Tegnap reggel elmentünk iskolát nézni a nagyoknak. Útközben majdnem visszafordultam, mert nagyon zavar ez a főúton való közlekedés, de mégis úgy döntöttünk, hogy elmegyünk. Hát... nagyon úgy néz ki, hogy megtaláltuk a helyünket. :) Ez az iskola rendezett, fegyelmezett, tiszta és a gyerekek, akik közben jöttek-mentek kiegyensúlyozottak, életvidámak ÉS fegyelmezettek. Olyannak tűnik, mint az otthoni iskolánk. A lányomnak nagyon tetszett. A fiaimat alig bírtam fegyelmezni, Matyi folyton ki akart menni, mert látott kint egy tűzoltóautót, a bátyja persze ment volna vele játszani. Hiába mondtam, hogy ez egy iskola, ez olyan, mint otthon, most az igazgató nénivel beszélünk, értse meg... Jaj, mennyire gyerek ez a fiú... és iskolás lesz, ajajj... ahogy Bernie mondta, ő még egy baby... Az igazgatónő végtelenül figyelmes és megértő volt, szívélyes, nem túlzottan, épp megfelelő szinten barátságos, érzékelhető volt, hogy itt tényleg rend van és szeretet. Kaptunk nyomtatványokat, elmondták, hogy ide csak egészséges ételt lehet bevinni, nincs ebédlő, nem főznek, de amit bevisznek tízóraira, az csak egészséges lehet. Semmi édesség, nem lehet üdítő, csak víz és tea. Azt hiszem, jó helyen vagyunk :) :) :) Ez így tökéletes! :) Lányom kissé megszeppent és mondta neki, hogy nagyon szeretnivaló a mosolya ne aggódjon, mert nagyon édes, kedves tanárok és gyerekek vannak itt. Amikor kijöttünk, láttuk, hogy egy csapat gyerek megy le a lépcsőn egy tanárral, közben mondják az abc-t. Ez tetszik! Mozgás közben tanulni szuper! :)
Nem is meséltem, de otthon egy angol anyanyelvű kisfiút tanítottam magyar nyelvre. Hát én is úgy tanítottam, hogy minden lehetőséget megragadtam. Játszottunk, minden szemlélető eszközt bevetettem és képzeljétek el, hogy amikor eljöttem, azt mondta a kisfiú, hogy: Anya, nekem nem kell új tanár. Én már mindent értek az óvodában, mindent meg fogok tanulni, meglátod. :) Anyukája azt mondta, hogy nem talál olyan tanárt, aki olyan jó a fiának, mint én voltam. Tudjátok... én még nem vagyok gyógypedagógus, hátra van a szakdolgozatom és az államvizsgám. Ez annyira, de annyira nagy élmény... annyira hálás vagyok, hogy taníthattam azt a kisfiút... és annyira szívesen tanítanék még... na majd eljön annak is az ideje. :) Addig tanítom az én kis csipet csapatomat :)
Visszatérve az iskolára, itt az is nagyon tetszik, hogy a mindenhol, akár a folyosón is tanulnak. Minden megoldást megragadnak, minden lehetőséget, hogy élmény legyen a tanulást. Ez nagyon jó! Remélem, tényleg olyan, jó, mint amilyennek látom elsőre, mert ahogy én látom... hát... egyszerűen túl jó, na... :) Vannak itt magyar gyerekek is, akár barátokra is lelhet, de én azért bízom benne, hogy lesz itt olyan gyerek, aki szeretni fogja a lányomat. A fiamat nem féltem, barátai könnyen akadnak. Már a lakóparkban is azonnal talált néhányat. :) A foci erős kapocs :) Bár nem tudom, itt lehet-e focizni... majd meglátjuk. Valami sportra menni fognak, az tuti.
Apa elment dolgozni, mi hazajöttünk. Útközben elmentünk a Spar Expressbe, vettünk banánt és még néhány apróságot. Nem egyszerű ott babakocsival közlekedni, de megoldottuk... Amikor fizettem, akkor látom, hogy a másik pénztáros nagyon integet Matykónak :) Ezt a pozitív diszkriminációt még szokni kell :) A selejt, hibás gyerek itt az szupercukiság, akinek mindenki külön integet :) Bár... őszintén szólva otthon is mindig mondják, hogy el kellene vetetni egy Down-szindrómást, de ha Matykót meglátják... hát őt nem... azért ő más... :) Na nem baj :) Matyika egy jelenség :) A másik kettő az aktuális pénztárost bűvölte el, így megvolt az egyensúly. :)
Fura, hogy annyit beszélek angolul, folyton jönnek az angol szavak, néhányszor előfordul, hogy angolul fogalmazom meg és utána átírom... ajaj... a gyerekeknek sokat kell olvasni magyarul, már látom. Fontos, hogy az anyanyelvünket szépen beszéljék. Nem lesz egyszerű. Majd valamit kitalálok...
Délben itt volt egy magyar család, váratlanul meglátogattak minket, annyira örültem neki :) Velük voltunk a játszóházban :) Ők mondták, hogy állítólag van itt valami könyvrendelős cég. :) Utánajárok :) Képzeljétek, lehet, hogy az ő autójukat vesszük meg. :) Ugyanis annyira kikészített a két nagy délután (nem tudom, mi volt velük, pedig voltunk kint is), hogy mondtam apának, én egy-két napon belül iskolába viszem őket, bármi lesz. Ha kell, akkor gyalog... Őszintén szólva, csak az ő segítségükkel tudunk most azonnal autóhoz jutni, szinte el sem hiszem, hogy segítenek nekünk... hihetetlen... olyan túl szép, hogy igaz legyen kategória... mindegy, valami lesz, meglátjuk. De már önmagában a felajánlás is nagyon-nagyon jólesett. Csodálatos lelki társakra leltünk, azt hiszem. :) Fura, én annyira megszoktam, hogy másoknak segítek, de amikor nekem segítenek, az annyira hihetetlen... ugyebár otthon nem túl sűrűn volt rá szükség... itt kiszolgáltatott az ember... más élethelyzet...
Apa végre megértette, hogy a pps szám és a többi ügyintézés igenis sürgős (kollégái felvilágosították, hogy anélkül nem fogunk kapni családi pótlékot és csomó mindent nem fog tudni elintézni), úgyhogy remélhetőleg most már hajtani fogja, hogy mielőbb megszerezzünk mindent. :) Ennek én nagyon örülök, mert fontos, hogy rendezettek legyenek a dolgaink. De én ezt nem tudom intézni, mert ő dolgozik és én nem fogok egy ideig, még legalább egy évig. Szeretném, ha Matyi megtanulná rendesen az anyanyelvet és csak utána menne közösségbe. Az anyanyelv fontos alap, márpedig Matykó már nagyon sokat beszél. Egyre több szót mond. Tegnap már a kolbászt is mondta, tegnap is volt néhány új szava.
Este megnéztük a Mintadiák cimű filmet, ami egy Tourette-szindrómás fiúról szól, aki nagyon közkedvelt tanár lesz :) https://www.youtube.com/watch?v=6cbn4Aa_Sjs
Ha még nem láttátok, ajánlom figyelmetekbe, csodálatos film. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése