Tegnap reggel végre megérkezett a várva-várt levél, 17-én mehetünk végre fejlesztésre Matykóval. Juhhéj! :) Bár ez még csak a csoportos fejlesztés, de mindegy, valami végre történik és nem lógunk a levegőben. Ennek örömére Matykó nem reggelizett, bármennyire próbálkoztam, csak egy kis pépet tudtam beletukmálni, azt is nagyon nehezen. Szerintem fáj a torka, az lehet a gond... de nem tudom, hogy mit kezdjek vele, mert ő gargarizálni nem fog, teát nem akar inni, iszonyatosan nehéz vele ilyenkor...
Egész délelőtt pakoltam, rámoltam, takarítottam, mert amikor a három gyerek itthon van, akkora rendetlenséget tudnak csinálni, hogy ihaj! Kettőre vendégeket vártunk, előtte szerettem volna egy kicsit felmosni, de mire elpakoltam annyira, hogy felmossak, elment legalább egy óra... Végül nagy nehezen sikerült, de úgy, hogy a fiam kiment kerékpározni és a lányom ment utána Matykóval. Ő ajánlotta fel, hogy kiviszi Matyit magával. Nem sokáig voltak kint, egy kis idő után bejöttek játszani. A fiamat elég nehéz volt annyira fegyelmezni, hogy a felmosásig eljussunk, de végül nagy nehezen eljutottunk oda is. Mire az ebédet megmelegítettem, Matykó elaludt fent. Nagyon sajnáltam, mert alig evett valamit reggelire, tízóraira ivott egy kis banánturmixot, amit a lányom készített neki, de jó lett volna, ha ebédel...
Kettő körül jöttek a vendégek: egy fiatal magyar pár, a lány anyukájával. Nagyon-nagyon aranyosak, jóindulatú és melegszívű emberek. Nagyon jó volt megismerkedni velük közelebbről. Több, mint egy hete ismerkedtünk meg egy boltban. Hallottam, hogy magyarul beszélnek, leszólítottam őket, onnan indult az ismeretség. A gyerekeim egyből lerohanták őket, iszonyatos nagy mesélésbe kezdtek, szegények szóhoz sem jutottak. :) Végre magyarul beszélhetnek valakivel rajtunk kívül. :) Ehhez hozzá kell tenni, hogy mivel az utóbbi időben folyton betegeskedtünk, a pénteki palacsintázások elmaradtak, már igazán ki voltak éhezve a magyar társalgásra. Beléjük szorult a sok "és képzeld el" :) Most aztán minden "képzeld el"-t rázúdítottak erre a szegény párocskára, ők csak kapkodták a fejüket. Én szóhoz sem jutottam - de ők sem. :)
Mivel a lányom osztálytársát és a húgát otthagyták, a fiamat beküldtem, játsszon velük, mert ők nem tudnak hozzászólni az egészhez és vendéget ugyebár nem hagyunk unatkozni, nem azért hívtuk át őket játszani. A fiam játszott a lányokkal, de azt azért az én fiaimról tudni kell, hogy ha nem tartom rajtuk a szemem, abból jó nem sül ki, hát most sem maradt el a meglepetés: a fiam a lányom osztálytársával elkezdte legyezni a tüzet, olyan füst lett, hogy megszólalt a füstriasztó. Hát lett nagy riadalom, azt sem tudtuk, hová kapjunk, eszméletlen hangja volt a riasztónak, de elképzelni nem tudtam, hogy mit kell ilyenkor csinálni. Eltelt egy idő, mire kapcsoltunk, hogy mi a helyzet, megértettük ebben a visító zajban, hogy mi történt. A lányom lélekjelenlétének köszönhetően (gyorsan felszaladt Matykóért, aki ott állt az ajtóban, mert a riasztóra felébredt és nem igazán értette, hogy mi történik) Matykó lelke sem sérült. Istennek hála, a lányom osztálytársa megmutatta, hogy kell leállíŧani, mert egyébként nem is tudom, mit tettünk volna... Az összes ablakot kinyitottuk, jól kiszellőztettünk, mert iszonyatos füst volt... Nagyon dühös voltam a fiamra... de szerencsére végül minden rendben volt. Viszont a ház úgy kihűlt, hogy tehettem a tűzre újabb szenet. Mire apa hazaért, már minden helyreállt. A lányok hazamentek, a két gyerek meg nyomult tovább a vendégeknél.
Nem sokat tudtam a leányzóval beszélgetni, mert a lányom elrabolta és teljesen magáévá tette. Mivel kiskamasz, most jól jött neki egy közbeeső generációs felnőtt, akivel a lányos dolgokról lehetett beszélgetni, a kamaszkori éréssel járó mindenféle változásokról, ami ilyenkor még ciki is, vicces is... nagyon-nagy áldás lenne nekünk, ha jó barátság alakulhatna ki, mert a lányomnak nem árt egy felnőtt nő, akiben megbízik és úgy érzem, hogy ez a lány teljes mértékben elnyerte a bizalmát. Még azt is mondta, hogy már nem is akar hazamenni... Ezt ugyan nem hiszem el, de azért jó volt egyszer végre egy ilyen mondatot hallani... Egy ilyen barátnő már nagyon hiányzott nekünk, ezen gondolkodtam, hogy hogy fogunk tudni szerezni egy bizalmast, aki a lányom és köztem közvetít majd kamaszkorban... Emlékszem rá, amikor a kolléganőm lánya volt kamaszkor végén (vagy talán inkább utána), én voltam a bizalmasa. Anyukája mondott valamit, lepergett, majd amikor bejött dolgozni, elmesélte, én felhívtam a lányát és elmondtam ugyanazt, mire a lánya meglepetten mondta: Tééényleeeg, milyen igazad van. :) Anyu is ezt mondta. :) Olyankor mindig jót mosolyogtunk az anyukájával, hogy milyen érdekes, hogy az én számból máshogy hangzik. :) De így megy ez, így vagyunk összerakva. Egyszer eljön a leszakadás ideje, ami bár fájdalmas lesz, hozzátartozik a gyermekeim fejlődéséhez.
A fiam a lány párját rabolta el, elővette ezt a társast, azt a társast, földgömböt néztek, nagyon jót játszottak. Én anyukával beszélgettem, végre még egy lelki társra leltem... sajnos ő el fog menni, de úgy érzem, hogy a lánya is lelki társunk lesz itt a messzi idegenben. Már csak az autó hiányzik és nagyon jó lesz itt nekünk, azt hiszem...
Matykó miután felébredt, nagyon nem akart enni-inni. Vesződtem egy sort vele, de aztán már feladtam és beletukmáltam egy kis gyümölcspürét, majd egy kis gyümölcslét. Hála Istennek legalább ivott. De lázas lett újra... Még csak hőemelkedése volt, de sajnos nem volt százas...
Érdekes élethelyzet egy köztes generációs párral találkozni... Mivel az utóbbi évtizedben már csak "anyukák" és "apukák" voltak körülöttünk, az én szókészletemből szinte kihalt a "nő" meg a "férfi" kifejezés. Nehezemre esik leírni, megnevezni egy párt úgy, hogy nincs gyerekük. Keresem a szavakat... Milyen fura... már nem is emlékszem, milyen volt lánykoromban... azt hiszem, azóta élek, mióta anya vagyok...
Apa is el tudott beszélgetni végre a joomla, http, php rejtelmeiről... :) Volt közös témájuk a fiatalemberrel. :)
Nagyon kellemes délutánunk volt. Jót beszélgettünk, palacsintáztunk, majd este hétkor hazamentek a vendégek mindannyiunk sajnálatára. De megbeszéltük, hogy ma nagy eséllyel találkozunk újra. :)
Nagyon szerettem volna, ha a magyar család is itt lehet, de sajnos Matykó láza megakadályozta ezt a pénteki találkozót is, így csak az ajtóban beszélgettünk az anyukával néhány szót, mert adtam egy kis fenistilt, hogy a picikének tudjon adni. Tudtommal itt nincs fenistil, de utána kellene járnom, hogy mi az, ami pótolja, mert biztos, vagy van valami, csak nem tudunk róla.
Azt hiszem, most befejezem, mert sok a teendőm...
Kellemes hétvégét mindenkinek! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése