Az az igazság, hogy nekem soha nem volt szükségem olyan filmekre, amik feltöltenek, mert én mindig pozitív ember voltam, aki az élet napos oldalát nézi, de mostanában a fényem kissé kikopott... Istennek hála valahogy ezt odafent is látják, mert érzem, ahogy kapom a mankókat mindenhonnan... Az egyik ilyen mankó volt a beszélgetésünk az anyukával, aki mindig nagyon közel állt hozzám lélekben, a másik a film... :)
Miután kiderült, hogy nincs egészben savanyú káposzta a lengyel boltban (itt a lengyel boltban lehet a magyar boltokhoz hasonló élelmiszert vásárolni), hát bevásároltunk a székely káposztához, mert azt is nagyon szeretjük. A gyerekek paprikás krumplit kértek, mert nagypapinál mindig paprikás krumpli volt és paradicsomleves. Hát a paradicsomleves most elmarad, mert arra nincs energia és hely egy ilyen kis hűtőben... otthon jóval nagyobb hűtőnk volt... de itt ez van és ezzel gazdálkodunk. :) Megvettük a húst és a káposztát, majd nem sokkal utána elmentünk a gyerkőcökért az iskolába. Tegnap ír néptánc volt az iskolában, boldogan újságolták, hogy kaptak édességet a végén. A lányom nagyon élvezi az ír néptáncot és nagyon tehetséges hozzá, a lányok mindig mondják, hogy milyen ügyes, de szegény fiam nagyon szenved, mert egy óra alatt kétszer szólítja fel a tanár, ezzel nem sokra fog menni... ráadásul ülni és várakozni, nem a fiam műfaja... valami megoldást ki kell találnom... találnom kell valami normális ír tánccsoportot.
Hazafelé bevásároltunk és akkor jött a harmadik mankó: Matykó lekoketált nekünk egy ír férfit, aki nagyon szívesen társalgott velünk. :) A gyerekek viszont nagyon siettek, mert ők nagyon szerettek volna játszani a lányom osztálytársával, mi pedig annyira örültünk, hogy tudtunk végre beszélgetni egy vérbeli békés és boldog ír emberkével, azzal az igazi barátságos temperamentummal, hogy nagyon sajnáltuk, hogy el kellett válnunk. De megadta a telefonszámát, remélem, hogy lesz rá lehetőségünk, hogy még beszélgessünk vele. :) Már hónapok óta várok ilyen jellegű társalgásokra, nagyon képben volt a képzéssel kapcsolatban, nagyon megértette a problémánkat, de nem véletlen: nagyon közelről ismeri Magyarországot. Valószínűleg többször járt Budapesten, mert elég tájékozott volt. Itt az emberek teszik a dolgukat (ahogy mindenki, tulajdonképpen én is) és nem érnek rá a mi gondjainkról társalogni. Lányom osztálytársának anyukájával és a magyar barátainkkal szoktunk beszélgetni, de megoldást nem igazán találunk... Ő azonnal nyitott volt a középiskola kérdésére válaszolni, megértette, hogy mi konzervatívabb légkört szeretnénk, hiszen a gyerekünk otthon is konzervatívabb iskolába járt... azonnal ráérzett a kérdéseink lényegére. Itt a gyerekek mások... jóval szabadabban nevelik a gyerekeket, ami nem feltétlenül baj, sőt! De az én lányom egy másik rendszerben élt három évig és most nem igazán találja a helyét ezek a gyerekek között. Ő túl visszafogott az itteni gyerekekhez. Ez nem feltétlenül baj (ő ezt nem is tudja), hiszen ha nem ront fejjel a falnak egy idegen környezetben, hanem előbb szétnéz, az csak segít rajta. Ez azonban nem vigasz... ettől még ő nem lesz boldog... egyedül érzi magát, bár vannak barátai... de ők mások... és ő nem tud olyan lenni, mint ők... szenved ettől... megpróbálunk egy konzervatívabb iskolát keresni, ha sikerül... talán Galwayben... nem biztos... de a remény hal meg utoljára...
A helyi magyar barátoknak, akik olvassák a blogot: nem arról van szó, hogy nekünk semmi nem jó, mert nekünk mindegy, mi bármit kibírunk, ha Matykó boldogulása függ tőle. De a nagyok egy olyan iskolába jártak, ami országos szinten az első 10-20 iskolában benne volt. Nem azért, mert az iskola annyira elitiskola, hanem azért, mert nagyon széles látókörű, a tanárok nagyon törekvők, a gyerekek nagy része olyan családokból jön, ahol megszokott az, hogy sokat alkotnak: agyagoznak, nemezelnek, varrnak, fonnak, kézműveskednek, alkotnak mindenfélét. Itt, ebben az iskolában csak festegetnek... a lányom hiányolja azokat a nagyon színes technika órákat, amik voltak otthon... hiányolja a lelkes tanító nénijét... bár azt mindenki tudja, hogy Nóra nénit egyszer még szentté avatják, annyira jó pedagógus. :) De hiányolja azt, hogy minden órán imádkoztak (itt egy nap csak egyszer van ima), az iskolamiséket, az egyházi hagyományokat... mindent... a mi iskolánkban az osztályoknak volt karácsonyi műsora... itt az iskolában diszkó van a gyerekeknek... hogy is mondjam... nincs hozzászokva, ez a legegyszerűbb kifejezés... Nem hálátlanok vagyunk... nagyon hálásak vagyunk a sorsunknak és Istennek, hogy ilyen szerencsésen kezdtük az életünket Írországban és nagyon pontosan tisztában vagyunk vele, hogy nagyon sok segítséget kaptunk a kezdéshez... de a gyerekek nem mi vagyunk... nem szeretném, hogy ők fizessék meg az árát annak, hogy eljöttünk Matyi miatt. Ez fontos! Nem egy gyerekünk van, nem csak Matyinak kell boldogulnia. A másik két gyereknek is szüksége van a boldogulásra.
Este jót játszottak a gyerekek, bár volt egy kis vita is... de végül nem volt semmi komoly... A lányom barátnőjének az anyukája hozott a lányomnak egy rövidnadrágot, mert itt a lányok harisnyában és rövidnadrágban vannak, de ő minden rövidnadrágot elajándékozott... kapott egy csillogós felsőt is, amiben mehet holnap, mert szeretne a többi gyerekhez hasonítani... remélem, beválik neki ez az öltözet... bár szerintem ez nem igazán ő... de ha ez boldoggá teszi, ám legyen...
Miután elmentek a barátnők, Matykó a lányommal összepakolta a fürdőszobát. :) Ugye látszik, hogy repülnek a holmik a nagy szorgalomban? :)
Én Matykó szobáját raktam össze, mert nem lehetett belépni a játékoktól, de nem tudom, hogy lehetne valahogy nagyobb rendet tenni itt... talán még egy polc kellene... nem tudom... pedig nincs itt az összes társasjáték... pedig jó lenne...
Menni kell, vár a sok teendő...
Szép napot kívánok nektek! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése