Tegnap szülői értekezlet volt az iskolában. Beszéltem a lányom tanító nénijével. A lányommal minden a legnagyobb rendben van. Ügyesen halad az angollal, szívesen megy külön angol órára... Nagyon kedves volt a tanító néni, megköszönte, hogy ott voltam, beszámolt róla, hogy milyen dolgozatot írt, mindenről beszámolt.
A fiam tanító nénije kevésbé volt szívélyes... már látom, hogy a fiam több szempontból sem járt túl jól... tanító néni nem értette, miért mentem oda, hiszen nemrég beszéltünk. Az a gond, hogy ő nem látja, hogy bármi gond lenne a fiammal... Hát ez van... a fiamnak meg kell tanulni kikerülni a bajkeverő gyerekeket... mindezt úgy, hogy a tanító nénire nem számíthatok... azt hiszem, nem véletlenül kaptuk ezt a helyzetet... egyébként az én túlféltésemmel mindig megvédtem... most nem tudom... azt mondta, hogy tegnap sírt a szünetben és egy másik tanító néni ment oda, a saját tanító nénije nem... lehet, hogy ő nem látta vagy nem volt kint... meglátjuk, mi lesz... hogy lesz... Tegnap már kezdtem elbizonytalanodni... de aztán eszembe jutott az érzés, a bizonytalanság érzése, amit otthon éreztem... rájöttem, hogy ez csak az előkészítő... Matyival sem lesz könnyű... még otthon van... de fog közösségbe járni...
Matyi tegnap elég rosszul evett... semmi nem volt fogára való. Végül főztem kukoricakását és azt kevertem a leveshez, azt bevágta :)
Most kicsit nehéz... érzem, hogy mélyponton vagyok és még a billentyűzetem sem járul hozzá, hogy leírjam, amit érzek... Tegnap este már azon sutyorogtam magamban, hogy jobb lett volna otthon... de aztán eszembe jutott az otthoni érzés... Matyi itt egy életet kapott. Idősebb fiam majd szépen megtanulja a nyelvet és jó lesz minden... ki kell tartanunk... Addig is...
Szép napot kívánok mindenkinek! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése