Képzeljétek el a helyzetet: odamentünk fél órával korábban, mondták, hogy várjuk meg, míg mindenki megérkezik. Kaptak karszalagot (mindegyik szülinap más színű karszalagot kap) és amikor elkezdődött a szülinap, akkor a gyerekek elmentek a trambulinokra ugrálni. Eddig még minden rendben volt, bár szemmel kellett őket is tartani, de itt még csak 8-10 gyerek volt. Én nem mindegyik osztálytársát ismertem fel, tehát ha láttam, hogy valaki közeledik hozzánk, akkor kérdeztem, hogy a mi szülinapunkra jöttek? Fiamnak szóltam, hogy köszöntsön mindenkit és szépen várakoztunk a többiekre. Bár nem volt egyszerű egyben tartani a társaságot, mert össze-vissza mászkáltak, de itt még nem volt olyan bonyolult, még fegyelmezettebbek voltak. Ez volt az én időm, mert itt tudtam anyukákkal beszélgetni egy kicsit. :) Az egyik anyuka kimondottan közlékeny volt, mondta, hogy a nagyfiam nagyon "gentle", a fia nagyon szereti a nagyfiamat. :) Jaj, annyira reméltem, hogy a nagyfiam itt is szert tesz egy kis népszerűségre, mert otthon nagyon sok barátja volt. Csak a helyzet szerencsétlen, mert olyan helyen lakunk, ahol épp azok az osztálytársai vannak, akikkel ritkán tud játszani, de egyébként ahogy láttam, sokan szívesen jöttek a születésnapra. Még nem volt az a kitörő öröm, mint a régi barátokkal, de teljesen normális, hiszen még nem tudnak beszélgetni. Az otthoni barátokkal azonnal elmesélték a hatalmas történeteiket és ahogy találkoztak, a köszönéssel szinte egybefolyt a sok "képzeld el"... Hát ezek a "képzeld el"-ek elmaradtak, így elég nehéz olyan kapcsolatot teremteni. Ettől függetlenül örömmel jöttek és bár még nincs az az erős kapocs, mint otthon, szerintem alakul...
Négy órakor bementek a gyerekek ugrálni, de addig a fiam osztálytársai mind megérkeztek, utána már csak a magyar és a román barátaink jöttek, őket már ismertük, úgyhogy ahogy megláttam őket az ajtóban, azonnal elirányítottam a megfelelő helyre mindenkit. Itt voltak a trambulinok, itt lehetett ugrálni az öt éves kor feletti gyerekeknek:
Az érkező gyerekeket betereltem a trambulinra, majd mentem felügyelni, mert nagyon oda kellett rájuk figyelni, kiszállingóztak, hogy egyenek, igyanak. Ráadásul egyszerre egy-két gyerek szállingózott, majd másik egy-két gyerek, ez ezt kért, az azt kért... Már tudom, hogy legközelebb hogy kellene, de az elején még nem voltam képben, úgyhogy innen jött a neheze: amikor jött a pizzázás ideje, mindenkit kitereltek a trambulinról és a gyerekek, mint a hangyák, elkezdtek szétszéledni. Innentől már rémálom volt. A lányomnak szóltam, hogy akit tud, tereljen be a hármas szülinapi terembe, én meg elkezdtem beterelni a többieket. Ehhez tudni kell, hogy ez a trambulinpark hatalmas. Van egy csomó rész, ahol lehettek, úgyhogy nem volt egyszerű dolgom, ráadásul az elején nem volt ott egy anyuka sem, hogy segítsen. Aztán egyik anyuka betalált, neki szóltam, hogy ne engedje ki a gyerekeket, én meg elmentem összeszedegetni a lemaradt gyerkőcöket. A gyerekek ez idő alatt a műanyag pohárba próbáltak üdítőt önteni, ami persze nem sikerült túl fényesen, néhány pohár üdítő mellé ment. :) Amikor visszaértem, gyorsan öntöttem mindenkinek, hogy ne tocsogjon az asztalon minden. Mivel nem tudtam, hogy mit kell tenni, szólnom kell vagy maguktól hozzák, megkérdeztem, de mondták, hogy csak várnunk kell, hát vártunk. :) Nagyon nehéz volt őket egyben tartani, mert teljesen be voltak pörögve, de végül nagyjából sikeresen megoldottuk. Megkapták a pizzát és a krumplit, volt, aki a pizzát nem kérte, volt, aki a krumplit, egyiknek ez nem volt jó, másiknak az... a szülőknek, akik ott maradtak, odavittem a gyerekük maradék pizzáját, majd kértem, hogy hozzák a tortát. Persze azt elfelejtettem mondani, hogy hozzanak tortavágót is, ezért elszaladtam újra, de nagyon gyorsan megérkezett a segítség, úgyhogy minden rendben volt. :) Óriási és nagyon finom tortát sütött a kétgyerekes magyar barátnőnk. :) Csodálatos volt, nagyon-nagyon hálás vagyok érte! :)
Ugye mondanom sem kell, hogy minden gyerek egyszerre szerette volna megkapni a tortaszeletét? És azt sem, hogy ahogy megették, elkezdtek elszállingózni, én meg nem tudtam, hogy hogyan tovább? :) Hát igen, ez történt... valakit elkaptam és kérdeztem, hogy most mi a helyzet, mondta, hogy menjünk le.
Hát jó, mi lementünk a kézzel hajtható autókhoz és a dartshoz, hagytam csapot-papot, szanaszéjjel a sok maradék ennivalót, tortát, de aztán jöttek a segítők és ők mindent helyretettek, a maradék tortát eltették nekünk. Tulajdonképpen részükről flottul ment minden, csak én nem tudtam, hogy nincsenek végigkísérve, hanem nekem kell elirányítani a társaságot, nem voltam erre felkészülve. Lementünk oda, ahol volt a következő játék, de folyton néhány gyerek megszökött ide-oda... Legalább kétszer kérdeztem rá, hogy pontosan hányan vannak, mert mozgás közben iszonyatosan nehéz volt őket megszámolni. A lányom és a barátnője persze folyton elmászkáltak, tehát őket utólag adtam hozzá, mert ők ahhoz túlságosan nagylányok, hogy ott legyenek, csak majd később jöttek oda és alig tudtam kihozni őket, mert vagy az autókat hajtották folyton vagy a darts-ra dobáltak. Egy óriási darts-ot kell elképzelni, olyan magas, mint a terem, tehát csak egy nagyon hosszú bottal lehetett leszedni a dartsról a feldobott labdákat.
Ezt már valaki vezényelte, nem volt gond, de valakit mindig keresnem kellett, egy gyerek mindig valahol volt: vagy inni kért, vagy a mosdóban, az én lányom és barátnői folyton meglógtak, mivel már szét voltak esve, nem volt olyan erős kontroll, ez már horror volt. Folyton számoltam és kerestem, számoltam, kerestem... De a számolás ilyen szétesett gyerektársaságnál nem kis feladat. Ráadásul nem is ismertem mindegyik gyereket, volt, akit most láttam először. Ez a fél óra rendesen próbára tett... Istennek hála, mindenki rendben volt, egészségesen és egyben kapta vissza a szülője mindegyik gyereket, én meg kifújtam magam. :)
Utána kicsit beszélgettünk a fiam osztálytársának anyukájával, ő mondta, hogy az ő fiát is kiteszik a fociból, úgyhogy ő bement és beszélt a tanítónénivel, mert azért ez nem fair. Mondta, hogy nyugodtan nyissam ki a számat, ne hagyjam, hogy a fiammal szórakozzanak. Hát jó, ez még rendben van, de mondtam neki, hogy nekünk minden új, nem nagyon tudtam, hogy mi hogy működik, csak találgattam, hogy mi lehet... olyan jó lenne valami megoldást találni, hogy a gyerekeink végre ne szenvedjenek az udvaron... Azt hiszem, ki fogok valamit találni... Ez nem normális dolog, hogy van néhány gyerek, aki az ügyeletes szerencsétlen, akit folyton ki lehet pakolni a fociból... Az órán az ő fia is jól érzi magát, de az udvaron lévő időszakot utálja.
A gyerekek szép lassan elszállingóztak, mindenki személyesen odajött elköszönni, én meg mindenkinek odaadtam a köszönő borítékot (szülinap előtt összeraktam: egy kártya volt benne, amire rá volt írva, hogy köszönöm, és tettem mellé dobókocka alakú radírt, két ceruzát és egy zsírkrétát), már csak a mi gyerekeinket kellett valahogy összeszedni, de nem volt egyszerű... végül nagy nehezen sikerült mindenkit beterelni a kocsiba és hazajöttünk. Itthon nagy lendülettel ajándékbontogatás volt, a lányom felvette az egyik pulcsit, amit a fiam kapott, nagyon tetszett neki, azt mondja, hogy nagyon meleg. Egyébként egészen jól nézett ki, még jól is állt neki. :) Majd elmegyünk a Dunnes Store-ba és veszünk neki egyet, mert tényleg jó meleg. :)
Férjemmel megbeszéltük, hogy bár igen-igen mozgalmas, de eredményes nap volt. Egyrészt azért, mert most kötetlenül tudtunk beszélgetni az anyukákkal, bár nem sok időnk volt sajnos, de legalább a fejünkben benne van, hogy ki kicsoda. Azt hiszem, hogy a legközelebbi lépés az, hogy meghívjuk a gyerekeket hozzánk anyukával, hogy egyesével tudjunk beszélgetni velük, mert azért az nagyon jót tesz, ha mindenkivel egyenként meg tudunk ismerkedni.
Este fáradtan zuhantam ágyba, majd hallom, hogy hatalmas nevetgélés (finoman fogalmaztam) van a szomszédban. Reméltem, hogy nem tart sokáig, de sajnos tévedtem... még négy órakor is nyomták... Matyi nem akart aludni, folyton felébredt, mert szenvedett ettől a zajtól... nem volt egy pihentető éjszaka...
Menni kell, mert vár a sok teendő...
Szép vasárnapot kívánok mindenkinek! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése