Megérkezett a lányom osztálytársa, elvittük őket a táborba, majd mi mentünk ügyet intézni, ugyanis akinek eladtuk az autómat, felhajtott az autópályára matrica nélkül, de még nem iratta át az autónkat, úgyhogy nekünk kell bizonyítani, hogy nem én voltam. Az autópálya kezelőnek nem elég az átírás, menni kell az önkormányzathoz. Hát ez van... ez lesz a szerdai program. Apukámnál ebédeltünk, végre egy nyugalmas ebéd... :) Matykóval nem volt küzdelmes. :) Ő evett, nem kellett neki könyörögni, nem kiabált, ha rá figyeltem, nem pakolt szét, kis cukorborsóm. :) Apukám élvezte, hogy végre nyugalom van. :)
Apukámtól elmentünk rákszűrésre, amit már három éve meg kellett volna tennem, de elmaradt... sajnos kiderült, hogy egy aprócska műtétre szükségem lesz, de azt valószínűleg itthon fogjuk megejteni, mert az én orvosomban bízom, az ottaniakat nem ismerem. Végre megmutathattam Matykót a szülésznőnek, aki világra segítette, de az orvosig nem jutottunk el, mert rohangált. :) Az orvosom nagyon kedves volt, mondta, hogy hallotta, hogy Írországban vagyunk, kérdezte, hogy tetszik, mi van velünk, csóválta a fejét, hogy miért nem lehet ezt itt is így... Egy kis időre elköszöntünk, majd a citológiai lelet függvényében találkozunk.
Futás haza, a gyerkőcöket lányom barátnőjének az anyukája elhozta a táborból. Vettünk szép kis matyóhímzéses pólókat (gyönyörűek voltak, ez csak egy a sok közül),
majd irány a Pemete téri játszótér - találkoztunk a nagyfiam keresztanyjával és két ovistársával. Az egyik ovistárs meglepi volt, mert anyuka szólt a másiknak. Annyira örültem, Istenem... Velük kissé szorosabb volt a kapcsolat, mert az oviban a lányaink és a fiaink is együtt jártak, sokat összejártunk, régi barátság ez. :) A másik anyukával pedig a nagyok oda jártak a Néribe, a kicsik az oviban voltak együtt, velük is többet voltunk kapcsolatban. Bár nem tudtak eljönni a közös találkozóra, most nagyon-nagyon örültem, hogy láttam őket. A fiam keresztanyja egy áldottjó lélek, egy tünemény, a lánya szintén. :) A tegnapi nap nagyon melengette a szívemet... Ennyi szeretett ember egy helyen... El sem tudom mondani azt az érzést... :)
Matyi az elején kicsit rontó bontó volt, ha nagyon közel ment hozzá egy gyerek, csapkodott - ez a hátránya annak, hogy fél évig otthon voltunk bezárva a házba, míg nem volt autónk -, de aztán ez rendeződött, kissé alábbhagyott a csapkodás. A játszótéren az összes motort kipróbálta, én meg mentem utána, nehogy gond legyen belőle, mert sajnos volt már itthon olyan tapasztalatunk, hogy anyuka elhúzta a gyerekeit Matyitól és visszakérte a motort, úgyhogy most már nagyon óvatos vagyok... Istennek hála, ez a három év alatt csak egyszer fordult elő, soha többé nem volt ilyen, de sajnos akkor igen... Az itteni szülők nagyon jól fogadták, senkit nem zavart Matyi jelenléte, sőt! :) Mindenki szívesen megosztotta a gyerek játékát, ha a gyerek hagyta... :)
A tegnap este csurig töltötte a szívemet, áldom érte az égieket. :) Most már menni kell, mert hallom, hogy Matykó felébredt...
Szép napot mindenkinek! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése