Tegnap Matyi kelti a nagyokat: Dede (lányom), Car, (autó), Kobász - fordítok: keltettem a lányomat, mert jön apa, reggelizni kell és
megyünk játszóházba :) Természetesen azt el sem tudja képzelni, hogy valakinek nem ízlik a kolbász. :) Felmentünk az emeletre, szóltam a nagyfiamnak, hogy keljen fel, mire Matyi: keffee :) Annyira édes, időnként hozzá szokta fűzni a mondókájához, hogy Nnnna. :) Egy játszóházban találkoztunk az otthontanuló családokkal. Apa Matyi után ment, én velük beszélgettem. Kezdek rájönni, hogy az otthontanulás azt jelentené a gyerekeknek, hogy nem megy rá az egész életük az iskolára, marad idejük arra is, hogy egy kicsit gyerekek legyenek... Ráadásul amit szeretnek (érdeklődésük teljesen eltérő), azt ki tudjuk fejteni, azzal részletesebben tudunk foglalkozni. Nagy előnyei vannak az otthontanulásnak... Kérdés, hogy tudjuk kivitelezni... Mennyi mindent megtaníthatnék a gyerekeknek... A nagyfiam annyira érdeklődő, ő végre felfedezhetné a világot... Sokat gondolkodtam ezen, töprengek, rágódom... Még alszom rá egyet-kettőt... :)
Matyi nagyon élvezte a játszóházat. Olyan gyorsan ment egyik játékról a másikra, hogy apa alig győzte őt követni. Amikor én átvettem, én is futottam utána és óvtam, mert olyan pici, de olyan érdeklődő... :) Volt egy óriás, amibe fent bele lehetett dobálni labdákat és legurultak, na az nagyon tetszett neki. Anyának meg jó kis torna... :) Mindenhol játszott egy kicsit, észbontó volt... Mióta fut, olyan szaporán szedi a kis lábacskáit, hogy nem kis munka utolérni. :) Játszóház után a kocsiban elaludt, de úgy gondoltam, hogy nem aludt eleget, itthon próbáltam visszaaltatni. Esélytelen volt. Közel egy órán keresztül próbálkoztam, de nem ment... Este persze nyűgös volt...
Délután átjöttek az újdonsült ír barátaink, anyuka a két fiával. Nagyon-nagyon aranyos gyerekek, szeretik a brainboxot, a rubik kockát, tetszett nekik a stresszlabda, jól eljátszottak. :) Anyukával alig tudtam két szót váltani, hol az egyik, hol a másik gyerek szakított meg. Amikor látta, hogy szét vagyok esve, így szólt: Ok, most álljunk meg! Kiöntötte a teát és a kávét, főzött egy forró teát és egy finom meleg kávét, most igyunk egyet. :) Annyira édes volt. :) Szerinte teljesen normális család vagyunk, ne aggódjak. :) Ilyenkor elég nehéz elhinnem... Ezzel az anyukával minden találkozásunk olyan, mintha a lemerült akkumulátoraimat töltené fel. :) Van az az embertípus, aki annyira erőteljesen jelen van, hogy az ember bele tud süppedni a támogatásába és elfelejteni a gondjait. Ő ilyen. :) Kezdem megérteni azokat az anyukákat, akiket én töltöttem... :) Mennyire sokat érhetett... :) Remélem, még sok-sok anyukának tudok örömet szerezni... Most kicsit nekem kell a segítség, de olyan ez, mint a szamár és a kút... ha már elég földet kaptam, kimászok én is. Meg kell tanulnom, hogy ne hagyjam, hogy szétszedjenek a gyerekek. Egyébként már egyre jobban megy, de még tanulnom kell. Ilyen ez... Ahogy nőnek a gyerekek, úgy tanuljuk az anyaságot, úgy növünk fel mi is a feladathoz. :)
Elég a filozófiából, jobb, ha megyek, mielőtt felkelnek...
Szép napot nektek! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése