Blogírás után szendvicseket gyártottam, készülődtünk és gyorsan bepattantunk az autóba, irány Oranmore. :) A kocsiban beszélgetünk, egyszer a lányom megszólal: Anya, én születésnapomra távcsövet szeretnék, hogy apa tanítson nekem csillagászatot. :) Bár ez a hangulat és a kérés még azért változhat, de azt látom, hogy a lányom egyre jobban kezd nyitni a világ felé. Az újdonsült magyar család hatása... a lányommal egykorú kislánnyal eléggé összemelegedtek... ez is ad egy löketet ennek a pozitív változásnak.
A gyerekek teljesen be voltak zsongva, a lányom az elsők között futotta le a két kört és ujjongva kiabált nekem a végcélból, a fiamat viszont kellett egy kicsit ösztönözni. Először a férjem noszogatta, majd én csatlakoztam, apa Matyival próbált kicsit sétálni. Matyinak egy icipicit sem volt kedve futni, úgyhogy ez most nem volt nagy siker... de ez van... majd legközelebb. Azért nem adtam fel, egy kört mégis megtettünk. Hol ölben, hol lent... hol sétálva, hol egy kicsit gyorsabban... de mentünk... :)
A futásra lejött a salthilli magyar család, a három gyerekkel. A két nagylány futott a lányommal. Futás után elmentünk a közelben lévő játszótérre, ahol a gyerekek jót játszottak, majd ittak egy kis megérdemelt forró csokit. :) A lányomnak fázott a keze, ezért megosztoztak a nagylány kesztyűjén. :)
Volt egy pillanat, amikor megálltam és hallgattam a gyerekek cseveségést. Csicseregtek, mint a madarak. :) Mióta vártam erre a percre... Istenem... Mennyit hallgatott és kesergett az én lányom... és most a "képzeld el"-ek, a sok mondanivaló, a sok-sok élmény... elmondhatatlan érzés volt... Végre a lányom rátalált egy hozzá hasonló leányzóra... A kislány ír táncra jár, nagyon ügyesen táncikáltak, amikor volt rá terük. :) Fára másztak, játszótereztek, élvezték a szabadteret, a mozgást, élvezték egymás társaságát, szőtték a terveket... :) Elmondhatatlan öröm volt látni a csillogó gyerekszemeket... azt az örömöt... mint otthon...
Nehéz ezt szavakba önteni, hogy miért örülök ennyire... itt már vannak kialakult barátságaink, vannak olyan barátok, akik nagyon közel állnak hozzánk, akiket már nagyon megszerettünk. Ezek a gyerekek abban mások, hogy nagyon hasonló életmódot folytat a családjuk: nem néznek tv-t, sokat olvasnak, hasonló korosztály... a gyerekek sokat mozognak, hasonló elfoglaltságaik vannak, mint nekünk voltak otthon... Pillanatok alatt rengeteg mesélnivalójuk akadt... Ez nem jelenti azt, hogy a barátaink gyerekei rosszak... csak azt jelenti, hogy a mieink kicsit kakukktojások és szükségük van hasonló kakukktojásokra, mint ők... Azt hiszem, ezzel lehetne pontosan megfogalmazni. Ugyanaz a temperamentum, ugyanaz a világnézet... nem tudom, mennyire ment át, amit írtam... mert nem szeretnék senkit megbántani, hiszen mi nagyon sokat kaptunk az itteni barátoktól... és én nagyon örülök, hogy megismertem őket. De mi otthon úgy éltünk, mint az elmúlt hétvégén és hiányzik ez az életmód...
Visszatérve a tegnapi napra: miután lekéstük a misét, elmentünk hozzájuk és sütöttünk egy kis pizzát, megebédeltünk, játszottak a gyerekek, majd elmentünk misére Salthillbe. Sötétedés után értünk haza, az egész család ki volt merülve, úgyhogy mentünk aludni a hosszú nap után. :)
Most pedig reménykedem a szakdolgozatírásban... :)
Szép napot mindenkinek! :)
Te sem vagy még készen? Az államvizsgára jelentkeztél már? Én a szakdoga 3/4-nél járok! A laptopunkon lehet viberen beszélni,ha tudunk, majd tanulhatunk együtt, csak jussunk el odáig! Puszi! Cili
VálaszTörlés