A fogadtatás nem tűnt túl szívélyesnek elsőre, a bácsi kissé szótlan volt, de a végére megbeszéltük a lányommal, hogy lehet, hogy nagyothall, nem udvariatlan. Ugyanis amikor kérdezni akartunk valamit, a lányom ott állt mellette, szólt a bácsinak, hogy elnézést, ő meg pakolt tovább. Úgy tűnt, hogy itt nem örülnek nekünk, mindegy, vegyük meg, amit találunk, aztán söpörjünk innen. Amikor fizettünk, akkor jött a meglepetés, mert a bácsi nagyon kedves és szívélyes volt, visszahúzódó és csendes, de érezhető volt a kedvessége. Abban a pillanatban elszégyelltük magunkat, hogy azt feltételeztük róla, hogy nem kedves velünk. Ez a nap egy nagyon jó tanulság volt: soha ne ítélj előre! Bár rám nem jellemző, mégis beleestem ebbe a hibába, amit utólag nagyon sajnálok. De talán ha ez nem fordul elő, akkor nem maradt volna meg bennem olyan mélyen. Tulajdonképpen meglephetett volna, hiszen ilyen tapasztalatom nem volt Írországban, de talán nem vagyok elég régóta itt. Így tanul az ember... A bácsinak meg nagyon hálás vagyok ezért a tanításért. :)
A lányom kikunyerált egy álomfogót, a nagyfiam egy napellenzős sapkát, Matyi pedig egy poharat, amit otthon eltört. :) Hát ez van...
Harcos kedvű legénykéim alufóliából kardot készítettek és kezdődhetett a küzdelem. :)
A fiaim küzdelme ideje alatt a lányom megpucolta a krumplit, így sikeresen elkészült az ebéd. :) Ebéd után szétosztogatták a gyerkőcök az ajándékokat. Ezt a nagyinak, ezt a papának, azt a nagypapinak, azt ennek a barátnak, meg annak a barátnőnek... :) Míg ők osztogattak, Matyi kint volt a kocsiban - imád beülni és vezetni. :) Bekapcsolja a rádiót, a vészvillogót, hátradől és hallgatja a zenét, vagy vezet vagy táncol. A jómadaram... vagy pakol, az a legrosszabb, mert akkor mindent beállít nekem: volt, hogy úgy indultam el fényes napsütésben, hogy az ablaktörlők elől-hátul beindultak és szétkenték a madárkakit, ami az ablakon volt... szerencsémre volt ablakmosó folyadék a tartályban, egyébként elég érdekes indulás lett volna... :) Egy kicsit benéztem a házba, hogy lássam, mit osztogatnak, de mire kimentem, Matyi eltűnt a kocsiból. A lányommal kirohantunk a lakóparkba, hogy megkeressük, hát egy ház előtt volt, de mivel az autó eltakarta, nem találtuk. Már kezdtem kétségbeesni... Ez a Matyi... Istennek hála, megvan és rendben van. :)
A sok izgalom után Matyi elaludt az ölemben, felvittem a szobájába, és utána a kertben szétszedtük a trambulint, mert nagy vihar ígérkezett. Apa mesélte, hogy villámlott is, de én miután összepakoltunk a kertben, felmentem Matyihoz és úgy kidőltem, hogy nem tudtam semmiről. Csak arra ébredtem, hogy a nagyok kártyáznak. A kulcsot eldugtam, biztos-ami-biztos, nehogy kinyissák, mert a fiam képes rá... :)
Végre rendeltem magamnak is felsőket a Marks & Spencerből. Már annyira kezdenek kikopni, hogy már lassan nincs olyan felsőm, ami ne lenne szakadt itt-ott... megvarrhatom, de úgyis elszakad, nincs semmi értelme, ezeket a felsőket sokat hordtam. Nekem van néhány kedvenc felsőm és azokat nyúzom, a többi meg a szekrényben áll... ez van... :)
Este megérkeztek a háromgyerekes barátnőmék. Jelentem, a fia kúszik. :) Juhhéj! :) Még nem tökéletes, olyan kuszmász inkább, de mindegy. :) Tegnap újra egy kicsit kúszattam, hátha inkább kúszni fog elsőre, mert attól azért ügyesedne, az sokkal többet érne neki elsőre. De már nagyon kutyázik, rövidesen mászni fog. De nem baj, ha addig is kúszik egy kicsit, attól csak ügyesebb lesz és azért jobb azt nem kihagyni, ha nem muszáj. Írországban az ember megengedőbb, mert az oktatási rendszer is az. Itt nem gond, ha netán egy kis csecsemőköri reflex megrekedés van, mert itt ha tanulási nehézsége van egy gyereknek, néha kiviszik és fejlesztik, ennyi. Senki nem közösíti ki, a tanítóra nincs ráterhelve, ezért ő sem frusztrált emiatt, úgyhogy azért ez nagyon rendben van itt. Ez tény... egyetlen hátránya az, hogy sok gyerek azért marad ki a korai fejlesztésből, mert annyira elfogadók a hiányosságokkal szemben, hogy nem fejlesztik a gyerekeket emiatt. Aminek az a hátránya, hogy például egy Down-szindrómás gyerek nem hozhatja ki magából a maximumot, van olyan három éves gyerek, aki még nem jár, mert anyuci mindig ölben hordozza. Elbabázzák, aranyos, cuki, de azért kellene neki egy kis fejlesztés... Nem tartom ezért anyukát rossz anyának, hiszen miért lenne rossz? Csak nem tudja, hogy jobbat tenne vele, ha egy kicsit segítené az önállósodásban. Ugyanakkor ez az anyuka lesz az, aki majd mindig örömmel fog a fiával lenni, aki mindig úgy fogja elfogadni, ahogy van, úgyhogy egy másodpercig nem tudok rá neheztelni. Csak sajnálom, hogy nem férek hozzá a kisfiúhoz, hogy egy kicsit azért fejlesztgessem... olyan szívesen tenném, de nem merem megkérdezni...
Visszatérve a tegnap estére: palacsintáztunk, alkoholmentes sört és pezsgőt ittunk, vacsoráztunk - Matyi egy hatalmas adag szarvaspörköltet bevágott. :) Nem tudtam elég gyorsan adni, úgy ette. Jót beszélgettünk végre. :) Majdnem éjfélig voltak itt a barátnőmék, de a gyerekek is sokáig fent voltak, nem akartak aludni. Lánykám nagy lendülettel kitalálta, hogy a földre tesznek paplanokat és ott fognak aludni, de amikor lefeküdtek, rájöttek, hogy ez azért mégsem jó, úgyhogy végül az ágy maradt. :)
Menni kell, mert vár a tanulnivaló. :)
Kellemes hétvégét kívánok! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése