Nagyfiam legoból épített egy hajót a vízre és elkezdte magyarázni, hogy ha nagyobb a fesztávolsága, akkor hamarabb ugrik vissza, ha lemerül a víz alá. :) A kis okoska. :)

Alakul a szakdolgozatom. :) Végre tudtam beszélni a szakdolgozati konzulensemmel, megbeszéltük, hogy elsősorban az olvasásra fektetjük a hangsúlyt. Beszélgetés közben említette, hogy van egy anyuka, akinek Down-szindrómás kislánya van, ő megtalálta a megoldást a globális olvasás tanítására. Mondtam, hogy igen, Szirka anyukája foglalkozik ezzel. Úgy néz ki, hogy ezt is be fogom venni a szakdolgozatomba. :) Egyre jobban tisztul ki, hogy mi az, amit ki fogok emelni, mi az, ami központi kérdéssé válik benne. :) Őszintén szólva az előző szakdolgozatom nem volt ilyen izgalmas. :)

Amíg én a szakdolgozatommal foglalkoztam, apa ebédet készített. Sült krumpli volt csirkecombbal. Ha már ennyire belejött a sütögetésbe, isteni finom chips-et sütött répából és édesburgonyából. :)

Tegnap meghallgattam a nagyok párbeszédét. Kérdezi a lányom:
- Tudod mi leszek, ha nagy leszek? - anyuka!
Mire a fiam válaszol:
- Tudod, mi leszek, ha nagy leszek? - ember, aki lego-ból fog építeni. :)

Annyira édesek, ahogy találgatják a jövőt. :) Annyira keveset tudnak még a világról, de az ő tudásuk egy egész világ ugyebár... :) Az az ő világuk... ami csak tágul, tágul... nyílik... bővül... szépül... épül... :) Csodálatos látni, hogy lesznek felnőttek a gyerekek. :)

Apa fát vágott, majd megbeszéltük, hogy elmegyünk úszni, mert már nagyon hiányzik mindenkinek az úszás. Matyit most nem vittük volna, csak a két nagyot, de a nagyfiam rácsukta a kezére az ajtót és annyira fájt neki, hogy mondtam, hogy tegyük át mára.

Matyi ma nem volt lázas, viszont kijött a szemfoga. :) Szegénykém emiatt lehetett olyan rosszul... Annyira édes, ahogy kilóg az az éles szemfog :) A Down-szindrómás gyerekeknél a fogzás is késik egy kicsit. Az első foga nagyjából egy éves kora körül jött ki. Mondhatnánk, hogy ettől másak, de inkább azt mondom, hogy ők így másak, mert mindenki egy egyéniség... hát ők is azok. :) Nem ők, a Down-szindrómások, hanem ők, a gyerekek - Down-szindrómával vagy anélkül élő gyerekek. :)

Ha már nem beteg, akkor pakol, úgyhogy megtette a magáét tegnap is. :) Itt épp a mikróba rámolt bele mindent. :) Apa kikapcsolta, mert itt van a konnentorok mellett kapcsoló, azzal ki lehet kapcsolni őket. :) Na nem a gyereket, hanem a konnektort. :)

Amikor a fiam beverte a kezét, jeget tettünk a kezére és kérdeztem, hogy mit szeretne csinálni. Azt mondta, hogy szeretne bújni és olvassak. Hát elővettem a Korcsolyacipőket, amit eddig nem sikerült befejezni és este tízig olvastam. Végre kiolvastuk. :) Szerintem nagyon jó könyv, nekem nagyon tetszett. :) A gyerekek is nagyon várták a történet végét. :) Bár számomra a befejezés kissé hirtelen volt, nem volt egy kiteljesedése a történetnek, csak információ szintjén (egy-két oldalt jó lett volna a befejező gondolat beteljesedéséről olvasni, talán akkor kiélheti az olvasó az igazi happy and véget - nekem legalábbis hiányzott egy kicsit), de maga a könyv nagyon jó volt, nagyon tetszett. Az emberi játszmák, az emberi természet érdekes árnyalatai, a jó karakterek, szerintem nagyon jól felépített történet. :)

Menni kell szakdolgozni. :)

Szép vasárnapot mindenkinek! :)