A receptet leírom, mert nekem is jó lesz visszakeresni.
Kb fél kg liszthez hozzáadtam egy púpozott teáskanál (de lehet, hogy másfél kanál volt) sót, kb. egy teáskanálnyi élesztőt, egy csipet cukrot, kb. fél dl olajat és másfél deci tejet, ezt elkezdtem összegyúrni, majd hozzáadtam annyi langyos vizet, amennyit felvett. Amikor a tészta elkészült, körülbelül háromnegyed órát hagytam állni, majd kinyújtottam, felvágtam úgy, ahogy a videón látszik és beletettem apróra kockázott sonkát (de lehet bármit, húst, zöldséggel is ki fogom próbálni, kolbászt, szalámit) és sajtot. Ráhajtottam és lekentem tojással. Mivel emlékezetből írom, a recept nem pontos, csak nagyjából. De szerintem nagyon elrontani nem lehet... Lányom szerint sem. :) Sütöttem nekik rántott husit, hogy legyen mit vinni, ha ezt elrontom, mire a lányom: Anya, mit lehet ezen elrontani? :) Hát valóban. :) Nagyon ízlett nekik. :)
A curry-s csirke receptjét holnap megírom, most kevés az idő.
Matyival nem jártam túl nagy sikerrel, reggel kb fél szelet kenyeret sikerült beletömni és egy kis almalét, de abban legalább benne volt a grapefruit mag csepp, mert nagyon folyik az orra. Szerintem a fogzás lehet az oka, de alig akar enni és patakokban folyik az orra. Már szegénykémnek az orra alatt piros, annyit törölgettük. Saját magának is kiszívja az orrát, annyira érzi, hogy mindig tele van. Most jut eszembe, lehet, hogy a fogzás mellett előjött az allergiája, hiszen most nekem is felerősödött az allergiám... elkezdődött a virágzás... a fenébe, hogy erre nem gondoltam... előkészítem gyorsan a gyógyszert, hogy ne felejtsem el...
Reggel megérkezett a laminálógép. Jaj, alig várom, hogy kipróbáljam. :) Megkérem apát, hogy nyomtasson ki nekem egy könyöklőt és a lánykámnak odaadom, hogy vigye magával. :)
Délután Matykóval kimentünk apa elé, ő felvett minket ott, ahová szoktunk menni korai fejlesztésre. Ahogy gyalogoltunk, feltűnt, hogy a kőfal teteje kicsit göröngyös, gondoltam, hogy jó fejlesztés lesz az nekünk. :) Gyorsan ráállítottam a kőfal tetejére Matykót. Hát bizony, jól gondoltam, alig mert ott megállni. Énekelgettem neki, biztatgattam, lelkesítettem és végül kb 5 métert végigmentünk a kőfalon. Hogy ezt én eddig nem fedeztem fel... milyen jó fejlesztőterep lesz ez Matykónak. :) Ezért nem tud futni, mert még az egyensúlyával vannak gondok. Persze, mert azt az ugrálóvárral akartam fejleszteni, de nagyon-nagy bánatomra az ugrálóvár megsérült és sajnos nem tudjuk használni... most újabb 30 ezer ft körül tudunk venni ugrálóvárat neki, de szerintem az lesz a megoldás... vagy kihozom ide a kőfalra futkározni. :) Tegnap azt mondta egy ismerős anyuka nekem, hogy Matyival nem történik semmi. De nagyon sokminden történt a négy hónap alatt: megtanult pohárból egyedül inni, késsel vágni, villával enni, megtanult nagyon sok szót, felismeri a formák egy részét, a színeket valóban nem fejlesztettem eléggé, de megtanult gyorsan járni, mert eddig csak lassan tudott sétálni, megtanult angolul néhány szót, de elég sokat ért angolul, javult a manipulációja, a csippentő fogása, a reakcióideje (a lufizással például), rollerrel már nagyon gyorsan megy (az egyensúlyára van jó hatással), mindig mindenben ott fejlődött, ahol épp voltunk és abban, amit épp csináltunk. A Down-szindrómás gyermek fejlesztésénél nagyon fontos, hogy a hétköznapokat úgy éljük, hogy mindenben lássuk a fejlődés lehetőségét. Ha főzünk, akkor ott, ha eszünk, akkor ott. A villával való étkezéshez elég erős koordinációs koncentráció szükséges, testtudat, megfelelő mozgás. Ezek mind-mind fejlesztések. Nem csak az a fejlesztés, amikor elmegyünk a fejlesztőbe. A gyógypedagógusok mindig azt mondják, hogy ők csak példát mutatnak a szülőnek, hogy lássa, hogy kell ezt csinálni. De az igazi fejlesztés az, amikor megragadom a hétköznapokban a lehetőséget és amikor szívesen pakol ki a mosogatógépből, akkor mondom neki, hogy ez a bögre csíkos. Mert hiába veszem meg a könyveket, ahol el tudnám mondani neki, hogy csíkos a bögre, ha azt félretolja, de a mosogatógépből szívesen pakol ki és ott meg örömmel veszi tudomásul és utánozza: "tyííík" (csík). :) Az élményalapú tanulásnál ez a lényeg: úgy tanul a gyerek, hogy azt hiszi, hogy nem tanul. A lányom tegnap mesélte, hogy a kedvenc angol tanárával nem szoktak tanulni. :) Kérdezem, hogy mit szoktatok csinálni? Hát levelet írunk, mesélek neki, ő mesél nekem. :) Jaj, de édes. :) Azt hiszi, hogy nem tanul. :) Kérdeztem tőle, hogy és emlékszel rá, hogy kell megírni egy levelet? Mire ő: hát persze, minden szavára. :) Na ugye? :) - mondom én. Hát persze, hogy tanultak, csak annyira élmény volt neki, hogy játéknak fogta fel. Hát ilyen az igazi pedagógus. :)
Talán azért nem vettem észre eddig Matyival ezeket a fejlesztési lehetőségeket, mert nagyon magam alatt voltam az autó hiánya miatt. De ha lenne autónk, nem vettem volna ezt észre... egyébként meg már elengedtem a kérdést, mivel visszatért a lelkes énem, észreveszem a lehetőségeket. :)
A lányom boldogan jött ki az iskolából: Anya, az osztálytársam megadta az anyukája telefonszámát, hívd fel, hogy jöjjön el hozzánk játszani. :) Gondolhatjátok, hogy az osztálytársa anyukája hogy meglepődött. :) De aranyos volt, mondta, hogy ezen vagy valamelyik pénteken eljön hozzánk játszani. Nem értem, hogy miért csak most került elő ez a kislány, mert azt mondja a lányom, hogy vele nem mindig szoktak játszani a többiek, olyankor mindig ő játszik vele és a mai napon is ez történt. Szerintem vele is az volt, hogy nem vette észre, mi zajlik körülötte, mert annyira depressziós volt... annyira el volt foglalva azzal, hogy neki milyen rossz egyedül, hogy nem vette észre, hogy ott van a kislány, aki szintén egyedül van. Ez a kislány szemüveges, elsőre kissé esetlennek és ügyetlennek tűnik, de nagyon jó kapus, ő volt a kapus a kézilabda meccsen. Nekem már akkor szimpatikus volt, nem ő az osztály szépe, de mindig nagyon udvarias és kedves. Anyukája szintén, a karácsonyi műsor alatt sokat beszélgettem vele, nagyon készséges volt. Valamiért a lányom nem rajongott eddig érte... most hála Istennek, észrevette őt, mert eddig is javasoltam neki, hogy játsszon vele, de ő azt mondta, hogy ezzel a kislánnyal nem tud játszani... mindegy, most egyelőre úgy tűnik, jól kijönnek. Nekem szimpatikus, az a kislány, aki teszi a dolgát és nem manipulál meg nem okoskodik, hanem megy minden szépen a maga útján. Nincs dráma, zajlik az élet, minden a maga helyén van. Kimondottan békés természetűnek tűnik, úgyhogy most a háborgó lelkű lányomnak nagyon jól jön... meglátjuk...
Éééés tegnap hurlingezett. :) Sőt, nem szaladt el az egész elől, hanem tetszett neki a hurling. :) Ugrándozva mesélte, hogy az ellenséges csapatból egy fiú odadobta neki a labdát és bár emiatt a többiek fejét leharapták volna, de ő elütötte a labdát és ennek annyira örültek az osztálytársai, hogy mindenki megtapsolta őt. :) Hát őszintén... néha nem hiszem el... ezek a gyerekek itt... annyira ismeretlenek nekem... annyira nem értem őket... egyik percben bántják a lányom, másik percben egy fiú (akikre a lányom ki van bukva, hogy milyen csúnyán viselkednek vele) odadobja neki az ellenséges csapatból a labdát, ő meg elüti és az egész osztály megtapsolja őt azért, amiért bárki fejét leharapták volna. :) Persze mindenki örült, hogy beállt végre, mert eddig csak menekült a labda elől. Utolsó alkalommal egész órán futott, de azt mondta, hogy jobb volt futni, mint hurlingezni. És most ugrálva örömmel mesélte, hogy szívesen hurlingezett. :)
Iskolából elmentünk furulyát venni és kaphattak valamit a boltból. A lányom egy rózsazsín furulyát kapott, a fiam egy zöldet. Igen, már vettünk három furulyát, de soha nem találjuk, a fiamnak a tanító nénije mindig leírja, hogy vigyen magával furulyát, de nem tudom, hová tette.... hát mondtam, hogy ezt nem fogja tudni kimagyarázni, mert ez zöld és ezt nem veheti ki az iskolatáskából. Ha furulyázni akar, az otthoni hárommal lehet. Persze mindenki kért ezt-azt... én vettem magamnak egy bögrét, amit Matykó eltört, kacsa van rajta, rá van írva a neve és az, hogy mit mond: quack, quack. Matykónak tanítom angolul, hogy melyik állat mit mond. Már néha nem csak a háp-háp-ot mondja, hanem angolul is... de tegnap végre magyarul is mondta, hogy "Kösssz", amikor mutatta a köszönöm jelét. :) Most már mondja magyarul és angolul. :)
A boltban folyton hol az egyik gyereket kerestem, hol a másikat. Iszonyatosan nagy és olyan, mint egy labirintus. A lányom keresgélt, nem tudta, mit válasszon, tanakodott magában, amikor rátaláltam. Az egyik eladó nevetve mutatta, hogy itt vannak. :) Elkezdtünk beszélgetni, Ő már látott minket a templomban egyszer és azóta kitüntetett figyelmet szentelt nekünk. :) Matyit különösen babusgatja, ő itt a főműsorszám, de mindegyik gyerekemhez nagyon kedves. :) Ő volt az a hölgy, aki becsomagolta múltkor az ajándékot, amit a lányom az osztálytársának vitt a szülinapjára, amikor látta, hogy három gyerekkel ott küzdök. :) Neki négy van, megért engem. :) Megfogta a lányom kezét és elvitte magával. :) Mentünk utánuk, aztán láttam, hogy a lányom választott színes ceruzát (mert nincs elég ugyebár) és rajzlapokból álló füzetet. A fiam egy kilövős tapadókorongos pisztolyt választott, amit nagyon hamar elkoboztam itthon, de az másik kérdés. :) Megszenvedtem ezt a vásárlást, de végül a három gyerek egyben volt, amikor a fiam elkezdte mondani, hogy jaj, anya nagyon kell menni wc-re. Az eladó megmutatta, hol van a mosdó, a fiam elment, én visszamentem velük, megvártam, persze Matykó szétszedett mindent... amikor végre kijött, az ajtót nyitva hagyta, Matyi persze utána, hát mi volt az első dolga? Természetesen a wc-be kotorni... a fenébe... azt hittem, szétrobbanok... de sebaj, kezét lemostam, alig bírtam tartani, mert lecsúszott a térdemről... áááá... már azt hittem, soha nem jutunk ki a boltból... elvileg apa már négykor végzett volna, de mi kb ötig voltunk a boltban és akkor írta, hogy még három perc. OK, kicsit vártunk rá a templom előtt a téren, ahol mindenfelé autók vannak, aztán már nem bírtam, mondtam, hogy OK, megyünk a Supervalue-ba és megvesszük, amit még kell. Szegény gyerekek már látták, hogy kivagyok, mert már senki nem ment sehová, mindhárman mellettem voltak (pontosabban Matyit nem hagytam lemenni, mert már nem bírtam pakolni utána). A két nagy úgy jött velem, mint az árnyékom. Amikor már a pénztárnál álltunk, akkor lépett be apa a boltba, szembementünk vele és a kezébe nyomtam Matykót. Fél hat volt. Fél négytől küzdöttem Matykó rohangálásával, a gyerekek egyben tartásával, ha az egyik megvolt, a másik elment... hát... ugye nem kell mondanom, hogy a hátam úgy fájt, mint aki fát vágott egész nap? Mindegy, ezen is túl voltunk, akkor elmentünk újra szétnézni, hogy megvegyünk mindent, mert nem mertem sokat vásárolni az elején, nehogy ne bírjuk el, csak a szükségeseket vettem meg. Most megvettünk mást is, ami szintén fontos, de egy-két napig tudtuk volna nélkülözni. Az eladó nagyon kedves volt, a gyerekekkel megbeszélték, hogy az ő gyerekei is oda járnak a mi iskolánkba. :) Nyugalommal végződött a nap. Itthon a gyerekek önállóan megírták a házi feladatot, vagy nem tudom, mi történt, én leellenőriztem a fiamét, de annyira fáradt voltam, hogy őszintén szólva már nem emlékszem, hogy volt... Az biztos, hogy este még beszélgettünk a lányommal arról, hogy a tanító nénije milyen kedves és megbeszéltük, hogy elmegy az osztállyal kirándulni. :)
Sikerrel zárult a nap, én hullafáradtan dőltem ágyba, de a mai éjszakám sem volt sokkal pihentetőbb... nem baj, jó kávét főztem. :) Szakdolgozni kell...
Szép napot mindenkinek! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése