Matyi agya olyan, mint a szivacs! Erre döbbentem rá tegnap. Eddig is tudtam, hogy iszonyatosan gyorsan tanul, de tegnap meglepett. Szerdán voltunk a fejlesztésen, ahol énekeltük az "If you're happy and you know it" című dalocskát. Elkezdtem dalolgatni magamban és már láttam, hogy tapsra áll a keze. Kíváncsiságból végigvettem a dalt és mindegyik alkalommal: clap your hands, stamp your feet, stb... amikor itt tartottam, megálltam. A clap your handsre határozottan tapsolt azonnal, a stamp your feet-re egy másodpercig gondolkodott, de mindet tudta. :) Hihetetlen. :) Azt hiszem, hogy nekiállok megtanulni angol dalocskákat, mert a gyerekdalokon keresztül képes a legtöbbet megtanulni. Matyi annak ellenére, hogy nem sokat beszél, nagyon kommunikatív. Nagyon próbálja magát megértetni és egyre jobban törekszik arra, hogy kimondjon szavakat. A kecskét például nemrég mondta, csak azért, mert azt akarta, hogy figyeljek oda. Mivel én mindig bátorítom, akkor is, ha kevésbé érthető dolgot mond, ő mindig egyre nagyobb erőfeszítést tesz annak érdekében, hogy kimondjon valamit. Egyszer egy ismerősöm azt mondta, hogy Matyi egy kis kétévesnek felel meg. Sokat gondolkodtam rajta akkor és figyeltem Matykót, hogy valóban kétéves gyerek szintjén van-e. Nem azért, mert ez gondot okozna, hanem azért, mert kíváncsi vagyok. De rájöttem, hogy nem teljesen, mert amikor otthon voltunk, akkor a 31 hónapos felmérésen teljesen korosztályosan teljesített. De azért, mert ott nem azt nézték, hogy mit tud kimondani, hanem azt, hogy mennyire ismeri fel a formákat, mennyire ragad le dolgoknál, mennyire utánoz, hol tart az építőjátékokban, mennyire ismeri fel a szituációkat, mennyire értelmezi a képet, ami előtte van, hol tart a szerepjátékokban, mennyire képes rugalmasan kezelni helyzeteket. SEED felmérést végzett vele a fejlesztőnk és mindent tökéletesen korosztályának megfelelően végzett el.

Azt észre kell venni, hogy a kommunikáció nem önmagában a beszéd. A néma gyerekek is "beszélnek" a maguk módján. Nem arról van szó, hogy el vannak maradva, hanem arról, hogy máshogy kommunikálnak. Matyit nem tanítottam meg teljesen a jelbeszédre, mert nem akartam szegénykémet ezzel fárasztani, mivel itt másik jelnyelvet kell megtanulnia. De ha többet tanítok, jóval többet is jelelne. Napról-napra egyre jobban sikerül megértetnie magát, ez boldoggá teszi. A Down-szindrómás gyerekek beszédprodukciója az esetek többségében késik. De a beszédértésük gyakran korosztályuknak megfelelő. Nem arról van szó, hogy két éves szintjén van, hanem arról, hogy a beszéd területén talán a 20 hónapos szintjét léphette túl... De még két éves gyerek szintjén sincs, hiszen a két éves gyerek kétszavas mondatokban beszél - elvileg. De három éves kor alatt nem szoktunk beszédfejlődés késésről beszélni, csak fokozottan figyeljük a gyereket, aki nem éri el a kétszavas mondatok szintjét. Ez minden gyerekre vonatkozik, nem csak Matykóra. Az itteni magyar gyerekek nagyrésze ilyen szempontból megkésett beszédfejlődésű gyereknek lennének mondhatók, de nem azok. Épp emiatt van ez a három éves korig várakozás. Ugyanis azok a gyerekek, akik két nyelvet hallanak folyamatosan, az esetek többségében később kezdenek el beszélni - általában három éves korukig csak rendszereznek és utána mondatokban szólalnak meg mindkét nyelven. Matyi ezzel szemben a Down-szindrómás gyermekekhez hasonlóan - még később fog beszélni. Ő a legjobb esetben is csak négy évesen, de lehet, hogy csak 5 vagy 6 vagy 7 évesen fog mondatokat produkálni. Őszintén szólva Matyi értelmi képességeit tekintve szerintem jóval a 7 éves kor előtt fog beszélni, de úgy gondolom, hogy nyugtával dícsérjük a napot... :) A Down-szindrómás gyermekek nehezebben kezdenek beszélni. Ezért leginkább az izomtónusuk a felelős: nagyon laza izomtónusuk van, ami a szájizmokra is kiterjed. Értelmi szintjük is befolyásolja a beszédfejlődésüket, de a jobb képességű Down-szindrómás gyerekek szépen képesek venni az akadályokat és ügyesen megtanulnak beszélni. Nagyon nagy eltérések vannak Down-szindrómás és Down-szindrómás gyermekek között. Van, aki képes a viccmesélésre, humoros történeketek értelmez, van, aki nem képes egy normális mondatot alkotni. Ezért van az, hogy van, aki képes főiskolára járni, van, akinek az első nyolc év is nehézséget okoz. Ezzel együtt azt gondolom, hogy mindegy, mit ér el egy gyerek, az átlag fejlődésű gyerekek között sem végez mindenki egyetemet, mégis elfogadjuk és szeretjük őket, különben nekünk kellene a szemeteskukákat elszállítani és diplomával kellene a legegyszerűbb munkákat elvégezni. El kell jutnunk oda, hogy megértsük, hogy az az ember, aki árút hord és pakol ki a polcokra egy áruházban, ugyanolyan hasznos, mint egy bármilyen magasan kvalifikált ember, mert mindenféle munkát el kell látni valakinek, hogy ez a gépezet működjön és az élet ne álljon meg. Meg kell tanulnunk megbecsülni a legalacsonyabb szintű munkát végző embert is, hiszen ő is az emberiséget "szolgálja", ahogy azt kellene tenni mindenkinek. Szolgálatot kellene végezni, nem munkát.  Sajnos az emberek ma már büszkék a tudásukra, a jó szakemberek tudják, hogy mire képesek és nagy pénzeket kérnek el a munkájuk elvégzéséért, könnyedén kijelentik magukról, hogy ők a profik. Igen, profikra szükség van: takarításban, a szerelők közt, az orvosok közt, az árú feltöltők közt, a mérnökök közt, mindenhol! Mindenhol szükség van mindenkire. Mert ez a világ nevű gépezet ettől működőképes... Ha ezt megértjük, akkor nem fogunk ügyet csinálni abból, hogy valaki Down-szindrómás, hanem örülni fogunk, hogy egy tiszta lelkű ember, aki soha nem fog hátba támadni, körülöttünk vagy velünk, a mi környezetünkben munkát végez.

A gyerekekben nincs meg az előítélet. Barátnőm mesélte, hogy van neki egy barátnője, aki a nyarakat a nagymamánál töltötte és a nagymama házában volt egy cég, ahol nagyon sok Down-szindrómás felnőtt dolgozott. Az a kisgyerek egész napokat töltött köztük és mindig várta a nyarat. Azért szeretett velük lenni, mert ők nagyon kedvesek, elfogadók és tiszták... A gyerekek nem tesznek különbséget... a gyerekeket még nem fertőzte meg a felnőttek kirekesztő hozzáállása. Ha az iskolákban körülöttünk lennének a Down-szindrómás gyerekek, akkor mi is tudnánk velük mit kezdeni... a mi gyerekeink is tudnák, hogy ők nem kakukktojások, csak olyan gyerekek, mint a többi, időnként eltérő képességekkel. Azok a gyerekek, akik inkluzívan tanulnak, sokkal előrébb tartanak például a beszédfejlődésben is... ismerek egy kisfiút, aki speciális óvodába járt, ott nem beszélt egyáltalán, átkerült hagyományos óvodába és azonnal elkezdett beszélni. Nem tudom, kis hazánk mikor fog ott tartani, hogy erre kész legyen... de ha kész lesz, akkor végre nekünk is lehet otthonunk... addig tanuljuk az ír életet... :)

Visszatérve a tegnapi napra: a lányom válaszolt a tanító nénijének a levelére néhány mondatban és el akarta küldeni. Kérdeztem, hogy miért nem írsz többet? Mire ő: dehát nem történik semmi. Valóban a betegeskedős időszakban sok filmet és rajzfilmet néztünk, építettünk, nem tudtam olvasni, mert még mindig nem megy tökéletesen az olvasás, de azért az erős túlzás, hogy nem történik semmi. Mondtam a lányomnak, hogy akkor figyeljen. Megkerestem a neten a Békés harcos útját és megnéztük. Ott ültem végig, mert gyakran el kellett tekernem, hogy ne féljenek. De a film mondanivalója annyira fontos volt, hogy szerintem ezt érdemes volt bevállalni. Ajánlom nektek, hogy nézzétek meg, félig önéletrajzi mű, de a vége már mese, mert ahogy én utánanéztem, az olimpiás történet már csak kitalált sikersztori. A történet magja nagyrészt igaz és nagyon tanulságos. Nem gyerekeknek való, ezt a szülőknek ajánlom. Az, hogy mi megnéztük a gyerekekkel, egy dolog, de én sem nézném meg úgy, ha nem ülnék ott készenlétben, hogy áttekerjem, mert elég meredek részek vannak benne... a főszereplő éjszakai kihágásai, a lányokkal való buja életmód, az ivászatok, a baleset, nem gyerekeknek való részek szerintem. Ezeket csak megbeszéltük. De az, hogy mennyi minden történik, miközben azt hinnénk, hogy az élet csak megállt... azt nagyon fontosnak tartom. Megbeszéltük, hogy ne elégedetlenkedjen azért, mert ma valamit nem kapott meg, hanem várja meg, míg megkaphatja, de közben mindig legyen hálás azért, amije van: az egészségéért, azért, hogy van, mit enni, van, hol lakni, melegben lakunk, autóval járunk... ezek mind kincsek, amit bármikor elveszíthetünk... becsüljük meg! A fiamnak annyira tetszett, hogy utána újra meg akarta nézni. :) Persze, mert felismerte magát benne. :) A kis vadóc... :)

Apáék egész nap fát vágtak. Délelőtt elkészítettük a rakott krumplit, megebédeltünk, majd kimentek fát vágni és estig vágták a fát. De sikerült felvágni az egészet. Tegnap olyan meleg volt a házban, hogy rövid ujjúban lehetett rohangálni. Azért ennyire nem fogunk meleget csinálni, mert ez kissé túlzás, de legalább újra felmelegedtek a falak. :) Itt ropog a tűz. :)

Tegnap is ment az építés, csoda dolgokat építettek a nagyok. :)

Megtaláltam a Keménykalap és krumpliorr-t, azt megnéztük, mert már régóta meg szerettem volna nézni és mivel most újra visszaállunk a régi rendre, hogy nincs filmnézés, csak ritkán, ezért azt gondoltam, hogy zárásnak ez jó lesz... megnéztük mind a négy részt. :) A gyerekek iszonyatosan jókat mulattak rajta. :)

Matyival közben színeztünk egy kicsit. :) Matykó nagyon ügyes. Mondtam, hogy rajzoljon kört, egész ügyesen próbált kört rajzolni. Amikor rajzoltam valamit, kértem, hogy színezze ki, nagyon ügyesen színezett. A papír határait már régóta tartja, ez nem újdonság, de az, hogy egy alakzaton belül színezzen, azt most láttam tőle először. Mostanában nem is nagyon merem kijelenteni, hogy most tanítottam meg valamire, mert gyakran úgy alakít dolgokat, hogy nem is tanítottam rá, csak rájön magától. Például ez a színezés is ilyen: soha nem mondtam neki eddig, hogy színezze ki, ezt nem csináltuk még, csak most mondtam és már tudta, mit szeretnék. Azt a házat például ő színezte ki. Sajnos csak ilyen világos ceruzák voltak nálam, ezért nem látszik tisztán, mikor színezett, de majd készítek olyat is, ahol jobban látszik. :) Kicsit össze kell kapni magam, hogy többet tudjak vele foglalkozni. Muszáj lesz írnom egy fejlesztési tervet, mert különben elveszek a részletekben...

Menni kell, mert a szakdolgozat és a nyelvtanulás nagyon sürget...

Szép vasárnapot kívánok! :)