez vezető utat.
Anyó mosolyogva válaszolt:
- Itt vagy ott… ki hol…
A két eb kifáradva a szaladgálásban letelepedett gazdája lábához. Pajti elszunyókált. Anyó egy pillanatra megfogta Emma vállát.
- Nézd csak!
Egy jégmadár türkizkék tollai csillantak meg az óceán felszínén. Talán vadászott, de a szikrázó napsugarak között nem látszott pontosan. A hullámok összezártak és mintha mi sem történt volna, tovább göngyölítették egymást a part felé. A kékeszöld tollak még egyszer felvillantak és eltűntek a szikrázó napsütésben.
Anyó intett Pajtásnak és Emmához fordult.
- Indulnunk kell. Szeretnék felolvasni Pajtinak egy csodálatos idézetet Pilinszky Jánostól. Az idei adventi időszakban minden nap felolvasunk egy szép gondolatot.
- Nekünk is mennünk kell. – szólt Emma Foltosnak és elindultak.
- Gyerünk, kispajtás! – hívta magához kis kedvencét anyó – Vár a mai bölcsesség.
- Gyerünk, kispajtás! – hívta magához kis kedvencét anyó – Vár a mai bölcsesség.
5. nap
„Légy hasonló az égen szálló madárhoz… aki a törékeny gallyon megpihenve átéli az alatta tátongó mélységet, mégis vígan énekel, mert bízik szárnyai erejében”
Victor Hugo
Victor Hugo
Csípős reggel köszöntött Csicserdőre. Amint a nap első sugarai bekukkantottak Madáranyó házikójába, kispajtás izgatottan pattant fel.
- Madáranyó! Olvasd fel nekem a mai idézetet az adventi kalendáriumból!
Anyó előző este gondosan bekészítette a papírt, amire ráírta az aznapi bölcsességet. Adventi időszakban ez nem kis kihívás, Pajtás egész nap izgatottan sertepertélt körülötte.
- Jól van, hozd ide és elolvasom.
A kiskutya örömmel ugrott a kalendáriumhoz, szájával óvatosan kiemelte az aznapi üzenetet és odavitte gazdájának. Leültek a kanapéra, anyó kibontotta a papírt és felolvasta a bölcs gondolatot. Amint az utolsó szó elhangzott, aprócska neszre lett figyelmes.
- Nézd csak, Pajti! Ott van az ablakban a Vörösbegy! Nézzük meg, mi történt!
Anyó felállt, kinyitotta az ablakot és megkérdezte a lógó csőrű madarat.
- Mi baj, Vörösbegy?
- Panaszkodni jöttem. Összekaptunk a párommal...
Még be sem fejezte, a másik ágon megjelent a hím és közbecsicseregte:
- Nem összekaptunk! Összekaptál! Nem is értem, mi a csuda lelt!
Csicsergés füttyöt követett, fütty csicsergést, anyó szóhoz sem jutott, csak kapkodta a fejét. Amikor már végre megszólalhatott, békéltető hangon mondta:
- Ne bántsátok már egymást! Hiszen annyi vihart átvészeltetek együtt. Emlékezzetek vissza az első találkozásotokra!
- Ó, hát az csodálatos volt! - csillant fel a tojó szénfekete gombszeme - Az erdő szélén egy meredek szakadék fölött állt egy fa, ágai a mélybe lógtak. E fának egy törékeny ágán állt ő hangosan, teletorokból dalolva. Erőteljes, harsány hangja megtöltötte a szakadékot.
- Nem csak a szakadékot! - kotyogott bele a hím – A szakadék túloldalán a fák lombja lengedezve szórta szét párkereső énekem. - emlékezett vissza aprócska szárnyas barátunk – Egy teljes évig gyakoroltam arra a napra. Apám dala volt a minta, azt csiszolgattam, fényezgettem, hogy egy napon én is oda tudjam csalogatni a szerelmem. A mi világunkban nem mindegy ám, hogyan énekelünk. Dalra fakadunk, ha védjük a környezetünket, énekünk mutatja az erőnlétünket, azzal csábítjuk magunkhoz a lányokat fészekrakás előtt. Fiaink hangjának ereje szétoszlatja a lányok kételyeit. Egy üzenet a vágyott párhoz, hogy tudják, bátor és erős társuk mellett biztonságban lehetnek, meg fogja őket védeni a veszélytől. Így hát daloltam lelkesen, teljes erőmből. Két trillázás között megpihenve a tavaszi szellő halk választ hozott felém. Ez új lendülettel töltött fel, folytattam énekem, majd kicsit vártam az egyre közeledő és erősödő válaszra. Aztán egy aprócska fuvallat meglengette a mellettem lévő ágat és egy bársonyos vörös folt villant elő a levelek közül. Félénken, ám kíváncsian méregetett. Ó, azok a csillogó szemek! Azok a pihepuha tollak, melyek pehelykönnyű takaróként vették körbe aprócska testét!
- Aztán a nagy lendülettől az ág megreccsent alatta. - kuncogott a tojó.
- Le is szakadt. - rötyögött Vörösbegy papa – De én résen voltam és átpattantam egy másik ágra.
Madáranyó és Pajti csillogó szemekkel hallgatták a szerelmes pár meséjét.
- Nahát, Vörösbegy! Te aztán megbíztál szárnyaid erejében. - kurjantott vígan Pajtás – Csak azt nem értem, miért épp azon a törékeny ágon álltál?
- Ha törékeny ágon állok, még bátrabbnak tűnök – húzta ki magát szárnyas barátunk.
- Ezt a furfangosságot! - vakkantott elismerősen Pajtás.
- Aki mer, az nyer!
Pajtás kihúzta magát és Madáranyóra nézett:
- Nahát, én ma két dolgot is megtanultam!
Madáranyó megborzolva kiskutyája buksi fejét, visszakérdezett:
- Mi volna az, Pajti?
- Az egyik, hogy a bátor madár könnyen fészkel. A másik az, hogy ha madár vagy, bízz a szárnyaidban. - majd felemelve tappancsát folytatta – Nekem nincs szárnyam, de nézd milyen erős a lábam!
- Hát jól van! De most már jó lesz elindulni a sétára, különben nem fog tovább erősödni a lábad és akkor mire fogsz számítani? - köszönt el anyó nevetve a már békés párocskától és becsukta az ablakot.
- Nahát, én ma két dolgot is megtanultam!
Madáranyó megborzolva kiskutyája buksi fejét, visszakérdezett:
- Mi volna az, Pajti?
- Az egyik, hogy a bátor madár könnyen fészkel. A másik az, hogy ha madár vagy, bízz a szárnyaidban. - majd felemelve tappancsát folytatta – Nekem nincs szárnyam, de nézd milyen erős a lábam!
- Hát jól van! De most már jó lesz elindulni a sétára, különben nem fog tovább erősödni a lábad és akkor mire fogsz számítani? - köszönt el anyó nevetve a már békés párocskától és becsukta az ablakot.
6. nap
„Szép jó reggelt, Pajtás!” - csengett Madáranyó köszöntése e napsütéses reggelen.
- Ma van Szent Miklós napja! - pattant fel Pajti izgatottan. - Kifényezzük a csizmát?
- De ki ám! - hangzott a válasz nevetve.
Pajtás csillogó szemekkel, ábrándozva nézett ki az ablakon, mint aki arra vár, hogy a Mikulás bármelyik pillanatban megjelenjen.
- Kiskutyám, Szent Miklós az éj leple alatt érkezik, amikor te már mélyen alszol.
- Hát jó! - sóhajtott négylábú barátunk – Akkor mi lenne, ha füzért készítenénk a madaraknak? Úgy hamarabb telik az idő. - azonban Pajtinak eszébe jutott a mai üzenet. - Azért előtte olvassuk el a mai bölcsességet.
Választ sem várva odament a kalendáriumhoz, kivette a hatodik napi üzenetet és odavitte Madáranyónak.
- Ma van Szent Miklós napja! - pattant fel Pajti izgatottan. - Kifényezzük a csizmát?
- De ki ám! - hangzott a válasz nevetve.
Pajtás csillogó szemekkel, ábrándozva nézett ki az ablakon, mint aki arra vár, hogy a Mikulás bármelyik pillanatban megjelenjen.
- Kiskutyám, Szent Miklós az éj leple alatt érkezik, amikor te már mélyen alszol.
- Hát jó! - sóhajtott négylábú barátunk – Akkor mi lenne, ha füzért készítenénk a madaraknak? Úgy hamarabb telik az idő. - azonban Pajtinak eszébe jutott a mai üzenet. - Azért előtte olvassuk el a mai bölcsességet.
Választ sem várva odament a kalendáriumhoz, kivette a hatodik napi üzenetet és odavitte Madáranyónak.
„Ha ajándékot adsz: add a szíveddel, nehogy a kinyújtott kéz ott maradjon viszonzást várni.”
Myrai Szent Miklós
Myrai Szent Miklós
Miklós püspök szívmelengető szavai betöltötték a házat. Mily nemes gondolat! Pajtás és gazdája néhány percre elmerültek e magasztos tanácsban a szent előtt tisztelegve, aki ily nagy hatással volt a világra!
- Milyen önzetlen szent! - törte meg a csendet Pajtás. Majd anyóhoz fordult. - Te sem vársz viszonzást a madaraktól, amikor adsz nekik ennivalót. Akkor te is olyan vagy, mint Miklós püspök! Lehet ő a példaképem? - csillogott Pajtás szeme.
Anyó mosolygó válasza egy simogatással érkezett:
- Szent Miklós tökéletes példakép. - majd a székről felállva az asztal felé vette az irányt.
- De most már gyerünk füzért készíteni, mert szárnyas barátaink várják az ennivalót.
Pajtás nyomában sertepertélve hívta fel magára gazdája figyelmét.
- Jól gondolom, hogy egy kis kutyakekszre is szükség lesz?
Házi kedvence izgatott farkcsóválása nagyszerű válasz volt.
- Nos, ha már így állunk, irány a szekrény, hozd ide a hozzávalókat!
Pajtás boldogan járult hozzá az ínyenc falatok előkészítéséhez. Gyors ütemben kerültek elő a magok, az alma, a narancs, a madzag, a tojás, a liszt és miegymás. A kutyakeksz tésztájából neki is jutott egy kis adag gyúrni való, ami apró tappancsaival feldolgozható.
Hamarosan megtelt az asztal narancs- és almakarikákkal, a sütőtál a kutyakeksszel. Pajtás talált egy tobozt is, amit anyó jó vastagon megkent ragacsos mogyoróvajjal, hadd ragadjanak bele a mennyei magok. Amíg a sütő felmelegedett, anyó hozzálátott a következő adag kutyakeksz gyúrásához.
- Szeretnéd lenyomni a sütemény kiszúró formát?
- Milyen önzetlen szent! - törte meg a csendet Pajtás. Majd anyóhoz fordult. - Te sem vársz viszonzást a madaraktól, amikor adsz nekik ennivalót. Akkor te is olyan vagy, mint Miklós püspök! Lehet ő a példaképem? - csillogott Pajtás szeme.
Anyó mosolygó válasza egy simogatással érkezett:
- Szent Miklós tökéletes példakép. - majd a székről felállva az asztal felé vette az irányt.
- De most már gyerünk füzért készíteni, mert szárnyas barátaink várják az ennivalót.
Pajtás nyomában sertepertélve hívta fel magára gazdája figyelmét.
- Jól gondolom, hogy egy kis kutyakekszre is szükség lesz?
Házi kedvence izgatott farkcsóválása nagyszerű válasz volt.
- Nos, ha már így állunk, irány a szekrény, hozd ide a hozzávalókat!
Pajtás boldogan járult hozzá az ínyenc falatok előkészítéséhez. Gyors ütemben kerültek elő a magok, az alma, a narancs, a madzag, a tojás, a liszt és miegymás. A kutyakeksz tésztájából neki is jutott egy kis adag gyúrni való, ami apró tappancsaival feldolgozható.
Hamarosan megtelt az asztal narancs- és almakarikákkal, a sütőtál a kutyakeksszel. Pajtás talált egy tobozt is, amit anyó jó vastagon megkent ragacsos mogyoróvajjal, hadd ragadjanak bele a mennyei magok. Amíg a sütő felmelegedett, anyó hozzálátott a következő adag kutyakeksz gyúrásához.
- Szeretnéd lenyomni a sütemény kiszúró formát?
- Igen! - érkezett azonnali válasz a felkérésre és abban a pillanatban már csattant is tappancsa a csont alakú kiszúró felszínén.
- Látod, Pajtás! Szent Miklóst nagy valószínűséggel épp annyira boldoggá tette az, hogy segített másokon, mint téged. A segítségnyújtás gyakran öröm, csak ritkán teher. Az ember társas lény. Szeret együttműködni.
- Miért, a kutyák nem társas lények? - ütött kutyája fejébe szöget a gondolat.
- Néha megfeledkezem róla, hogy nem ember vagy. Ti igazán társas lények vagytok. A kutya az ember legjobb barátja.
Mire az utolsó csont is kiszúrásra került, elkészült a füzér. Anyó az egyik végét fogta, Pajtás szájában vitte a másikat és együtt mentek ki a kertbe a füzérekkel.
- Most már mehetünk sétálni! - nyitotta ki a kaput Madáranyó és hipp-hopp eltűntek Csicserőben.
- Látod, Pajtás! Szent Miklóst nagy valószínűséggel épp annyira boldoggá tette az, hogy segített másokon, mint téged. A segítségnyújtás gyakran öröm, csak ritkán teher. Az ember társas lény. Szeret együttműködni.
- Miért, a kutyák nem társas lények? - ütött kutyája fejébe szöget a gondolat.
- Néha megfeledkezem róla, hogy nem ember vagy. Ti igazán társas lények vagytok. A kutya az ember legjobb barátja.
Mire az utolsó csont is kiszúrásra került, elkészült a füzér. Anyó az egyik végét fogta, Pajtás szájában vitte a másikat és együtt mentek ki a kertbe a füzérekkel.
- Most már mehetünk sétálni! - nyitotta ki a kaput Madáranyó és hipp-hopp eltűntek Csicserőben.
*Szülőknek Szent Miklós igaz történetéről egy dokumentumfilm: https://www.youtube.com/watch?v=FoTMhIlpxYQ
7.nap
„Merjünk az asztalfőre ülni!”
Böjte Csaba
Böjte Csaba
Madáranyó megállt a Csengőpatak mellett. Ezen a részen oly lassan folyt a víz, hogy szinte megállt, mint egy gátban. A kis patak csendben csörgedezett a mohalepte fák között kanyarogva. Anyó lába alatt a tengernyi kavics jó lehetőséget kínált egy kis kacsázásra, hát felvett egy lapos követ és eldobta. A kő pattant kettőt a víz felszínén, majd elmerült.
- Ezt hívják kacsázásnak? - kérdezte Pajti.
- Igen! - válaszolt anyó.- Ez az, amit előszeretettel játszanak apák a gyerekeikkel.
- Szeretem a dobálást! De jó lehet apával együtt dobálni! - sóhajtott a kiskutya - én már nem is emlékszem az apámra.
Madáranyó leguggolt a kis bundáshoz és együttérzéssel magához ölelte.
- Az apákkal együtt töltött idő csodálatos! Különösen karácsony táján, amikor egyébként is sokat van együtt a család. Gyerekkoromban én is sokat kacsáztam az édesapámmal. Kimentünk a partra és dobáltuk a köveket. De rég volt! - merengett anyó, majd felállt és eldobott még egy követ. Ami neki élmény volt, az a kiskutyájának is az lehet. Ha már az apukájával nem dobálhat, ne maradjon ki a jóból. A kő vidáman pattant egyet, kettőt, hármat.
- Juhhéj! - vakkantott Pajti élvezettel - Még egyet, még egyet!
Amint a kő elsüllyedt, Erdő hangja csendült fel Pajtás mellett:
- Te is szeretsz kacsázni, Pajti? Ugye milyen izgalmas? Pedig csak egy egyszerű kő egy patakban. Mégis milyen nagy élmény, nem igaz?
- Igen! - érkezett a válasz kurjantva, majd négylábú barátunk anyó felé fordult – Szerinted Böjte Csaba sok időt tölt a gyerekeivel a szabadban? Azt mondtad, hogy neki sok gyereke van.
- Igen, több ezer!
- Hűha! Mekkora asztal kell ennyi gyerekhez! Hogy tud az asztalfőre ülni?
- Az apákkal együtt töltött idő csodálatos! Különösen karácsony táján, amikor egyébként is sokat van együtt a család. Gyerekkoromban én is sokat kacsáztam az édesapámmal. Kimentünk a partra és dobáltuk a köveket. De rég volt! - merengett anyó, majd felállt és eldobott még egy követ. Ami neki élmény volt, az a kiskutyájának is az lehet. Ha már az apukájával nem dobálhat, ne maradjon ki a jóból. A kő vidáman pattant egyet, kettőt, hármat.
- Juhhéj! - vakkantott Pajti élvezettel - Még egyet, még egyet!
Amint a kő elsüllyedt, Erdő hangja csendült fel Pajtás mellett:
- Te is szeretsz kacsázni, Pajti? Ugye milyen izgalmas? Pedig csak egy egyszerű kő egy patakban. Mégis milyen nagy élmény, nem igaz?
- Igen! - érkezett a válasz kurjantva, majd négylábú barátunk anyó felé fordult – Szerinted Böjte Csaba sok időt tölt a gyerekeivel a szabadban? Azt mondtad, hogy neki sok gyereke van.
- Igen, több ezer!
- Hűha! Mekkora asztal kell ennyi gyerekhez! Hogy tud az asztalfőre ülni?
Erdő kérdő tekintetére válaszként anyó őt is beavatta a Böjte Csaba által létrehozott otthonok történetébe.
- Szomorú lehet árvának lenni! - sóhajtott az erdész. - mily csodálatos, hogy a szerzetes felvállalta e nemes feladatot!
- Amikor felállt és megáldotta az ételt, minden gyerek olyan csendben volt, amilyen csend itt van, hallgasd csak! - suttogta anyó. Ujját a szája elé tette, és leguggolt a fülét hegyező kutyájához. Napsütés és szélcsend volt. Olyan idő, amikor semmi sem mozdul és ha nem tudnánk, hogy december van, azt hinnénk, hogy a tavaszi napocska sugarai kukkantanak be Csicserdő lombjai közé. – Képzeld csak el, 300 gyerek mekkora zajt tud csapni! De ők nem zajongtak, teljes csendben várták, amíg Böjte Csaba megáldja az ételt.
Erdő egy kőre mutatott.
– Ez pont jó lesz, nézd csak!
A kő pattant egyet, pattant kettőt, pattant hármat és még egy utolsót mielőtt elmerülne.
- Hűha, Erdő ez négy volt! Milyen gyakorlott vagy! Pedig neked nincs is gyereked.
Erdő kihúzta magát. Vörös szakálla virított zöld egyenruháján. Komoly arccal, ünnepélyesen válaszolt a kiskutyának.
- Az én gyerekem az erdő. Azt azonban ne gondold, hogy én nem dobáltam gyerekkoromban. Én is szerettem kacsázni, mint minden gyerek.
- Hát jó! - adott át egy követ kispajtás majd megállt:
Madáranyó! Miért épp Böjte Csabát választottad a mai napra?
- Mert az apák szerepe nagyon fontos egy kisgyermek életében.
- Hiszen Böjte Csaba nem a vér szerinti apjuk! - mondta szemrehányóan a kiskutya.
Anyó eldobta a következő követ és így szólt:
- Anne Geddes, ausztrál származású fotográfus egyszer azt mondta: „Gyermeket nemzeni bármelyik férfi tud, de csak a különlegesekből lesznek édesapák”.
Erdő elköszönt, anyó és Pajtás hazafelé vették az irányt. Mindketten megéheztek, így vidáman dalolászva indultak haza ebédet készíteni.
- Szomorú lehet árvának lenni! - sóhajtott az erdész. - mily csodálatos, hogy a szerzetes felvállalta e nemes feladatot!
- Amikor felállt és megáldotta az ételt, minden gyerek olyan csendben volt, amilyen csend itt van, hallgasd csak! - suttogta anyó. Ujját a szája elé tette, és leguggolt a fülét hegyező kutyájához. Napsütés és szélcsend volt. Olyan idő, amikor semmi sem mozdul és ha nem tudnánk, hogy december van, azt hinnénk, hogy a tavaszi napocska sugarai kukkantanak be Csicserdő lombjai közé. – Képzeld csak el, 300 gyerek mekkora zajt tud csapni! De ők nem zajongtak, teljes csendben várták, amíg Böjte Csaba megáldja az ételt.
Erdő egy kőre mutatott.
– Ez pont jó lesz, nézd csak!
A kő pattant egyet, pattant kettőt, pattant hármat és még egy utolsót mielőtt elmerülne.
- Hűha, Erdő ez négy volt! Milyen gyakorlott vagy! Pedig neked nincs is gyereked.
Erdő kihúzta magát. Vörös szakálla virított zöld egyenruháján. Komoly arccal, ünnepélyesen válaszolt a kiskutyának.
- Az én gyerekem az erdő. Azt azonban ne gondold, hogy én nem dobáltam gyerekkoromban. Én is szerettem kacsázni, mint minden gyerek.
- Hát jó! - adott át egy követ kispajtás majd megállt:
Madáranyó! Miért épp Böjte Csabát választottad a mai napra?
- Mert az apák szerepe nagyon fontos egy kisgyermek életében.
- Hiszen Böjte Csaba nem a vér szerinti apjuk! - mondta szemrehányóan a kiskutya.
Anyó eldobta a következő követ és így szólt:
- Anne Geddes, ausztrál származású fotográfus egyszer azt mondta: „Gyermeket nemzeni bármelyik férfi tud, de csak a különlegesekből lesznek édesapák”.
Erdő elköszönt, anyó és Pajtás hazafelé vették az irányt. Mindketten megéheztek, így vidáman dalolászva indultak haza ebédet készíteni.
8. nap
„A kirakatba helyezett áru hamar károsodik és leértékelés alá kerül. Így jár az a jótett is, mellyel mások előtt kiemelni akartuk magunkat."
Páli Szent Vince
Páli Szent Vince
Pajti a kirakatban lévő szék felé intett.
- Kirakati darab! Hogy megkopott!
- Igen, úgy tűnik kicsit kiszívta a nap. Néhányan talán ki is próbálták, ráültek. Előfordulhat, hogy ha becsomagolva tárolják, nem károsodik. Sajnos, ez a kirakatban lévő holmik sorsa. - sóhajtott, majd lenyomta a kilincset és beléptek a boltba.
Rezső vidáman köszöntötte az újonnan érkezőket.
- Nicsak, nicsak, kit sodort magával a friss reggeli szellő!
Madáranyó minden vásárlás után új hírekkel meggazdagodva tér haza. Most azonban úgy tűnt, hogy nem a boltos, hanem Irma, a kutyatenyésztő pletykás szomszédja lesz a hír forrása.
- De jó, hogy látom! - köszöntötte nyájasan – Nézze csak, mióta megtanultam a mosószert készíteni, azóta magam készítem. - majd kicsit közelebb lépett és sajnálkozva folytatta – Nem akarom bántani azokat a szegény kiszolgáltatott állatokat.
- Ez igazán dicséretre méltó! - válaszolt anyó zavartan, furcsállva közvetlenségét – Örülök, hogy nem volt hiábavaló a törekvésem.
Rezső kihasználva a másodpercnyi csendet, megszabadította anyót a várható szózuhatagtól.
- Mivel szolgálhatok, Madáranyó?
- Valami puha, de tartós anyagra lenne szükségem. Asztalterítőt szeretnék varrni karácsonyra. - fordult hálásan a boltos felé, majd hozzátette - Mindig jól jön egy kis felfrissülés.
Rezső szebbnél-szebb anyagokat tett anyó elé, nehéz volt a választás, de végül sikerült egy kedvére valót választani. Izgatottan tömködte kosarába a finom, puha textíliát, elköszönt a boltostól és sietve hazaindultak. Lelki szemei előtt már megjelent a csodálatos asztalterítő, alig várta, hogy hozzálásson. Amint beléptek a kertbe, izgatott madárcsicsergés ütötte meg a fülét.
- Ó, de csoda szép anyagok! - csacsogta a Cinege – Mit varrsz belőlük, Madáranyó?
- Karácsonyi asztalterítőt! - válaszolt anyó – Mondd csak, Cinege, te miért vagy ilyen izgatott?
- Képzeld! Tegnap a bolt felé repültem és láttam, ahogy Irma néni mosószert vitt a kosarában. Nem készíti otthon, ahogy megtanítottad. Micsoda képmutatás! Még azt is hozzátette, hogy „Csak nem gondolják, hogy a környezetvédelem érdekében annyit vesződöm!” Mi lesz így velünk? Bele fogunk fulladni a műanyag szemétbe! – kesergett a kismadár.
- Nahát! Ez igazán nem szép dolog! - húzta fel a szemöldökét anyó bosszankodva.
Ezt már Pajtás sem bírta vakkantás nélkül.
- Madáranyó, Irma néni most épp úgy viselkedik, ahogy Páli Szent Vince mondta. Dicsekszik a jótéteményével, holott nem is tesz semmit. Ez nem szép dolog!
- Sajnos igen, Pajti. De ismered a mondást: „Hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát.”
A kiskutya ma is tanult valami fontosat. Nem az a lényeg, hogy ki mit mond, mindig a külső mögé kell nézni, mert soha nem tudhatjuk, mi rejtőzik mögötte.
9.nap
Pajtás már korán reggel az adventi naptár mellett várta Madáranyót, hogy áldását adja a következő napi üzenet felbontására. Amint anyó rábólintott, gyorsan kikapta az összehajtogatott papírt.
„Önmagában véve senki sem szép, vagy rút, jó, vagy rossz, jelentős vagy tompa szellem, hiszen az ember értéke mindig attól függ, hisznek, vagy kételkednek benne.”
- Robert Musil -
- Robert Musil -
- Mily csodálatos gondolat! Mit szólnál hozzá, ha séta közben megbeszélnénk? - szólt anyó miután felolvasta az idézetet. Pajtásnak sem kellett kétszer mondani. Egy szempillantás alatt az ajtóban termett. Amint a kapu bezárult mögötte, odaszaladt egy fához:
- Madáranyó, ennek a fának is van értéke?
- Igen. - válaszolt anyó.
Pajti fejét jobbra-balra billentve méregette a fát.
- Mindegyik fának ugyanaz az értéke?
- Nem egészen.
- Miért nem? Azért, mert az egyik nagyobb, a másik kisebb?
- Több oka lehet annak, hogy az egyik fa értékesebb, mint a másik. Például van olyan fafajta, amelyik erősebb a többieknél. Azokból tartósabb bútort készítenek. Ilyen a mahagóni vagy az ében, azok drágábbak a többinél.
Pajtás egyik fát a másik után vizsgálgatta, majd megállt egy csemeténél.
- Ez a fa értékes?
- Ez még csak csemete. Néhány év múlva gyönyörű, terebélyes koronája lesz, mint ennek a fának. - mutatott a mellettük magasló tekintélyes darabra.
- Hű, de szép! - nézett végig tétován magas törzsén.
Anyó közelebb lépett a fához, kezét végigsimította göröngyös kérgén és mesélni kezdett.
- Amikor ez a csodálatos fa pici csemete volt, csak az egyik oldalán nőttek ágak. A többiek koronája szép kerek volt, azonban az övé csak féloldalas, pici és nyeszlett. Megbújt a többi fa árnyékában, nem tört az életet adó nap felé, ahogy a többiek. Lombja nem zöldellt, ágai lekonyultak, nem emelkedtek büszkén köré. A többiek elfordultak tőle. Magányos volt, gyenge és nagyon bánatos. Jánost, az akkori erdészt elszomorította, ahogy ez a kis facsemete egyre jobban elmarad a többiektől, így egy napon úgy döntött, hogy nem fogja tovább nézni a szenvedését, a tettek mezejére lép.
- A tettek mezejére? - kérdezte Pajti – Mit lehet tenni egy ilyen fával?
- Bár hosszadalmas és türelem, kitartás kell hozzá, van rá megoldás. Bemetszette a fa kérgi részét és belecsúsztatott egy kivágott rügyet. Később ott, ahol a szemzést végezte, kinőtt egy ág.
- Ez aztán szép munka! - vakkantott elismerően a kiskutya.
Abban a pillanatban két kis szőrös tappancs toppant mellé. Pajtás megilletődve méregette. Mégis miféle szerzet lehet? Olyan, mintha kutya lenne, de miért vannak kerekei? Anyó látva házi kedvence meglepődését, így szólt:
- Lilit örökbe fogadta Erzsike néni. Átment rajta a szekér és eltört a gerince, ezért a két hátsó lábát nem tudta mozdítani.
Erzsike néni vette át a szót:
- Még pici volt, amikor ez történt. Csak feküdt a földön, nagyon félénk volt. Még most is magam előtt látom szomorú tekintetét. Azonnal a szívembe zártam. - borzolta meg nagy szeretettel Lili fejecskéjét, majd folytatta. - Sokat masszíroztam, tornáztattam, de sajnos nem segített. Egy hónapja a szomszéd bácsinak nagyszerű ötlete támadt. Kipárnázott egy rudat, hozzárögzített két kereket és a kiskutya hasa alá tette. Erős anyagból készített egy hámot, ami az alsó testrészét hozzárögzítette ehhez a szerkezethez, így pótolta a hátsó lábait. Azóta Lili ezzel közlekedik.
- De hogy tud ezzel játszani? - kérdezte Pajti.
- Csak figyelj! - szólalt meg felbátorodva Lili – Gyere, versenyezzünk! Egy-két-hááááá…
A két kutya, mint akit puskából lőttek ki, nagy lendülettel indult neki a versenynek. Mindketten egyszerre értek a célhoz. De nem jöttek vissza, hanem elkezdtek játszani. Erzsike néni mosolyogva nézte, ahogy játszanak.
- Nem is reméltem, hogy valaha egy ilyen boldog kiskutya lesz Liliből. Mióta megkapta ezt a kis kocsit, napról-napra egyre vidámabb.
A mókázás hosszú ideig tartott, de egyszer minden véget ér. Elköszöntek és megbeszélték, hogy nemsokára újra találkoznak.
Hazafelé Pajti felvillanyozva mesélte:
- Képzeld, Lili még gurulni is tud a kerekeivel. Ugye Erzsike néni hitt Liliben?
- Igen, ő nagyon hitt benne. Amikor örökbe fogadta, sokan mondták, hogy altassa el, hogy ne szenvedjen szegény.
- Azt mégis hogy gondolták? - csattant fel Pajtás felháborodva – Az én barátomat? Hiszen Lajos bácsi a faluban is kapott kerekesszéket! A kutya élete nem számít?
- Ne ítélj, hogy ne ítéltess! Nem könnyű egy ilyen helyzetben bízni és hinni. Gondolj arra, hogy ha ez a bácsi nem találja meg a megoldást, milyen keserves élete lenne Lilinek.
- Az mondjuk igaz. - pattant fel a kiskutya és nagy lendülettel elindult.
Madáranyó megszaporázta lépteit, de esélye nem volt kutyájával lépést tartani.
- Pajti, várj, én nem Lili vagyok! - szólt lihegve.
- Jól van, megvárlak! - vakkantott gazdájának és lelassított, majd sétálva mentek hazáig.
10. nap
„Mindenik embernek a lelkében dal van,
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek.”
- Babits Mihály
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek.”
- Babits Mihály
Pajtás csillogó szemmel hallgatta az aznapi üzenetet. Madáranyó mosolyogva fordult álmodozó kutyájához.
- Látom, tetszik neked a mai gondolat.
- Nagyon… - lelkesedett Pajti.
Anyó megcirógatta borzas fejecskéjét és felállt:
- Most már induljunk sétálni, míg még süt a nap.
- Mert egy ír kutya jól tudja, hogy ha Írországban kisüt a nap, akkor bizony szaporán ki a házból! Soha nem tudhatjuk, meddig élvezhetjük meleg sugarait. - vakkantotta Pajtás.
Úgy is történt. Anyó négylábú barátjával a nyomában egy szempillantás múlva már a Csengő patak felé vezető úton járt. Amint a patakhoz értek, Anyó mélyet szippantott Csicserdő friss levegőjéből és így szólt.
- Hallod ezt?
Pajtás fülét hegyezve válaszolt.
- Csörgedezik a patak. Ezért hívják Csengő pataknak? - majd meg sem várva gazdája válaszát, közelebb lépett a patakhoz, hallgatózva folytatta – Madáranyó, a patak csörög, a száraz levél zörög, amikor énekelünk, akkor mi történik?
- Tulajdonképpen a dal is felcsendül. Nem csörög, hanem cseng, csendül. Csodálatos szókészletünknek köszönhetően igen változatosan tudjuk kifejezni a minket körülvevő hangokat. Csendül, bondul, csilingel… Rengeteg hangutánzó szavunk van.
- A lelkemben a dal, az is csörög? - válaszolt a kiskutya.
- Nem ez volt a reggeli idézetben? - kérdezte gazdája.
- „Mindenik embernek a lelkében dal van, és a saját lelkét hallja minden dalban. És akinek szép a lelkében az ének, az hallja a mások énekét is szépnek.” - szavalta Pajti. - Az, hogy saját lelked hallod minden dalban, azt jelenti, hogy ha boldog vagy, könnyebben meghallod a boldogságot más dalában? Ha bánatos vagy, többnyire a bánatot veszed észre?
Abban a pillanatban Lili, Erzsike néni kiskutyája gurult Pajtihoz a két hátsó kerekén. Erzsike néni loholva követte.
- A kis szélvihar! Amint Pajtást észrevette, úgy rohant, hogy alig bírtam utolérni.
- Hát igen, ezek a kerekek gyorsan gördülnek, nem igaz, Lili? - mosolygott anyó.
- Főleg ha van miért görögni. - nevetett gurgulázva Lili, majd sürgetően dobbantott mellső lábával. - Gyere, kapj el! - és már szaladt – és gurult – is.
Könnyű Katit táncba vinni! Kutyapajtás pördült egyet és már röpült is Lili pörgő kerekei után. Anyó és Erzsike néni nevetve nézték, ahogy rohangálnak lábbal, görgő kerékkel – így vagy úgy, de nagy volt a vidámság. Pajti el is feledkezett a reggeli idézetről a játék hevében. Mígnem egy pillanatra megtorpant és így szólt:
- A te lelkedben az ének nagyon vidám. Te biztosan szépnek hallod mások dalát.
- Ezt hogy érted? - kérdezte Lili, miközben épp visszaért Erzsike nénihez és Madáranyóhoz.
- A ma reggeli adventi kalendáriumban volt egy idézet, amiben azt írta, hogy mindenki „saját lelkét hallja minden dalban”.
- Mily csodálatos! - lelkesedett Erzsike néni, majd kutyájához fordulva kérdezte – Lili, te mit gondolsz erről?
Lili vonakodva válaszolt.
- Amikor nagyon szomorú voltam, akkor nagyon nehéz volt látni, ahogy a többi kutya örömmel rohangál, én meg csak fekszem. Akkor nem láttam szépnek semmit. Erről beszélt, aki írta ezeket a sorokat?
- Tulajdonképpen igen.
- De Madáranyó, te mondtad, hogy az érzéseinket mi is irányíthatjuk! - fordult anyó felé Pajtás – Azt mondtad, hogy ha nem szeretnénk tovább szomorkodni, akkor vegyük körül magunkat olyan hangokkal és egyéb ingerekkel, amelyek felvidítanak. Akkor ez nem érvényes?
- Dehogynem!– nevetett a gazdája – Ha valaki szomorú, nem muszáj annak lennie, tehet azért, hogy a hangulata megváltozzon. Persze ha van hozzá elég ereje, hogy változtatni próbáljon. Mit szólnátok, ha hazakísérnénk Lilit és útközben kigondolnánk olyan dalokat, amelyek valamilyen érzést keltenek bennünk?
- Ez tetszik! - pattant fel Lili a hazafelé út felé gördülve – Én már tudok is egyet.
Anyó, Erzsike néni és Pajti Lili után indultak.
- Mi lenne az?
Lili elkezdte vonyítani:
- Ha jó a kedved, üsd a tenyered! - itt megállt és kérdőn nézett anyóra és gazdájára. Erzsike néni és Madáranyó nem értették, mire gondol, de Pajti igen. Két lábra állt és így szólt:
- Lili nem tud tapsolni.
- Nem baj, majd mi tapsolunk helyette. - tapsolt kettőt Erzsike néni, majd Lili és Pajti folytatták, a gazdik pedig tapsoltak.
Amint abbahagyták, Pajtásnak egy új ötlete támadt.
- Énekeljünk karácsonyi dalokat! Áúúúú!
Csakúgy csengett Csicserdő a Csendes éjtől.
Aztán egyik dal követte a másikat. A barátságról, boldogságról, örömről, bánatról, békességről, mindenféléről csengtek a dalok egymás után. Csillogó szemekkel vonyított a két négylábú és velük énekeltek a gazdik.
- És egy dal, ami táncra perdít! - kurjantotta Pajti:
...Pörög a forog a, pörög a forog a, pörög a forog a szoknya…” - Két lábra állt, anyó megfogta a két mellső lábát és úgy táncoltak. De ahogy fordult, megakadt a szeme Lilin, akinek épp lefelé görbült volna a szája.
- Csináljunk egy kört, hadd pörögjön úgy, mint egy szoknya! - mondta lelkesen.
Még a fák lombjai is táncra perdülve hullámoztak az örömteli kis csapat körül. Már majdnem beszürkült, mire hazaértek. Útközben elköszöntek Lilitől és Erzsike nénitől, hazafelé már csak ketten maradtak.
- Azt hiszem, megértettem, mit akart mondani Babits Mihály csodálatos soraival. Az én lelkemben a dalt te változtattad oly széppé, amitől én mások dalát szépnek hallom. Azt kívánom, hogy mindenkinek az életébe legyen egy Madáranyó!
11. nap
„Az egészség nem egyetlen tett, hanem szokásaink összessége.
Azzá válunk, amit rendszeresen teszünk.”
Arisztotelész.
Azzá válunk, amit rendszeresen teszünk.”
Arisztotelész.
- Arisztotelész szerint amit teszünk, attól függ az egészségünk? Érdekes… Mégis mit értett szokásaink összessége alatt? Amit szoktunk enni?
- Valószínűleg nem csak az étkezési szokásainkra célzott.
Pajtás gondolkodva kérdezte:
- De mégis mi befolyásolhatja az egészségedet? Ha hideg van és te melegen felöltözöl, akkor nem fogsz megfázni? Esetleg az, hogy múltkor vettél nekem bőrkímélő sampont?
Madáranyó jóságosan magához ölelte és így válaszolt:
- Te kis okos! Pontosan. Egyébként az öltözködés, testápolás, testmozgás, olvasás, tisztálkodás és alvás területén ugyanúgy lehetnek szokásaink.
- Mint ahogy az állatorvos rendszeresen meglátogat minket?
- Az például a te egészséged szempontjából igen fontos szokás. Egyébként nem csak a testi egészség számít. A lelki egészség ugyanolyan fontos. Ha valaki sokat idegeskedik, ágynak eshet.
- Szerinted az emberek tisztában vannak azzal, hogy mennyi kárt tehetnek magukban?
- Ez jó kérdés… Az emberek elfoglaltak, nem mindenkinek van ideje és energiája ezzel foglalkozni… Vannak, akik azt gondolják, hogy a lelki egészséget befolyásolhatja egy a házban található tárgy is, amihez rossz emléked fűződik. Rosszkedved lesz, ha ránézel. Akár még az is, hogy hogyan rendezzük be a házainkat. Érdekes, hogy mennyi szokás befolyásolhatja az életünket, nem igaz?
- Anyó, a tisztálkodást azért soroltad hozzá, mert ha tisztaság van, akkor nem leszel beteg? - tette a helyére a hallottakat négylábú barátunk.
- Nem teljesen... Ott, ahol van egy olyan rosszcsont házi kedvenc, mint te, nagyon fontos a tisztaság. A kutyák mindenhová bemennek, nem hordanak cipőt, ezért kintről minden kórokozót behurcolhatnak a házba.
- Madáranyó! Az is számít, hogy mivel takarítasz? Emlékszem, hogy neked sokféle tisztítószered van. Tele van velük a csap alatti kis szekrény.
Madáranyó kiment a konyhába, odalépett a cseresznyefa konyhaszekrényhez és kinyitotta az ajtaját. A barna polcon egymás mellett sorakoztak a tisztítószeres flakonok. Az egyiknek citrom volt a címkéjén, a másiknak virág, a harmadiknak teafaág, a negyediknek alma és így tovább. Anyó nagy gonddal rajzolta meg a címkéket, hogy meg tudja különböztetni, hogy melyik flakonban mit tárol. Az almás flakonban például Pajtás felismerte, hogy abban van az almaecetes tisztítószer. Anyó levette a polcról azt, amire a citromot rajzolta és így szólt:
- Valóban, sokféle tisztítószert készítettem. Mindegyiket máskor használom. Az ablaküveget például ezzel a citromsavas vagy ecetes tisztítószerrel takarítom. - majd rámutatott egy másikra.
- A piszkosabb területekre szódabikarbónás szert készítettem. A citrom, citromsav, az ecet és a szódabikarbóna mind természetes alapanyagok, a legtöbb konyhában megtalálhatók. Ezek a környezetbarát tisztítószerek ártalmatlanok használójuk és a vízi élőlények számára.
- Messze vannak innen az óceán. - törte buksi fejét a kiskutya – Hogy tud ártani az óceán élőlényeinek az a szer? Hogy jut el odáig? Ahogy a háló vagy a műanyag szemét, amiről múltkor beszéltünk?
- A háló egy kicsit más, mert azt a szél is elfújhatja. A tisztítószerek a talajon vagy a csatornákon keresztül jutnak el a helyi folyókhoz, patakokhoz...
- A folyók pedig belefolynak az óceánba, igaz? - vágott közbe lelkesen a kiskutya. Anyó, neked milyen szokásaid vannak? Például az, hogy csak teljes kiőrlésű ételt eszel?
- Többek között az is. - válaszolta Anyó és elővette a lisztet. - Meg az, hogy sok zöldséget és gyümölcsöt eszem.
Pajtás megnyalta a szája szélét és így szólt:
- Nyamm! Ha megsül a kenyér, tegyünk rá áfonyadzsemet!
- Aztán utána elmegyünk egy kicsit sétálni. A testmozgás ugyanolyan fontos az egészség szempontjából, mint az étkezés.
Mondta anyó kis kedvencének és elkezdte meggyúrni a kenyértésztát.
12.nap
„Akkor biztosítjuk a jövőt, ha tiszteljük a múltat”
Kolping Adolf
Kolping Adolf
- Itt is vagyunk. - nyitotta ki a bolt ajtaját Madáranyó, majd megtorpant és visszacsukta még mielőtt belépett volna.
- Miért nem megyünk be? - kérdezte Pajtás – Nincs senki előttünk.
- Előttünk nincs, de mögöttünk igen. - válaszolt anyó.
Pajtás visszafordulva észrevette az idős hölgyet, aki botjának támaszkodva csigalassúsággal közeledett a bolthoz.
- Hát jó! - ült le lemondóan sóhajtva gazdája lábához Pajti. Várt és várt. Anyó nem mozdult, türelmesen állt az ajtóban. Az idős hölgy egy-két lépéssel közelebb került, de még mindig maradt néhány. Egy örökkévalóság… Soha nem fog ideérni – kesergett magában - Túl leszünk a vásárláson, mire ideér. Utána is ki tudod nyitni a bolt ajtaját. - morgolódott elégedetlenül a négylábú, miközben tett egy kört anyó körül.
- De mi van, ha mégsem? Képzeld csak el! Egyik kezében a bot, másikban a táska. Hogy fogja kinyitni az ajtót? Ha elengedi a botot, eleshet. Ha egy idős ember elesik és eltörik a medencecsontja, az nagy baj, mert egy ilyen törésből sokan nem gyógyulnak fel.
Pajtás tett még egy kört és könyörgőre fogta.
- De csak egy üveg mogyoróvajat veszünk, az alig néhány perc.
Madáranyó megnyugtatóan megpaskolta a hátát és leguggolt a kutyájához.
- Nézd csak! Nyugodtan jön, nem kapkod, mert látta, hogy itt várunk. Ha elmegyünk, az a néhány perc számára nagyon kínos lehet. Megéri várni pár percet, ha az megnyugtat valakit, nem igaz? Emlékszel, mi volt a ma reggeli üzenet?
Pajtás nagy dírrel-dúrral leült.
- Jól van, meggyőztél! Igen, emlékszem. „Akkor biztosítjuk a jövőt, ha tiszteljük a múltat.” Ez értelmetlen! Ez a néni nem a múlt, ő itt van. Semmi köze az idézetnek a mi várakozásunkhoz.
- Van hozzá köze, nem is kevés. - válaszolt anyó. - Ez az idős hölgy érzi a tiszteletünket, érzi, hogy törődünk vele, hogy számít nekünk a létezése. Érzi, hogy fontos nekünk. Ő valóban nem a múlt, de az emberek nagy tettei fiatalabb korban történnek, idős korban már jobban rászorulunk mások segítségére. Olyankor fontos, hogy ne érezzük magunkat tehernek.
- Miért nem érzi, hogy fontos nekünk? Hiszen mindenki fontos.
Anyó nagyot sóhajtva állt fel.
- Sajnos, még a fiatalok közt is sokan gondolják azt, hogy feleslegesek. Az idős emberek még gyakrabban érzik magukat tehernek, holott az ő bölcsességük és tudásuk nagyon nagy érték az új nemzedék számára. Ha az új generáció a tudását az idős bölcsek tapasztalataira építi, sokat halad előre a világ. De ahhoz az kell, hogy az idős emberek érezzék, hogy számít a tudásuk, hogy át merjék adni, amit évtizedek alatt felhalmoztak. Ha nem érzik, hogy megbecsüljük őket, nem lesz hozzá önbizalmuk, visszavonulnak, mint a csiga a házába. Fontos támogatni az idős korosztályt. Ők tették le a MA alapköveit.
A hölgy közben az ajtóhoz ért és hálás pillantással köszönte meg Madáranyónak, hogy kinyitotta az ajtót. Abban a pillanatban egy kisfiú igyekezett a bejárathoz és olyan ügyetlenül lépett a néni mellé, hogy majdnem fellökte. A néni megbillent, anyó megfogta a karját és segített visszatalálni az egyensúlyát, így szép lassan becsoszogott.
»Végre!« - gondolta Pajti és vidáman indult a pult felé.
Miközben az üveg mogyoróvajat átadta, Rezső boldogan mesélte, hogy már ők is készítenek gyümölcsfüzéreket a fenyőfákra a madaraknak.
- Néha szebb, mint a benti csicsás karácsonyfa – nevetett a boltos.
- Ez nagyszerű, Rezső! Köszönöm a gondoskodást madárkáink nevében! - válaszolt vidáman anyó és betette kosarába az üveget. Megvárta, míg az idős hölgy megvásárolja azt a néhány holmit és utána elindult, hogy megtartsa az ajtót.
Pajtást már nem is zavarta, hogy várni kell.
- Tisztelem a múltat! - húzta ki magát hősiesen és büszkén ült le anyó lábához.
Rezső kérdőn nézett anyóra.
- Csak értelmezzük a mai idézetet az adventi kalendáriumból.
- Ó, értem! - bólogatott a boltos folytatva napi teendőit.
Anyó mosolyogva várt, az idős hölgy pedig lépésről-lépésre egyre közelebb ér az ajtóhoz. Pajtás sem ment haza üres zsebbel, egy hálás mosoly volt a fizetsége.
- Most már megtanultam a leckét! - indult el peckesen Pajtás.
- Azt látom! - köszönt el anyó nevetve a boltostól – Isten áldja, Rezső!
13. nap
„...az ember szívébe van írva, hogy tartózkodjon a rossztól
és cselekedje a jót…”
Xavéri Szent Ferenc
és cselekedje a jót…”
Xavéri Szent Ferenc
Pajtás megállt az iskola kapuja előtt:
- Madáranyó, ezt az iskolát arról a Xavéri Szent Ferencről nevezték el, akitől idéztél a ma reggeli meglepetésben?Madáranyó mellé lépett, kezét a homloka elé tette árnyékolónak, hogy jobban szemügyre vehesse az iskola falán a feliratot, majd így válaszolt:
- Igen, róla. „India és az egész Távol-Kelet védőszentjéről”.
- Miért épp itt, Csicserfalván neveznek el róla iskolát? India messze van innen.
- Jezsuita szerzetesek Csicserfalva környékén is vannak. Szent Ferenc nagy hatással volt az egész emberiségre. Olyan volt ő, mint a költöző madárkáink. Nézd csak, itt is vándorbottal ábrázolják! - mutatott az iskola oldalán látható domborműre.
A kiskutya közelebb lépett, hogy jó alaposan megnézze a szobrot. Xavéri egyik kezében a bot volt; másikkal egy keresztet markolt.
- Miért vándorolt? - kérdezte a kiskutya - Ő nem indiai?
- Nem. Spanyolországban született, egy nemesi családban. Egy előkelő párizsi egyetemen tanult, ahol megismerkedett Loyolai Szent Ignáccal és csatlakozott ahhoz a társasághoz, ami épp akkor alapult, Jézus társasága névvel. Ebből a társaságból nőtte ki magát a mai jezsuita rend, ami napjainkban több, mint 200 országban van jelen, 16 ezer szerzetessel.
- Hűha! - vakkantott Pajti - De hogy jutott el más országokba?
- Hajóval. Mindig úton volt, egyik országból a másikba utazott. Gyere, üljünk le ide és elmesélem.
Mutatott Madáranyó az iskola mellett lévő padra. Amikor mindketten letelepedtek, folytatta.
- Mivel a jezsuiták szerénységi fogadalmat tettek, nem sok holmit kellett összepakolnia, amikor kézhez kapta a pápától azt az iratot, amiben Távol-Keleti legátussá nevezte ki. Ez az utazás 13 hónapig tartott és embertömegek életét változtatta meg. Ez a jezsuita misszionárius ezrek életébe vitt reményt és hitet. Megbízása Ázsia legdélibb pontjától, a Jóreménység fokától Kínáig tartott, ezért nem volt sok ideje egy helyen megállni. Eljutott Indiába és Japánba, ahol rengeteg emberrel került kapcsolatba, segítette őket. Szeretetet, becsületességet, egymás iránti tiszteletet tanított...
Megszólalt a csengő. A gyerekek egymást lökdösve, nagy robajjal törtek ki az iskola bejáratán. Míg arra vártak, hogy kicsit lecsendesedjenek, anyó elhallgatott és együtt nézték a gyerekeket, ahogy csevegve, csacsogva, egymást lökdösve rohantak ki az iskolából. Egyszer csak Emma jelent meg az ajtóban és kitörő örömmel üdvözölte őket.
- Madáranyó, Pajtás! Micsoda kellemes meglepetés! Mi járatban errefelé?
- A mai adventi meglepetés Xavéri Szent Ferenccel kapcsolatos, róla beszélgettünk.
- Ő a mi iskolánk névadója.
Majd a kiskutyához fordult:
- Mi volt a mai idézet?
Pajtás örült, hogy végre ő is szóhoz juthat.
- „...az ember szívébe van írva, hogy tartózkodjon a rossztól és cselekedje a jót…”
- Ezért érzünk mindig lelkiismeret-furdalást, ha rosszat csinálunk? - kérdezte Emma.
- Azt hiszem, igen. Xavéri azt gondolta, hogy akkor is tudjuk a tízparancsolatot, ha nem tanultuk, mert a szívünkbe van vésve, mi a jó és mi a rossz. Csak meg kell tanulnunk, hogyan ismerjük fel.
Emma töprengve válaszolt.
- Érdekes! Tulajdonképpen tényleg érzem, ha rosszat csinálok. - a következő pillanatban felcsillant a szeme és így szólt:
- Tudtad, hogy úgy hívták, hogy a csengettyűs misszionárius?
- Igen, csengőszóval hívta magához az indiai gyerekeket. Amikor a gyerekek meghallották, azonnal szaladtak meghallgatni a meséit. Sok- sok érdekes történetet mesélt a nekik.
- Aztán odahívták a szüleiket, így rengeteg emberhez eljutottak a történetei. - egészítette ki Emma.
- Csináljunk mi is ilyet! Te megrázod a csengőt, mi odamegyünk és te mesélsz nekünk! - nézett anyóra csillogó szemekkel kis haver.
- Jól van, nem bánom! - válaszolt nevetve anyó és a kis csapat elindult hazafelé.
- Igen, csengőszóval hívta magához az indiai gyerekeket. Amikor a gyerekek meghallották, azonnal szaladtak meghallgatni a meséit. Sok- sok érdekes történetet mesélt a nekik.
- Aztán odahívták a szüleiket, így rengeteg emberhez eljutottak a történetei. - egészítette ki Emma.
- Csináljunk mi is ilyet! Te megrázod a csengőt, mi odamegyünk és te mesélsz nekünk! - nézett anyóra csillogó szemekkel kis haver.
- Jól van, nem bánom! - válaszolt nevetve anyó és a kis csapat elindult hazafelé.
14. nap
Nem a ruha teszi az embert!
Vagy talán mégis?
Vagy talán mégis?
Madáranyó elkalandozott gondolait Pajti csaholása térítette vissza. Négylábú barátunk kitörő örömmel üdvözölte az éppen arra járó Erdőt. Az erdész visszafojtva, de kedves hangon csitította, közben barátságosan megpaskolta borzas bundáját.
- Jól van, csak ne olyan hangosan! Felriasztod Csicserdő lakóit.
Madáranyó töprengve nézett végig az erdészen.
- Elgondolkodtató … - dünnyögte magában – Mióta magára öltötte zöld egyenruháját, teljesen megváltozott. A zsémbes, morgós kisemberből határozott, figyelemre méltó férfivá vált. - majd hangosan így szólt hozzá:
- Mondja csak Erdő, honnan szerzi a tudását? Könyvekből?
Az erdész kihúzta magát, megigazította a kabátját és úgy válaszolt:
- Én lennék az erdész, nemde? - majd megdörzsölte szakállát és folytatta - Egyébként néha kölcsönzök szakirodalmat.
De jó lenne egy könyvtár látogatás! - jut eszébe anyónak – Az idő kellemes és még társaság is akad. Szeretem a könyvek illatát! - majd hangosan így szólt:
- Mit szólnátok egy kölcsönzéshez? Útközben elmesélhetnéd, hogyan lettél erdész. Madáranyó szerette a könyvtár csendjét. A könyvtáros már ismerte Pajtit és tudta, hogy a kiskutya nem fog zavarni, ezért csak bólintott egyet köszönésképpen. A könyvtár öreg, vaskos polcain a rengeteg történet és tudás megelevenedett anyó lelki szemei előtt. Lekapott egy könyvet a polcról, majd egy másikat és csak falta, falta a csodálatos sorokat, Pajti csak hallgatta és hallgatta, észre sem vették az idő múlását. A könyvek elragadták képzeletüket, mely szárnyra kelt a szilárd polcokról és csak szállt, szállt szerte a nagyvilágban, égen-földön, mennyországban. Anyó csillogó szemekkel szaladt végig a könyvek első néhány oldalán, Pajti figyelmesen hegyezte a fülét, a könyvoszlop pedig egyre csak nőtt és nőtt. Ahogy mindig, a végén ki kellett választani néhány könyvet, be kellett látniuk, hogy ennyit akkor sem tudnak hazacipelni, ha Erdő erős karjai hozzájárulnak.
- Pajti, ha ezeket elolvastuk, visszahozzuk és kiveszünk újakat. - nyugtatta izgatott kiskutyáját anyó.
- De olyan nehéz eldönteni, hogy melyiket hagyjuk itt…- lógatta az orrát Pajtás.
Végül kiegyeztek néhány könyvben és elindultak hazafelé. Mire beértek Csicserdőbe, már a nap elindult, hogy beburkolózzon vörös palástjába. Ahogy az égen egyre lejjebb csúszott, egyenesen anyóék szemében csillant meg és amikor a fák lombjai nem álltak az útjába, szinte elvakította kis csapatunkat. A lombok között megvillant egy vörös folt, mint egy látomás.
- Anyó, képzeld! Egy vörös foltot láttam az előbb.
Erdő szétnézett, kezével megállj-t intett és ujját a szája elé tette.
- Valószínűleg itt van a rókám! Előfordul, hogy még világosban is előmerészkedik.
Anyó meglepődve kérdezte az erdészt:
- Hogy-hogy? Nem is tudtam, hogy van egy rókád.
- Nincs. Ő csak a barátom. Nézzétek csak!
A róka kíváncsian dugta ki a fejét a bokrok közül. Ahogy óvatosan szétnézett, jobbról-balról előbukkant feje búbján vörös, álla alatt fehér bundája. Orra, mint egy fekete gomb, ide-oda mozgott, ahogy a levegőbe szimatolt. A lemenő nap megvilágította erdő vörös szakállát, anyó és kiskutyája látták, ahogy szeretettel mosolyog e rozsdabundásra, majd megszólalt.
- Akkortájt került a környékre, amikor Lajos, az erdész nyugdíjba ment. Éhes volt és nagyon vézna. Megsajnáltam, ezért minden nap kitettem neki egy kis ennivalót. Esténként az ablakból figyeltem, ahogy minden falat után körbenézett és csak utána hajolt le a következőért. Majd született három kölyke. Egyik éjszaka elhozta őket és megmutatta, hol találnak ennivalót. Amíg a kicsi evett, anyjuk mögötte állt, hogy meg tudja védeni, ha szükséges. Amint végeztek, visszamentek az odúba. Úgy gondoltam, hogy itt az ideje, hogy többet tudjak a rókákról, elkezdtem kutatni a szakirodalmat. Akkor derült ki számomra, hogy rókát etetni nem a legjobb megoldás, mert megszokja, hogy könnyen jut táplálékhoz és elfelejt vadászni, az pedig nem szerencsés.
- Szegény róka! - szólalt meg kis haver hangjában sajnálattal. - Nem féltél, hogy veszett?
- Nem! - válaszolt nyugodtan Erdő – A veszett rókát könnyű felismerni. Nyáladzik, izomgörcsei vannak és nem tart az embertől.
- Én sem félek, mégsem vagyok veszett.
Erdő megborzolta kis barátunk bundáját.
- Te nem vagy vadállat. A vadállatoknak, főként a rókáknak jobb, ha nem szoknak hozzá túlzottan az emberhez, ezért soha nem szabad őket megsimogatni. Ez az első dolog, amit egy erdész megtanul. A bizalmassá váló róka tűri az ember közelségét viszont ha sokkhatás éri – mondjuk egy hanghatás vagy bármi ijedtség – akkor azonnal támadásba mehet át.
- Azt hiszem, inkább nem megyek oda hozzá. - lépett hátra kis barátunk.
Anyó karjaiban a könyvek egyre súlyosabbá váltak, sürgetően szólt házi kedvencéhez.
- Gyerünk Pajti, a róka már elment, de ha nem sietünk, útközben elejtem a könyveket.
15. nap
„Úgy érezzük, hogy amit teszünk csak egy csepp a tengerben.
Anélkül a csepp nélkül azonban sekélyebb volna a tenger."
- Kalkuttai Szent Teréz -
Anélkül a csepp nélkül azonban sekélyebb volna a tenger."
- Kalkuttai Szent Teréz -
- Miért rebbentek szét az én kis madárkáim? - lépett ki a kertbe anyó, majd megtorpant.
- Nahát, Cicamica! Mi járatban errefelé? Picikédet is magaddal hoztad? Úgy tűnik, a szomszédok egy ideje nem jöttek nyaralni, éhesek vagytok.
Anyó úgy gondolta, hogy jobban jár, ha kitesz valami ennivalót, nehogy rákapjanak szárnyas barátainkra. Pajtás, bár nem különösebben kedvelte a cicákat, nem sajnálta tőlük a napi betevő falatot. Emlékeiben még élt, amikor még vérre menő harcot kellett vívnia az ennivalóért.
- Nem látom a fekete-fehér foltost.
- Én sem! - pásztázta végig a környéket házi kedvence.
Madáranyó kitette a vizet és az ennivalót, majd mielőtt az ajtót becsukta volna, megjelent a fekete-fehér foltos.
- Hát te nagyon rosszul nézel ki! - csapta össze a kezét anyó. - Mi történt veled? Úgy tűnik, hogy el kell mennünk az állatorvoshoz.
Felkapta az elesett kandúrt és sietve elindultak. Pajtás elégedetlenkedve morogta:
- Azt gondoltam, hogy csak adsz nekik enni és mehetünk sétálni. Minek vesződsz annyit velük? Nem mindegy, hogy megmented vagy nem? Rengeteg van belőlük Csicserdőben.
Anyó megállt egy pillanatra és úgy válaszolt:
- Ez a cica segítség nélkül meghalna. Ami nekünk egy kis munka, az számára az életet jelenti.
Pajtásnak be kellett látnia, hogy igaza van, hát nem ellenkezett tovább. Az állatorvos alaposan megvizsgálta, kiszedte belőle a kullancsokat, kapott féreghajtót és a bolhairtót, majd néhány hasznos tanács és gyógyszer kíséretében átengedte anyónak szegény kisállatot.
- Az állatorvos tanácsolta, hogy néhány napra vigyelek a fészerbe. - vette az irányt a fészer felé anyó. Beletette kábult cicát egy puha szalmacsomóba, majd hozott a házból egy párnát takaróval meleg ágynak, és két tálat enni- és innivalónak. Az egyiket megtöltötte finom falatokkal, másikat vízzel. A cica kábultan kóvályogva állt fel, de anyó finomságai túlságosan csábítóak voltak. Miután végzett, elsurrant és többé nem jött elő.
Másnap reggel Madáranyó ennivalóval a kezében szólongatta.
- Cica! Gyere elő! - majd ránézett az alomra. - Nahát! Te belecsináltál az alomba. Ha ezt tudom, be sem hozlak a fészerbe. Ráadásul az ágyadban aludtál. Te aztán rendes kiscica vagy.
Annak különösen örült, hogy első perctől tudta, hová piszkítson, így nem lesz gondja, ha be akarja vinni a házba. Bár megelégedéssel töltötte el, hogy az ágyában aludt, de most nem jött elő és nem akarta megijeszteni azzal, hogy kutat utána.
- Te szegény pára! Bárcsak egyből bevittelek volna a házba! Most itt kuksolhatsz egész éjszaka egyedül. Eltart egy ideig, míg olyan bátor leszel, hogy be tudlak vinni a házba. Este visszajövök, hátha előbújsz.
Ám a cica este sem jött elő. Anyó szomorúan leroskadt egy székre.
- Mennyire sajnálom, hogy nem vittelek be a házba! - sóhajtotta.
Ahogy ott ült magát ostorozva, egyszer csak egy apró foltos fejecske jelent meg a dobozok között.
- Éhes vagyok! - nyávogta a cica.
- De örülök neked! Gyere, menjünk be a házba, adok neked valami finomat.
Azzal ölébe kapta a cicát és bementek. Miután a kandúr jóllakott, ráugrott az ablakpárkányra.
- Micsoda finom ínyencfalatok! Csak ne lenne olyan nehéz őket elkapni! - nyafogta a kertben szedegető madarak láttán.
Anyó odament és kimutatott az ablakon.
- Őket ne bántsd! Majd én adok neked ennivalót, hagyd a madárkáimat békén. Megegyeztünk?
- Hát jó – nyafogta a cirmos és jóllakottan végigfeküdt a párkányon.
- Te szegény pára! Bárcsak egyből bevittelek volna a házba! Most itt kuksolhatsz egész éjszaka egyedül. Eltart egy ideig, míg olyan bátor leszel, hogy be tudlak vinni a házba. Este visszajövök, hátha előbújsz.
Ám a cica este sem jött elő. Anyó szomorúan leroskadt egy székre.
- Mennyire sajnálom, hogy nem vittelek be a házba! - sóhajtotta.
Ahogy ott ült magát ostorozva, egyszer csak egy apró foltos fejecske jelent meg a dobozok között.
- Éhes vagyok! - nyávogta a cica.
- De örülök neked! Gyere, menjünk be a házba, adok neked valami finomat.
Azzal ölébe kapta a cicát és bementek. Miután a kandúr jóllakott, ráugrott az ablakpárkányra.
- Micsoda finom ínyencfalatok! Csak ne lenne olyan nehéz őket elkapni! - nyafogta a kertben szedegető madarak láttán.
Anyó odament és kimutatott az ablakon.
- Őket ne bántsd! Majd én adok neked ennivalót, hagyd a madárkáimat békén. Megegyeztünk?
- Hát jó – nyafogta a cirmos és jóllakottan végigfeküdt a párkányon.
16. nap
„Szóljak bár emberek vagy angyalok nyelvén,
Ha szeretet nincs bennem,
Csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom. ”
- Pál apostol első levele a Korinthusiakhoz -
Ha szeretet nincs bennem,
Csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom. ”
- Pál apostol első levele a Korinthusiakhoz -
Pajti anyóhoz szaladt és szájából a kezébe tett egy faágat.
- Mit gondolsz, Madáranyó, tudnánk ebből faragni egy kis szobrot?
Madáranyó figyelmesen méregette a rövid, vaskos fadarabot. Hársfával a kezdő faragók is sikerrel járhatnak – gondolta és így szólt.
- Megkérdezhetjük Erdőt. De mit szeretnél faragni?
- Szeretnék egy Betlehemet. Kitehetnénk az ablakba.
Anyó elgondolkodva dörzsölte az állát.
- Pajti, egy egész Betlehemet kifaragni rengeteg idő…
- Minden évben csak egy szobor és néhány év alatt elkészül.
Anyó csodálta a tappancsos bizakodó hozzáállását és azt, hogy semmi nem szegi kedvét.
- Tudod, mit? Gyűjtsünk ágakat és kérdezzük meg Erdőt. Ott van egy hársfa, onnan hozz néhány ágat. A hárs olajos, könnyen csúszik benne a véső, puha rostszerkezetű és nem szakad, könnyebb vele dolgozni.
Pajti odament a fához, amire anyó mutatott. Az avarban volt néhány viharvert gally, de alig talált közte olyat, ami nem ázott el teljesen. Legtöbbjét belepte a moha, a ráhullott levelek között rothadásnak indult. Végül talált egy kis ágacskát, ami elég száraznak tűnt és nem volt túl görbe, azt odavitte anyónak.
- Csak óvatosan, ezen még a fogad is nyomot hagyhat. A fafaragáshoz viszont nem értek, szerintem jobban járunk, ha megkérdezzük Erdőt.
Anyó kopogására a kőből épült erős, de takaros lakból egy kis idő múlva kiköszönt az erdész. Nem igazán volt látogatókhoz szokva. Kérdő tekintetére válaszul Anyó így szólt hozzá:
- Erdő, segítségére lenne szükségünk. Pajti szeretne egy Betlehemet faragni. Mondja csak, meg tudná nekem mutatni, hogyan kell megmunkálni a fát?
Erdő nézte, nézegette az ágat, forgatta jobbra-balra és közben hangosan gondolkodott.
- Hárs… hálás, faragható fa. Hm… - dünnyögött.
- Én is segíthetek? - kérdezte izgatottan Pajti – éles körmömmel kivájhatnám a jászol belsejét.
Válasz helyett Erdő elindult és intett a kiskutyának, hogy kövesse. A fészerbe belépve így szólt:
- Tudod, mit, Pajtás? Én elkészítem a jászolt, neked pedig adok egy falapot, amire rárajzoltam mintákat és azokat kivésheted. Az lesz az istálló hátoldala. Mit szólsz hozzá?
Kedvesen megpaskolta négylábú barátunk borzas fejecskéjét és hozzáláttak a munkához. Odaadta a mintázott lapot Pajtinak, ő pedig hipp-hopp elkészítette a jászolt és mire anyó észbe kapott, már a kis Jézus is benne feküdt.
- A napokban megfaragom a többit, az úgy megfelel? - szólt a kiskutyához barátságosan miközben odaadta anyónak a kis Jézust a jászollal.
- Én meg gyűjtök szénát, amit beleteszünk az istállóba! Ugye milyen szép lesz? - vakkantott lelkesen kis haver.
Anyó hálával telt szívvel köszönt el Erdőtől. Hazafelé megbeszélték, hogy az erdész most bizony nem csak zengő érc volt, hanem egy csupa-szív ember.
- Úgy tűnik, őt is megérintette a karácsony szele. - mosolygott anyó és kinyitotta a kaput kiskutyájának.
17.nap
„Ne ítéljetek látszat szerint, hanem hozzatok igazságos ítéletet!”
János 7: 24
János 7: 24
- Nézd csak, Pajtás! - tette csípőre a kezét anyó – Valaki kidobta ezt a szekeret. Épp itt, a kert előtt!
- Nahát! Csúnya dolog szemetelni! - válaszolt Pajti – Szerinted valaki csakúgy otthagyta?
- Hm… ez nekem is furcsa... - dünnyögte anyó.
Elképzelhető, hogy már nem lehet megjavítani, azonban a szekér anyagát újra fel lehetne használni. A deszkákból lehetne készíteni talicskát, széket, ültetőládát és még ki tudja mi mindent? Micsoda felelőtlenség otthagyni az út szélén! - dohogta magában. Kíváncsian kilépett a kapun Pajtival a nyomában. Ám néhány lépés után mindketten visszahőköltek. A szekér mögül egy férfi egyenesedett fel.
- Nahát, József! Ha tudná, mennyit emlegettük! Újra itt? Meddig maradnak?
- Tulajdonképpen ez a vacakot próbálom megjavítani, de egyelőre még nem jártam túl sok sikerrel.
- Nahát, József! Ha tudná, mennyit emlegettük! Újra itt? Meddig maradnak?
- Tulajdonképpen ez a vacakot próbálom megjavítani, de egyelőre még nem jártam túl sok sikerrel.
A kiskutya kapva az alkalmon, farkát csóválva vakkantotta:
- Most már a cica visszamehet, itt van a gazdi.
- Kutya-macska barátság! - kuncogott anyó csavaros eszű kiskutyáján. Az ablak felé mutatva így szólt:
- Most már a cica visszamehet, itt van a gazdi.
- Kutya-macska barátság! - kuncogott anyó csavaros eszű kiskutyáján. Az ablak felé mutatva így szólt:
- Nézze csak, ott nyivákol az ablakban! - majd elmesélte kis kalandjukat és kinyitotta az ajtót, hogy a kis szőrpamacs örömmel landolhasson gazdája karjaiban. József megköszönte anyó gondoskodását, hízelgő kedvencét a szekérre tette és visszatért félbehagyott munkájához.
- Most már végre minden rendben! - gondolta a kiskutya – Újra én vagyok az úr a háznál! - és beindult a házba. Ám mielőtt belépett volna, a kapu csapódása állította meg. Ugye nem hozta vissza a szomszéd a cicát? - gondolta magában.
- Most már végre minden rendben! - gondolta a kiskutya – Újra én vagyok az úr a háznál! - és beindult a házba. Ám mielőtt belépett volna, a kapu csapódása állította meg. Ugye nem hozta vissza a szomszéd a cicát? - gondolta magában.
Ám nem József lépett be a kapun, hanem az erdész kezében a fennmaradó Betlehemi figurákkal.
- Ez aztán gyors volt! - szólt meglepetten anyó – Mondja csak, lenne kedve velünk ebédelni? Gondolom, nem volt ideje faragás közben ebédet főzni.
Erdőnek nem kellett kétszer mondani. A hasánál már csak anyó főztjét szerette jobban, úgyhogy gyorsan igent mondott. Azt mondják, a férfiak szeretik a hasukat, hát ő erre nem cáfolt rá, jól megtöltötte a bendőjét anyó finomságaival. Ebéd után előkerültek a csokigolyók és egy kis gyömbéres keksz.
- Szeretem a gyömbéres kekszet! - nyúlt a csokoládé után az erdész – De anyó csokoládé falatkái felülmúlhatatlanok.
- Tegyük ki a Betlehemet az ablakba! - pattan fel izgatottan a kiskutya.
- Hát jól van! - hozta elő a faragott szobrokat anyó.
- Ez aztán gyors volt! - szólt meglepetten anyó – Mondja csak, lenne kedve velünk ebédelni? Gondolom, nem volt ideje faragás közben ebédet főzni.
Erdőnek nem kellett kétszer mondani. A hasánál már csak anyó főztjét szerette jobban, úgyhogy gyorsan igent mondott. Azt mondják, a férfiak szeretik a hasukat, hát ő erre nem cáfolt rá, jól megtöltötte a bendőjét anyó finomságaival. Ebéd után előkerültek a csokigolyók és egy kis gyömbéres keksz.
- Szeretem a gyömbéres kekszet! - nyúlt a csokoládé után az erdész – De anyó csokoládé falatkái felülmúlhatatlanok.
- Tegyük ki a Betlehemet az ablakba! - pattan fel izgatottan a kiskutya.
- Hát jól van! - hozta elő a faragott szobrokat anyó.
Erdő bekapott még egy falat csokoládét és megkérdezte:
- Pajti, tudod, ki állította fel az első Betlehemet? - Látva a kiskutya kérdő tekintetét, folytatta – Assziszi Szent Ferenc.
Pajti az emlékeiben kutatva ráncolta szemöldökét.
- Szent Ferenc! Ezt a nevet már hallottam! - próbálta felidézni.
- Valóban! - mosolygott anyó okos barátunkra – Xavéri Szent Ferenc, a vándorbottal.
- Igen, már emlékszem! Nem is tudtam, hogy annyi Szent Ferenc van.
- Pajti, tudod, ki állította fel az első Betlehemet? - Látva a kiskutya kérdő tekintetét, folytatta – Assziszi Szent Ferenc.
Pajti az emlékeiben kutatva ráncolta szemöldökét.
- Szent Ferenc! Ezt a nevet már hallottam! - próbálta felidézni.
- Valóban! - mosolygott anyó okos barátunkra – Xavéri Szent Ferenc, a vándorbottal.
- Igen, már emlékszem! Nem is tudtam, hogy annyi Szent Ferenc van.
- Ő ferences szerzetes. - válaszolta anyó - Tudod, abban a barna csuhában.
- Mint Böjte Csaba, aki annyi gyereknek az apja?
Anyó elismerően bólintott. Szerette a kis gézengúz érdeklődését és azt különösen, hogy összekötötte a hallottakat addigi tudásával. Elővett egy tálcát és rátette a betlehemi figurákat: Máriát, Józsefet, a kis Jézust, a szamarat, ami a hátán cipelte a várandós anyát, az ökröt és a jászolt. Majd Erdő elővette az istálló tetejét, oldalát, Pajti által megmintázott hátulját és nekiállt összerakni. Valami úton-módon olyan ügyetlenül fogta meg az oldalát, hogy az megsérült.
Pajtinak egy megváltó ötlete támadt, odahozott néhány ágacskát. Erdő az ágakból elkészítette az istálló oldalát, anyó keresett egy csillagot és feltette a bejárathoz.
- Most már minden egyben van! Szép munka, Erdő!
Pajtás odavitt egy könyvet anyónak:
- Anyó rátehetjük erre a könyvre a tálcát? Úgy magasabban lenne a Betlehem.
Anyó összehúzta a szemöldökét.
- Kiskutyám, a könyvek kincsek, nem tesszük a tálca alá!
Erdő a homlokára csapva szólalt meg.
- Ó, majd elfelejtettem! Kikölcsönöztem egy könyvet. Ebből mindent megtudhatnak a fafaragásról.
Miután ilyen jól végezték a dolgukat, kis csapatunk sétálni indult Csicserdőbe. Visszafelé elköszöntek, majd Pajtás így szólt anyóhoz:
- Elég nehéz kiigazodni Erdőn. Nem gondoltam volna, hogy ilyen szép Betlehemet fog faragni. Igaza volt Jánosnak! Ne ítélj elsőre!
- Bölcs gondolat, nem igaz? - nevetett anyó – De most már irány hazafelé! Jólesne egy kis meleg fahéjas almalé egy ilyen mozgalmas nap után.
- Mint Böjte Csaba, aki annyi gyereknek az apja?
Anyó elismerően bólintott. Szerette a kis gézengúz érdeklődését és azt különösen, hogy összekötötte a hallottakat addigi tudásával. Elővett egy tálcát és rátette a betlehemi figurákat: Máriát, Józsefet, a kis Jézust, a szamarat, ami a hátán cipelte a várandós anyát, az ökröt és a jászolt. Majd Erdő elővette az istálló tetejét, oldalát, Pajti által megmintázott hátulját és nekiállt összerakni. Valami úton-módon olyan ügyetlenül fogta meg az oldalát, hogy az megsérült.
Pajtinak egy megváltó ötlete támadt, odahozott néhány ágacskát. Erdő az ágakból elkészítette az istálló oldalát, anyó keresett egy csillagot és feltette a bejárathoz.
- Most már minden egyben van! Szép munka, Erdő!
Pajtás odavitt egy könyvet anyónak:
- Anyó rátehetjük erre a könyvre a tálcát? Úgy magasabban lenne a Betlehem.
Anyó összehúzta a szemöldökét.
- Kiskutyám, a könyvek kincsek, nem tesszük a tálca alá!
Erdő a homlokára csapva szólalt meg.
- Ó, majd elfelejtettem! Kikölcsönöztem egy könyvet. Ebből mindent megtudhatnak a fafaragásról.
Miután ilyen jól végezték a dolgukat, kis csapatunk sétálni indult Csicserdőbe. Visszafelé elköszöntek, majd Pajtás így szólt anyóhoz:
- Elég nehéz kiigazodni Erdőn. Nem gondoltam volna, hogy ilyen szép Betlehemet fog faragni. Igaza volt Jánosnak! Ne ítélj elsőre!
- Bölcs gondolat, nem igaz? - nevetett anyó – De most már irány hazafelé! Jólesne egy kis meleg fahéjas almalé egy ilyen mozgalmas nap után.
18. nap.
„Előbb csináld azt, ami szükséges, utána azt,
ami lehetséges, és máris azt fogod csinálni, ami lehetetlen.”
Assisi Szent Ferenc
ami lehetséges, és máris azt fogod csinálni, ami lehetetlen.”
Assisi Szent Ferenc
Pajtás szemöldökét ráncolva nézett maga elé.
- Azt mondtad, hogy a világ tele van csodákkal. Mi az a csoda?
Anyó leült Pajti mellé és megsimogatta buksi fejét.
- Jézus nagyon sok csodát tett. Akkor még láthatóak és tapinthatóak voltak. Ma már a Szentlelken keresztül tapasztalhatunk meg csodákat. A világ tele van velük, csak észre kell venni.
- Milyen csodákkal? Mint az, hogy a három bölcs a csillagok állásából találta meg a kis Jézust? Anyó elismerően meglapogatta kiskutyája hátát és felállt.
- Milyen csodákkal? Mint az, hogy a három bölcs a csillagok állásából találta meg a kis Jézust? Anyó elismerően meglapogatta kiskutyája hátát és felállt.
- Pont úgy. De most már induljunk sétálni, különben a holdfénynél kell tájékozódnunk. Mit szólnál, ha kimennénk delfinlesre?
Pajti izgatottan pattant az ajtóhoz.
Pajti izgatottan pattant az ajtóhoz.
- Imádom a delfineket nézni! Mi bajod a holdfénnyel? Tegnap éjjel egy felhő sem volt az égen, a hold szinte ragyogott. Tisztán kivehető volt a fák árnyéka.
Anyónak igencsak meg kellett szaporáznia lépteit, hogy lépést tartson kedvencével, aki nagyon fel volt pörögve. Sebaj, így még naplemente előtt hazaérnek. Eltartott egy ideig, mire lecsillapodott egy kicsit és lelassított.
- Madáranyó – állt meg egy pillanatra – ha most szembejönne velünk a három bölcs, felismernénk?
- Szerintem igen.
- Honnan? - kérdezte kíváncsian.
Anyó örült, hogy egy picit kifújhatta magát.
- Talán a mosolyukról.
- Miért, milyen a mosolyuk? Ilyen? - vigyorgott vagy inkább vicsorgott Pajti – Vagy inkább ilyen? Én is tudok mosolyogni, na ki ismer fel?
Anyó elnevette magát grimaszoló kiskutyája láttán.
- Nem egészen.
- Akkor hogy mosolyognak? - kérdezte türelmetlenül. - Ahogy Anna, annak a kislánynak anyukája, aki a tenyésztőtől vette a kutyát? Ő olyan, mintha mindenkit beragyogna maga körül. Nézd, itt jön! És vele van Kata is, a kislánya.
Anna a bálnamentő hajón szokott önkénteskedni. A mai napon a mentőcsapat kihajózik a közelbe és van még két hely Anyónak és Pajtinak, így felajánlották, hogy őket is magukkal viszik. Anna segített beszállni az ingadozó vízi járműbe. A vezérfülkébe léptek be először. A szűk belső tér és az alacsony mennyezet szokatlan volt anyónak, de nem zavartatta magát. Pajti izgatottan fedezte fel az irányítópultot, érdeklődve figyelte az ismeretlen műszereket. A vezérfülkéből egy lépcsőn lehetett lemenni a kabinokhoz, de Pajtit ez egyáltalán nem érdekelte. A bárka imbolyogva indult el és ahogy szép lassacskán távolodtak a parttól, csodás látvány tárult eléjük. Egy kis idő múlva megállt és csak lengedezett a víz felszínén, így anyónak és kiskutyájának lehetősége nyílt betelni a csodával, mely lába előtt hevert. A hullámok szikrázva szórták szét a nap sugarait. A szikrák összeértek és egybefüggően ragyogtak. Olyan volt, mintha a nap elterülne a tenger felszínén. Aztán ezt a ragyogást megtörte valami. Anna rámutatott arra a pontra és így szólt:
Anyónak igencsak meg kellett szaporáznia lépteit, hogy lépést tartson kedvencével, aki nagyon fel volt pörögve. Sebaj, így még naplemente előtt hazaérnek. Eltartott egy ideig, mire lecsillapodott egy kicsit és lelassított.
- Madáranyó – állt meg egy pillanatra – ha most szembejönne velünk a három bölcs, felismernénk?
- Szerintem igen.
- Honnan? - kérdezte kíváncsian.
Anyó örült, hogy egy picit kifújhatta magát.
- Talán a mosolyukról.
- Miért, milyen a mosolyuk? Ilyen? - vigyorgott vagy inkább vicsorgott Pajti – Vagy inkább ilyen? Én is tudok mosolyogni, na ki ismer fel?
Anyó elnevette magát grimaszoló kiskutyája láttán.
- Nem egészen.
- Akkor hogy mosolyognak? - kérdezte türelmetlenül. - Ahogy Anna, annak a kislánynak anyukája, aki a tenyésztőtől vette a kutyát? Ő olyan, mintha mindenkit beragyogna maga körül. Nézd, itt jön! És vele van Kata is, a kislánya.
Anna a bálnamentő hajón szokott önkénteskedni. A mai napon a mentőcsapat kihajózik a közelbe és van még két hely Anyónak és Pajtinak, így felajánlották, hogy őket is magukkal viszik. Anna segített beszállni az ingadozó vízi járműbe. A vezérfülkébe léptek be először. A szűk belső tér és az alacsony mennyezet szokatlan volt anyónak, de nem zavartatta magát. Pajti izgatottan fedezte fel az irányítópultot, érdeklődve figyelte az ismeretlen műszereket. A vezérfülkéből egy lépcsőn lehetett lemenni a kabinokhoz, de Pajtit ez egyáltalán nem érdekelte. A bárka imbolyogva indult el és ahogy szép lassacskán távolodtak a parttól, csodás látvány tárult eléjük. Egy kis idő múlva megállt és csak lengedezett a víz felszínén, így anyónak és kiskutyájának lehetősége nyílt betelni a csodával, mely lába előtt hevert. A hullámok szikrázva szórták szét a nap sugarait. A szikrák összeértek és egybefüggően ragyogtak. Olyan volt, mintha a nap elterülne a tenger felszínén. Aztán ezt a ragyogást megtörte valami. Anna rámutatott arra a pontra és így szólt:
- Nézzétek! Most tanítja úszni az édesanyja az újszülött delfint.
A kicsi ide-oda billegve, kissé esetlenül úszkált édesanyja mellett. Amikor nem tudta magát fenntartani a felszínen, az édesanyja feltolta, hogy tudjon levegőt venni. Egy másodpercre sem hagyta magára, végig együtt úszott vele. Meghitt pillanat volt, amibe belelátni nagy áldás. Ahogy ott úsztak ketten, olyan volt, mintha bemutatná a világot picinyének. Nem sokkal utána a családtagok is megjelentek köszönteni az új jövevényt és szükség esetén segíteni az elgyengült anyának.
A kicsi ide-oda billegve, kissé esetlenül úszkált édesanyja mellett. Amikor nem tudta magát fenntartani a felszínen, az édesanyja feltolta, hogy tudjon levegőt venni. Egy másodpercre sem hagyta magára, végig együtt úszott vele. Meghitt pillanat volt, amibe belelátni nagy áldás. Ahogy ott úsztak ketten, olyan volt, mintha bemutatná a világot picinyének. Nem sokkal utána a családtagok is megjelentek köszönteni az új jövevényt és szükség esetén segíteni az elgyengült anyának.
- Miért kell segíteni a borjúnak? - kérdezte Pajti.
- Mert még nem erős ahhoz, hogy a felszínen tartsa magát, ahol levegőhöz juthat.
Anna arcát a tündöklő óceán glóriaként vette körbe. Olyan volt, mint egy angyal.
- Ezt a mosolyt én nem tudom utánozni - gondolta Pajtás - De azt hiszem, nem is szeretném.
Majd hangosan így szólt.
- Madáranyó, a delfin azt tette, ami szükséges, mert megszületett és azt, ami lehetséges, mert levegőt vett?
Anna arcát a tündöklő óceán glóriaként vette körbe. Olyan volt, mint egy angyal.
- Ezt a mosolyt én nem tudom utánozni - gondolta Pajtás - De azt hiszem, nem is szeretném.
Majd hangosan így szólt.
- Madáranyó, a delfin azt tette, ami szükséges, mert megszületett és azt, ami lehetséges, mert levegőt vett?
Anyó tudta, kiskutyája megértette, hogyan vegye észre, hogy a világ mennyire csodálatos. Közben a kis delfin egyre egyenletesebben csapkodott a farkával. A család együtt ünnepelte a nagy eseményt. Úgy, ahogy egy rég-várt családtagot szokás ünnepelni. Örömmel, tisztelettel és szeretettel.
- Ők most úgy örülnek, mint mi annak, hogy Jézus megszületett?
- Valahogy úgy! - mosolygott anyó.
A hajó visszatért, kis csapatunk hamarosan kiszállt, elköszöntek Annától és hazaindultak.
- Ők most úgy örülnek, mint mi annak, hogy Jézus megszületett?
- Valahogy úgy! - mosolygott anyó.
A hajó visszatért, kis csapatunk hamarosan kiszállt, elköszöntek Annától és hazaindultak.
19. nap
„Boldogság az, ha amit gondolsz, amit mondasz, és amit teszel,
összhangban vannak egymással.”
Mahatma Gandhi
összhangban vannak egymással.”
Mahatma Gandhi
A szenteste egyre közeledett, a gyerekek izgatottan várták a pásztorjátékot. Madáranyó szorgosan sütötte egyik tepsi mézeskalácsot a másik után a próba első napjára. Fahéjas fűszeres karácsonyi illat lengte körbe Madárlakot. Végiglengedezett a padlásig, betöltötte a ház legapróbb zegzugát. Pajtás ízlelőbimbói készenlétben várták a kutyakekszet, amit előző nap anyóval sütöttek. Még a mancsa nyoma is rajta maradt. Amint a finomságok aranybarnára sültek, anyó belebugyolálta egy vastag konyharuhába, gondosan beletette kosarába és így szólt:
- Gyerünk, kiskutyám, sietnünk kell! A gyerekek már biztosan a templomban várnak.
- Juhhéj! - pattant fel a kis szőrgombóc – Mit gondolsz, Kata kiskutyája, Bundás is ott lesz?
Anyó becsukta az ajtót és közben válaszolt:
- Valószínűleg. Ha sietünk, hamarabb kiderül.
Mire anyó és Pajti megérkeztek, a gyerekek már izgatottan toporogtak szüleik mellett. Miután mindenki megkapta a szövegét, elkezdték a próbát. Az aprónép szorgalmasan olvasta saját szerepét időnként kérdőn felpillantva, mintegy megerősítésre várva. A várt fejbiccentés és anyó kedves mosolyára szemük felragyogott.
Pajtit jobban érdekelte egy kis hempergőzés a templomkertben Bundással. Fogócskáztak, bújócskáztak, csak a keksz csábító illata csalogatta vissza őket a templomba.
Amikor már a gyerekek figyelme el-elkalandozott, tartottak egy kis szünetet. Anyó elővette kosarát. Apró pásztorok és angyalok tömege vette körbe kíváncsian. Tudták a kis gézengúzok, hogy anyó finomságok nélkül nem indul útnak.
Négylábúnak, kétlábúnak bőven jutott az ínycsiklandó falatokból, így újult erővel folytathatta ki-ki játékát. A gyerekek a templomban, a kutyák a kertben.
A próba után Pajtás lihegve nézett végig a csillogó szempárokon és így szólt anyóhoz:
- Madáranyó, ezek a gyerekek boldogok?
- Azt hiszem, igen! - válaszolt anyó átnyújtva az utolsó kekszet.
- Ők azt mondják és teszik, amit gondolnak?
Anyó elgondolkodva végignézett a csacsogó seregen és hümmögve válaszolt:
- Hm... Talán ők még elhiszik, hogy királyok, pásztorok vagy angyalok. Felnőtt korunkra valahogy az álmodozás képességét elkoptatjuk.
- Olyan ez, mint amikor a pásztorok várták, hogy megszülessen a Megváltó?
Anyó bólintott.
- Azt hiszem, igen. Akkoriban még nem a postás hozta a levelet, nehéz volt a messzi tájakról híreket szerezni. Postagalambok sem voltak mindenhol. Az emberek álmaikban kaptak üzeneteket egymástól és a mennyei atyától. Annyira erős volt a hitük és a vágy, hogy találkozzanak a megváltóval vagy távoli világokkal, hogy lelkük legapróbb rezdüléseire is könnyebben oda tudtak figyelni. A világ csendesebb, lassúbb volt.
- Mit gondolsz, Madáranyó, lehetünk csend nélkül boldogok? - kérdezte kíváncsian Pajtás.
- Talán igen. Azonban a csend segít abban, hogy elmélyüljünk.
Elköszöntek a gyerekektől és hazafelé indultak. Pajtás nem szaladt előre, anyó mellett sétált végig. Anyó nem bánta, kicsit ő is kimerült.
- Fáradt vagy?
- Igen, fáradt, de boldog. - válaszolta kis barátunk – Úgy döntöttem, ma összhangban leszek a gondolataimmal. Azt hiszem, sikerült. - mondta és odadörgölőzött anyó lábához.
20. nap
„Uram, adj türelmet,
Hogy elfogadjam amin nem tudok változtatni,
Adj bátorságot, hogy megváltoztassam,
Amit lehet, és adj bölcsességet,
Hogy a kettő között különbséget tudjak tenni.”
- Assisi Szent Ferenc -
Hogy elfogadjam amin nem tudok változtatni,
Adj bátorságot, hogy megváltoztassam,
Amit lehet, és adj bölcsességet,
Hogy a kettő között különbséget tudjak tenni.”
- Assisi Szent Ferenc -
- Ma is lesz pásztorjáték próba? - kérdezte felvillanyozva Pajtás.
- Igen, kiskutyám. Bár idén több angyal került bele a pásztorjátékba, ezért még egy jelmezre szükség lesz. Amíg sül a gyömbéres mézeskalács, megvarrom és utána indulhatunk.
Anyó elővette régi öreg varrógépét, befűzte a cérnát és hozzálátott feldolgozni az anyagot, amit előző este gondosan összeöltött. Szélsebesen hajtotta lábával a gépet, csakúgy szaladt a talp és pörgött az orsó a keze alatt. A kiskutya igyekezett távol maradni a zajos gépezettől, míg várakozott, lepihent a kandalló mellé. Amint elkészültek, anyó kiszedte a gyömbéres mézeskalács emberkéket a sütőből és betette a helyére a kutyakekszet és ahogy megbarnult, elindultak. Anyó a süteményeket vitte kosarában, Pajti az angyalka ruhát a hátán. Mire odaértek, a kis csemeték már izgatottan várták a jelmezt és a gyömbéres kekszet. A kislányok kipirult arccal próbálták fel jelmezüket, csillogó szemekkel, fejükön a glóriával illegtek-billegtek, pörögtek. Na persze csak akkor, ha épp nem próbáltak. Anyó mosolyogva nézett végig az öltözködő színészcsapaton. Egyszer csak érezte, ahogy valaki finoman meghúzza a kendőjét és szégyenlősen, halkan suttogja:
- Nekem nincs jelmezem.
Anyó meglepve húzta fel a szemöldökét.
- Tegnap még úgy tűnt, hogy mindenkinek van.
- Azt mondták, hogy elveszett – görbült lefelé a kislány szája.
Madáranyó megsimogatta kis fejecskéjét és megnyugtató hangon így szólt.
- Ne aggódj, nincs semmi gond! Lemérlek és holnapra varrok neked egy szép ruhát.
A kislány szeme az összegyűlt könnycseppek alatt felcsillant és egy óvatos mosolyra húzta száját. Megkönnyebbülve szaladt a többiekhez és elégedetten emelte maga elé a szövegét. Előző nap már ki-ki megtanulta a rá eső részt, így a próba olajozottan ment. Pajti a templomkertben játszott, a gyerekek az épületben, mindenki tette a dolgát. A pásztorok botjukba kapaszkodva igyekeztek legjobb tudásuk szerint üdvözölni a kis Jézust, a királyok húzták maguk után hosszú palástjukat, az angyalkák lengedeztek fehér ruhácskájukban. Dallal vonultak be az angyalok, a pásztorok, de még a három királyt is csilingelő hangon üdvözölték a többiek.
Miután egyszer elpróbálták, pihenésképpen előkerültek a gyömbéres sütemények és a kutyakekszek. Amikor a kis csipetcsapat jóllakott, még egy utolsó lendületet vettek és még egyszer előadták a szerepüket.
A próba végén mindenki szétszéledt, anyó és Pajti hazasiettek, hogy egy angyalka jelmeze se hiányozzon.
- Ha már befűzöm a varrógépet, azt hiszem, megvarrom az asztalterítőt is. - gondolkodott hangosan anyó.
Ennek hallatán Pajti bevackolta magát az ágyába és néhány perc múlva már az igazak álmát aludta.
21. nap
„Van bárkinek is joga arra, hogy kritizáljon minket azért, mert magunkon kívül vagyunk az örömtől a királyunk születése napján?”
- Canisius Szent Péter -
- Canisius Szent Péter -
Csípős reggel köszöntött Csicserdő világára. Anyó megborzongott, amikor kivitte a madaraknak az ennivalót.
- Gyertek csak madárkáim! Ebben a hidegben jól jönnek a zsíros magocskák.
Míg anyó az egyik etetőt töltötte fel, a széncinege a másik oldalon falatozott. Majd kiszórta a magokat a földre, hogy a vörösbegynek is jusson egy kis ennivaló. Mielőtt visszafordult volna, apró szárnyak suhogása ütötte meg a fülét. A vörösbegy annyira éhes volt, hogy nem bírta kivárni, míg bemegy a házba. Anyó mosolyogva nézte, ahogy a kis madár szorgosan tömte begyét a mennyei napraforgómagokkal. Úgy döntött, kint marad még egy kicsit, hadd lakjon jól szegény mielőtt a varjak megérkeznek. Ha a varjúkolónia megjelenik, ilyen pici énekesmadárnak nem sok esélye marad. Ennyi varjú képes felfalni egy felnőtt ember ételadagjának többszörösét is.
Amikor anyó úgy gondolta, hogy a kismadár jóllakott, bement a házba és megterített a reggelihez.
- Végre felavatom az új asztalterítőt. - mondta örvendezve.
Pajti csodálattal nézte a szépen terített asztalt.
- Nem is emlékeztem, hogy hímzett. Miért pont gyertya?
- Mert Jézus jelképe. Pontosabban a Szentháromság szimbóluma. Jó érzés ünnepi asztalnál vacsorázni szenteste.
- Mindenki megünnepli Jézus születésnapját? Azért vásárolnak annyit? Karácsony táján tele vannak a boltok. Irma néni azt mondta, hogy karácsony a szeretet ünnepe. Most akkor Jézus születésnapja vagy a szeretet ünnepe?
- Látod, kiskutyám, ez érdekes kérdés. Vannak, akik kihagyják Jézust a karácsonyból.
- Ez csúnya dolog. Nekem nagyon rosszul esne, ha az ünneplésemre épp engem nem hívnának meg.
Érdekes gondolat – futott át anyó agyán. Tulajdonképpen a kiskutyájának igaza van. Nézte a gyertyát, amit ráhímzett. Többre nem futotta, csak egyik sarkába jutott gyertya. Sebaj, lesz még ideje rá. Mily nagy áldás az, ha az ember képes magának elkészíteni a használati dolgait. Pajti lelki szemei előtt elsősorban az ízletes ebéd lebegett, de nem bánta, hogy ezt ünnepi asztalnál fogyaszthatja el. Anyó visszazökkent egy pillanatra és odatoppant a tűzhely mellé, hogy kiszedje az elkészült süteményeket még mielőtt megégnének.
Sietve indultak a templomba. Amint a hiányzó jelmez is méltó helyére került, minden visszazökkent a régi vágásba. Anyónak feltűnt, hogy a tanító ma különösen jó hangulatban van. Amikor a szünetben a gyerekek megdézsmálták a kosarát, ő is előkerült és jóízűen eszegetett a finom gyömbéres kekszből.
- Madáranyó, olyan jól eltalálta ezt a kekszet, hogy egyszerűen nem tudok betelni vele – nevetett szégyenlősen.
- Nyugodtan vegyen ki belőle és vigyen haza, akkor holnap is élvezheti. - mosolygott anyó.
- Bevallom – válaszolt pironkodva –, hogy tegnap hazavittem és az volt a mai reggelim. Kicsit kapart a torkom, ezért különösen jólesett.
- Ha ilyen vidám lesz tőle, sütök én bármikor. - szólt nevetve anyó – Egye csak bátran.
Miután a próbának vége lett, anyó sürgetően szólt kiskutyájához.
- Gyerünk Pajti, le kell hoznom a padlásról az ajtódíszt még mielőtt besötétedik.
Forrás:
https://aleteia.org/2017/12/21/3-powerful-quotes-from-st-peter-canisius-on-christmas/
22 nap.
„Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.”
Antoine de Saint-Exupéry
Zúzmarás reggel köszöntött Csicserdő világára. Madáranyó már korán felment a padlásra, hogy lehozza az ajtódíszt. Lefújta róla a port, puha kefével kicsit áttörölte, nézegette, méregette, majd így szólt a kiskutyájához:
- Nagyon régi már ez a koszorú. Menjünk ki sétálni, gyűjtök néhány vesszőt az egyik nyírfáról és fonok egy másikat.
Pajtásnak sem kellett kétszer mondani, azonnal az ajtónál termett. Anyó magával vitte metszőollóját és útközben levágott vele néhány hosszú, vékony ágat. Séta után még begyűjtött a kertből egy-két ágacskát a magyal bokorról.
- Jól esne most egy kicsit átmelegedni – gondolta belépve a házba. Letette a vesszőket és begyújtott a kandallóba. Pajtás leült a lábához és figyelmesen nézte, ahogy anyó feléleszti a tüzet. A pattogó tűz melege jólesően járta át anyó hidegtől elgémberedett tagjait. Kezeit összedörzsölte és nyitott tenyerét a kályha felé fordítva melengette ujjait. Miután kicsit felmelegedett, elővette a vesszőket és hozzálátott a koszorú készítéshez.
- Madáranyó, miért tesznek az emberek koszorút az ajtóra?
Anyó meghajtogatta az ágat, összefűzte, majd így válaszolt.
- A koszorú az örök életre emlékeztet minket.
Pajti odavitt egy vesszőt, anyó azt is felfűzte, a végén összekötötte, hogy tartós legyen és tett rá egy kis magyalt díszítésnek.
- Nagyon szép lett! Kitesszük az ajtóra? - vakkantotta a négylábú.
- Hát persze!
Anyó kinyitotta az ajtót, kiakasztotta a koszorút és közben megkérte kiskutyáját.
- Hozol nekem diót a kamrából? Megpucolom és utána ledaráljuk a holnapi sütéshez.
Pajtás örömmel pattant be a kamrába és kihozta a dióval telt kosarat. Anyó feltörte az elsőt és amikor kivette a belsejét, lehajolt és megmutatta neki.
- Nézd csak! Úgy néz ki, mint egy agy.
- Mint a három bölcs. - kiáltott fel a kiskutya – Teszel az én kekszembe is belőle?
- Tehetek, de akkor nem árt, ha leugrunk Rezsőhöz a boltba.
Miután anyó megpucolta a maradék diót, elindultak a faluba. A polcok tele voltak minden földi jóval, a bolt pedig türelmetlen vásárlókkal. Anyó nyugodtan végigvárta a sorát, megtöltötte kosarát dióval, vajjal és liszttel, majd elköszönt.
- Szegény Rezső! Nem unatkozik. - szólalt meg a boltból kiérve a kiskutya.
- Most kicsit nehéz lehet neki, de van munkája, családja és egészsége, ez a lényeg.
- Az igaz! - válaszolta Pajti – Láttad a sok cukorkát a polcokon? Úgy néznek ki, mint a pásztorbot.
- Jól látod, kiskutyám. - szólt elismeréssel anyó házi kedvencéhez – Azok a pásztorokra emlékeztetnek. Azért van velük tele a bolt. Bár a cukorka nem túl egészséges, de legalább megemlékeznek a kis Jézus születéséről.
- Még úgy is, hogy nem is tudnak róla – vakkantott Pajti.
- Tulajdonképpen igen. - kuncogott anyó.
Hazafelé úton megcsodálták az ablakokban égő gyertyákat, a templomkertben az élő Betlehemet. A nap lassan nyugovóra tért. Az égen a csillagok mintha fényesebben ragyogtak volna, mint máskor. Mintha csak azt üzennék: Nyissátok ki szíveteket, készüljetek a kisded születésére.
23. nap
- Madáranyó, indulunk Csicserfalvába karácsonyfáért? Alig várom, hogy feldíszítsük. Szeretem nézegethetni azt a sok érdekes csüngőt rajta. Sütünk majd díszeket is?
- Persze, hogy sütünk. Még pattogatott kukorica füzért is készítünk. Megetetem a madarakat, megreggelizünk és utána indulhatunk.
Úgy is történt. Miután kétlábú, négylábú és kétszárnyú is jóllakott, a kiskutya és Madáranyó meg sem álltak a fenyőtermesztésig.
Tamás egy magas és vidám férfi volt, akinek mindenkihez volt két kedves szava. A ő gazdaságából a vásárlók mindig mosolyogva tértek haza. Miután sikerült kiválasztani egy takaros példányt, ami pontosan illik anyó kunyhójába, a gazda felajánlotta, hogy házhoz viszi a fát.
- Ez igazán kedves Öntől, Tamás! - szólt hálásan anyó – Nem is tudtam, hogy házhoz is szállítanak.
- Időnként kivételt teszünk. Gondoltam, hogy elkél a segítség.
Abban a pillanatban Erdő vidám hangja csendült fel anyó mellett.
- Dehogy kell itt segíteni! Majd én elviszem a fát, ahogy eddig minden évben tettem.
Mielőtt anyó megköszönhette volna, nagy lendülettel felkapta a fát földlabdástól és már indult is. Pajti és anyó követték. A falu szélén Pajti így szólt anyóhoz:
- Nem fáj a fának, hogy kiássák?
- Biztosan megérzi szegény. Talán megfelelő gondozással nem fogja annyira megviselni. Utána kiültetjük a kertbe.
- Annyi műfenyőt láttam Rezsőnél. Miért nem veszünk onnan egyet?
Erdő megállt, letette a fát, kifújta magát és így szólt.
- Sokan vesznek műfenyőt és öt-hat év után kidobják. Az egyáltalán nem környezetbarát. Műfenyőt csak akkor érdemes venni, ha legalább 20 évig használják egy háztartásban. Tamás gazdasága azért ülteti a fákat, hogy karácsonykor eladja őket. Ezek tisztítják a levegőt, tehát amíg a gazdaságokban vannak, addig jó szolgálatot tesznek. Ha a karácsony utáni kiültetést túléli, utána egész évben élvezhetitek egymás társaságát.
- Nem utolsó sorban Tamásnak és családjának is meglesz a napi betevője. - tette hozzá anyó.
Erdő egy bólintással ráerősített, újra vállára kapta a fenyőt és meg sem állt anyó házáig. Miután a kapun belépett, anyó hozott a fészerből egy kaspót és odaadta az erdésznek. Miután végzett az ültetéssel, Erdő megfogta a kaspót és megkérdezte anyót:
- Hová tegyem, a verandára?
- Igen, oda a sarokba. Ott elég hűvös van, nem éri olyan nagy hőingadozás. Mit szólna egy meleg ebédhez így cipekedés után?
- Lehet egy ilyen szívélyes meghívást elutasítani? - válaszolt hasát simogatva Erdő.
Ebéd után az erdészt a teendői elszólították, ezért elköszönt. Mielőtt anyó becsukta volna az ajtót, ránézett a kerti füzérekre és így szólt kis pajtáshoz.
- Úgy tűnik, jól jönne egy kis utánpótlás a madaraknak. Tudod, mit? Amíg megsülnek a karácsonyi díszek, készítsünk füzéreket.
24. nap
- Boldog születésnapot a kis Jézusnak! - kurjantott Pajti jókedvűen.
Karácsony vagy nem, a kis szárnyas csapat ünnepnapokon is éhes, így anyó felkapta a kosarát és kiment a kertbe megetetni a madarakat. Kiszórta a földre mennyei magokat Vörösbegynek és az etetőbe Széncinegének. Vörösbegy abbahagyta a tollászkodást és gyorsan szedegetni kezdte a finom ennivalót. A cinege nagyon éhes volt, míg anyó az egyik etetőt töltötte meg, ő a másikat dézsmálta. A többiek egymást értesítették a terülj-terülj asztalkámról, repült a hír csőrről-csőrre és ágról-ágra. Rövidesen megtelt anyó „étterme”. Anyó visszament a házba és elkészítette a reggelit, amit bundás barátunkkal jóízűen elfogyasztottak, majd hozzálátott az ebéd készítéshez. Pajti hordta, anyó pucolta a zöldséget.
- Madáranyó, miért esznek az emberek pulykát karácsonykor?
- Angolszász országokban ez így szokás. Mi azonban nem követjük ezt a hagyományt. Nálunk a pulyka is ünnepel karácsonykor. - válaszolt anyó – Pajti, lenne kedved egy kis pásztorpitéhez? Teszünk bele finom lencsét, borsót, sárgarépát és gombát. Amíg sül, addig feltehetjük a díszeket a karácsonyfára. Mit gondolsz?
- Jól hangzik. - válaszolt Pajtás.
Madáranyó a konyhában sertepertélt, a kiskutya az ajtóból nézte, ahogy a kertet ellepő varjak egymást kergetve veszekedtek anyó finomságain. Amint a tál bekerült a sütőbe, anyó elővette a karácsonyfa díszeket. Pajtival kiválasztották a jobban sikerült példányokat, madzagot kötöttek rájuk és felakasztották a fára. Anyó néhány szárított narancs- és almakarikát is tett az ágakra.
- Már csak a füzér hiányzik – szólt anyó négylábú barátunkhoz.
- Hozom a pattogatott kukoricát. Fűzzünk hozzá tőzegáfonyát is!
Rövidesen gyönyörű füzérek ölelték körbe az ágakat. A fehér pattogatott kukoricaszemek mellett jól mutatott a piros bogyós gyümölcs. Mire a díszítést befejezték, a pite is elkészült. Anyó kivette a sütőből és letakarta egy konyharuhával, majd kimentek egy rövid sétára Pajtással. Séta és ebéd után anyó magára öltötte ünneplőjét és elindultak a templomba. Útközben Erzsike néni és Lili is csatlakoztak hozzájuk. A templomban Lilit gazdája beletette kosarába, Pajti leült anyó lába mellé és úgy nézték végig a pásztorjátékot. A templomot megtöltötték a falu lakói, mert szenteste napján senki nem hiányozhatott, még Lajos is elgurította idáig a kerekesszékét. Mindannyian együtt izgultak vagy éppen énekeltek a kis angyalokkal, pásztorokkal és a szent családdal. A gyerekek szeme ragyogott, Csicserdő temploma csengett a Csendes éjtől. Együtt ünnepelt a falu apraja-nagyja.
Vannak dolgok, amelyek kétezer év után sem változnak. A kis Jézus ezen a karácsony estén is megtöltötte a templomot és felmelegítette a szíveket. Csordultig teltek szeretetével, mely oly hatalmas, hogy a fiát adta az emberiségért. Hagyjuk hát, hogy átitassa szívünket ez az isteni csoda, mely oly nagy hatással volt a világra.
Kedves Barátaim!
Köszönöm, hogy Madáranyóval és Pajtival tartottatok!
Áldott, Békés és Szeretetteljes Karácsonyi Ünnepeket kíván e mesék írója,
Mihalik Piroska
Boldog Születésnapot a kis Jézusnak!
„A karácsony annyit jelent,
hogy Krisztus megszületik egy ember szívében”
Johan Frinsel
hogy Krisztus megszületik egy ember szívében”
Johan Frinsel
- Boldog születésnapot a kis Jézusnak! - kurjantott Pajti jókedvűen.
Karácsony vagy nem, a kis szárnyas csapat ünnepnapokon is éhes, így anyó felkapta a kosarát és kiment a kertbe megetetni a madarakat. Kiszórta a földre mennyei magokat Vörösbegynek és az etetőbe Széncinegének. Vörösbegy abbahagyta a tollászkodást és gyorsan szedegetni kezdte a finom ennivalót. A cinege nagyon éhes volt, míg anyó az egyik etetőt töltötte meg, ő a másikat dézsmálta. A többiek egymást értesítették a terülj-terülj asztalkámról, repült a hír csőrről-csőrre és ágról-ágra. Rövidesen megtelt anyó „étterme”. Anyó visszament a házba és elkészítette a reggelit, amit bundás barátunkkal jóízűen elfogyasztottak, majd hozzálátott az ebéd készítéshez. Pajti hordta, anyó pucolta a zöldséget.
- Madáranyó, miért esznek az emberek pulykát karácsonykor?
- Angolszász országokban ez így szokás. Mi azonban nem követjük ezt a hagyományt. Nálunk a pulyka is ünnepel karácsonykor. - válaszolt anyó – Pajti, lenne kedved egy kis pásztorpitéhez? Teszünk bele finom lencsét, borsót, sárgarépát és gombát. Amíg sül, addig feltehetjük a díszeket a karácsonyfára. Mit gondolsz?
- Jól hangzik. - válaszolt Pajtás.
Madáranyó a konyhában sertepertélt, a kiskutya az ajtóból nézte, ahogy a kertet ellepő varjak egymást kergetve veszekedtek anyó finomságain. Amint a tál bekerült a sütőbe, anyó elővette a karácsonyfa díszeket. Pajtival kiválasztották a jobban sikerült példányokat, madzagot kötöttek rájuk és felakasztották a fára. Anyó néhány szárított narancs- és almakarikát is tett az ágakra.
- Már csak a füzér hiányzik – szólt anyó négylábú barátunkhoz.
- Hozom a pattogatott kukoricát. Fűzzünk hozzá tőzegáfonyát is!
Rövidesen gyönyörű füzérek ölelték körbe az ágakat. A fehér pattogatott kukoricaszemek mellett jól mutatott a piros bogyós gyümölcs. Mire a díszítést befejezték, a pite is elkészült. Anyó kivette a sütőből és letakarta egy konyharuhával, majd kimentek egy rövid sétára Pajtással. Séta és ebéd után anyó magára öltötte ünneplőjét és elindultak a templomba. Útközben Erzsike néni és Lili is csatlakoztak hozzájuk. A templomban Lilit gazdája beletette kosarába, Pajti leült anyó lába mellé és úgy nézték végig a pásztorjátékot. A templomot megtöltötték a falu lakói, mert szenteste napján senki nem hiányozhatott, még Lajos is elgurította idáig a kerekesszékét. Mindannyian együtt izgultak vagy éppen énekeltek a kis angyalokkal, pásztorokkal és a szent családdal. A gyerekek szeme ragyogott, Csicserdő temploma csengett a Csendes éjtől. Együtt ünnepelt a falu apraja-nagyja.
Vannak dolgok, amelyek kétezer év után sem változnak. A kis Jézus ezen a karácsony estén is megtöltötte a templomot és felmelegítette a szíveket. Csordultig teltek szeretetével, mely oly hatalmas, hogy a fiát adta az emberiségért. Hagyjuk hát, hogy átitassa szívünket ez az isteni csoda, mely oly nagy hatással volt a világra.
Kedves Barátaim!
Köszönöm, hogy Madáranyóval és Pajtival tartottatok!
Áldott, Békés és Szeretetteljes Karácsonyi Ünnepeket kíván e mesék írója,
Mihalik Piroska
Boldog Születésnapot a kis Jézusnak!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése