Magyarországon minden napunk - majdnem minden percünk - be van osztva. Tegnap reggel a Down Ambulancián kezdtünk, mert Down-szindrómás gyerekeknek olyan is van Magyarországon. :) Ambrus doktor úrral kicsit beszélgettünk, elmeséltük neki írországi tapasztalatainkat. :) Nagyon kedves volt, nyitott minden információra és nagyon hasznosnak tartotta a beszélgetésünket, aminek külön hangot is adott. :) Ambrus doktor úr egy csodálatos személyiség. :) Nagyon-nagy szeretettel bánik gyerekeinkkel, nagyon nyitott és tele van szakmai alázattal. Ha a tudás és az alázat párosul, annál csodálatosabbat el sem tudok képzelni. :)
Utána irány apukámhoz ebédelni. Igyekszünk minden napot nála tölteni, amit tudunk. Matyi már nagyon be volt indulva, rendezkedett, pakolt, rámolt, apukám már belefáradt és bezárta a fürdőt és a konyhát. :) Úgy kidőltem, mint egy zsák, közel fél órát aludtam.
Apucitól hazajöttünk az ajándékokért és onnan irány a játszótér, a nagyfiamnak volt az ovis csoportjával találkozója. Nagyon örült az ovistársaknak. Hiányoztak neki... Fura érzés ez a kettősség... Az ember már itt is, ott is szerzett barátokat... már bárhová menne, mindenhonnan maradna hiányérzet... Legjobb az, ha az ember úgy áll hozzá, hogy jövőre is találkozunk. :) A fiam nagyon jól érzi magát az iskolában, ő megtalálta a helyét. Neki az ír oktatási rendszer nagyon rendben van. Mivel nyelvileg kissé hátrányban van a többiekhez képest (már nem nagyon, csak kissé), nem dolgozik előre, nem kell a tanító néninek vesződni vele. Itthon csak két hetet járt iskolába, de szegény tanító néni az első hétvégén már külön feladatokat készített neki. :) Vannak barátai, volt olyan anyuka, aki érte is kiállt, mert volt egy fiú, aki bántotta őket (nem csak a fiát és a fiamat, hanem szinte mindenkit,). Tulajdonképpen a nagyfiamnak az ír rendszer teljesen megfelel. Matyinak természetesen maximálisan, de ezt tudjuk. :) A lányom van kissé hátrányban, mert ő nagyon szépen alkot, szeret alkotni, itt nem sokat alkotnak, de valahol ez egy megerősítés is, mert bármit készítenek, a tanító néni körbeadja a lányom alkotásait, mert nagyon szépek. Azt gondolom, egy-két év és mindenkinek minden a legnagyobb rendben lesz. :) De most itt a nyár és a sok feladat. :) Eszméletlen sok teendőm van: szeretnék egy csomó mindent megvalósítani, ami gyógypedagógiai feladat, az angol nyelvtudásomat szeretném fényesíteni, a magyart szinten tartani, Matyi fejlesztésére vannak elképzeléseim, a képi megerősítést, napirend kártyákat szeretném bevezetni, tele vagyok tervekkel. :)
Négy órát voltunk a játszótéren, a lábaimat alig éreztem, mert Matyit vagy szemmel kellett tartani, vagy futni kellett utána. Matyival nehéz olyan játszóteret választani, ami pihentető. Szerintem nincs is olyan. :) Folyton kimotorozott a térről, felment a nagyon magas toronyba és nem akart lecsúszni, ha ott voltam, csak akkor, amikor elmentem. Good bye! - integetett és lecsúszott nevetve. :) Én meg imádkoztam, hogy ne legyen baja. Ez a jómadár... :) Imádom. :)
Felkelt a nagyfiam, menni kell...
Szép napot kívánok nektek! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése