Egy pihenős napon is akadnak meglepetések :)

Ahogy elterveztem, tegnap pihenős napot tartottunk. :) A kis szendvicsgyerekem boldog volt, mert ő azt szereti, ha együtt van a család. :) Most pihent is egy kicsit, karácsonyi filmet néztünk, elolvastam Bori karácsonyát, amin jót nevettünk. :) Szerintem jó kis könyvecske. :) Nem igazán olvastam eddig Borit nekik, de egész jó volt az a kis történet.

Olyan szépen sütött a nap, hogy a fiaim apával kimentek focizni. Szegény apa panaszkodott, hogy milyen nehéz volt, mert Matykó persze másfelé akart menni, de én ebédet főztem, nem tudtam kimenni. Lánykám süteményt sütött. :)

A ház mellett van egy lakatlan füves rész, ahol lovak szoktak legelni. Nem tudom, kinek a lovai, de a gyerekek időnként meg szokták őket simogatni, néha adunk nekik enni. Apa és Matykó a lovakkal barátkoztak, de szegény apa pórul járt, mert a ló azt hitte, hogy enni kap és megharapta apa kezét. Nem volt nagy harapás, de mondta, hogy zsibbadt a keze. Mivel már nem tudta tovább Matyit szórakoztatni kint - egyébként is eleget volt kint, nagyon elfáradt -, behozta nekem és ő bejött lekezelni a sebet. Míg ő feltette a sebtapaszt, Matyival az ölemben kimentünk a fiúkhoz. Matyi elaludt az ölemben, amint apa leváltott, letettem és folytattam az ebédkészítést.

Amikor már a középsőm nagyon zsörtölődött, a férjem behozta, mert látta, hogy fáradt. Megebédeltünk - nagy sikere volt az ebédnek: sült csirke volt céklás krumplival. Nagyon régen sütöttem ilyet, de nagyon szeretjük. Még Matykó is megette, bár szórakoztatni kellett hozzá, de legalább megette. Utána ettünk a lánykám által sült mézeskalácsból. Nagyon finom lett. :) Nem véletlen, hogy a fiam osztálytársa mindig emlegeti, hogy lánykám milyen finomakat süt. :)

Ha már lúd, legyen kövér: megnéztük a Heidi-t. A könyvet már olvastuk, de magyarul sajnos nem találtuk meg ezt a változatot, pedig ez az 1937-ben készült változat szerintem nagyon jó volt. A többi nekik sem tetszett, túl félelmetes volt, ezért inkább megnéztük angolul. Lánykám előkészített nekem egy kávét süteménnyel, hogy lazulhassak. :)

Annyira édes volt. :) Már nagyon hiányoztak azok a családi kikapcsolódások, amikor leülünk könyvet olvasni, filmet nézni, összebújunk. :) Valahogy mindig rohanunk, nagyon felborult az életünk... vissza kellene állni az otthoni életre, de még valahogy nem igazán sikerült... pedig otthon minden nap volt meseolvasás... minden este így zártuk a napot... most erre fogok törekedni, hogy végre visszaálljunk a régi életünkre.

Miután a fiam kipihente magát, kiment játszani a fiúkkal. Bár nem igazán passzolták neki a labdát, de a fiam valahogy ügyesen beleilleszkedett a játékba, majd egy kicsit kettesben játszott az osztálytársával. Az osztálytársa kérte, hogy hadd próbálja ki a drone-ját, ezért kivitte neki, odaadta és a kisfiú olyan magasra reptette, hogy kirepült a lakóparkból. Szegény fiam utána ment, én is átmásztam a kerítést, de sajnos nem jártunk sikerrel... tönkrement... Apa szétszedte, de sajnos nem lehetett javítani... Szegénykém nagyon sírt. Annyira megérdemelte, annyira vigyázott rá... Annyira várta, hogy megkapja a helikopterét, minden nap írt egy levelet Santa Claus-nak, hogy kér egy drone-t.  Nagy becsben tartotta, mindig visszatette a dobozába... és ami még fontosabb: nagyon figyelmesen és finoman irányította, nagyon óvatosan kezelte. Megbeszéltük a férjemmel, hogy rendelünk egy ugyanilyet és azt megkapja születésnapjára. Így megnyugodott, nagyon várja a születésnapját. :) Legalább lesz még egy, ami alkatrész cserének is jó lesz. :) Igazán helyes kis szerkentyű... megértem, hogy sajnálta a fiam, hogy tönkrement...

Végre visszaállt a béke, aztán egyszer csak csöngetnek. Kinéztünk és a lányom osztálytársának az anyukája csengetett be. Képzeljétek el, mind a három gyerekem kapott egy-egy dobozt csokit. Hatalmas volt a boldogság. :)

Majd újra csengettek, akkor a szemben lakó anyuka (fiamnak az osztályából egy kislány anyukája) hozott egy nagy doboz csokoládét és egy képeslapot. :) Annyira meglepődtem, hogy alig jutottam szóhoz. :) Néhány szót váltottunk az ajtóban és már ment is, hiszen őt is várja a család. :)

Ez a figyelmesség annyira, de annyira jólesett, hogy azt el nem tudom mondani... Nem olyan nagy dolog, csak egy doboz csoki és egy képeslap, de akkor is jót tett a lelkemnek. Gondolkodom rajta, hogy mivel tudnánk viszonozni, mert egy másik doboz csoki szerintem eléggé kisstílű lenne... sütni vagy készíteni kellene nekik valamit... Ma ezen fogok gondolkodni...

Menni kell, várnak a teendőim... :)

Békés pihenést kívánok nektek a következő napokra! :)