Egy nap, amikor szinte semmi nem sikerül...

Van az a nap, amikor semmi nem sikerül... Reggel elmentünk vásárolni, borzalmas volt: a gyerekek összekaptak azon, hogy ki teszi be a pénzt a kosárba, a nagyfiam ezen annyira felhúzta magát, hogy ment, mint a gép - duzzogva, majdnem felborított néhány cserepes fűszernövényt, Matyi nagyon le akart menni, de akkor futni kell utána és a derekam még fáj... már majdnem sírtam... Néhány dolog lemaradt, de a legfontosabbakat megvettük és söprés a boltból. Istennek hála megúsztuk, de már botrányközeli állapot volt... Biztos vagyok benne, hogy apa hiánya miatt én sem vagyok már annyira összeszedett, hiszen a nap 24 órájában helytállni egyedül három gyerekkel úgy, hogy Matyi ilyen futkározós, nagyon nehéz... de sebaj, ma jön apa. :) Már nagyon várom. :)

Ebéd után a két fiúval felmentem altatni, ők elaludtak, én lejöttem a lányomhoz. Nem mondom, hogy nem esett jól csontjaimnak az, hogy kicsit feküdtem velük... :) Lánykám játékos matematikai feladatokat végzett, átváltásokat, mert talált egy könyvet, amiben vannak játékos feladatok. Mindezt abban a reményben, hogy hátha akkor majd nézhet Tom Sawyert, de végül nem találtam csak a 2011-es változtatot, ami valószínűleg félelmetes, azt nem mertem bevállalni. Mivel olyan rendesen megdolgozott érte, megkerestem az Indul a bakterházat és megnéztük. Jókat nevettünk rajta. :) Én is jól mulattam. :) Matyi lepett meg legjobban, végignézte és kicsit sem unta. :)

Tanulás közben lánykám készített egy bögrét, amiből nem folyik ki a maci kávé akkor sem, ha felborul. :) Értékeltem a találékonyságát. :)

Film után elindultunk játszótérre. Lányom néhány perc alatt készített 6 szendvicset, meglepő módon pikkpakk összedobta és jön ki a kezében a rengeteg szendviccsel. Még Matyinak is készített egyet. Meglepetésemet látva közölte, hogy az iskolában volt, amikor szendvicskészítő versenyt játszottak, tehát van benne gyakorlata. Mik derülnek ki... :)

A játszótér előtti téren már elkezdődött a balhé: fiam a teniszpályára ment, lányom a játszótérre. Azt hittem, ott sírom el magam. Hol az egyikhez mentem, hol a másikhoz, hogy döntsék már el, de végül mivel egyik sem volt a másikra tekintettel, én döntöttem: a fiamat átvittem a játszótérre. Akkor kitalálták, hogy az mégsem jó, mert ők nem akarnak játszani, menjünk vissza. Én játszottam a fiammal, a lányom meg folyton belekontárkodott, a két nagy folyton kakaskodott és utálkozott egymással. Hát nem hittem el... Ilyen a mesében nincs... Mondtam, hogy akkor tessék, mutasd meg, mit tudsz! Végül azt találtam ki, hogy aki 20-szor visszaüt úgy, hogy a másik is kapjon lehetőséget arra, hogy üssön, az kap fagyit. Akkor nekilendültek, de a lányom végig hisztizett, a fiam meg boldogan játszott. Szegénykém annyira boldog volt, úgy futott a labda után... a lányom meg sírt, ha futni kellett utána, mert ő utál futni... értem én, hogy kamaszkor meg minden, de ebbe belehalok...  és ez még csak a kezdet...

Nem bírtam tovább, elég volt, megyünk haza. Nem, ők maradnak, mert kérik a fagyit.
- Inkább megveszem nektek, csak ne csináljátok a cirkuszt! - adtam fel.
- Nem, utálkozva ne vegyél nekünk fagyit.
Már azon kezdtem gondolkodni, hogy nem álmodom ezt az egészet? Ez nem lehet igaz...

Arra gondoltam, hogy azért kergék, mert nem ettek, kötelező szendvicsevés volt. Matyi boldogan ette a szendvicset, de utána elkezdett sírni, hogy ő még kér. Söprés haza, hazáig sírt. Adtam neki üdítőt, de elfelejtettem gyümölcspürét betenni, úgyhogy nagyon kellett sietni. Otthon megevett még két szendvicset és utána boldogan kiment a többiekkel játszani.

Közben a nagyok lejátszották a meccsüket, megvolt a 20-20 visszaütés, elmentünk fagyizni. Matyi ott is rendezkedett volna, de ölbe vettem és irány haza. A kocsiból nem akart kijönni, de ha bent volt, sírt... Annyira reméltem, hogy egyszer felébredek és kiderül, hogy ez csak egy rémálom volt... Végül kérte a fagyit, azt megettük, de félúton kitalálta, hogy ő olyat kér, ami nem kanalas (eddig csak a kanalasat ette meg). Hát azzal nem tudtam szolgálni, betettem a maradék fagyit a fagyasztóba és kiszedtem őt a kocsiból. Amikor rájött, hogy tulajdonképpen neki nem is annyira rossz, akkor elkezdett motorozni, én meg mentem utána. Igyekeztem olyan helyzetet előidézni, hogy ne kelljen nagyon igénybe venni a derekam, mert néha annyira fájt, hogy alig tudtam lépni. Már nagyon kell vigyázni, mert már nagyon gyorsan motorozik... :)

A nagyok hol kint, hol bent játszottak, hol ez vitatkozott a másikkal, hol az... Már nagyon untam, úgyhogy a fiam osztálytársától megkérdeztem, hogy mi a gond. Elmondta, mi baja és mondtam, hogy a fiam azért viselkedik vele úgy, mert már 9 hónapja rendszeresen kirakja a játékból, ha nincs senki, akkor játszik vele, ha van, akkor otthagyja, ezt nem lehet. Vagy játsszon vele mindig vagy soha. Nem volt bennem harag, csak szerettem volna elmondani, hogy tudja. A kisfiú megértette és utána nagyot játszottak. Érdekes módon utána nem volt gond. Emögött biztosan benne van, hogy a kisfiú egyke. Talán épp emiatt szeret nálunk lenni, nem tudom... Nekem nincs vele bajom, én nem haragszom rá, de fontos, hogy tisztázzunk dolgokat. Miután ezt tisztáztuk, béke volt. Hogy meddig, nem tudom...

Nagyfiam a bicikli kerekét mosta le: rátette a bicajra a popsitörlő kendőt és ahogy ment, lemosta a kerekeket. :) Hihetetlen ez a gyerek... :)

Amikor este végre bementünk, összepakoltam a konyhában. Közel egy óra volt, mire az asztalról lerámoltam. Lányom Matyival játszott, míg egy kicsit helyreállítottam a konyhát. Közben apával beszéltünk egy kicsit, elmesélte a napját, majd a nagyoknak mesélt egy kicsit. Amikor külföldre megy, akkor minden nap szokott nekik telefonon mesélni, a nagyok a telefon fölött görnyedve hallgatják. :) Annyira édesek... :)

Új nap, új esélyek... :) Apa ma végre hazajön, már nagyon várom... :)

Szép napot kívánok! :)