Egy régi-új barátság kezdete... vagy folytatása :)

Tegnap találkoztunk egy magyar anyukával Írországban, akinek van egy gyönyörű és okos, ügyes, édes Down-szindrómás kisfia. :) Már nagyon régen vártam erre a találkozásra! A magyar Down-szindrómás gyermeket nevelő csoportomból ismerem, már régi "lelki társ". :) Mivel Írországban a korai fejlesztés máshogy működik, mint otthon, én adtam neki tanácsokat, hogy fejlessze a kisfiát. Majd amikor Írországba jöttünk, ő adta meg a háromgyerekes barátnőm telefonszámát, mert senkit nem ismertünk. :) Neki köszönhetem a háromgyerekes barátnőmet. :) Mióta Írországban vagyunk, többször beszéltünk telefonon - érthető módon, mivel közös az érdeklődésünk: mindketten rajongunk egy Down-szindrómás fiúért. :)

Reggel elmentünk Parkrun-ra és utána indultunk a találkozóra Killarny-ba. A Parkrun nagyon jól sikerült: a fiam a legjobb idejét futotta, apa Matyival a vállán futott, mivel útközben kiderült, hogy otthon felejtettük a cipőjét... de gondolom, ez nem lep meg senkit, aki ismer minket... :) Semmi baj, apa megoldotta, Matyival a vállán futott. :)

Lányom beállt önkéntesnek és mérte a futók idejét. :) Annyira élvezte, hogy azt mondta, hogy ő ezentúl mindig ezt akarja csinálni. :) Tíz óra körül indultunk a Parkrunról abban a reményben, hogy dél és fél egy között odaérünk. Hát... szerencsére apa betankolt szendviccsel: útközben volt két útlezárás és egy baleset (amit láttunk, de volt azon kívül még néhány, mert legalább öt mentő ment el mellettünk). 0,25 km/órával haladtunk. Ráadásul egy motoros találkozó is volt, amiatt is lehetett baleset... amikor végre egy mellékútra értünk, ott egy autót a gárda üldözött, apa alig tudta elkapni a kormányt a szűk nyolcvanas úton...

Ó, ezek a nyolcvanas utak. :) Hát ez megér egy misét. :) Írországban nagyon szűk utak vannak, ahol 80-al lehet közlekedni. Nézzétek meg ti is ezt a néhány képet, hogy lássátok, milyen utak ezek, ahol két irányból lehet 80-al közlekedni. :)

Itt középen kinőtt a fű... :) a 80-as úton ... :)

Ugye látszik, hogy csak mi férünk el, senki más? :) Ez kétirányú. :) Ha az ember nem szeretne frontális ütközést, akkor jobban jár, ha nagyon figyel. :) De megoldják. :) Valahogy mindig van valami lehúzódásra lehetőség. :)

A táj kárpótolt minket a hosszú út miatt, csodaszép volt. Annyira szeretném leírni, de nem hiszem, hogy léteznek annyira csodálatos szavak, amivel e szépséget le lehet festeni... :)

az útszéli virágokat...

a véget nem érő zöld alagútszerű utakat... :)

láttunk két Chilei araukária fenyőt (majomfaroknak, kígyó fenyőnek is nevezik), a tiszteletteljes neve Araucaria araucana... Remélem, mindenkinek simán megjegyezhető. :) Állítólag ritka Európában, mert nagyon lassan nő - és ahogy láttam, elég drága... de gyönyörű... :)

nem győztem csodálni, csak kapkodtam a fejem és fotóztam, fotóztam, de menet közben nem sikerült mindent tökéletesen lefényképezni... azért készült néhány szép felvétel. :)

Végül a dél helyett délután háromkor értünk a bevásárlóközpontba, ahol találkoztunk és ahonnan már nem is jutottunk tovább. :) A bevásárlóközpontban volt ugrálóvár, a gyerekek kicsit ugráltak és a lányom pörölt, hogy menjünk vásárolni.

Szegény Matyi szívesen ugrált volna még, nagyon élvezte a kisfiú társaságát, de mennünk kellett. Később apával visszamentek, míg ott voltunk, Matyi majdnem végig ment és ment, felfedezett. :) A nagyok bevetették magukat a játékboltba, lánykám kikuncsorgott egy-két apróságot, a fiam szintén, én meg bevásároltam könyveket Matykónak és egy csomó meglepetést, amit majd otthon tudunk ajándékozni. :) Ha sikerül, akkor mindenki egyedi ajándékot kap, de ezt most vizsgaidőszak előtt nem merem biztosan ígérni. Matyi is kapott cipőt, hogy ne apa vállán töltse a napot. :) Bementünk a cipőboltba, nagyfiam lekapott a polcról egy Nike-t: Nézd, anya, ugyanolyan, mint az enyém! :) És tényleg. :) Az, hogy az épp Matyi mérete volt, csak hab a tortán. :) Kifizettük, Matyi meg boldogan tepert az új cipőjében. :) 

Végre egy kicsit személyesen is kaphattam ebből a csodálatos emberből. Ezt az anyukát nagyon-nagyon szeretem első perctől, egy végtelenül kedves, szeretetteljes, elfogadó és mélyérzésű ember. A férje nyugodt, békés, igazán türelmesnek találtam, de nem sok időnk volt beszélgetni. Új-régi barátnőmet bevonszoltam egy kreatív- és játékboltba és elkezdtem neki mondani, hogy mi mire jó. Megmutogattam, hogy mivel mit tud elérni, mit érdemes megvenni, mi az, ami fejlesztésre használható. Mindig próbálok egy kicsit átadni abból a kis tudásomból, ami van, hogy hasznosítani tudja a kisfia fejlesztésénél. Sajnos elég kevés jutott nekem belőle... jólesett volna egy kicsit többet együtt lenni, de hátha még lesz rá alkalom... vissza kellett indulnunk... A három gyerek két percen belül elaludt, annyira fáradtak voltak. :) De sebaj, mert utána felébredtek és nyomták a szöveget, nehogymár anya tanuljon... :)

Amikor hazértünk, a gyerekek még kint voltak a lakóparkban, akkor jött az alkudozás: még egy kicsit, Anya, jaj, Anya... légyszíííí... végül nagy nehézségek árán sikerült őket ágyba tuszkolni és végre nyugovóra tért a család. :)

Most meg a tételek várják, hogy megtanuljam őket, úgyhogy elköszönök...

Szép napot kívánok nektek! :)