Tegnap reggel a lányom kabátja itthon maradt, de üzentem, hogy beviszem neki az iskolába. Nagyon nem akart ma menni iskolába. Elmentünk apával a bankfiókba és felvett számlatulajdonosnak, ha minden jól megy, egy-két hét múlva lesz bankkártyám is. Matyi rendezkedett a fiőkban, de ott senkit nem zavart, mindenkinek integetett, barátkozott. :)

A bankfiókból elszaladtunk az iskolába, elvittem a lányomnak a kabátját és bevittem ásványvizet, mert azt sem vitt magával. Amikor benéztem az osztályba, azt láttam, hogy a lányom ül a padban, gondolkodik, de valahogy éreztem, hogy most magányos... Az a fajta merengés volt, amikor valaki nagyon idegennek érzi magát valahol. Szegénykémnek felcsillant a szeme, amikor beléptem az osztályba. Néhány napja hazahozott egy papírt, hogy mennek múzeumba és arra várt választ a tanító néni, de mondtam, hogy  még mindig nem jutottunk dűlőre a lányommal. Odahívta a lányomat, megpróbált a lelkére beszélni, de a lányom egyrészt fél busszal menni, mert legutóbb a kiránduláson valaki rosszul lett és elszokott a buszozástól, másrészt nagyon könyörgött, hogy menjek én is, de én nem mehetek, így nem tudtam végleges választ adni most sem. Mondtam a tanító néninek, hogy a lányom azért is fél, mert a fiúk gyakran bántották (meséltem neki az utóbbi esetet). Annyira aranyos volt, nagyon kedvesen mondogatta, hogy ez jó buli lesz, együtt fognak ülni a lányok, külön a fiúktól. Kérdezte az osztályt, hogy ugye, mennyire hiányozna a lányom, ha nem menne? Az osztály kórusban: Igeeeeen, gyere velüüüüünk. :) Jaj, szegény, azt sem tudta, hogy örüljön vagy sírjon... Olyan nehéz, mert nem tudom, mivel teszek jót. Ha nem mondom el, az a baj, ha elmondom, attól félek, hogy akkor meg azért fog szorongani...

Hazamentünk Matyival, ő elaludt, így volt egy kis időm főzni és takarítani.

Amikor a gyerekek hazajöttek, a lányom mesélte, hogy ahogy kiléptem az osztályból, azt a fiút, aki bántja, elültették mellőle, de szegénykém nem járt nagy szerencsével, mert az ügyeletes szépfiút ültették mellé, aki éppúgy csúfolja. De ő legalább órán eddig nem bántotta, remélhetőleg ezentúl sem fogja... A jó hír az, hogy a másik fiú viszont egyre kedvesebb (két fiú között ül), tegnap leírta neki a füzetbe a házi feladatot, segített a lányomnak.

Míg Matykó aludt, házi feladatot készítettünk, így apa korábban tudott végezni, sietett haza, hogy focizzon egyet a fiammal. Amikor bejöttek, a fiam magyarországi osztálytársának az anyukája felhívott minket és jót beszélgettek a fiammal. Azt vettem észre, hogy a fiam beszélgetés közben gyakran használja az "izé"-t. Mivel egész nap nem tud magyarul beszélni, néha ő is keresgéli a szavakat. Nagyon fontos, hogy minden nap olvassunk magyarul és beszélgessünk mindenről, mert nem szeretném a gyönyörű, gazdag szókincsét elveszíteni. Az az érzésem, hogy ha megtartjuk a magyar szókincsét, akkor az angol szókincsére is igényesebb lesz és nem a szlenget fogja elsősorban megtanulni. Remélem, nem tévedek, mert bármely nyelvről van szó, szeretem az igényes beszédet.

A lányommal nem jutottunk dűlőre, majd ma reggel apával megbeszélem, hogy oldjuk meg ezt a múzeumos dolgot. Itthon ugyanis elmondta, hogy nem fog érteni belőle semmit és nagyon unalmas lesz, amiben szerintem igaza van...

Remélem, jut idő szakdolgozatra...

Szép napot mindenkinek! :)