Visszatérve a szülői közösségre: képzeljétek el, itt nincs gmail-es levelezője az osztályoknak, hanem valahonnan megvan mindenkinek a száma és WhatsApp-on beszélgetünk egymással. Ezekbe a csoportokba úgy kerültem be, hogy amikor szervezték a tanító néniknek a karácsonyi ajándékot, arra adtam be pénzt, akkor vettek be a csoportba. Egyébként elképzelésem nincs, hogy kerültem volna be, ugyanis itt nincs szülői értekezlet. Semmi közös érintkezés nincs a szülőkkel! A karácsonyi műsoron találkoztam velük. Gondolom, itt ismerik egymást és úgy kerülnek be ebbe a csoportba, de őszintén szólva nagyon meglepődtem ezen. A szülők csak akkor találkoznak, ha várnak a gyerekeikre az iskola előtt vagy ha szülő-tanár értekezés van és kint várakoznak (nincs időpont, sorbanállás van. Aki előbb érkezett, az megy be előbb), vagy valamilyen rendezvényen (pl. a karácsonyi rendezvény is ilyen volt). Nekem nagyon hiányzik az a személyes megjelenés, amit a szülői értekezletek nyújtottak... de most már kezdek ebbe is belejönni... ez van...
Ugyanakkor azt látom, hogy mivel nem túl sűrűn van értekezés a szülőkkel, bármikor be lehet menni a tanárhoz és bármikor lehet kérdezni bármit, mert készséggel válaszolnak. A fiam taníŧó nénije is azonnal szóbaállt velem, amikor volt valami kérdésem. Mivel ez a hozzáállás van, tulajdonképpen ez a helyzet elviselhetőbbé válik...
Elvittük a gyerekeket iskolába, majd leadtuk az asszisztens igénylő nyomtatványt. Az óvónő nagyon készséges volt, megnézte, amit írtunk, remélhetőleg eléggé leadtuk a szintet... megkérdezte, hogy képes Matyi koncentrálni 10--15 percet? Mondtuk, hogy azért annál jóval több ideig képes figyelni... Ezen nagyon meglepődött. Nem pontosan értem, hogy miért, szerintem ez nem annyira nagy dolog... de fene tudja... én olyan értelmes Down-szindrómásokat is taníŧottam a gyakorlatom alatt, hogy nekem egyáltalán nem új, ha egy Down-szindrómás tud figyelni. Lehet, hogy ők még nem is tudják, hogy milyen gyereket kapnak... :)
Új feladat előtt állunk: Matyinak tanulnia kell angolul. Na igen... hiszen ha nem beszél angolul, akkor fog fogja megérteni, amit mondanak? Bár én annak vagyok a híve, hogy a szülő ne beszéljen idegen nyelven a gyerekével, de most már komolyan kell vennem, hogy kevés az időnk húsvét utánig, tanulnunk kell angolul, mert ha nem érti Matykó, amit mondanak, egy percig nem fog ott maradni nélkülem.
A napokban vettem Matykónak olyan bögréket, amin élethű állatok vannak és rá van írva az állat neve angolul, meg az, hogy mit mond az állat. Tegnap a tehenes bögréből ittam a kávét és ahányszor ránéz, meg rámutat, mindig megbeszéljük, hogy ez tehén, angolul "cow" és azt mondja, hogy "múúú". Majd meglátjuk, hogy mire megyünk ezekkel...
A másik nagyon jó megoldás az, hogy youtube-on megtanuljuk az összes nursery rhymes-t. Nekem is meg kell tanulnom egyrészt azért, mert én is dolgozni fogok vele, másrészt azért, mert nem szeretném csak a youtube-ra bízni a dolgot, szeretném én is énekelgetni neki a dalocskákat. Tegnap már elkezdtük a "Head, Shoulders, Knees and Toes" című dalocskát tanulni. Nagyon édesen mutogatta a kis testrészeit, olyan édes volt, ahogy utánzott. :) Úgy gondolom, hogy minden nap elénekelgetjük ezeket, majd meglátjuk... Egyelőre arra gondoltam, hogy csak mondom mindenre, hogy mondják angolul, majd meglátjuk... ha nem megy másképp, akkor angolul fogok hozzá beszélni.
Amikor Matykó elaludt, elmentünk a gyerekekért az iskolába. Útközben beszéltem az anyukával, aki Romániából jött ugyanazon okból, mint mi (ő szokta vinni a gyerekeimet reggelente iskolába, kivéve hétfőn és pénteken, mert akkor az újdonsült magyar barátnőm fogja vinni, ha minden jól megy). Ő mesélte, hogy a fiam nagyon meghatotta: a szünetben odament a fiához és megsimogatta. Hát ez nagyon dédelgette a lelkemet, őszintén szólva. Ez a szegény kisfiú épp annyira nem érzi jól magát az iskolában, ahogy az én lányom (ő a legidősebb gyerek a családban, ahogy a lányom), nem találja fel magát... biztos, hogy jólesett neki, hogy kapott egy kis feltétlen szeretetet. :) Jaj, de büszke vagyok a fiamra! Valahol csak megtérül, hogy ezt látja, ezt kapja... Az én fiam ne legyen tudós, ne legyen kitűnő tanuló (bár tulajdonképpen ezzel sincs probléma), de ha másoknak lelki támasz lesz, az nekem bőven elég. Nem is kell több. :)
Hála Istennek, a fiam szerencsésen megjárta az osztálykirándulást, minden rendben volt, azt leszámítva, hogy nagyon nem tetszett neki. :) Mesélte, hogy Rudolfot (a rénszarvast) összekeverték Pinokkióval és nem értette az egészet, neki egyáltalán nem tetszett. Ha tudtam volna, hogy csak egy előadás lesz, akkor nem is engedtem volna el... ette fene... Tudtam én, hogy nem kellene elmennie... mindegy, biztonsággal megúszta, a többi nem számít. :)
Lányom nagyon boldogan mesélte, hogy gyóntak. De az imát nem tudta angolul, a bűneit sem tudta elmondani, így az atya feloldozta minden nélkül. Szegénykém... Majd mondta, hogy keresztet vetett, csak annyit tudott angolul. És elmondta angolul, hogy mit mondott keresztvetéskor: Atya, fiú, szenteltvíz. Annyira nevettünk, hogy alig tudtuk lefordítani neki, hogy mit mondott. Egész este ezen nevettünk. :) Majd kérdeztem, hogy mit mondott az atya? Mire ő: rámnézett, megállt egy kicsit, majd azt mondta: OK. :) El tudom képzelni az atya döbbenetét, szerintem ő is ezen nevetett egész délután. :) Nem tudom, mennyi idő kell, mire nem török ki görcsös röhögésbe, ha erre a sztorira gondolok, de azt hiszem, egy ideig ez a sztori szinten tartja a vidámságot... csak ne épp keresztvetés közben kezdjek el nevetni... ezek a vicces történetek majd szép emlékek lesznek egyszer... :) Csak addig kitartsunk... :)
Este a gyerkőcök játszottak egyet kint, majd amikor bejöttünk, a lányom Matykóval labdázott. Matykó megdöbbentő ügyességgel játszik a labdával, hihetetlen. :)
Este megpróbáltam körbejárni, hogy merre lehet menni túrázni, kirándulni a gyerekekkel, mert úgy gondolom, hogy lassan utána kellene járni a normális programoknak. Beléptem egy írországi túrázós csoportba, ott jó helyi képeket találtam, majd megnézzük, merre menjünk. Egyelőre a parkrun-t szeretném kipróbálni, de azt nagyon. :)
Jó bő lére eresztettem... :) Menni kell, sok a teendő és még olvasnék egy kis Gubancot...
Kellemes napot kívánok! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése