Adventi mesék 2022

 

Hálásan köszönöm

Nádasi Krisznek az írói konzultációkat,

az írótársaknak a sok jó tanácsot,

a családomnak a támogatást

és azoknak a családoknak, akik olvassák Csicserdő világának történeteit!

Áldásban gazdag békés adventi várakozást kíván e mesék írója,
Mihalik Piroska 

Az adventi mesékről: 

Itt lent olvashatjátok Madáranyó, Pajti és Csicserdő világának ötödik évi adventi mesesorozatát.

Az első év adventi meséit itt találjátok:

http://irorszagbandownszindromaval.blogspot.com/2018/11/egyszer-volt-hol-nem-volt-volt-egyszer.html

Második év:

http://irorszagbandownszindromaval.blogspot.com/2019/11/adventi-mesek-2019.html

Harmadik év: 

http://irorszagbandownszindromaval.blogspot.com/2020/12/adventi-mesek-2020.html

Negyedik év:
https://irorszagbandownszindromaval.blogspot.com/2021/11/adventi-mesek-2021.html?m=0

Ha már mindet elolvastátok, jöhetnek az idei évi kalandok Madáranyóval, és Pajtással Csicserdő világában. Minden reggel frissítem az oldalt az aznapi történettel, így december 1-től minden nap egy mese vár benneteket. Madáranyó olvasói gyakran kinyomtatják a meséket, beteszik az adventi kalendáriumba és így minden napra jut egy történet. :) 

Adventi mesék

2022

 

1. nap

 - Milyen kellemes ez a meleg – reccsent a fenyőág, amikor Madáranyó letette a kosarat. - Igen ám, de a melegben elhullanak szép zöld tűleveleim – nyöszörgött panaszosan. - Hé, menj innen, te szőrös négylábú! Hozzám ne érj! Még a végén felsérted a kérgemet! El innen! Hm... Na azért!

Pajtás felvakkant.

- Hú, de szúrós! Mintha múlt évben puhább lett volna.

Anyó nevetve válaszolt.

- A fiatalabb hajtások puhábbak. Hagyd az ágakat! Majd reggeli után elkészítjük az adventi koszorút.

A kiskutya gyanúsan nézegette a szúrós tűlevelűt és vonakodva hagyta maga mögött. Ő ezzel a tüskéssel nem készít semmit. Elment a kedve az egésztől.

- Nnnna, ez így jó is lesz! - dünnyögte az ág elégedetten és figyelőállásba helyezkedett. Körülötte minden óriási volt és nagyon gyorsan mozgott.

- Hé, tegyél le! - méltatlankodott, amikor a kosár felemelkedett. - Jaj, ne! Ugye nem darabolsz fel? Ígérem, jövőre szép zöld hajtásokat hozok, jó sokat! Kééérlek, ne dobj a tűzre! Túl szép vagyok gyújtósnak.

Anyó letette az asztalra és elkezdte rátekerni a koszorúalapra.

- Jaaaaj nekem! Szegény elgémberedett ágacskáim! Hé, várj! Legalább hadd lazítsak egy kicsit! Jaj, csak fejjel lefelé neeeee! Még ezzel a madzaggal is körbetekersz?

- Így ni! Kész is van. Hogy tetszik? - kérdezte Madáranyó miután rátette a gyertyákat.

- De szép! Ugye először a lila gyertyát gyújtjuk meg? Jól emlékszem, hogy múlt évben az volt az első? De miért épp a lilát? Miért nem a rózsaszínt?

- A lila a megtisztulást jelképezi. Átértékeljük az évet és felkészülünk a kis Jézus fogadására.

Pajtás lelki szemei előtt megjelent egy fürdőkád. Ebben a hidegben…

- Brrr!- borzongott meg a gondolatától. - Ezt most inkább kihagyom!

- Méghogy lila vagy rózsaszín! Kit érdekel? - roppant a fenyőág. Nem halljátok, hogy recsegek? Mindegy, feladom… - nyöszörgött lemondóan - Tulajdonképpen lehetne rosszabb is. Kellemes meleg van idebenn. Azt hiszem, inkább szundítok egy kicsit. Kipihenem a nap fáradalmait.

Egy utolsó reccsenéssel ellazult és mély álomba zuhant.

Madáranyó tiszta terítőt tett az asztalra, középre az adventi koszorút, hátralépett, hogy egy kicsit gyönyörkördjön a látványban, majd elégedetten összecsapta a kezét.

- Gyerünk kiskutyám, vár Csicserfalva.

Pajtás egy pillanat alatt az ajtóban termett és amint a kapu kinyílt, nagy lendülettel indult felfedezőútra.

Hűvös, párás reggel volt. A köd puha takaróként lengedezett a fák körül, mintha csak simogatva melengetné a fák lombjait. Pajtás igyekezett a közelben maradni, nehogy eltévessze anyót szem elől.

Csicserdőben nagy volt a nyüzsgés-forgás, hát kíváncsian indultak a tömeg irányába.

- Mi történik itt? - mormogta félig hangosan Madáranyó.

A válasz futtában érkezett Erdőtől, az erdésztől.

- Most teszik ki a térre az adventi koszorút. Alásszolgája!

Majd zöld kalapját megemelve továbbállt.

Épp akkor állították fel a kereket, amikor anyóék odaértek. A sekrestyés vezényelte a munkálatokat, így gyorsan helyére került minden. Majd előkerültek a hatalmas gerendák.

- Mire az a sok gerenda? - kérdezte anyó.

- Pavilon készül a koszorú fölé. - válaszolt a sekrestyés.

- Okos gondolat! - biccentett elismerően anyó. Épp azon gondolkodott, hogy fogják meggyújtani a gyertyát egy esős napon. - Gyere, kiskutyám! Visszajövünk az első gyertya gyújtására.

Pajtás örült, hogy maga mögött hagyhatta a hangzavart és vidáman indult anyó után.

- Ennyi izgalom épp elég volt mára! Hagyunk holnapra is.

2 nap.

Elérkezett advent első vasárnapja. Pajtás izgatottan a szájába vette a gyufásdobozt és odavitte anyónak.
- Gyertyafényes reggeli! - kurjantott – Megnézzük a gyertyagyújtást a téren?
- Persze. Siessünk, reggelizz meg gyorsan! - válaszolt anyó nevetve.

Mire anyó és kiskutyája leértek a térre, már egybegyűlt a falu apraja-nagyja. A koszorú a pavilon közepén állt egy állványon. Alapja egy óriási szekérkerék, fenyővel, citrus ágakkal és némi fagyallal díszítve, rajta 20 piros és 4 fehér gyertya díszelgett. A piros gyertyák a hétköznapokat, a fehérek a vasárnapokat jelképezték. A koszorút tágas, erős fából készült pavilon vette körül és felülről zsindely tető védte a szélsőséges időjárástól. Az atya a pavilon mellett állt és széles kézmozdulatok kíséretében élénk beszélgetést folytatott a sekrestyéssel. Átellenben a templomi kórus tagjai vártak sorukra látszólag békésen, kottával a kezükben.

- Mikor kezdik már? - vakkantott sürgetőn a kiskutya és mintegy varázsütésre, megszólalt a templomi kórus. A kis Jézus érkezését hirdető adventi himnusz dallama betöltötte a teret és a szíveket csordultig szeretetteljes várakozással. Anyó lelki szemei előtt megjelent Mária, aki már izgatottan, talán kissé aggódva várja gyermekét. Bár az út fárasztó és embert próbáló, ő mégis örömteli várakozással készül a kisded születésére. A gyertya fénye megcsillant az emberek szemében és aprócska lángja felmelegítette szívüket. A résztvevők eggyé váltak, egy test és egy lélek, mintha csak együtt tudnának lélegezni. Egy időre mindent betöltött a kis Jézus békéje és szeretete.

Az ünnepséget az atya szívhez szóló beszéde zárta, mely egyben megnyitotta az adventi időszakot. A végén áldást mondott és elköszönt. A falu népe azonban nem akaródzott hazamenni, vidám csacsogás vette kezdetét. Anyó szerette nézni, amikor összegyűltek Csicserfalva lakói. Ilyenkor nem volt ármánykodás, ha volt vita, az is csak egy kellemes beszélgetés formájában. Mintha kicserélték volna a falubelieket.

A lába körül jobbra-balra sertepertélő Pajtás láttán úgy gondolta, hogy jobb lesz indulni, mert a kiskutya számára nem kis kihívás egy helyben maradni ebben a tömegben. Elköszöntek hát a falubeliektől és elindultak Csicserdőbe.

Amint maguk mögött hagyták a falu zaját, anyó így szólt házikedvencéhez:
- Hogy tetszett a koszorú?
- Nagyon szép volt! - válaszolt csillogó szemekkel négylábú barátunk – Egyet nem értek: miért szekér kerékre tették?
- Egy kis koszorúra nem fért volna el ennyi gyertya. Bár az is előfordulhat, hogy épp kéznél volt egy kiselejtezett darab, ezért ez volt a legegyszerűbb.

Pajti az ünnepség hatása alatt dalra fakadva énekelte a Gyere, gyere Emánuel-t, anyó csatlakozott hozzá és hazáig csengett egyik dal a másik után. A kapun belépve anyó megnézte a madáretetőket, majd feltöltötte őket mennyei eledellel. Néhány perc múlva a kert megtelt cseverésző madársereggel. Ide-oda ugrálva szedegették egyik magot a másik után. Amint begyüket megtöltötték, apró szárnyacskáikat széttárva eltűntek Csicserdő lombjai között.

-------------

Az első adventi koszorú képe itt található

--------------

3 nap.

- Madáranyó, kibontjuk az adventi kalendáriumot? - pattant fel izgatottan Pajtás.
Anyó válaszul bólintott, a kiskutya fürgén kivette az első címkét és odavitte neki.
- Ma könyvtárba megyünk – olvasta fel a papírra írt szöveget.
- Juhhéj! - ujjongott négylábú kisbarátunk.
Sietve falta fel a reggelijét, egyik falatot a másik után habzsolva. Anyó nevetett.
- Csak lassan, még megfulladsz, te kis kópé!
Az utolsó falattal a szájában már az ajtóban toporgott.

Madáranyó és Pajti beléptek a kapun maguk mögött hagyva a falu zaját. Ívelt, kavicsos kerti út vezetett a bejárathoz. Nem túl hosszú, de épp elég ahhoz, hogy időt adjon a lecsendesedésre. Csicserfalva könyvtára a régi templomépületben kapott helyet. Anyó hangosan olvasta el a boltív feletti feliratot.
- Lábatlan könyvtár! - Majd határozottan az ajtóhoz lépett és lenyomta a kilincset. Odabent apró szárnyak surrantak el fejük fölött.
- No nézd csak, Vörösbegy! Csak nem mesét szeretnél hallgatni?
- De igen, de igen! - csicseregte a kis énekesmadár és leszállt az egyik polcra. Itt vannak a madármesék. Olvass nekünk! - koppintott az egyik könyvre a csőrével.

A könyvtáros szívélyes mosollyal nézett fel az előtte tornyosuló könyvkupac mögül, egy fejbiccentéssel köszöntötte anyót és kiskutyáját. Nem állt fel, tudta, hogy egy ideig nem lesz rá szükség. A könyvtár rövidesen megtelik álmodozó kis teremtményekkel.

Anyó levette a könyvet a polcról, leült egy székre a sor végén és olvasni kezdett. Vörösbegy a vállára repült, Pajti látszólag lustán heveredett a lába mellé. Valójában nagyon izgatott volt. Szerette, ha anyó mesél. Minden egyes történet egy új világba repítette. Lassacskán a többiek is közelebb merészkedtek. Csicserfalva apraja-nagyja hallgatta és anyó csak mesélt és mesélt…

Egyszeriben szokatlan dolog történt. Az alkotások életre keltek. Egyenként lelibbentek a polcról és a magasban lengedezve fénylőn fel-felvillantottak egy-egy betűt a borítón keresztül  és incselkedve lebegtek jobbra-balra, fel-le, mintha csak el akarnák varázsolni a kiskutyát. Majd egyenként közelebb szálltak négylábú barátunkhoz, mintha jó alaposan megnéznék maguknak. A daloskönyvek fénylő betűit dallamok kísérték, amelyek közelről még hangosabban szóltak. Ijesztő volt és csábító. Mintha hívogatná szőrös kisbarátunkat, aki bátortalanul indult utánuk.

- Nézz a lábad elé, kispajtás! - csattant fel az erdész - Neked négy van, de nekem csak kettő, én könnyebben felborulok.
A kiskutya magához tért a kábulatból. Elaludt mese közben. Végignézett a rendezett polcokon, és megnyugodva vette tudomásul, hogy minden a helyén van, csupán álom volt.
- Ugyan, Erdő, csak álmodott szegény, ne haragudjon rá! - szakította félbe a mondatot anyó.
Erdő még mordult egyet és visszafordult a könyvekhez.

Pajti odament az egyik polchoz és mancsával megbökött egy könyvet.
- Ez milyen mese, Madáranyó? Ebből még nem is olvastál nekünk.
- Abban karácsonyi dalok vannak. - válaszolt anyó.
- Kikölcsönözzük? - kérdezte felvillanyozva.
- Persze, kiskutyám.

Hazafelé csakúgy csengett-bongott Csicserdő a karácsonyi daloktól. A kapuhoz érve négylábú barátunk elégedetten vakkantott még egyet, majd megborzongott. 

- Brrr, jól fog esni egy kis meleg.

Belépett a házba és letelepedett a kandalló mellé.

4. nap

Pajtást élénk madárcsicsergés verte fel álmából. Lustán ásított egyet, majd amint eszébe jutott az adventi kalendárium, azon nyomban felpattant. Útközben kilesett a kertbe, mi ez a hangos csacsogás?
- Csak a szokásos terülj-terülj asztalkám körüli fecsegés - gondolta, majd kihúzta a második cetlit és szájában odavitte anyóhoz.
Madáranyó gondolataiból feleszmélve kiskutyájához fordult és elvette tőle a papírt.
- Séta és vásárlás a faluban. - olvasta fel hangosan.

Reggeli után elindultak.
Csicserfalva igazán különleges hely. Karácsony táján az egész falu teljes lázban ég, a falubeliek buzgón készülnek a kis Jézus üdvözlésére. Szenteste előtt már egy hónappal feltűnnek a karácsonyi díszek és napról-napra bővül a kör. Pajtás szerette felfedezni az itt-ott felbukkanó ornamentumokat, Csicserdő világában szigorúan a karácsony színeiben: a piros Krisztus vérére és az almára emlékeztet, a zöld, az élet szimbóluma, néhol felbukkant az isteni szín, az arany, máshol az ártatlanság, tisztaság jelképeként egy-egy fehér dísz is.

- Csak három karácsonyi díszt találtam. - szólalt meg csalódottan kisbarátunk a bolt előtt.
- Ne aggódj, lesz még több is. Majdnem egy hónap van karácsonyig.
Levett a polcról egy gyertyát és Rezsőtől kért egy kis lisztet. A boltos odaadta a zacskót anyónak és megkérdezte:
- Adventi koszorúnak?
- Nem, dehogy! Az már megvan. A hordozható mécsesbe kell. Azt szoktam magammal vinni, amikor hajnalban megetetem az énekesmadarakat. Rövidek a nappalok, reggel sokáig van sötét, ám a madárkák éhesek. Már pirkadatkor a kerítésen várják az ennivalót.
- Nézze csak! Ezek a kerti lámpák ma érkeztek. Nem kell hozzájuk semmi, csak leszúrja a földbe, nappal feltöltődik és egész éjszaka világít.
Anyó alaposan megvizsgálta e világító alkalmatosságot. Egy erős fém száron tíz rugalmas kar terült szét minden irányba végén egy-egy apró égővel. Szép, szép...
- Lárifári! - szólalt meg – Én bízom a hold fényében. Viharos napokon megvárom, míg felkel a nap. Ezek a napelemek beáznak, tönkremennek, néhány óra múlva már egyik sem világít.  Nekem korán reggel van fényre szükségem, amikor etetem az énekesmadarakat.
- Ez a lámpa nem olyan! - győzködte Rezső – Tudja, mit? Odaadom az egyiket, próbálja ki. Ha beválik, kifizeti, ha nem, visszahozza. Nézze, milyen szép! Olyan, mint egy tüzijáték.
- És a fényszennyezés?
- Ó, ennek a lámpának a fénye egy állatot sem fog megzavarni. Olyan, mint szentjánosbogár, nem sok köze van a fényszennyezéshez.
Hm… erre nem tudott mit mondani. Bepakolt a kosarába, megköszönte és visszaadta a lámpást és hazaindultak Pajtással.
Ahogy távolodtak Csicserfalvától, úgy halványult el a falu zaja. Pajti lába alatt egyre hangosabban reccsentek meg az ágak, amire rálépett kutatás közben. Házról-házra rohangált, hátha talál még valamilyen díszítést. Végül sikerrel járt. Emma épp akkor tette ki az ablakba a faragott betlehemet. Pajti örömében rázendített:
Kiskarácsony, nagykarácsony!…
Mire kisült volna a kalács, már meg is érkeztek. A kismadarak izgatottan várták, hogy végre megteljen a kert finomságokkal, örömmel üdvözölték őket. Anyó beérve a házba, felkapta a kosarat és kiviharzott a mennyei eleséggel. 

5 nap

- Ezek a felhők eltakarják az eget, pedig jól jönne egy kis holdfény... Mindegy, elég jól ismerem a kertemet! - gondolta Madáranyó.
Karjára vette a kosarat, kezébe a mécsest és az ajtón kilépve a madáretetők felé indult. A kerítéshez érve feljajdult.
- Mi a csuda volt ez?
Lehajolt és oda tartotta a mécsest. A gyertya fényénél egy vaskos ág tűnt fel, ami állt keresztbe a lába előtt.
- Úgy tűnik, viharos éjszakánk volt… - dünnyögte és a szabad kezével felemelte az ág egyik felét, elhúzta a kerítés mellé, hogy visszafelé ne bukjon át rajta, majd megdörzsölte a lábát.
- Ez fájt! - morogta a gyertyával megvilágítva a földet – Elég sok mag kiömlött. Jó napja lesz Vörösbegynek, lesz mit a földről szedegetni.
Belenézett a kosarába és közben azon gondolkodott, hogy a csudába kerülte el figyelmét egy ilyen vastag ág. Talán mégsem elég ismerni a kertet. Ha a szél odasodor valamit a lába elé egy felhős reggelen, a kezében lévő gyertya fénye nem fogja megvilágítani. Talán mégis szüksége lesz a kerti lámpára? Úgy tűnik, jól jönne egy kis újítás. Kiöntötte a maradék madáreledelt az etetőre és visszament a házba. Leült a kályha mellé, levette a harisnyáját és megvizsgálta a lábát. Kicsit kék, de nem vészes, szerencsésen megúszta.
Pajtás felébredt az ajtó nyikorgásra. Értetlenül nézte anyót.
- Miért nézegeted a lábad, Madáranyó?
Anyó bosszankodva válaszolt.
- Eh, bevertem egy vaskos ágba. Felhős az ég, nem láttam semmit.
- Azt mondtad Rezsőnek, hogy felhős napokon megvárod, míg felkel a nap. Talán mégis jobb lenne kipróbálni azt a lámpát? - kérdezte Pajti.
- Nagyon úgy tűnik – morogta anyó elégedetlenül, majd felcsattant – Régóta etetem a madarakat, de eddig még nem volt ilyen gondom.
Megigazította harisnyáját és felállt.
- A vándormadaraknak már korán reggel szükségük van ennivalóra. Nagyon hosszú út áll előttük, fel kell tölteni tartalékaikat, hogy ki tudjanak tartani ezen a fárasztó és nem utolsó sorban veszélyes utazáson. Gyerünk, kiskutyám! Reggeli után elhozzuk azt a lámpát, hátha tényleg beválik.

A boltos egy elégedetlenkedő vevővel próbált dűlőre jutni. Hiába mondta, hogy nem érkezett meg a szállítmány, Rózsika néni ezt egyszerűen nem akarta elfogadni. Végül kénytelen volt belenyugodni, hogy vissza kell jönnie holnap és anyó Pajtással végre sorra került.
- Megvan még az a kerti lámpa, amit tegnap ajánlgatott?
Rezső szeme felcsillant.
- Ó, hogyne, Madáranyó! Senkinek nem kell sajnos… Csicserfalván nehéz új dolgokkal előrukkolni, senkit nem érdekel. Csak a régi, megszokott.
- Valóban… - válaszolta anyó – Én sem kértem volna belőle, ha nem lenne ott az a kék folt a lábamon. De ette fene, megnézzük, hátha beválik.
A boltos izgatottan adta át anyónak a csodalámpát és halkan suttogta:
- Ugye beszámol majd az eredményről?
Anyó nevetve válaszolt.
- Hát persze, Rezső! Holnap visszajövök. Ha beválik, veszek még magától. Tegyen félre nekem még hármat holnapig. Ha beválnak, elviszem azokat is.
Hazaérve anyó leszúrta a lámpát a madáretetők közelébe, majd bementek a házba. Ebéd után sétáltak még egyet. Mire beértek a házba, a nap már nyugovóra tért. Anyó becsukta az ajtót és kipillantott az ablakon. Meglepetten csapta össze két tenyerét.
- Nézd, milyen csodálatos!
Pajtit ölébe vette, hogy kilásson az ablakon és lenyűgözve bámulták az aprócska égőket. Mint tíz apró gyöngyszem, úgy világítottak a sötétben.
- Jó ízlése van a boltosnak!
- Igeeen! Elhozzuk a másik hármat?
- Majd reggel kiderül – válaszolt anyó megsimogatva szőrös barátunk buksiját.
A kiskutya annyira izgatott volt, hogy alig bírt elaludni. Behúnyta a szemét, erősen szorította, majd néhány másodperc múlva kinyitotta, de rá kellett jönnie, hogy sajnos egy percet sem aludt.
Anyó látva kisbarátunk küzdelmét, odament és megsimogatta buksiját.
- Aludj, Pajti! Minél hamarabb alszol el, annál hamarabb tudod meg, mi lesz holnap reggel. Teszek egy kis fát a tűzre, hogy jó meleg legyen a kandallóban.
A tűzben pattogó fa hangja végül álomba ringatta szőrös barátunkat. Madárkáink nyugovóra tértek, Anyó felakasztotta a plüsscsizmát a kandalló párkányára és leült egy kicsit olvasgatni még elalvás előtt. Mire a gyertya csonkig égett, anyó kezéből kiesett a könyv. Madárlak lecsendesedett, mindenki elbarangolt Álomországba.  

6.nap

Anyó korán reggel beburkolta magát meleg kendőjébe és kilépett a kertbe.
- Nahát, ez a kis lámpa még mindig világít! - mormogta miközben kilépett a kertbe – Aprócska fényei úgy jelzik az utat, mint a csillagok a három bölcsnek a kis Jézus születése idején. Ha elhozom a másik hármat is, talán segítenek tájékozódni a háztól a madáretetőkig.
Az etető mellé érve, a mécsest felakasztotta, majd kiszórta a madárkáinak az ennivalót.
- Jó munkát végzett ez az erdész. - szólalt meg félig hangosan - Ez az etető már négy éve bírja Csicserdő világának viharait, ami azért nem kis kihívás.
Néhány magot a földre is szórt, hogy Vörösbegy is jóllakhasson, majd bement a házba, megrakta a tüzet és hozzálátott a reggeli készítéshez.
- Gyerünk Pajtás! - nyitotta ki az ajtót Madáranyó.
A kiskutya már az ajtóban toporgott, mint mindig. Fura szerzetek ezek a bundás négylábúak. Minden nap többször kimennek sétálni, mégis úgy kilőnek, ha kinyílik az ajtó, mintha soha nem léphetnék át a küszöböt. Anyó mosolyogva csóválta meg a fejét és elindult kiskutyája után.
Útközben Pajti ide-oda rohangált, míg anyó magába szívta a téli nap melegét. Csicserdőben ugyanis amint kisüt a nap, az emberek azonnal kilépnek az ajtón. Sugarai átjárják az ember testét, szívéig hatolnak és mosolyra fakasztják ajkait. Észre sem vették és hipp-hopp, ott voltak a bolt ajtajában.
Rezső megkönnyebbülten sóhajtott fel anyó és kiskutyája láttán.
- Végre, Madáranyó!
- Nocsak! - szólt anyó meglepetten - Mi olyan sürgős, Rezső?
A boltos pillantását követve vette észre, hogy a falu asszonyai körbevették őket és kérdőn merednek rá. El nem tudta képzelni, mi bajuk. Nincs jobb dolguk, mint azt hallgatni, hogy mit beszél a boltossal? Rezső látva a kérdő tekintetet, így szólt.
- Már csak anyóra vártunk, ugyanis elfogyott az összes lámpa és a következő szállítás csak két hét múlva érkezik. Próbáltam beszerezni a jövő heti szállítással, de nem sikerült.
- Én ezt nem értem! Nem azt mondta, hogy senkinek nem kell a lámpa?
- Eddig nem kellett. Az egész úgy történt, hogy Mária, a falu ügyvédjének felesége meglátta, hogy anyó hazavitt egy lámpát, és arra gondolt, hogy, ő is kipróbálja. Amikor a kezébe vette, véletlenül letakarta a napelemet és azok az apró lámpácskák felgyulladtak. Ezt meglátta Irma – a kutyatenyésztő szomszédja – hát ő is azonnal szeretett volna négyet, nehogy lemaradjon róla. Ugyebár ilyenkor karácsony táján tele van a bolt, hirtelen mindenkinek nagyon fontossá vált, hogy kivilágítsa a kertet.
- Dehát ez csak irányt mutat, nem világít. 2-3 lumen egy kis égő. Egy átlagos kerti lámpa fényárama 500 lumen fölött van.
Rezső megvonta a vállát.
- Hiába mondtam, senkit nem érdekelt. Tulajdonképpen nem is olyan nagy baj az, ez jóval 500 lumen alatt van, így nem lesz fényszennyezés a faluban. Viszont most mindannyian arra várnak, hogy eldöntse: Kéri a másik hármat vagy nem?
Anyó végignézett a kíváncsiságtól tágra nyílt szemű asszonyokon.
- Nézzük csak! - gondolta – Ha most itthagyom ezt a hármat, amire van legalább négy jelentkező, hajba fognak kapni. Ha elviszem, én leszek a fekete bárány. Mitévő legyek?
Majd eszébe jutott a megoldás.
- Tudja, mit, Rezső! Mi lenne, ha kettőt kitenne a kertbe, egyet elvinnék és a többit két hét múlva megkapnám? A bolt előtt álló két világítótest épp megfelelő lesz arra, hogy a vevők lássák, mit vesznek és ha valakinek kedve támad, akkor a következő szállításig még lesz ideje rendelni, így senki nem marad fény nélkül.
- Ez igazán jö ötlet, Madáranyó! - csapta össze a kezét a boltos. Felkapta a két fényforrást és gyorsan leszúrta a bolt előtt.
A falu asszonyai irigykedve nézték anyót, ahogy kilép az ajtón. Pajtás örülve, hogy kiszabadult a szorult helyzetből, sietve indult haza, hogy kibonthassa az ajándékát. Szent Miklós már biztosan telerakta a plüsscsizmáját.

7. nap

Madáranyó felült, megdörzsölte a fejét és Pajtira nézett. Furcsállta a helyzetet, de nem ért rá sokat gondolkodni, felpattant ülőhelyzetből.
- Gyerünk kiskutyám, nem érünk rá ücsörögni!
- De nem úgy van az ám! - lépett mellé Elemér, a falu orvosa és megfogta a karját. Anyó visszaszédült a kórházi ágyra. Hálás volt támogatójának. Panaszosan válaszolt.
- Mennem kell, sok a teendőm. Nem értem, miért nem tudok felállni.
Az orvos mosolyra húzta száját tűzrőlpattant anyó láttán.
- Egy ilyen ütés után természetes, ha szédül az ember – válaszolt.
Anyó értetlenül nézett előbb Elemérre, majd nyugtalan házikedvencére. Az előbbi látva a meglepetést a szemében, magyarázni kezdett:
- Ezek szerint nem emlékszik, mi történt. Belebotlott egy kerti lámpába a bolt előtt és beverte a fejét.
Valami kezdett derengeni. A zavarra, amit érzett, mert a falu asszonyai nagyon elégedetlenül fogadták, hogy elvitte az utolsó kerti lámpát is. Alig várta, hogy kilépjen abból a kellemetlen helyzetből. Sarokba szorítva érezte magát, szinte menekült onnan.
- Már emlékszem! - dörzsölte meg homlokát anyó. - Nagyon örültem, hogy ki tudok surranni az ajtón.
- Sajnálom, hogy el kell rontanom az örömét, de az a lámpa eltörött, amikor anyó leesett. Így karácsony táján különösen bosszantó lehet. - válaszolt a gyógyító együttérzőn az ágyhoz közelebb lépve.

Anyó szája szomorúan görbölt lefelé. Ó, a kis kerti lámpája! Annyira várta, hogy leszúrja a kertbe. Olyan nehezen mentette ki a darázsfészekből és tessék! Várhat még két hetet, hogy megérkezzen a következő szállítás.

- Mondja csak! Ön szerint mikor mehetek végre haza? Meg kell etetnem a kis énekes madaraimat.
Elemér megvonta a vállát.
- Egy rövid ideig megfigyelés alatt tartjuk, ha nem bánja. Általában néhány óra a megfigyelés, de legalább fél órát maradjon fekve és ha semmi jele szédülésnek, akkor elmehet. Fél óra múlva visszajövök. - szólt anyóhoz és távozott.

Anyó hátradőlt és körbenézett. Istennek hála, nem túl sűrűn látogatja a kórházat és ezt a jó szokását mindenképp szeretné megőrizni. A kórterem padlója kockás járólappal volt leburkolva. A burkolat meleg színei otthonosabbá tették a helyiséget.
- Nem árt, ha az ijedt páciens egy a körülményekhez képest barátságos szobában ébred fel.
Gondolatban visszatért kedvenc lámpájához. Tulajdonképpen eddig is jól megvolt lámpa nélkül. A mécses évekig megoldás volt.
- Lehet, hogy inkább mécsestartót kellene vennem, azzal kevesebb gond van. - gondolkodott félig hangosan anyó.
Pajtás látva, hogy anyó jobban van, megnyugodva felsóhajtott.
- Az is eltörhet…
- Az igaz. Most mit csináljunk még fél óráig? - zsörtölődött Madáranyó.
- Olvass nekem! - bökte meg a kiskutya az egyik könyvet a szekrény polcáról.
Anyó elnevette magát. Levette a könyvet, Pajti mellé telepedett és csillogó szemekkel hallgatta Jézus születésének történetét. A közepénél tartottak, amikor Elemér belépett.
- Úgy látom, kis betegünk jobban érzi magát!
Madáranyó válaszként felpattant.
- Látja! Újra a régi vagyok.
Az orvos fejét csóválva nevetett, elköszönt anyótól és szőrős kísérőjétől. Anyó és kiskutyája szélsebesen indultak Csicserdőbe.    

8. nap

Zúzmarás reggel köszöntött Csicserdő világára. Anyó már korán reggel a kertben szorgoskodott, feltöltötte a madáretetőket finom, zsíros magvakkal, majd a dérrel belepett fűszálakat maga mögött hagyva bement a házba reggelit készíteni. Egy kíváncsi napsugár kukucskált be a konyhába, mintha csak meglesné, mi készül idebenn.
Pajtás odabújt anyó lábához.
- Hogy vagy ma reggel, Madáranyó? Aggódtam érted!
- Semmi bajom, Pajtás. Ma nem viszünk véghez világmegváltó dolgokat, az elég lesz.
- Nézzük meg, mi van mára az adventi kalendáriumba – javasolta a kiskutya és anyó bólintására odavitte a cetlit.
- Keresd a fát! - olvasta anyó.
Pajtás kérdőn nézett rá.
- Csicserdő tele van velük, minek keresni?
Anyó az asztalon lévő füzetre mutatott.
- Hogy legyen egy levélgyűjteményed. Megnézzük, milyen fafajtákat találunk, a leveleket összegyűjtjük és beleragasztjuk.
- Ó értem! - pattant fel a kiskutya. - Gyerünk, induljunk!
Anyót mindig mosolyra derítette szőrös kedvence lelkesedése. El nem tudta képzelni, honnan szedi azt a lendületet, amivel hozzálát felfedezni a világot.
- Bár fele annyi lendület lenne bennem! - nevetett.

Pajtás az összes útjába eső levélhalomba belekotort és elmélyülten tanulmányozta tartalmukat.
- Juhar! - kiáltott fel az egyik kupacnál – De szép a levele!
- Hegyi juhar. - egészítette ki anyó – Szerintem is nagyon szép.
A kiskutya felvett egy hibátlan levelet és odaadta anyónak. Öt karéja és egészséges, hegyes csúcsai még fénylettek a dértől. Méretes darab volt, alig fért el a tenyerén.
- Ezt beragaszthatjuk a füzetbe?
Anyó bólintott. A kiskutya egy pillanatra elgondokodva megállt, ránézett és megkérdezte.
- Egyébként miért hegyi juhar? Van másik fajta is?
Anyó szinte hallotta, ahogy házikedvence fejében kattognak a fogaskerekek.
- Igen. Van mezei juhar is. Csicserfalván láttam a téren. Majd legközelebb megmutatom. Hasonló a levele, de nem olyan hegyes, mint ez.
Pajtás azon gondolkodott, hogy mi mindenről árulkodnak a lehullott levelek a lábunk körül. Elindult hát egy következő levélért, de útközben megtorpant.
- Madáranyó! Mire használják a juhart?
- Általában vonós hangszereket készítenek belőle, mert könnyen megmunkálható. Kata hegedűje is abból készült. Emlékszel? A pásztorjátékon játszott rajta.
- Bundás gazdája? Igen, emlékszem.
Majd felvett egy levelet, odavitte anyóhoz és kíváncsian kérdezte:
- Ez milyen levél? Nagyon szép!
Anyó vizsgálódva nézte a lekerekített szélű tölgyfa levelet rövid levélnyéllel és barna felszínén kiemelkedő erezettel.
- Tölgyfa levele. Mennyire más ez, mint a juharlevél. Mit gondolsz, Pajtás, eleget gyűjtöttünk?
Pajtás végiggondolta, milyen leveleket gyűjtöttek:
- Találtunk nyárfát, juhart, tölgyet, kőrist, szilfát… Kérdő tekintetére anyó felmutatott egy tűlevelet.
- Igen! Tiszafa. - vakkantott Pajtás – Azt hiszem, elég lesz. Már biztosan elfáradtál.
Valóban jól jönne egy kis pihenés anyónak. Eltette a leveleket és elindultak visszafelé.  Anyó mosolyogva nyugtázta, hogy Pajti ritkán siet haza. Űgy tűnik, jó ötlet volt a levélgyűjtemény füzet.

9. nap

Madáranyó már nagyon várta, hogy végre leülhessen a kandalló mellé. Kissé elfáradt a levélgyűjtésben. Nagyjából az út felénél azonban egy halk nesz ütötte meg a fülét.
- Erdőanyó! Mi történt? Izgatottnak tűnsz.
Erdőanyó kapkodva válaszolt.
- Képzelje, Madáranyó! Megbetegedett Csicserdő legöregebb fája. Nyolcszáz éve van velünk és most nagyon rosszul néz ki. Vennem kell a gazdaboltban tartós hatású örökzöld tápot, hogy felerősödjön.  
- Még nagyon fiatal ez a fa. Ezek a fák többezer évig élnek. Seregély mesélte, hogy egyik vonulása alatt egy többezer éves tiszafán pihent meg. - válaszolt anyó – Majd hozok én tápot, menjen csak vissza hozzá, szüksége van a törődésre.
Madáranyó félretette a fáradtságát és Pajtással elindultak a gazdaboltba. Megvették a tápot és sietve visszamentek a tiszafához. Erdőanyó gyorsan ellátta a fát egy kis tápoldattal és levágta a beteg hajtásokat, hogy ne fertőzzék tovább a fát.
- Így ni! Jólesett egy kis tápanyag?
- Köszönöm, Erdőanyó! Szinte simogatja fáradt gyökereimet - nyögött hálásan a tiszafa –  Majd ettől felerősödöm.
- Muszáj meggyógyulnod, nagyon hiányoznál Csicserdő lakóinak.
– Nem is vagyok hasznotokra. Levelem, termésem mérgező. Bezzeg Tjikko (ejtsd: Tikko), az öreg lucfenyő barátunk, ő aztán kitartó és igazán hasznára válik a környezetének. Friss hajtásaiból fenyőszörpöt készítenek tavasszal, de én…
- Ne butáskodj! Madárkáim nagy örömmel szedegetik a bogyóidat. Egyébként Tjikko majdnem 10.000 éves. Sokáig kell élned, hogy azt a kort megérd. Még csak 800 éves vagy, hosszú élet vár rád. Ráadásul szerencsésebb is vagy, mint ő a hegy tetején egyedül, ahol csak ő élte túl az erős szelet. Egy fa sincs a közelben.
 

Madáranyó hallgatva a társalgást, meglepetten szólalt meg.
- Eddig úgy tudtam, hogy Matuzsálem a legöregebb fa, de az csak négy- vagy ötezer éves.
Erdőanyó legyintett.
- Vadlúd mesélte, hogy van egy rezgőnyár kolónia Amerikában, 80.000 éve áll ott. Időnként leégnek vagy elhalnak a fák, de a gyökeréből újakat növeszt. Hát nem csodálatos?
Pajtás ámult-bámult. Mély tisztelettel nézte a tiszafát. Nem is sejtette, hogy a fák ilyen különleges teremtmények. Már érti, miért foglalkozik velük annyit Madáranyó. Lefeküdt a fa tövéhez.
- Megmelegítem a gyökereidet, jó? - szólalt meg együttérzőn.
A fa hálásan reccsent még egyet, felsóhajtott és elhallgatott.
- Sssss!
Erdőanyó intett a kiskutyának, hogy hagyja magára a fát, hadd pihenjen. Most arra van a legnagyobb szüksége. Pajtás felállt és tappancshegyen nagyon csendben magára hagyta a tiszafát, hadd barangoljon Álomországban.
 

Anyó és kiskutyája elköszöntek Erdőanyótól és megbeszélték, hogy holnap újra visszajönnek megnézni, hogy van tiszafa barátunk.
- Most már közel a kandalló. - sóhajtott anyó és összeszedve minden erejét, elindultak Madárlakba. 

10. nap

A házba belépve anyó letette a levélgyűjteményt az asztalra és egy kicsit leült megpihenni a hosszú séta után. Látva, ahogy Pajtás izgatottan toporog körülötte, nevetve szólt kiskutyájához.
- Jól van, jól van! Megrakom a tüzet, hozom a kézikönyvet és elkészítjük a levélgyűjteményt.
Odalépett a fém tüzifa tárolóhoz, kivett egy vaskos fadarabot és rátette a parázsra, Szerencsére maradt egy kis parázs, nem aludt ki a hosszú séta alatt. Pajti oldalát nagyon fúrta a kíváncsiság.
- Milyen fa ez?
Ahogy a parázshoz hozzáért, a fából vékony füstcsík szállt fel a kéménybe. Hamarosan keskeny, ám annál melegebb lángnyelvek jelentek meg az oldalán. Időnként pattant egyet, majd átadta magát, hogy parázzsá változzon, ami felmelegíti az ember testét és lelkét.
- Kőris. Az egyik legjobb tüzifa. Hamar nő és magas a fűtőértéke.
- Az a csemete, amit három éve ültettél, olyan magas volt, mint én.
Anyó elismerően bólintott.
- Valóban. Az első három évben nem sokat nőnek, de az a kőris, ami ott van a pad fölött, ahol meg szoktunk pihenni, már két méternél is magasabb.
- Az a fa idősebb, mint én – válaszolta Pajti – Ezt nevezed te gyors növekedésnek? - töprengett, majd tappancsával toppantva felvakkantott – Értem már! Azért ültettél olyan sokat, hogy legyen elég tüzifád.
Anyó mosolyogva nézte, ahogy kiskutyája fejében végigfuttatta a folyamatot.
- Pontosan. Aki fával tüzel, annak figyelnie kell a felelős fakitermelésre. De most térjünk vissza a levélgyűjteményhez.
Odament a könyvespolchoz, levette a fa határozó kézikönyvet, odavitte az asztalhoz, ahol már elő volt készítve a füzet és a ceruza a levelek mellé. A kiskutya felpattant és szájában odavitte a ragasztót.
- Melyik levéllel kezdjünk? - kérdezte Madáranyó.
Pajtás gyorsan rávágta.
- A juharlevéllel.
Anyó kezébe vette a termetes levelet, letette a füzet mellé, elővette a könyvet és leült.
- Előbb olvassunk egy kicsit a juharfajtákról. Nézzük meg, mit írunk be a gyűjteménybe a levél alá. Keresem… Itt lesz a zárvatermőknél.
Pajtás felvakkantott.
- Van nyitvatermő is?
Anyó rámutatott a könyvben két virágra. Pajti egyikről a másikra nézett, hogy felfedezze a különbségeket.
- Értem! - szólalt meg egy kis idő után – A zárvatermő magja benne van a magházban és az megvédi őket a kiszáradástól. Okos megoldás! - majd elhúzta a száját – Pfúj, de utálom a magházat az almás pitében!
- Te nem is szoktál almás pitét enni, Pajti! - nevetett anyó – Én mindig kiszedem belőle.
Pajti szégyenlősen behúzta a nyakát. Ajjaj, most lebukott. Kellett neki locsogni.
- Előző karácsonyon találtam a földön... egy falat lecsúszott... Olyan finom illata volt, nem tehetek róla! - magyarázkodott borzas barátunk.
Anyó megcsőválta a fejét.
- Nocsak, mik derülnek ki egy levélgyűjteménynél. De most már jobb, ha folytatjuk, mert különben soha nem végzünk. Nézzük csak, mit írjunk le a juharról.
Alaposan kivesézték a juharfajtákat. Pajtásnak nagyon tetszett a cukorjuhar, ott elidőztek egy kicsit. Megbeszélték, hogy csapolják meg a fát és hogy készül a juharszirup. A végén megegyeztek, hogy mit írjanak a levél alá, Mire végeztek, már besötétedett, Anyó aprócska lámpásai felgyulladtak. Úgy döntöttek, hogy a többi levél még várhat. Beragasztották és utána megvacsoráztak a tűz mellett, hálát adva a kőrisfának a meleg kandallóért.

11. nap

Madáranyó levette a polcról a fűszertartót és kivette a pirospaprikát.
- Úgy tűnik, készítenem kell egy adagot. - szólalt meg az üveg alján található mennyiség táttán.
Pajtás érdeklődve emelte fel buksi fejét.
- Megyünk a boltba?
- Úgy tűnik… - érkezett a válasz
- Indulhatunk?
Szemét anyóra emelte izgalmában, minden izma megfeszült, indulásra készen. Anyó bólintott, a kiskutya felpattant és máris az ajtóban toporgott.

A házból kilépve csodás látvány tárult eléjük. A reggeli dér, mint egy puha takaró, vastagon lepte be a fűszálakat. A dérbabér bogyóinak is jutott belőle, de ez semmit nem vett el szépségéből, kárminvörös bogyói és babérszerű levelei ettől még élénkebbnek, teltebbnek tűntek. A konyhakertben a rozmaring, a levendula és a metélő fokhagyma is dérbe búrkolózott.

Pajtás egy ideig letaglózva nézte a zúzmarás kertet, majd magához térve az ámulatból anyóra nézett és felvakkantott.
- Látszik a lehelleted!
Anyó összerezzent, majd nevetve válaszolt.
- A tied is! - majd elszomorodott – Szegény kóbor állatok! Remélem, találnak egy meleg fészert vagy istállót, ahol megbújhatnak.
Pajti megforzongott. Bár eltelt néhány év, még élénken él benne, mennyit didergett, mielőtt anyó pártfogásába vette. Anyó hangja térítette vissza a gondolatait.
- Gyerünk, kiskutyám, az idő rohan, rengeteg a teendőnk.

Mint minden karácsony előtt, a bolt most is tele volt vásárlókkal. Anyó levett a polcról három fűszerpaprikát.
- Egy kis fahéj, szegfúszeg és darált szerecsendió is jól jönne, nem igaz? - nézett Pajtásra. Négylábú barátunk szájában összefutott a nyál a kutyakeksz gondolatától. Mézeskalács sütés közben kisbarátunk számára is jutott egy kis kekszkészítés. Dolguk végeztével elköszöntek és hazafelé indultak. A falu tele volt pezsgéssel, ilyenkor még az is kimozdult, aki egyébként alig hagyja maga mögött a kertkaput.

A kiskutya nem bánta, hogy egyre távolabb került a zsibongó falutól. Nem kis kihívás ilyenkor kerülgetni minden irányból az embereket és gazdája mellett maradni.

Hazérve anyó letette kosarát, kivette a hegyes, tűzpiros paprikákat, majd miután a magoktól és szárától megtisztította, csíkokra vágta, a szárító hálóban szétterítette és felakasztotta a kandalló fölé.

- Gyerünk, Pajti, vár az ebédkészítés.

Házikedvence megnyalta a száját, gyomra az étel gondolatától megkordult. Amíg az ebéd elkészült, adventi mesét olvasott Pajtinak és utána jól belakmároztak anyó isteni főztjéből.

12. nap

Fagyos reggel köszöntött Csicserdő világára. A dér vastag fehér takaróként lepte be a környéket.
- Nézd, Madáranyó!  - mutatott mancsával a kutyatenyésztő kertjére – Leszállt a felhő Benő kertjére.

Nem mindennapi látvány tárult eléjük. A kerítés tisztán kivehető volt, ám mögötte a föld felszínéhez közel sűrű és vastag ködréteg lebegett, eltakarva a házat és a kertben lévő fákat. Csak a lombkoronájuk teteje látszott ki.
- Anyó – törte meg a csendet kiskutyája – Ebben a ködben tudnak tájékozódni a madarak?
- Hm… Alacsonyan van, talán nem okoz gondot. A vándormadarak már rég elvonultak, az itt élő énekesmadarak ismerik a kertet. Egyébként felszáll, amint kisüt a nap, addig óvatosabbak lesznek. Gyere, kiskutyám, nézzük meg az élő betlehemet a faluban.

Csicserfalvában az élő betlehem felállítását ünnepi megnyitó követte. Angyalkáknak öltözött aprónép integetett csillogó szemekkel a szamárnak és a bárányoknak a templomkertben. Dávid, az állatok gazdája mindvégig ott volt mellettük, vigyázott rájuk. A betlehemi barlangot egy nyári épületben helyezték el, benne az életnagyságú Mária, József és a kis Jézus szobrával, amit apró lámpásokkal vettek körbe. A barlang előtt az állatok számára vastag réteg szalmával előkészített terület volt, amit láthatóan élvezettel vettek birtokba, a bárányok azonnal belefeküdtek a friss, puha szalmaágyba melegedni. Az épület oldalán lévő kijárat lehetővé tette, hogy a templomkertben szabadon közlekedjenek, ám ők szemmel láthatóan ragaszkodtak meleg fekhelyükhöz. Időnként felálltak falatozni, majd visszafeküdtek. A betlehem el volt kerítve, hogy az aprónép ne zavarja meg a jószágok nyugalmát. A szamár időnként kiment a gyerekek közé kíváncsiskodni, olyankor gazdája követte és elmagyarázta a gyerekeknek, hogy tudnak biztonságosan barátkozni vele. Szemmel láthatóan élvezte a gyerekek társaságát, majd amikor elég volt a gyerekzsivalyból, elvonult saját szalmaágyába megpihenni.

A megnyitón a templomi kórus köszöntötte a falu népét, majd apró angyalkák körtánca és csilingelő hangja töltötte be a templomkertet a kis Jézus születését felidéző barlangot jászollal a közepén.

- Nem fognak éjszaka unatkozni az állatok? - kérdezte Pajti.
Anyó válaszra nyitotta ajkait, de a sekrestyés megelőzte.
- Délután visszamennek saját istállójukba. Az állatoknak szükségük van a saját környezetükre és a pihenniük kell a sok inger után.

Miután véget ért az ünnepség, anyó és kiskutyája hazaindultak.
- Siessünk, kiskutyám, már kiszáradt a paprika.

Hazaérve anyó mozsarában porrá törte, majd kanállal beleszedte az üvegbe az elkészült fűszert. Utána jól megrakta a tüzet és házi kedvencével letelepedtek a ropogó lángok mellé melegedni.

13 nap.

- Madáranyó, ma is lesz gyertyagyújtás?
- Persze, kiskutyám!
- Nézzük meg! - ugrált Pajti.
- Ám legyen! - adta be a derekát Madáranyó.

Ahogy közeledtek, egyre erőteljesebben lehetett hallani Csicserfalva zsivalyát. Anyó és borzas kisbarátunk ilyenkor mindig nagyon hálát adnak a csendért Csicserdő szélén. Ebből a zajból elég az a fél óra is, amit itt töltenek.

A sekrestyés épp a koszorú felé igyekezett, amikor a térre értek. Elővette a gyufát, meggyújtotta az első gyertyát és annak a lángját használta a fennmaradó tizenkettőhöz. Az apró lángocskák fénye itt-ott megcsillant az ágakat vastagon befedő dér kristályain. Anyó elbűvölve nézte az adventi várakozás e csodás jelképét. A gyertya fénye a karácsonyi időszak egyik gyerngéje volt, nem tudott vele betelni. Gyermeteg ábrándozásából a templomkertből érkező vita zaja térítette vissza. A hang irányába fordulva látta, hogy két ember hangosan vitatkozik egymással.
- Nézzük meg, mi történik ott! - vakkantott Pajtás.
- Menjünk – válaszolta vonakodva anyó.

A betlehemi jászol előtt heves gesztikulálás kíséretében kiabált Márton, az állatvédő a naplopó Jakabbal. Dávid a szemmel láthatóan ijedt szamár nyakát ölelte, mintha megnyugtatni szeretné.
- Hogy képzeli? Nem látja, hogy ez a szamár még nagyon fiatal? A maga többmázsás súlya alatt eltörik a gerince és belehal.
- Ne kiabáljon velem! Csak egy kép erejéig akartam ráülni! Még ilyet! - méltatlankodott Jakab.
- Feküdjön le és átmegyek a gerincén egy szekérrel. Utána megbeszéljük. - érkezett a felháborodott válasz.
Jakab belátta, hogy minden szó olaj a tűzre, úgy gondolta, hogy jobb, ha odébbáll. Márton kihúzta magát, kezét csípőre tette és összeráncolt szemöldökkel, dühösen bólintott.
- Nagyon helyes! Menjen csak, színét se lássam!
Anyó kérdő tekintetére megenyhülve szólalt meg.
- Ez a lókötő rá akart ülni Jónásra, a szamárra. Elkezdte őt rángatni. Dávid jobbra húzta a szamarat, ő balra. Szegény Jónás halálra rémült.
- Ki hallott már ilyet? - csodálkozott anyó
Anyó nagy szeretettel simogatta meg a riadt szamarat. Eltartott egy ideig, mire sikerült megnyugodni szegénynek. Istennek hála, hogy mindannyian itt vannak mellette.

A veszély elmúlt, elköszöntek és hazaindultak. Ugyancsak átfáztak ezen a fagyos reggelen, itt az ideje a tűz mellett melegedni. A falu szélén Pajti így szólt anyóhoz.
- El tudod képzelni, hogy ráült volna Jónásra?
- Sajnos, kispajtás, történt már ilyen. Szegény szamár belehalt. Eltört a gerince. Egy jól megtermett ember ráült egy fiatal szamárra. Három nap múlva kilehelte a lelkét.
- Ez felháborító! - vakkantott bosszankodva a kiskutya.
- Bizony az! Ezért fontos, hogy csak akkor állítsanak fel élő betlehemet, ha őrzik az állatokat, mert szegények nagyon kiszolgáltatottak. Jónás szerencsés, gondoskodó, szerető gazdája van.
Pajtás megnyugodva indult felfeldezni az út hátralévő részén. Amint hazaértek, jól megrakták a tüzet, és a kandalló mellé telepedtek, hogy átmelegítse anyót és négylábú házikedvencét.

14. nap

Madáranyó hátára kanyarította vastag, meleg kendőjét, karjára vette kosarát, kezébe a mécsest és másik kezével a kilincs után nyúlt. Az ajtón dermesztő hideg özönlött be, aminek még gondolatától is megborzong az ember. Szorosabbra húzta kendőjét és kilépett a kertbe. A még sötét égen fénylő gyémántként ragyogtak a csillagok. A hold fénye oly erős volt, hogy a fák és a madáretetők árnyéka tisztán kivehető volt, még a mécsesre sem volt szükség. Anyó odasietett az etetőkhöz, kiszórta a magokat és beviharzott a házba. Letette a kosarát, odament a meleg kandallóhoz, hidegtől elgémberedett kezét összedörzsölte és a tűz fölé tartotta.

Pajtás felemelte a fejét és ásított.
- Pihenj, csak kiskutyám!
- Te addig mit csinálsz, amíg én pihenek?
- Cinkegolyót készítek. Odakint minden megfagyott, az énekesmadaraknak szüksége van a zsíros élelemre, hogy túléljék a zord időjárást.
- Cinkegolyót? Nélkülem? Ki hallott már ilyet? - szólt felháborodva négylábú barátunk.

Azon nyomban felpattant és anyó után indult. Szájával kihúzta az asztal alól a tálcát, amin kézműveskedni – akarom mondani, mancsműveskedni – szokott és készenlétben állva várta, hogy anyó számára is juttasson egy kis gyúrnivalót. Anyó elővette a vajat, napraforgómagot, diót és mogyorót és elkezdte összegyúrni a golyókat. Miután összegyúrta őket, rátette Pajti tálcájára, hogy mancsaival ő is formáljon rajtuk. Mire elkészültek, az első napsugár is belesett anyóék cinkegolyóiban gyönyörködni.

Miután mindet kitették, Pajtás így szólt:
- Készíthetünk madárfüzért?
- Nem bánom! - hangzott a válasz és máris roppant az alma anyó kése alatt.

Az almát vastag szeletekre vágta, belemártotta mogyoróvajba és utána átadta a szeleteket négylábú kedvencének. A kiskutya mancsával rásöpörte a tálcán maradt magokat. A magok könnyedén beleragadtak a ragacsos mogyoróvajba, így nem mentek kárba a cinkegolyó készítéséből maradt darabok. Amikor az almaszeletek elkészültek, anyó felfűzte őket egy vastag madzagra és kivitték a kertbe. Borzas barátunk tartotta az egyik végét, anyó a másikat.
- Fúzzük fel a fenyőre! Ott nagyon jól mutat majd! Olyan lesz, mint egy karácsonyfa.
- Pajti, elfelejtetted, hogy Széncinege mesélte, milyen nehezen menekült el múltkor a cica elől? A macskák nagyon ügyesen másznak fára, Erdő azért készítette a madáretetőt egy sima felületű tartóoszlopra, mert az csúszik, nem tudnak rajta megkapaszkodni. Az etetőre rácsot helyezett, hogy egy négylábú se férjen hozzá, így biztonsággal fogyaszthatják énekes madárkáink a finom csemegét. Így ni!

Anyó átvette kiskutyájától a füzér másik felét és beakasztotta az etető oldalán elhelyezett kampóba. Bár a felkelő nap egy kis meleget hozott, még így is jóval fagypont alatt volt. Anyó intett kiskutyájának.
- Gyerünk, kispajtás, most már nekünk is jár egy kis ennivaló.

A reggeli gyorsan elkészült, Anyó és házikedvence jóízűen elfogyasztották, majd miután az utolsó morzsa is elfogyott, felvértezték magukat a hideg ellen. Anyó kendőjével, Pajti kabátot kapott. Amint a kapu kitárult, Pajti nagy lendülettel száguldott Csicserdő lombjai közé felfedezni.

15. nap

- Madáranyó! Virágzik a karácsonyi kaktusz! - vakkantott farkát csóválva a kiskutya.
Anyó mosolyogva nézte házikedvence csillogó szemét. Mily apróság elég e a csupaszív négylábú öröméhez.
- Könnyű téged boldoggá tenni – jegyezte meg.
- Mert a világ tele van csudaszép dolgokkal! - érkezett a válasz kurjantva.
- Aki észreveszi az apró szépséget, mindig talál okot a boldogságra.

Tele pocakkal még boldogabb az ember! - gondolta a négylábú és megtöltötte bendőjét az ínycsiklandó reggelivel. Anyó is elfogyasztotta a ropogós zöldséggel készült ínyencséget és útnak indultak. Útközben megnézték, hogy érzi magát a tiszafa. Határozottan jobban nézett ki. Bogyói pirosabbak voltak, ágai teltebbek.
- Rendbe fog jönni – szólalt meg Erdőanyó.
- Gondterheltnek tűnsz. Mi történt? - kérdezte anyó.
- Ne is kérdezd! - sóhajtott – Lujza cicája megszökött és nem akar visszamenni.
Pajti felkapta a fejét. Lujza nagyon kedves, nagy szeretettel bánik két cicájával és rakoncátlan kutyájával. Nem értette, mi baja lehet a cicának ilyen jó gazdi mellett.
- Segítünk neki megkeresni? - kérdezte anyó.
- Naná! - pattant fel kisbarátunk tettrekészen.
Minden bokrot és ágat végig kutattak, de sehol nem találták Mogyorót. Már majdnem feladták, amikor anyó egy neszre lett figyelmes. Megállt és ujját a szája elé emelte. Mindketten mozdulatlanul vártak. Egy kis idő múlva apró barna fejecske kandikált ki a bokorból.
- Brrr, de fázom! - vacogott.
- Akkor miért szöktél meg? - kérdezte anyó értetlenül.
- Tóni megállás nélkül ugat! Nagyon hangos! - nyávogott panaszosan. Alig fejezte be a mondatot, nyakát és farkát behúzta és elillant.
Abban a pillanatban megjelent Lujza. Gondterhelten meggörnyedve, összetörten sóhajtott.
- Soha nem jön vissza. Már próbáltam becsalogatni, csapdával befogni, mindent bevetettem. Ebben a hidegben halálra fagy. Mitévő legyek?
Anyó együttérzően lépett közelebb és finoman hozzáért a karjához.
- Vissza fog jönni, csak adj időt neki. Ne aggódj, talál magának meleg fekhelyet.
Látva Lujza elkeseredését, így szólt.
- Kérjük meg Erdőt, építsen egy kerti faházat, akkor ott marad a közelben.
- Ott nincs olyan meleg, mint a házban – sóhajtott Lujza.
- Egy cicabejárat mögötte jó meleg függönnyel sokat javíthat a helyzeten. Így nappal könnyen felmelegszik és éjszaka lassan hűl le. Reménykedjünk benne, hogy nemsokára melegebb lesz.

Erdő szokásához híven kicsit kérette magát, de egy kis győzködés után hozzálátott a munkálatokhoz. Csodaszép házikó került ki a keze alól aprócska ablakokkal, és zárható ajtóval.

- Már csak a cicaajtó van hátra. Csodás munkát végzett.
Erdő morogva igazította meg kalapját. Nem igazán tudott mit kezdeni a dicsérettel. Megköszörülte a torkát és jobb híjján hozzálátott a cica bejárat kifaragásához.

16. nap

A téli nap még felhőágyában pihent, amikor Lujza kilépett a hátsó kijáraton, kezében egy széles. meleg szőnyeggel. Beletette a faházba, rá Mogyoró többszintes kaparófáját, a felső szintre kedvenc ágyát és puha takaróját. Az ajtó közelébe helyezte a tálcát, az etető és itató tálat, mögé pedig egy vastag, téli sötétítőt, ami felfogja a hideget.
- Miáú! - bukkant elő egy apró fejecske a kőkerítés mögött.
- Mogyoró! - kiáltott fel Lujza – Gyere be a házba, nagyon hideg van kint.
A cica felmászott a kerítésre és leült, nem ment tovább. Lujza közelebb lépett, ám abban a pillanatban a cica megfordult.
- Ne! Ne menj el! - szólt a gazdája hátralépve – Nem megyek oda, csak maradj itt!
A barna szőrgombóc visszakuporodott. Lujza kihozta a házból kedvenc ételét, kiöntötte a tálba és visszament, majd az ajtóban megállt. Miután Mogyoró meggyőzödött róla, hogy gazdája nincs oly közel, hogy felkapja és bevigye a házba, óvatosan odasétált az ennivalóhoz. Teletömte a pocakját, felmászott az ágyába és az ablakból figyelte, hogy mi történik körülötte. Lujza szomorúan ment be a házba. Féltette a kis szőrpamacsot. Még megbetegszik ebben a hidegben.

Tóni szemlesütve somfordált mellé, mint aki rossz fát tett a tűzre. Lujza sóhajtott.
- Mondtam neked, hogy ne lármázz! Mogyoró nem szereti a hangos ugatást.
A kiskutya szomorú szemekkel nézte gazdáját és vigaszképpen a lába mellé telepedett. Lujza felállt és így szólt hozzá.
- Gyere, Tóni, menjünk sétálni.
Kisvártatva fülét Madáranyó friss hangja ütötte meg.
- Hogy van Mogyoró? Bement a házba?
- Igen – válaszolt gazdája bánatosan.
- Ne aggódjon – vigasztalta anyó – Haza fog menni, csak kell egy kis idő, hogy megnyugodjon és megértse, hogy jobb lesz neki bent a házban, mint ebben a dermesztő hidegben.
Könnyű azt mondani, hogy ne aggódjon az ember. Anyó is sokat aggódik apró énekesmadarai sorsáért.
- Csak tudnám, mit tegyek, hogy bejöjjön! - tört ki Lujzából a keserűség.
Anyó a homlokára csapott. Hogy ez eddig nem jutott eszébe!
- Menjünk el az állatvédőhöz. Majd ő segít eloszlatni a bizonytalanságát.

Így is történt. Márton hasznos tanácsokkal látta el Mogyoró gazdáját, aki a rengeteg ötlettől felbátorodva indult haza kiskutyájával. Anyó és Pajti elégedetten köszöntek el.

- Szerinted sok újat mondott Márton?
- Biztos vagyok benne, hogy mondott olyat is, ami újdonságnak számít. – válaszolt anyó – Ezek a megoldások előbb-utóbb mindenkinek eszébe jutnak, a szükség szüli őket.
- Milyen nyugodt volt, amikor elköszöntünk… - töprengett borzas barátunk.
- Néha az segít a legtöbbet, ha valaki együttérez és együtt gondolkodik velünk. Úgy nem érezzük magunkat egyedül. Gyerünk, Pajti! Vár a sok tennivaló – szólt anyó és kiskutyájával elillantak Csicserdő lombjai között.

17 nap.

Madáranyó vizsgálódva nézte a kis fenyőt és azon gondolkodott, hová ültethetné el.
- Ültessük az ablak alá! - ugrált Pajti – Teszünk rá fényeket, készítünk madárfüzért.
- Mekkorára nő ez a fa? - kérdezte anyó a kertészt.
- Ez a fajta nem nő magasra, csak két méter lesz. – hangzott a válasz.
Hitetlenkedve bár, de beadta a derekát. Beletették a fát a talicskába és hazaindultak.
Pajti izgatottan ugrándozott, alig várta, hogy hazaérjenek. Lelki szemei előtt megjelent, ahogy kiles az ablakon és ott lesz a fa teljes díszben. A falu végéhez érve anyó csendre intette. Pajti megállt és figyelt.

Lujza a kertben guggolt és Mogyorót simogatta. A kis szőrgombóc hátát domborítva tekergett körülötte és apró lábaival a kavicsokon dagasztott. Gazdája csillogó szemekkel, nagyon óvatosan simogatta házi kedvencét, a cica megállás nélkül tekergőzött mellette, mintha soha nem akarná abbahagyni.
- Úgy tűnik, alakul a bizalom. - suttogta anyó mosolyogva.
- Nem értem, miért nem kapja fel és viszi be a házba... - értetlenkedett a kiskutya.
- Emlékszel, mit mondott Márton? Az a cél, hogy visszanyerje a bizalmát és visszacsalogassa a házba. Ha most kiszökik a kezéből, sokkal tovább fog tartani.
- Ez igaz! - válaszolt a kiskutya.
Abban a pillanatban a cica elszaladt.
- Biztosan megijedt valamitől.
Anyó felegyenesedett.
- Gyerünk, kiskutyám, vár az ültetés!

Anyó a ház előtt kivette a fát a talicskából. Nem volt könnyű, de második nekifutásra sikerrel járt.
- Jólesne egy kis meleg – szólt Pajtihoz és bementek a házba. Rátett a tűzre egy vaskos farönköt és töprengve piszkálta meg a parazsat – Nem hagy nyugodni egy gondolat...
Pajti értetlenül nézett gazdájára.
- Hiába kutatok az emlékeimben, nem emlékszem rá, hogy valaha találkoztam volna két méteres kifejlett fenyővel. Talán jobb lesz, ha utánanézünk. Ha már elültettük, akkor késő lesz.

Kilépett a ház elé és még egyszer megnézte a cetlire írt latin elnevezést. Levette a könyvespolcról a fák és cserjék határozókönyvét és fellapozta a fenyőfajtáknál.
- Ez a fa legalább 18 méter magasra nő! - kiáltott fel – Jó volt a megérzésem! Ha a ház mellé ültetjük, nyáron beárnyékolja az egész házat. Mihaszna kertész!
- Madáranyó, te mondtad, hogy mindenki tévedhet.
- Igazad van, kiskutyám! - sóhajtott anyó megenyhülve – Eddig csak jó tanácsokat adott. Azt hiszem, jobban járunk, ha ezt az ültetést újratervezzük. Ebéd után kimegyünk a kertbe és átgondoljuk. - szólt megnyugodva és kiskutyájával hozzáláttak az ebédkészítéshez. 

18. nap

- Egészségedre Pajti! - szólalt meg Anyó reggeli után. Felállt, eltette a tányérját és kiskutyájához fordult. - Kimegyünk ültetni?
- Naná! - pattant fel farkát csóválva a házikedvenc.
Anyó kihozta az ásót a fészerből, majd visszament egy zsák komposztért.
- Miért nem ültetjük közelebb? - kérdezte csalódottan Pajtás.
- Emlékszel? Tegnap megbeszéltük, hogy magasra nő és nem lombhullató, hogy télen átengedje a napot. Majd veszünk Rezsőnél lámpásokat és akkor távolról is tudsz benne gyönyörködni.
- Ám legyen! - sóhajtott lemondóan, majd megkaparta a földet - Puha a föld, jöhet az ásó!

Ásópróba után hozzáláttak az ültetőgödör készítéséhez. Pajti egyik oldalon kaparta a földet., Anyó a másik oldalon ásott nagyon óvatosan, vigyázva szőrös mancsaira.
- Ilyen hatalmas gödröt egy ekkora fának? - csodálkozott a kiskutya, majd dobbantott egyet – Már emlékszem! Komposztot teszel köré, hogy laza legyen a talaj körülötte. Az almafáknál is így csináltuk. A fenyő köré is ültetünk virágokat?
- Nem, kiskutyám. A fenyő alatt nem maradnak életben.
Kishaver beérte ezzel a válasszal, hát folytatta a munkát. Amikor a gödör elég mély volt, anyó beletette a fát, borzas kisbarátunk köré kaparta a földet. Dolga végeztével anyó visszavitte az ásót a fészerbe és megálltak egy kicsit gyönyörködni újdonsült karácsonyfájukban. Alig volt magasabb a kiskutyánál, mégis enyhén felfelé ívelő ágain húsos, lekerekített, mélyzöld tűleveleivel tekintélyt árasztott maga körül. Pajti már szinte látta rajta a kis lámpásokat.

Miután kigyönyörködték magukat, elindultak szokásos reggeli sétájukra. Lujza kertjéhez közeledve, Pajti megmerevedve megállt. Anyó követve házikedvence tekintetét észrevette, amint Lujza Mogyoróval a karjában becsukta maga mögött az ajtót.
- Sikerült! - csattant össze a kéz a manccsal.

Anyó megnyugodva sóhajtott fel. Most már mindenki biztonságban van, ez elégedettséggel töltötte el őt, aki mindenki sorsát a szívén viseli.

Séta után elkészítették az ebédet és anyó elővette a karácsonyi asztalterítőt. Megterítettek és meggyújtották a negyedik adventi gyertyát. Vége a várakozásnak, mindjárt itt van a kis Jézus születésnapja. A gyertyák fénye megcsillant szemükben és csordultig töltötte szívüket örömmel.

Ebéd után kispajtás felállt és odament az ágyához.
- Egy ilyen jól sikerült napon jól fog esni a tűz mellett lustálkodni. - gondolta és leheveredett a kandalló mellé.

19. nap

- Nem jó ötlet az élő betlehem! - csattant fel Márton – Nem kellenek ide élő állatok!
- Hiszen ez egy hagyomány, nem szüntethetjük meg csak úgy! - mentegetőzött a sekrestyés.
- Tegnap még csak egy szamár volt, ma már kettő. Ez állatkínzás!
A sekrestyés válaszra nyitotta száját, ám Dávid, az állatok gazdája megelőzte.
- Jónás társas lény, neki volt szüksége társaságra.
Márton hümmögve nézett körbe. Megmérte a templomkertet, megvizsgálta a szénát, még meg is szagolta. Hiába keresett, nem talált hibát.

Vita közben Dávid figyelmét elkerülte, hogy a szamár közelebb került a kerítéshez.
- Nézd, Anya! Csipked.
Jónás gazdája odafordult a kuncogó kisfiúhoz és finoman eltolta a kezét.
- Hogy hívják a kisfiát, asszonyom? - kérdezte Dávid.
- Gergő – válaszolt az édesanya.
Dávid lehajolt hozzá és így szólt.  
- Kérlek, ilyenkor ne simogasd tovább! Míg csipked, aranyos, de felnőtt szamárként harapni fog. Hogy magyarázzam meg neki, hogy ami eddig mulatságos volt, mostantól tilos?
Jónáshoz fordulva kezét maga elé tartva jelezte, hogy ennek a viselkedésnek nincs helye. A szamár megfordult és visszament a társához.

A kisfiút nem hagyta nyugodni, hogy elment négylábú kedvence. Szerette az állatokat. Zsebéből elővett egy almát és karját kinyújtva maga elé tartotta. Jónás nem tudott ellenállni az ínyenc falatnak, visszafordult. Dávid követte, majd mielőtt a kerítéshez értek volna, észrevette az almát. Elkérte, kettőbe törte és visszaadta.
- Nem tud egy egész almát megenni? - kérdezte csodálkozva a kisfiú – Hiszen olyan hatalmas!
- Jobb a békesség. - válaszolt a gazdája.

- Madáranyó, odanézz! - vakkantott a Pajtás.
Anyó Pajti tekintetét követve, összecsapta a kezét. A betlehemi jászolban egy kutya feküdt összegömbölyödve, mintha védelmezné a kisbabát. Abban a pillanatban minden arc megenyhült, a jászol körül állók egyhangúan sóhajtottak.
- De édes!

A szívek ellágyultak a látványtól. Márton csillogó szemmel, mosolyogva nézte a jászolban fekvő kisállatot, majd kezet nyújtott Dávidnak.
- Gratulálok! Be kell látnom, hogy jól vannak tartva ezek az állatok. A jászol ennek a szegény kiskutyának is védelmet nyújt, míg találunk neki gazdit. Maradhat a betlehem.

Anyó és Pajti elégedetten nyugtázták, hogy itt nincs rájuk szükség. Elindultak hát Csicserdőbe és hamarosan eltűntek a fák lombjai között. 

20. nap

- Madáranyó, ma érkezik a kerti lámpa!
Anyó bólintott és benyitott a boltba. Be is lépett volna, ha lett volna egy talpalatnyi hely, de sajnos nem volt. Rövidesen kinyílt az ajtó és három idős hölgy lépett ki rajta.
- Talán most már mi is beférünk. Gyerünk, kiskutyám!
A boltban a vásárlók izgatottan sutyorogtak a sorban előttük vagy éppen a mögöttük állóval. Rezső listáról nézte, hogy ki hány lámpát rendelt. Liszt már nem számított, kit érdekel? Csak lámpás legyen. Emelt fővel távoztak a falu asszonyai. Amint anyóra került a sor, Rezső így szólt:
- Madáranyó, annyira sajnálom, ami történt! Úgy döntöttem, hogy a négy lámpából kettőt ajándékba adok. Ellenállásnak helye nincs! - szólt határozottan látva, amint anyó épp szabadkozni készül.
- Ám legyen… - vonakodott anyó – Azonban szükségem lenne néhány felakasztható lámpára a kerti karácsonyfához.
A boltos lehajolt, a pult alól elővett egy dobozt és kinyitotta. Hat darab izzóhoz hasonló égő volt a dobozban fém akasztóval és napelemmel.
Amint a doboz a pultra került, minden szempár a törtüveg, kisebb almaméretű égő felé fordult. Rezső kezével eltakarta a napelemet és a kis lámpácska felcsillant. Meleg fénye beragyogta a boltot. A töredezések mentén még fényesebben csillogott, elkápráztatva a falu asszonyait.
- Ez csodálatos, Rezső! - csapta össze a kezét anyó, majd a dobozért nyúlt – Épp ilyet szerettem volna!
- Remélem, nem csak ez az egy doboz van a pult alatt! - zsémbelődött Erzsike.
Rezső elővett egy óriási tálcát tele lámpás dobozokkal.
- Óóóó… - tört ki egyhangúan a csodálat hangja a jelenlévőkből.
Anyó jónak látta mihamarabb elköszönni, sietve távoztak Pajtival. Odakint még hallották, ahogy egymással perlekedve küzdöttek az asszonyok.
- Szegény Rezső! - gondolta anyó.

A kertbe érve leszúrta a lámpásokat és a világító gömböket felakasztotta aprócska karácsonyfájára.
- Kitehetünk egyet az ablakba? - kérdezte Pajtás.
Anyó könnyedén beleegyezett. Szeretett mindent, ami fényt áraszt. Gyertya lángját, lámpa fényét, holdat, napot, csillagot, mindent, ami világít. Bevitte a házba. kitette az ablakba és hozzálátott meggyúrni a mézeskalácsot.
- Miért nem teszel bele mézet?
- Meghagyom a méheknek.
- Hm… Mindegy! Legalább nem ragad a talpamba. - kurjantott a kiskutya és már csattant is a mancs a kalácsdarabon.

Lelkesedése anyó ajkaira mosolyra fakasztott. Az illatos finomság hamarosan elkészült és amint a sütő elég készenállt, betette a tepsit. Míg a mennyei édesség barnára pirult, elkészített egy bögre forró gyömbéres teát. Egy keveset Pajtinak is adott belőle. A fahéjas íz a kissé csípős gyömbéres teával kellemes egységet alkotva terjedt el anyó ízlelőbimbóin. Egy pillanatra behúnyta szemét, hogy átadja magát az élvezetnek. Mire kinyitotta, a kis lámpás felcsillant az ablakban. Anyó sietve kilesett a kertbe. Az aprócska lámpások a karácsonyfán és az utat jelző kerti fények együtt beragyogták a kertet. Magához ölelte a puha szőrgombócot és együtt csodálták, amint az apró fényforrások melegséggel töltötték be a kertet anyó és kiskutyája csodálatára. 

21. nap

Madáranyó letakarta a mézeskalácsokat, felkapta a kosarát és elindultak a pásztorjáték próbára. A tanító kiosztotta a szövegeket. Mindenkinek jutott szerep: a Szent Család mellett a három királynak, a mesélőnek, a pásztoroknak, sőt még a bárányoknak is. A szünetben a gyerekek farkaséhesen estek neki anyó mennyei mézes kalácsának. Erzsike néni magával hozta Lilit. A kiskutya kerekein gurult, Pajti futott utána. Amikor elfáradtak, besétáltak anyóhoz egy kis kutyakekszért.
- Te mit szeretnél karácsonyra? - kérdezte anyó. Erzsiket egy kis gondolkodás után így válaszolt.
- Csak annyit, hogy a gyerekeimet holnap is láthassam. Hogy megosszák velem örömüket, bánatukat, aggodalmaikat, szeretetüket. Szeretnék kicsit hátradőlni és élvezni több évtizedes munkám eredményét.
Anyó bólintott.
- Ennél szebb ajándékot nem is kaphat az ember.
A próba végén egy kis angyal szaladt Erzsikéhez és így szólt:
- Képzeld, Nagyi, holnap a kórussal együtt próbálunk. - majd az édesanyjához fordult – Anya, ebédelhetünk a nagyinál?
Miután édesanyja bólintott, Erzsike földöntúli mosollyal vette ölébe Esztert. A kislány apró karjaival átkarolta nyakát és cuppanós puszit nyomott az arcára.

Pajti visszament anyóhoz, Lili gazdájához és mindenki útnak indult. Hazafelé betértek a térre meglátogatni az élő betlehemet. A kiskutya még mindig ott feküdt a jászolban. Úgy tűnik, nem találtak gazdit neki. Pajti fejéből kipattant a szikra.
- Madáranyó! Rózsika néninek jól jönne egy kiskutya. Talán akkor nem lenne olyan zsémbes.
Anyó megvonta a vállát.
- Nem tudom, Pajti… Szerinted gondját tudná viselni?
Anyó mögött felháborodva csattant fel a házsártos hang.
- Méghogy én ne tudnám gondját viselni egy kutyának. Eh! - legyintett – Na gyere csak, kiskutyám! Hazaviszlek és adok neked finom ennivalót.
- Hogy fogja szólítani? Van egyáltalán neve szegénykémnek? - kérdezte anyó.
Erzsike megtorpant. Erre még nem is gondolt.
- Legyen a neve Noel.
Majd a kutyához fordult.
- Gyere Noel, hazamegyünk.
A kis németjuhász felpattant és farkát csóválva szaladt oda újdonsült gazdijához.

Anyó és Pajti megbeszélték, hogy szemmel tartják Rózsika nénit, jobb a békesség. Az idő elszaladt, a nap nyugovóra készült, anyóék hazaindultak. Útközben megállt mellettük a karácsonyi hintó.
- Jöjjön, anyó, hazavisszük! - kurjantott le a bakról a tulajdonos.
- Köszönöm, Boldizsár, de én se szeretnék egy hatalmas kerekes kocsit húzni. Míg a lábaim elbírnak, ők visznek hazáig.

Csicserfalván szürkületkor már az ablakokban felcsillantak az ünnepi díszek, felgyulladtak a gyertyák, így hazafelé anyó és házikedvence a csodás a karácsonyi fényekben gyönyörködhetett. Pajti boldogan kapkodta a fejét jobbra-balra, majd újra jobbra, ismét balra!

Mire hazaértek, már sötét takaróba burkolózott Csicserdő, csak a kerti lámpák világították meg az utat a bejáratig. Anyó és kiskutyája megvacsoráztak és letelepedtek a kandalló mellé kipihenni a hosszú nap fáradalmait. Pajti már az első mondat után Álomországban folytatta az esti mesét együtt szárnyalva Meseország hőseivel. 

22. nap

Kellemes, enyhe reggel köszöntött Csicserdő tájára a viharos éjszaka után. A tócsák tetejéről a vastag jégtakaró felolvadt, a fákról eltűnt a dér, a nap kitáncolt felhői mögül és vidáman melengette a virágágyásokat. Néhány árvácska és hanga még életben maradt, ők boldogan szívták magukba az éltető meleget. A díszpaprika feladta a fagy elleni harcot és elhullatta magjait, hogy jövőre is jusson belőlük, ám a dérbabér fittyet hányva a mostoha időjárásnak, ugyanolyan élénken ragyogott, mint előtte. Apró énekesmadárkáink vidáman csivitelve szedegették anyó mennyei eledelét.

Anyó és Pajti már korán reggel a konyhában serénykedtek, mézeskalács utánpótlás készült az aprónépnek a pásztorjátékra. Az ínycsiklandó édesség még melegen került a kosárba, így anyó és kiskutyája fahéjillattal körbelengve léptek be a templomba. A pásztorok örvendeztek, az angyalok a mennyből hozták az örömhírt, a csillag pedig utat mutatott, hogy a bölcsek megtalálják a kisdedet. A templomi kórus a karácsonyi dalokat gyakorolta, Pajti Lilivel futkározott a templomkertben, mindenki tette a dolgát.

A gyerekek már készenlétben álltak és a szünetben megrohanták anyó kosarát. Mindenkinek jutott az ínyencségből, még a kórustagoknak is. Pajti és Lili is jókat falatoztak a kutyakekszből.

A próba végeztével elköszöntek és elindultak Tamáshoz, a fenyőtermesztőhöz. Anyó kiválasztott egy aprócska fát és így szólt:
- Tamás, kölcsönkérhetném a talicskáját?
Még mielőtt válaszolhatott volna, háta mögött megszólalt Erdő.
- Én viszem a fát, ahogy eddig minden évben.
Anyó hálás volt az erdész kitartó segítőkészségéért. Ahogy minden évben, most is együtt fogyasztották el az ebédet. Anyó titokban remélte, hogy ma is segítségére lesz, ezért nagyobb adagot készített. Miután mindenki elfogyasztotta az adagját, Erdő hasát simogatva kérdezte:
- Madáranyó, úgy emlékszem, hogy ebben a házban nem készül húsos étel. Mi lehet az oka, hogy mégis töltött káposzta került az asztalra?
Anyó legyintett.
- Rengeteg módon pótolható az állati fehérje.
Erdő felhúzta a szemöldökét.
- Nem volt benne hús?
- Hát persze, hogy nem – válaszolt anyó.
- Akkor mégis mi volt benne?
- Szója. Azt hitte, húst tettem bele?
Az erdész megvonta a vállát.
- Bevallom, nem tűnt fel a különbség.
Szója vagy nem, az erdész jóllakott, a fenyőfa a verandán várt arra, hogy teljes pompában díszelegjen.
Ebéd után Erdő segített felakasztani az ajtódíszt, így már csak a karácsonyfa volt hátra a teljes ünnepi díszítéshez. Ahogy a nap egyre közelebb került felhőágyához, Erdő is elköszönt. Anyó és Pajti pedig szokásához híven letelepedett a tűz mellé. Mire Csicserdő énekesmadarai felreppentek a védelmet adó ágakra, anyó kerti fényei is felcsillantak és az apró lámpások, mint parányi szentjánosbogarak, körbevették Madáranyó kunyhóját. 

23. nap*

Csicserdő táját sűrű köd szállta meg e reggelen. Mint egy sűrű felhő, puhán vette körbe anyó kertjét, mindent beborítva titokzatos fátylával.

Anyó kinyitotta az ajtót és meglepetésében összecsapta a kezét.
- Nem látok az orromig. Bár a lámpácskák fénye elég gyenge, még látszanak. Szegény kismadaraim… Remélem, idetaláltok. Talán jobb lesz, ha visszamegyek a házba és kiteszem a lámpást az ablakba, hogy visszataláljak.
Amint a lámpás kikerült, kiment a kertbe és feltöltötte a madáretetőket. A földre is szórt Vörösbegynek.

- Madáranyó, merre vagy? - vakkantott Pajti.
- Itt vagyok az etetőknél, maradj ott, ahol vagy.
- Nem talállak. - nyúszített panaszosan.
Anyó tanácstalanul nézett körbe. Semmit nem látott maga körül, csak a hang irányából tudott tájékozódni. Majd az ablakra pillantott.
- Menj a fény után az ablakban. Én is bemegyek a házba.
Visszabotorkált és rövidesen Pajti is megjelent az ajtóban. Kétségbeesve panaszkodott.
- Nem találtalak és megijedtem.
Anyó lehajolt hozzá, megölelte és megsimogatta buksiját.
- Ne aggódj, kispajtás, tudod, hogy itt vagyok. Gyere, menjünk be bejglit sütni.

Madáranyó elővette a hozzávalókat. Pajti az asztal körül sertepertélt, már nagyon várta, hogy neki is lepottyanjon egy kis gyúrnivaló. A nagy sürgés-forgásban felborította a cukrot.
- Pajtás! Ez a cukor tíz bejglinek való adag. Most hogy szedjem ki a lisztből? - kérdezte anyó kétségbeesetten.
- Süssünk tíz adagot. - ujjongott Pajti.
Anyó nem volt ilyen lelkes. Ám mégis mitévő lehet? Kénytelen lesz meggyúrni a tíz adag bejglit. Elővette a legnagyobb edényét, három részre szedte szét a cukor és liszt mennyiséget, hozzáadta a többi hozzávalót és elkezdte a gyúrást három adagonként. Igazán embert próbáló feladat volt. Anyó csak gyúrta, gyúrta, időnként megállt és megpihent. Pajti fülét-farkát behúzta, nem tüsénkedett, csak csendben várt arra, hogy anyó neki is adjon egy adagot. Nem kis fáradtságába került, de végül sikerrel járt. A tésztahegy készenlétben várt a nyújtásra.

Időközben a köd felszállt, kis madárkáink a kertben lakmároztak. Anyó is megéhezett.
- Gyerünk, kiskutyám, együk meg az ebédet.

Miután az estebéd elfogyott, hozzáláttak a töltelék elkészítésének és a tészta nyújtásának.
- Ha már lúd, legyen kövér! - gondolta anyó és készített mákos, diós, gesztenyés és kakaós tölteléket is. Pajti apró mancsaival a gyúródeszkán lépegetve tolta előre-hátra a nyújtófát. Hajnalhasadásra mindegyik bejgli elkészült. Amint az utolsót is letakarta, Anyó fáradtan roskadt a székébe. Pajti már az igazak álmát aludta. Utolsó erejét összeszedve kiment a kertbe, kiszórta madárkáinknak az ennivalót, majd bevánszorgott az ágyába és mély álomba zuhant. 

*Igaz történet alapján :)

24. nap

- Madáranyó, feldíszítjük a fát? - kérdezte a kiskutya csillogó szemmel.
- Igen, kispajtás. - válaszolt anyó megpaskolva borzas barátunk buksi fejét.
Anyó térült-fordult és az aprócska karácsonyfa máris teljes pompában díszelgett a verandán, tetején a csillaggal, hogy utat mutasson.  Anyó átölelte kiskedvence nyakát és együtt csodálták, amint itt-ott megcsillannak rajta a díszek. A piros girland a mélyzöld fenyőt, mint ékszer vette körbe, a piros gömbök játékosan villantak ki a fenyőágak közül.
Egy kis idő múlva Anyó kiskutyájára nézett és így szólt:
- Gyerünk, Pajti, ebéd után kezdődik a pásztorjáték!
Elfogyasztották az ebédet a szépen megterített ünnepi asztalon és elindultak a templomba. Lujza háza mellett elhaladva, Madáranyó meglepetten nézte, ahogy beviszi a ruhaszárítót.
- Karácsony előestéjén? - kérdezte félig hangosan anyó.
Lujza látva anyó és kiskutyája kérdő tekintetét, mesélni kezdett.
- Képzelje, mióta Mogyoró bejött a házba, egész nap jelölget. Először az egyik ágyat, majd a másikat, végigmegy az egész házon, lassan már közlekedni sem lehet. Vagy a szárító van útban vagy a szennyes.
- Szép karácsony… - válaszolt együttérzőn anyó.
- Nos, igen. De Mogyoró bent van a házban, a többi részletkérdés.

Az aprónép már izgatottan járt fel- alá. Rövidesen megcsendült a pásztorjáték kezdetét jelző harang és elkezdődött az előadás.
Csengő hangú angyalkák hozták az örömhírt a pásztoroknak.
- Megszületett a megváltó!
Így hát mindenki útra kelt, hogy a kisdedet köszöntse: a pásztorok és a három bölcs kíséretével. A templomi kórus fennkölt dala betöltötte a templomot, szárnyra kelt és bejárta egész Csicserfalvát. A falu népe a kis Jézus születésének csodálatos történetét élhette át még két évezred elteltével is.

Hazaérve kis énekesmadárkáink dala felemelengette anyó és Pajtás szívét, majd apró szárnyasaink is nyugovóra tértek. Mintha minden élőlény a kis Jézus születését ünnepelné, Talán már Lujza is végzett a teregetéssel. Csicserdőre leszállt a csendes éj.

- Pssszt! Nehogy felébreszd a kisdedet! Hadd pihenjen a Szent Család egy ilyen hosszú út után.

Áldott, Békés és Boldog Karácsonyi Ünnepeket
kíván a mesék írója.
Mihalik Piroska