Parkrun, új templom, barátok, meg a szösz :)

Utóbbi időben Matyi fél a szösztől. Olyannyira, hogy ahogy belettem a kádba az azelőtt úszó gyereket, reszketve sírt és kérte, hogy vegyem ki. A napokban megelégeltem és úgy döntöttem, hogy ezt meg kell oldani. Bementünk a fürdőszobába és mutattam, hogy a földön tele van szösszel. Megnéztük, ez is szösz, az is szösz, ott van mindenhol. Felvettem egyet és mutattam, hogy fújja meg, akkor nincs, mert elszáll. Elkezdtük fújni a szöszöket, majd utána belefújtuk a wc-be és a végén lehúztuk. Ettől megnyugodott, szedte boldogan a szöszt és amikor már nem látott egyet sem, akkor béke volt. Akkor végre bementünk a kádba (szigorúan letöröltem a talpát :)), majd mondtam, hogy merülünk, aztán az arcába tettem vizet, ezt játszottuk egy ideig. Mivel a babaúszás kellemes élmény volt neki, ez visszahozta a kedvét, egy idő után magától lökte az arcára a vizet és nevetett. Majd a következő lépésben mondtam, hogy fújjon buborékot a víz alatt. Hát fújta, annyira édes volt. :) Bár még nem értük el a boldogan pancsoló gyereket, de már közelebb állunk a célhoz. :) Nagyon kellene már az az autó, mert el kellene vinnem úszásra. Remélem, előbb-utóbb meglesz...

Mivel most Matyinak mozgásfejlődésben a futás következik, úgy gondoltam, hogy motiváló lenne neki a Parkrun futás, így elmentünk futni. 2 km-t kellett futni az óceán melletti parkban. Csodaszép helyen futottunk. :) A két fiú iszonyatosan élvezte a dolgot, a lányom kevésbé, mert utolsónak ért be, de mindenki boldogan várta és nagyon biztatták, hogy ne adja fel, mindenki nagyon örült, amikor beért. Az elején nem akart futni, velünk jött a mi tempónkban, de gondolom, hogy fázhatott, mert utána belefogott ő is. Matyival csak egy kört futottunk. Kicsit ölben volt, kicsit lent, kicsit futott, kicsit sétált, de mindegy, akkor is végigment egy körön. :) Annyira örültem, hogy mindenki végigcsinálta (persze Matykó nem kettőt, csak egy kört), hogy megígértem, hogy kaphatnak fagyit és forró csokit mise után.

Ez még az elején volt:

Ez már a végén. :) Itt már kissé kifáradt. :) Kellett apa ösztönzése a befejezéshez. :)

Mielőtt bementünk volna a templomba, beszaladtunk a közértbe, vettünk üdítőt, majd elmentünk misére. Ez egy új templom, nagyon tetszett, az emberek barátságosak voltak, a fiatal családok aránya talán egy kissé magasabb volt, de itt is zömében idősek voltak. Viszont az atya végre úgy beszélt, hogy lehetett érteni, szép angol nyelvezettel. :) Ez azért nem mindegy ám, mert ember legyen a talpán, aki megért minden írt... Eszméletlenül tudják beszélni az angolt, néha csak nézek, de előfordult, hogy egyetlen kukkot nem értettem abból, amit mondtak... Megbeszéltük apával, hogy Claregalwayben a misére érdemes elmenni, mert értjük, mi történik. :) Hát lehet, hogy ezt fogjuk bevezetni, mert ez a parkfutás nagyon jó lesz Matykónak... nekem meg össze kell kapni magam és ki kell mozdulnom a lakóparkba vele, mert muszáj elkezdenünk futni... Ugyanakkor azt kell mondanom, hogy egész ügyesen fut... :)

A misén ott volt egy Down-szindrómás fiatal nő. Ami nagyon feltűnt: nagyon szépen viselkedett, szépen öltözött és nagyon természetesen mozgott. Ha a lányom nem mondja, nem is veszem észre, hogy ott van. Ráadásul áldozáson is részt vett, ami azt jelenti, hogy volt az elsőáldozás előkészítőn, járt hittanra, ez már eléggé elvont dolog... Ez általában nem jelentene semmit, de a Down-szindrómát általában mindenfelé értelmi fogyatékossággal társítják, tehát sokak szerint ilyen szintű gondolkodás nem elvárható tőlük. De az írek feltételezik, hogy képesek rá, ezért megtanítanak nekik mindent, amit csak lehet. Kétlem, hogy az atya hagyta volna, hogy elvégezze az elsőáldozást, ha nem jut el egy kukk sem abból, amit tanult hittanon... Azt gondolom, hogy egy jobb képességű leányzó lehetett, de mivel még az arcát sem láttam, nehéz lenne ebből bármit levonni... csak érdekes volt. :)

A főiskolán volt egy nagyon-nagyon jó tanárom, akit mindig követendő példának tartottam. Ő azt mondta, hogy ő az írás-olvasás tanítását egy átlagos pedagógustól tanulta. Az a pedagógus el sem tudta képzelni, hogy ő a Jóisten ne azért teremtette volna a földre, hogy valakit megtanítson írni-olvasni, ezért mindent bevetett, a fonomimikai jeleket is. Ezzel Magyarországon néhány gyógypedagógus (többek között ez a tanárom is) nagyon sok Down-szindrómás gyermeket megtanított írni-olvasni. Nem minden gyereket lehet megtanítani, de azért az arány egész jó. :)


Mise után hazajöttünk, egy kicsikét átjöttek a barátaink, apáék vágtak egy kis fát, a gyerekek ebédeltek. Amikor vágtak néhány zsákkal, hazamentek, én megpróbáltam helyén tartani a házat, nehogy elfusson. :) Borzalmas, milyen rendetlenség tud teremni pillanatok alatt ebben a házban... Eldöntöttem, hogy mindent elrakok, semmi nem lehet elől, vagy legalábbis jóval kevesebb holmi. Hogy hogy valósítom meg, nem tudom, de most rajta vagyok. :)

Amikor vége lett a mosásnak, mosogatásnak, áttettem a ruhákat a szárítógépbe, majd elmentünk a magyar barátainkhoz egy kicsit. A gyerekek játszottak, mi jót beszélgettünk, majd nyolc előtt nem sokkal hazajöttünk és gyors készülődés után futás az ágyba. Így ért véget a tegnapi nagyon mozgalmas és nagyon tartalmas napunk. :) Most pedig vár a szakdolgozat.

Szép napot mindenkinek! :)