Pénteken reggel miután a gyerekek elmentek iskolába, tovább folytattuk a biztosításról való információgyűjtést. Mivel nem tartózkodom az országban 1 (vagy 3) éve, magyar jogosítvánnyal, bónuszt nem tudok igazolni (egyébként sem érnék sokat másfél éves bónusszal), ráadásul nem is dolgozom - hát nem köt velem biztosítást egyik biztosító sem - egyelőre. Bár nem biztos, hogy nem menne, de apának új megoldás jutott eszébe. Remélem, működni fog, mert most nagyon el vagyok keseredve... úgy néz ki, hogy még várnom kell egy ideig, nem lesz autóm még... át kell cserélnünk a jogosítványunkat ír jogosítványra, ami állítólag javítja az esélyeket... hát ma ez lesz a program... ha azzal működik és a kinézett autó megvan, akkor talán egyszer lesz autóm, de... nem tudom, mikor... remélhetőleg hamarosan...

Néha úgy érzem, mintha csak egy árnyék lennék... nem lehet bankszámlám, nem lehet autóm, mert nincs biztosításom... mintha a férjem árnyéka lennék... furcsa érzés, hogy ebben a helyzetben is meg kell tudni őrizni az emberi méltóságomat és emberi mivoltomat... hogy ne veszítsem el "Piroskát"... Azt mondják, viharban kell helytállni... egyre inkább kezdem megtanulni, hogy kell a viharban felerősödni... Tudom, hogy egy évet ki kell húzni, akkor minden teljesen más lesz... hónap közepén megérkezik a villanyszámla, azzal majd mehetünk a bankba, akkor az is meglesz... ha megérkezik az ír jogosítvány, akkor biztosítás ügyében továbbléphetünk...

Végre megérkezett a nagyfiam ajándéka. Már több, mint 2 hete ott van a dublini postán annak ellenére, hogy az értesítéssel a kezemben bementem, megmutattam a postán dolgozó kollégának, kérdeztem, hogy mi a teendő, de ők azt mondták, hogy csak várni kell. Hát vártunk... majd egyszer mondom a férjemnek, hogy nézze már meg a levelet, lehet, hogy az én figyelmem elkerülte valami és nem hozzák ki a játékot? Mire mondja a férjem, hogy kellett volna nekik írni e-mailt, különben a napokban visszaküldik. Írtunk mailt és erre válaszként érkezett, hogy rendben, holnap érkezik a csomag. Valóban másnap itt volt... Nem értem én ezt... sajnos nem figyeltem oda eléggé... az a gond, hogy annyira szét vagyok már esve, hogy nincs erőm hivatalos szövegeket értelmezni, mire egy levelet végigolvasok, három gyerek három oldalról nyúz... ha nem éjjel csinálom (ahogy most a blogot, meg a szakdolgozatot), akkor esélyem nincs... ez így elég nehéz... De ez én vagyok. Az, hogy a postás saját kiküldött levelüket az anyanyelvén nem tudja értelmezni, na, az már másik kérdés... Azért nem foglalkoztam vele, mert gondoltam, hogy csak tudják... hát nem tudják... Ez van, ez is jó tanulság volt. Ezek után mindennek utánajárok... Segíts magadon, Isten is megsegít...

Míg Matykó aludt, én takarítottam egy kicsit, de felébredt és mellé kellett feküdnöm, így nem tudtam apával menni a gyerekekért. Hazafelé apa értünk jött, addigra Matykó is felébredt. Amíg készülődtünk, a nagyfiam kipróbálta a távirányítós repülőjét. :) Lányom délután átment az osztálytársaival játszani, addig elmentünk vásárolni. Vettünk nekik muffint és csokit, amit hazafelé be akartam dobni, de az anyuka behívott és kicsit beszélgettünk, míg a lányok játszottak. Mondta, hogy a lányom nagyon belakott náluk: ettek sült csirkét krumplival, majd utána jégkrémet. Nagyon érdekes volt érzékelnem, hogy egyre jobban tudom követni a beszédüket, amikor egymás közt beszélnek. Nagyon sokmindent megtudtam: van valahol valamilyen kézműves foglalkozás gyerekeknek, ahová jár az egyik osztálytársa. Azt is megtudtam, hogy bármikor csatlakozhat, ha zenét szeretne tanulni az iskolában.

Amikor apáék értünk jöttek, hazajöttünk és nem sokkal azután megérkeztek a magyar barátaink. Nagyon hálás vagyok nekik, hogy átjöttek, mert nagyon-nagy szükségem volt rá, hogy kicsit beszélgessünk. Hiába értem egyre jobban az angolt, magyarul beszélgetni valakivel akkor is egy élmény és egyébként is nagyon szeretem őket. Megsütöttünk egy tál csirkecombot, apa készített kuszkuszt, aztán megvacsoráztunk. A gyerekek először hallgattak egy kis Abbát, majd valami számítógépes játékot kezdtek játszani, mert a lányomnak a tanító nénije létrehozott egy felhasználónevet és jelszót egy számítógépes tanuló programban, amit eddig nem tudtunk megfejteni, de nekik most sikerült. Miután kicsit böngészték az egészet, játszottak valamilyen játékkal, amit párban kell játszani és egymást kell segíteniük, úgy jutnak előre. Érdekes, ez legalább egy hasznos dolog, bár nem ragaszkodom hozzá, hogy a lányom a számítógépen játsszon, de lassan nyitnunk kell erre is, mert neki már az iskolában van rá szüksége. Nem kap saját számítógépet, mert nem akarom, hogy egész nap a gépen lógjon, de néha kénytelen leszek hagyni, hogy a géphez hozzáférjen. A palacsinta elmaradt, de jövő héten muszáj lesz bepótolni, mert már nagyon kívánom. :) A két fiú és a kicsik kidőltek, mi beszélgettünk, a lányok játszottak... csend és béke honolt mindenfelé... :)

Menni kell, mert vár a szakdolgozat...

Kellemes hétvégét kívánok! :)