Legendás ír erdők, mise, barátok, étterem.. :)

Vasárnap reggel elmentünk Oranmore-ba, de mire odaértünk, lefújták a futást. Ha már itt vagyunk, a maradék hóból hóembert épített a nagyfiam :)

Matykó nem hagyta magát, ő futott. :) Neki itt aztán futni kell, az a dolga. :)

A lányom nagyon fázott, úgyhogy nem sok időt töltöttünk ott sajnos, de néhány képet kattintottam, hogy megmutassam, hol szoktunk futni. :) Itt van a parkoló az óceánparton, ide szoktunk megérkezni:

A parkolóból felmegyünk a parkba:

Átmentünk a galwayi háromgyerekes családhoz, Matyi azonnal kiszúrta a kolbászt, amit előző alkalommal otthagytunk, muszáj volt megsütni, így a társaság nagyja ráfanyalodott egy kis kolbászra. :) Azután elmentünk misére. Matyi elbűvölt mindenkit maga körül. :) Egy másik Down-szindrómás kisfiút is. :) Annyira édes volt, adogatta neki a ceruzákat. :) Nagyon cukik voltak együtt. :) Érdekes, hogy egymásra találnak a Down-szindrómások... olvastam valahol, hogy kifejezetten jól érzik magukat egymás társaságában. Lehet, hogy így van, de az is lehet, hogy csak egyszerűen egy kedves fiú egy kedves fiúval találkozott. :) Végre egy olyan misén voltam, ahol nem kellett futni Matykó után, valahogy most elvolt... nekem volt egy kis nyugalmam.. Nem nehézség Matykó után futni és imádom magamhoz ölelni, de ez a kis nyugalom tegnap kellett. Matyi egy izgága, nyüzsgő gyerek, tegnap apa levette a vállamról, nem kellett cipelnem, nem kellett emelgetnem egész nap, jót tett a csontjaimnak, pihentek egy picit. :)

Szóba került, hogy jövő héten jelentkezünk abba a zeneiskolába, ahová a gyerekek járnak: a nagylány zongorán és gitáron játszik, meg furulyázik, a középső hegedűn, zongorán, fuvolán és furulyákon, a kicsi tud furulyázni. Nem semmi. :) Nagyon jó lenne eljutni oda, ma megpróbáljuk felvenni velük a kapcsolatot. :) 

Mise után elmentünk egy étterembe. Sokat és finomat ettünk, a végösszeg meglepően baráti volt... azt hiszem, ez az étterem rajta lesz a listánkon. :) Matyi bevágott egy nagy tányér ételt, Istennek hála, úgyhogy már csak emiatt is szívesen mennék vissza. Eddig máshol nem nagyon tudtuk megetetni. Itt vártuk az ebédet. :)

Ebéd után elmentünk a kutyával sétálni az erdőbe. Meglepő módon a gyerekek nagyon élvezték. Annyira nem rajonganak a kirándulásokért, előfordult már, hogy végig nyafogta a lányom... persze a barátnő hatására más... Csodaszép helyen voltunk, sok képet készítettem. Amikor egyik képet elkattintottam, hogy majd beteszem a blogba, hirtelen kapcsoltam: Jé, ma nem is írtam blogot. :) Annyira szakdolgoztam, hogy kiesett...

Séta közben apa megszólal: nem csoda, hogy az írek ennyi erdei manós mesét találtak ki, az ír erdőkben a fák mögül az ember szinte azt várná, hogy előugorjon egy manó. És valóban. :) Nézzétek meg ezeket a fákat. :)

Apa vállán könnyű kirándulni... :)

A kirándulás végére már elfáradt, úgyhogy apa előre ment és a kocsiban pillanatok alatt elaludt a nagylegény. Egy ilyen tartalmas nap után nem csodálom, hogy kidőlt. Azért amikor este felkeltettük enni, még boldogan csacsogott volna... :)

Vár a szakdolgozat... pedig mennyi mesélnivalóm van még... :)

Szép napot mindenkinek! :)