Apuci elment. Nagyon fog hiányozni... A helyzet komikuma, hogy Matyi betegsége miatt nem volt időm kiborulni, ugyanis apukám utáni elköszönés után arra volt időm, hogy megírjam a blogot és már fel is kelt Matykó. Gyorsan átolvastam, kitettem a blogot és bementünk a nappaliba tüzet rakni. Ő a - keresztanyu figyelj! :) A tőled kapott macija! :) - macival játszott, én tüzet raktam. :)
Amikor végeztem, kicsit kettesben melegedtünk a tűznél, olvastam neki egy kicsit. Matyi ebben mostanában nagyot fejlődött, ugyanis régen csak úgy lehetett neki "olvasni", hogy könyvet nézegettünk vagy mondókás könyvből felmondtunk egy mondókát. De az, hogy történeteket végigolvassunk, azt nem szerette. Elég volt, ha kommentáltuk a képet, amit lát és már gyorsan lapoztunk is tovább. Most már egész Boribonokat végigolvasunk, lassan elő fogom venni újra az Annapetiket, mert már látom, hogy nagyon érdekli. Azért amit a legjobban szeret, az még mindig a "Mit mond a bagoly, és a többi állat" és a Zentai Kata Beszélő babakezek könyve. Lassan már a lányom is kívülről fújja a dalocskát. :) Azt a könyvet azért szereti, mert abban ő is részt tud venni, jeleli, ha van hozzá kedve. :)
Nem sokáig voltunk kettesben, mert hamarosan hallottam, ahogy a fiam is letrappol. :) Hozott magával egy térképet, amit a lányom készített a kis városunkról. :) Elmondta, hogy ez itt a mi házunk, ez itt a közért, ez a Homevalue, ez a Supervalue, ez ez az iskola, ott az az iskola... :) Majd nekiállt ő is térképeket készíteni. Hamarosan csatlakozott hozzánk a lányom, beindult a nagy térképkészítés. :)
Matyit továbbra sem tudtam megetetni, valószínűleg fájt a torka... Nagy nehezen egy kis gyümölcspürét tömtem bele, de nem sokat...
A nagyok próbálták elszórakoztatni Matykót egy kis bábozással. Jókat nevettünk, mert nem találjuk a függönytartót a paravánhoz, ezért egy takarót próbáltunk feltenni és az össze-vissza csúszkált. :) De végül jót játszottunk és Matykó is örült egy kicsikét. :)
Lánykám valamiért nem a bábokat választotta ki, hanem egy macit, de az "előadás" értékéből ezzel nem veszített, élveztük így is. :)
Az én mesém nem volt túl sikeres, mert Matykó elkezdett hiányolni, ezért odajött a paraván mögé és ellopkodta a játékokat, esélyem nem volt befejezni. :)
Matyi hol az ölemben volt, hol eljátszott egy kicsit, míg én főztem a lencsét. Vöröslencséből főztem főzeléket. Mire apa hazaért, kész volt a főzelék, de Matykó egyre elesettebb lett. Mivel én nem sok sikerrel jártam, apa is megpróbált beletukmálni egy kis innivalót. Sajnos a végére már csak erőszakkal tudtuk belediktálni a teát: ő sírt, mi fogtuk a kis kezecskéjét és itattuk. Felét kiköpte, de azért jutott valamennyi belülre is. Ahogy nagy nehezen beleöntöttünk egy kis teát, azonnal jobban lett, már látszott, hogy nincs láza, kicserélték.
Kicsit kimentünk a nagyfiammal a levegőre, gyönyörűen sütött a nap, ezt felénk gyorsan ki kell használni. :) Ő kerékpározott, én beszélgettem a lányom osztálytársának anyukájával. Amikor a fiam megunta, fociztunk egy kicsit. Csatlakozott hozzánk egy osztálytársa is, én kivonultam, hadd játszanak, de ez a játék is úgy végződött, ahogy a többi: végére már a nagyfiam kérte, hogy hagyják abba, mert az a fiú nem mindig játszik korrekt módon. Hála Istennek eljutottunk ide, hogy abbahagyja a játékot, ha szórakoznak vele. Szegény fiam... Ő a legnagyobb vesztese a költözésünknek - egyelőre. A lakóparkban három osztálytársa lakik: egyik nagyon kedves hozzá, a másik néha ilyen - néha olyan, de úgy tűnik, hogy az iskolában mellette áll ez a két fiú. A harmadik folyton kiszúr vele, mindig elveszi tőle a labdát, nem játszik vele korrekt módon... Pedig aranyos ő a maga módján, csak néha rájön a bolondéria... vagy nem tudom... A másik két kisfiúval jó lenne a viszonyuk, de úgy tűnik, mintha egyik ki akarná néha zárni őt... így gyakran marad egyedül a játékban... sokat sírt az elején... Az a legnagyobb gond, hogy én nem tudok segíteni neki... Ha lenne autóm, mindig hoznám-vinném őket és akkor akkor könnyebben ismerkednék én is a szülőkkel, néha beszélnék velük... de így nagyon nehéz... nem tudok neki segíteni, nem látom át, hogy kik az osztálytársai, nem látom át a viszonyokat... egy osztálytársának az anyukájával egész jó kapcsolatba kerültünk, ő szokott segíteni nekem, ha gond van, ezért most is őt hívtam fel, mert tanácstalan voltam a fiam születésnapja miatt. Nem tudtam eldönteni, hogy kit hívjak meg a születésnapra. Már meghívtam két fiúosztálytársát (azt a két fiút, aki vele szokott játszani), a lányom osztálytársát és testvérét, egy lányosztálytársát, aki szintén a lakóparkban lakik, meghívtuk a harmadik fiút is a lakóparkból (remélem, hogy jó ötlet...nem tudom). Az anyuka azt javasolta, hogy kérdezzem meg a fiam, kivel szokott játszani. De a fiam csak őket mondja: az ő fiát és ezt a két fiút a lakóparkból. Még talán a padtársát... nem tudom... van még egy kislány, aki nagyon aranyos a fiam szerint... nem vagyok biztos benne, hogy megtalálja ő a helyét az osztályban... a tanító néni szerint igen... nem tudom... ezek a nyelvi nehézségek sokat nehezítenek a helyzeten... Ami viszont nagyon hasznos volt: anyukától kaptam egy tippet, hogy ne a fiam adja oda a meghívókat, hanem írjuk meg és adjuk oda a tanító néninek, majd ő szétosztja azoknak a gyerekeknek, akinek a nevére szól a meghívó. Ez nagyon hasznos tanács, nagyon örültem neki. :)
Közben apukámmal is beszéltem egy kicsit, szerencsésen hazaért. :) Hosszú volt neki ez a két hét velünk, valószínűleg fárasztó volt a három gyerekkel ennyi ideig... most végre az ő kis csendes zúgában lehetett... de nagyon-nagyon jó volt, hogy itt volt nálunk... nagyon feltöltődtem és nagyon sokat ért... Legközelebbi érkezésére megpróbálok jobban felkészülni, mivel már tudom, hogy ő nem szereti a szelet, olyan programokkal szeretném őt várni, ami neki is örömet jelent. Nyáron remélhetőleg kevésbé lesz szeles idő... ez így elég nehéz, de nem lehetetlen... valami megoldást csak találunk. :)
A lányom nem akart kijönni, ezért amikor apa leváltott, én bementem és megpróbáltam kicsit rendet rakni. Úgy-ahogy sikerült is, egy kicsit összekaptam a házat... Matykó eltéblábolt, de nem volt még igazán elemében... a lányomat kiküldtem, hogy menjen ki egy kicsit, de nagyon rövid ideig volt kint... fáj a torka és így nem szívesen megy ki... elég sokáig volt fent nagy csendben, már azt hittem, hogy kiment apáékhoz, de nem. Egy ilyen rajzzal állt elő:
Nem pontosan értettem, hogy miért, mert ez a ház szinte teljesen így néz ki, de majd felvilágosított, hogy emeletes a wc benne (lássuk be, ez nagyon fontos szempont :)), és van egy csúszda a házban. :) Hát igen... az nincs... :) És nincs még egy emelet sem, bár kétlem, hogy a három szint jó ötlet egy ilyen viharvert környéken... egy nagyobb vihar széttépné a házat szerintem. :)
Este beszélgettem két anyukával: egy otthoni és egy írországi anyukával, két lelki társammal. Érdekes, a világ három pontján (az ír anyuka messze lakik tőlünk) mindhárman ugyanazzal küzdünk: tele vagyunk tettvággyal és olyan élethelyzetben vagyunk, hogy nem tudunk tenni... mindhárman segítő lelkülettel, mindhárman tettre készen... mindhárman úgy érezzük, hogy elsorvadunk, ha nem tudunk tenni a minket körbevevő világért... Megbeszéltük, hogy a mi időnk is eljön, ne adjuk fel a reményt... :) Ne hagyjuk, hogy a fényünk elszürküljön... Ezek a beszélgetések mindig egy kicsit fellángoltatják bennem a fényt, hogy tovább tudjam körberagyogni a környezetem... eljön a mi időnk... :) Érzem. :)
Erre megerősítésként küldött a testvérem egy üzenetet: https://www.facebook.com/esbeta/videos/1887182211309061/ Mennyire ismer... :) Ez az üzenet is erőt adott... Úgy érzem, kezdek kilábalni a mélyből... nehezen, de lassan felfelé vezet az út... érzem. :)
Lánykám nagyobb meglepetést is tartogatott estére: bebugyolálta egy pihe-puha takaróba Matykót, elaltatta, majd újra eltűnt és tudjátok, mit csinált? Összehajtogatta a mosógépből kiszedett ruhákat, a szobájában és a szekrényében rendet rakott. Ez annyira jólesett, annyira örültem neki... Mivel az utóbbi néhány napban nem tudtam rendesen rendet rakni, mert folyton hol az egyik, hol a másik gyerek igényelte erősen a társaságomat... így a ház kezdett elég csúnyán kinézni... tegnap este kicsit összekaptuk. Most folytatom, hogy ne kicsit, hanem kicsit jobban össze legyen kapva... :)
Szép napot kívánok nektek! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése