Szép jó reggelt mindenkinek! :)

Remélem, ma szebb lesz, mint a tegnapi, mert a tegnapi nap valahogy minden balul sült el. Azzal kezdtem a napot, hogy elkészítettem a kávét, beleöntöttem a tejet, abban a pillanatban a tej összeugrott a kávémban. Megpróbáltam a másik tejet (én laktózmenteset iszom, így általában sima tej is van itthon), hát az is tönkrement. Nem értem, mi történhetett... szavatossága alapján sokáig jó lenne... lehet, hogy valaki sokáig nyitva hagyta a hűtőt? Ki tudja... Mindegy, délelőtt tej nélkül ittam a kávét.

Míg én tegnap reggelit készítettem, lánykámat megkértem, hogy öltöztesse fel Matykót, mire a lányom ráadta saját ruhadarabját és mesélt neki :)

Reggeli után elindultunk, hogy vegyünk tejet, mindhárom gyerek rollerrel, de esélytelen volt. Matyi annyira nyűgös volt, hogy nem tudtunk eljutni a Lidl-be, ami kb két utcasaroknyira van tőlünk. Közben telefonált a magyar kis barátnő anyukája, hogy jönne hozzánk a barátnője, így inkább hazamentünk. Hát ennyit a tejről...

Matykónak adtam ebédet, a nagyok maguknak melegítettek, de ez a Halloween elvette az étvágyukat, kell néhány nap, míg újra visszaáll a rend... a fiam nem ette meg az ebédjét, ugyanis még maradt egy kis édesség, azt sutyiba bevágták. Tudom én, csak ők nem tudják, hogy tudom :) Matyi ebéd alatt lemerítette a meglévő cseppnyi energiámat is. Úgy ebédelt, hogy kért jízst, adom a jízst, egy idő után mutatja, hogy elég, kér almát. Adok neki almalét, majd kér almás bébidesszertet - jó, adok neki azt, majd újra jízst, majd almalét, majd narancslét, majd bébidesszertet, majd jízst, majd újra ezt, újra azt, aztán amikor rámutatott a mogyoróvajra, hogy azt kér, mondtam, hogy na, most be lehet fejezni. Evett eleget, nem fogunk tovább szórakozni, mert minden idegszálammal azt kell figyelni, hogy ne lökje fel, ne tolja le, hadonászik, hát milyen egy két éves gyerek? De milyen az anya? Hát veszett mód fáradt... Ráadásul tej nélkül nem esik jól a kávé, csak kettőt ittam, de én délig már három kávén túl vagyok (az én vérnyomásom az első kávé után 80/50). 

Megérkezett a barátnő, a lányok kint rollereztek, a fiam nézte a nursery rhymes-okat youtube-on (megpróbálok most már figyelni rá, hogy néha nézzen egy kicsit, mert a nyelvtanuláshoz jól jön), én pakoltam, de esélytelen voltam, mert Matyi is pakolt. Amennyit haladtam én, annyit rombolt ő. Nagyon kellene egy játszótér... Lehet, hogy kellene venni egy csúszdát, vagy nem tudom... Bár lehet, hogy inkább csak az IKEA-s hintához kellene egy rúd, hogy végre használni tudjuk... Altatni esélytelen volt, pakolni pakolt, úgy döntöttem, inkább megpróbálkozunk újra a Lidl-el, hátha most sikerül. Most motorral mentünk, hátha abban kitartóbb lesz... Hát Matykó nem úgy gondolta és bár a három nagy megpróbálta meggyőzni, de Matykó hajthatatlan volt, ragaszkodott a lejtőjéhez, amit megtalált.

Egy ideig próbálkozott a három nagy, aztán mindannyian feladtuk, a lányom kihozta a babakocsit és elmentünk babakocsival - Hátha ott elalszik - felkiáltással. Hát Matykó köszöni szépen, aludni nem akar (bár álmos), én viszont már annyira ki voltam purcanva, hogy én boldogan aludtam volna. Így végül sikerült bevásárolni, hazafelé találkoztunk apával, hazahozott nyomtatványokat, hitelesítette a családi pótlékhoz a gyerekek anyakönyvi kivonatait. Na, a családi pótlék megér egy misét... a szülők eredeti anyakönyvi kivonata... te jó ég, mit tudom én... nem tudom, hol van... honnan szedjem? Most akkor addig nem tudjuk igényelni? Itt mire megkapjuk az igényelt családi pótlékot, az legalább három hónap... Hát hiányozni fog az a pénz... ez van... minden kezdet nehéz...

A gyerekek leveleket szedtek, hogy majd kreatívkodunk egyet, de nem sikerült, mert Matyi nem akart aludni.

Feladom... alszik vagy nem, nem érdekel. Majd apa elaltatja. Egyszer csak látom, hogy bemegy a nappaliba arra a kanapéra, ahol szokott aludni, ráfekszik az ágyra, mire visszamentem a takaróval, aludt. Halleluja! Végre kreatívkodhatunk :) Nekiálltunk a gyerekekkel keresni, hogy mit alkossunk, de nem találtuk a decoupage ragasztót, így ez elmaradt. A gyerekek keresgéltek a neten kreatív holmit, apa közben hazaért, a nyomtatványokkal volt elfoglalva, engem kérdezett, így végül elmaradt a kreatív, mert megsült a kolbász, amit a hazai családoktól rendeltünk. A lányom épphogy evett egy kicsit, a fiam bevágott egy egész tányérral (hát persze, azért az ebéd hiánya hagyott helyet a kolbásznak). Vacsora után hallom, hogy pakolnak veszett mód az emeleten, majd jön a lányom és mondja, hogy átcserélték a szobájukat. Én ezt nem tartottam jó ötletnek, mert tudom, hogy nem fog működni, de mindegy. Nem szóltam semmit, mondtam, hogy rendben. Mire felmentem, a három gyerek mindent átrendezett. Mindegy, jobb, mintha rombolnának, legalább akció van és nem unatkoznak :)

A kreatívkodás mára maradt, én elfáradtam nagyon...

A sikertelenségek tetejére még kaptam néhány megjegyzést a barátaimtól az iskolaváltásra... Valószínűleg nem adtam tiszta képet az egészről: a gyerekeim iskolája jó, a tanárok nagyon kedvesek, jó a módszer, amit használnak, a tanárok profik és hatékonyak. Az az egy problémám van, hogy az egész lakópark oda hordja a gyerekeit a másik iskolába, így most a gyerekeim mindig kimaradnak a játékból, mert kívülállók. Sokkal könnyebb egy társaságba úgy beilleszkedni, hogy iskolába is együtt járnak. Ráadásul már most van egy kis barátnője, aki osztálytársa lenne az új iskolában, míg a mostani osztályában nincs barátnője. Így nem lesz olyan könnyű megtanulni angolul. Azért őszintén szólva a jelenlegi iskolánkat sajnálom... annyira profi tanárok, annyira jó módszerek... szegény tanárok a lelküket is kiteszik... de nem áldozhatom be a gyerekeimet. Ha látom, hogy itt barátokra lelhet, akkor ide fogom vinni... Nekem a gyerekeim boldogsága a legfontosabb. Ha máshol boldog, akkor oda viszem, ahol az lehet. Biztos, hogy ott is lesz, akivel nem lesz jó kapcsolata, hiszen a régi iskolában is volt, de itt az a két hét alatt egyáltalán nem talált barátokat, ott meg még nincs ott, de már van egy kislány, akivel barátkozik. Az a kislány akkor is kiállt mellette, amikor a jelenlegi iskolatársai és osztálytársai ott voltak (felnőtt nem volt velük, csak a lányom mesélte). A fiamnak is lenne egy osztálytársa, akivel fociztak és kölcsönös a szimpátia. Nekem, felelős szülőként az a dolgom, hogy boldog gyermekkort, érzelmi és fizikai biztonságot biztosítsak a gyerekeimnek. Erre törekszem és mindig is erre fogok.

"Ha valaki nem fogad be benneteket, sem nem hallgat szavatokra, hagyjátok ott a házát, sőt a várost is, és még a port is rázzátok le a lábatokról!"

Hát mi ezt tesszük... remélem, ez kielégítő válasz volt... nem akartam én senkit megbántani, egyszerűen csak nem akarok tovább magyarázkodni. Én egy olyan ember vagyok, akit a szíve vezérel. Mivel a békére törekszem, ez a megoldás hoz békét. Ha valami békét hoz, az csak jó lehet. Azt gondolom, hogy a másik iskolával nem hoztam rossz döntést. Csak kaptam egy kis időt. Megismertem az igazgatót, láttam ott is sokmindent, nincs ezzel semmi baj. Csak most másfelé vezet az út, ennyi. A gyerekeimnek nem ott van helye.

Felkeltek a gyerekek, menni kell...

Szép napot mindenkinek! :)