Utolsó napunk Magyarországon elég bonyodalmas volt. :) Hát persze, hogy mindent megpróbáltunk behozni, ezért mindenfelé elszaladtunk: elvittük a gyerekeket táborba, onnan elmentünk a házunkba a barátnőmhöz, megnéztük a leveleket és kicsit beszélgettünk. Szegénykém teljesen ki van merülve, két kisgyerek, apa sokat dolgozik, szokásos... Annyira szeretnék neki segíteni... Reméltem, hogy el tudunk menni hozzá úgy, hogy egy kicsit segítek, de ez a büntetés rengeteg időnkbe került sajnos... Persze a levelek bontogatása közben is előkerültek hivatalos ügyintézések, apa erre telefonált, anya arra... Épphogy végeztünk, szaladtunk fodrászhoz Matyival, szépen levágták a haját, mert már a szemébe lógott szegénykémnek... Egész jól viselte, bár nem a kedvelt elfoglaltsága, de tűrte. :) Jutalmul kapott egy szépfiút. :) Fodrász után futás haza, lezuhanyoztuk szegénykémet, hogy ne szúrják a hajszálak, ebéd és indulás a lányokért a táborba.
Nagyfiam maradt, mert jöttek a bábosok, de a lányok már haza akartak jönni. Az Árpádföldi hittantábor az a hely, ahol az ember szíve elcsordul a szeretettől. Ennyi kedves ember egy helyen... ezt az érzést nem lehet leírni... annyira, de annyira szerettem volna egy kicsit ott lenni és beszélni velük. De csak néhány percecském maradt... Végre beszélhettem az én drága jó barátnőmmel, egy csupaszív óvodapedagógus, akinél mélyebb érzésű embert ritkán látni... Az igazság az, hogy abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nagyon sok csupaszív ember vett körül otthon is... Van az a pillanat, amikor annyi mindent megbeszélnél... de nincs idő, szaladni kell... egy öleléssel nyugtáztuk ezt a két percet, amit kaptunk az égiektől és szaladtunk a hallásterápiás készülékekért.
Amíg vártunk a készülék beállításra, a három gyerek rendetlenkedett. A lányok tornáztak, Matyit dalokkal, játékkal, mondókákkal próbáltam feltartani. Nagyjából sikerült. :) Istennek hála, minden egyben maradt, amikor eljöttünk. Persze megbeszéltük, hogy jó lenne azért egy hallásvizsgálat előtte, de egy nap alatt honnan akasszunk le egy orvost? Hát persze, hogy Pácz Doktor Úr ráér, a mi drága Pácz Doktor bácsink, Istenem, ennyire szerencsések nem lehetünk. :) Elköszöntünk, megbeszéltünk mindent, az egészet otthagytam, vissza az eszközökért, majd futás a fiamért, mert apukám már a közelben volt. A fiamat elhoztuk a táborból, majd miután otthon kitett minket Apa, elment apukámért, mert ő korábban szállt le a hévről. Apucitól elköszöntünk, nagyon fog nekünk hiányozni... Drága Apucikám... Azért remélem, időnként sikerül valahogy kicsalogatni Írországba...
Pácz Doktor bácsi a szokásos kedvességével, vidámságával várt bennünket, megnézte mindhárom gyerek fülét, átverekedve magát a gyerekseregen, mert mindegyik gyerek látni akarta a másik fülét. :) Végül megbeszélték, hogy előbb doki bácsi, majd megmutatja a nekik, hadd lássák, hogy néz ki belül a fül. Mindenki rendben van, jelentem, kezdhetjük a hallásterápiát. :) Hallás pipa, mehet a pakolás. Sógornőmék meglátogattak, elköszöntek, elvitték apát leadni a kölcsönzött autót. A kölcsönzős boldog volt, hogy egyben és aránylag tisztán megkapta, mi meg azért, mert ezt is letudtuk. :) Sógornőmék visszahozták apát és mentek tovább.
Pakolás közben meglátogatott bennünket az én drága Gemma barátnőm és sok gyönyörű isteni puha, finom gyapjút hozott nekem. :) Annyira reméltem, hogy sikerül összehozni a vele találkozót. Egyrészt Gemma bája, kedvessége és személyisége miatt, másrészt a gyapjú miatt. :) Kaptam sok-sok tanácsot, mit nemezeljünk, ha foglalkozást tartanék. :) Jaj, már annyira jó lenne találni valami helyet, ahol tarthatnánk foglalkozásokat... Megpróbálok utánajárni. :) De fog hiányozni nekem Gemma Írországban. :) Közben a lányom barátnőjéért jött anyuka, vele is beszélgettünk kicsit pakolás közben. Lányom barátnőjének az anyukája egy nagyon alázatos, figyelmes, kedves ember, akinél igazibb és őszintébb barátot nem is lehet kívánni. Ők is nagyon fognak hiányozni... Nagyon! Két ilyen embertől elköszönni... a hittantáboros szülők után... hát... azt hiszem, Írországban ragyogni fogok, annyi szeretet kaptam itthon. :)
Ha még nem lett volna elég a szeretetből, megérkezett az apuka, aki elhozott és kivitt minket a reptérre. Ő egyébként az első tanítványom apukája. A fiát magyarra tanítottam, mert anyuka ír-angol (egyébként angol tanár) és apuka orosz. Amikor a főiskolán meséltem, a tanárom mondta, hogy már most irigyli azt a gyereket: három nyelven beszélni anyanyelvi szinten, nem semmi. :) Viszont a magyar iskolarendszer nem igazodik annyira a nehézségekhez, a kisfiúnak szüksége volt tanításra. Életem egyik legnagyobb sikere volt az a kisfiú, anyuka mindig elmondja, hogy úgy tanítottam őt, ahogy senki más. Nekem is nagyon hiányoznak, ők egy csodálatos család... Sajnos csak egyszer sikerült velük találkozni, pedig minden nap reménykedtünk benne, hogy menni fog... de nem volt elég az idő... kevés ez a 12 nap... nagyon kevés... A gyerekek kaptak ajándékot, mi kibővítettük interneten a bőrönd súlyát, mert ennyi ajándék után már nem igazán volt elég a 20 kg-s bőrönd a kézipoggyászokkal. :) Nagyfiam egyből nekiesett a lego-nak, de összeszedtem és elvettem tőle, mert ő képes nekiállni és szétrámolni a házban. Amikor már senki nem volt, befejeztük a pakolást, először a két fiú dőlt ki (lányom Matyit elaltatta), aztán a lánykám is. Este 11-kor befejeztük a pakolást és mi is ágynak estünk.
Hát ilyen bonyolult volt az utolsó napunk Magyarországon. :) Bonyolult, de végül sikeresen elintéztünk sokmindent, sok-sok szeretetet és sok-sok meleg baráti ölelést adtunk és kaptunk... Istennek hála, hogy ennyit sikerült... Remélem, következő alkalommal sikerül azokkal a barátokkal is találkozni, akikkel most nem sikerült, mert hiányoznak...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése