Tegnap a gyerekek a csinos iskolai egyenruhájukat vették fel. Itt ugyanis két egyenruha van: az egyik a csinosabb, fiúknak V nyakú kötött barna kardigán barna nadrággal, bézs inggel és nyakkendővel, a lányoknak barna kardigán, bézs ing és rakottszoknyás kötényruha, ami nagyon csinos szerintem. A másik ruhájuk a tornaruha, az kék pulóver, fehér galléros ing és kék melegítőnadrág (vagy leggings a lányoknak). Ma a csinosabbik ruhában mentek, nagyon büszkék voltak magukra, a fiam már ébredés után felvette, így jó rendesen letakargatva ette a halas szendvicset, amit készítettem neki reggelire. Míg reggeliztünk, apa olvasott nekik, hogy nyugalomban teljen a reggel. Majd én is kaptam néhány percet a fürdésre és szaladtak iskolába.
Matyival otthon maradtunk, elkezdtünk egy kicsikét játszani, színes golyókat pakoltunk ugyanolyan színű edénykékbe, mivel tudom, hogy három éves koruk körül sajátítják el a gyerekek a színeket, most ez aktuális. Vettem babilon építő golyókat és IKEA-s kis tálacskákat és a kék golyót a kék tálba szedtük ki, a narancsot a narancsba, a sárgát a sárgába, a zöldet a zöldbe. Elvileg a négy alapszínt érdemes gyakorolni: piros, sárga, kék, zöld. És úgy érdemes, hogy egyszer egy meleg színt, egyszer egy hideget. A kék után ne a zöldet kérjük, hanem a pirosat. De nekünk narancs van, majd a pirosat megtanuljuk máshogy vagy beszerzek még golyókat :) Nagyon ügyes volt Matykó, bár megnevezésre nem mindig tudta, de a vége felé már, ha mondtam, hogy a zöld golyót ne tegye a kék edénykébe, vegye ki és tegye a helyére, már tette is. :) Kezdi érteni a játék lényegét :) Utána próbáltam egy kicsit pakolni, de Matyi mellett nagyon nehéz a házimunka. Vele szoktam, mert úgy haladok is egy kicsit, de még úgy sem könnyű. És ha egy percre szem elől tévesztem, nevetve bemászik a szárítógépbe és magára akarja csukni az ajtót. Jaj, ez a gyerek...
Ma felhívott egy 5 éves Down-szindrómás kisfiú anyukája, aki egyébként pedagógus és mondta, hogy eljön meglátogatni minket. Jaj, nagyon örültem neki! :) Ott volt nálunk, Matyi elaludt az ölemben és végre tudtam beszélni valakivel, aki jobban ismeri az itteni helyzetet. Hát várhattam volna én, hogy történjen valami... Itt senki nem mondja meg neked, hogy hová menj, hiába vártam a public health nurse-t, mert ő nem ad elérhetőségeket egyik fejlesztőhöz sem. Van egy szociális területen dolgozó kolléganő, állítólag ő fog nekünk segíteni, kaptam telefonszámot, mindenféle információt. Ez az anyuka értette a helyzetemet, mert ők Angliában voltak írként egy ideig, majd utána jöttek haza - rájött ő is, hogy az ír oktatási rendszer zseniális :) Az angol se rossz, de az ír, hát az fantasztikus :) A fia ügyesen beszél, okos kisfiú, integrációban tanul - inkluzívan. Azt mondta, hogy a szegregációban meg sem szólalt a gyereke, mióta integrációba jár, azóta már szépen beszél - és valóban, be is mutatta nekünk tudományát, elmondta, hogy mit fognak vásárolni :) Édes volt :) Annyiban volt más, hogy szégyenlősebb és mosolygósabb volt, mint a többi kisgyerek :) Amikor hazajöttek, ők is ugyanúgy kezdték, mint mi, hiába írek, ugyanúgy kellett kérniük pps numbert, ugyanúgy sokba került a biztosítás, mint nekünk, úgyhogy az az érzésem, hogy az írek nem lacafacáznak. :)
Megtudtam, hogy itt kaphatunk valami tornaféle fejlesztést és csomó mindent, úgyhogy nagyon várom, hogy felhívjuk a hölgyet, de nem akarom apa nélkül, mert úgy szeretnék időpontot egyeztetni, hogy ő is ott legyen, jobb, ha mindketten halljuk, amit mond a hölgy. Állítólag majd hoz nekünk formanyomtatványokat, úgyhogy nagyon várjuk. :) Jaj, végre elindul a mi kis életük is, juhhéj! :) :) :)
Ők is tudták, hogy Down-szindrómás lehet a gyerekük és nekik is három gyerekük van :) De utána született két kisebb tesó :) Nagyon aranyos anyuka, megbeszéltük, hogy ma elmegyünk egy baba-mamás valamilyen foglalkozásra, ott jelelnek is a gyerekek, már nagyon várom :)
Délután újra kezdődött a bolondok háza a gyerekek házi feladatával... Nem tudom, hogy lehetne megoldani Matyi mellett a házi feladatot... Matyi nem bír egy helyben ülni, őt nem lehet rávenni, hogy üljön le... megy, mint a gép... hát persze, mit csinálna egy két éves gyerek? De a középsőt nem lehet magára hagyni a tanulnivalóval, mert Anyaaa, mondd már, mit ír itt... egy percre elszaladok Matyiért, akkor már kiakad, a nagy kérdezi, hogy ez micsoda, az micsoda... édes Istenem... hogy a fenébe csinálják ezt mások? Csak én vagyok ennyire béna? Mindegy, valami megoldást kellene találni, csak tudnám, hogy mi az...
Képzeljétek, a fiam padtársa egy okos, ügyes és nagyon tisztelettudó magyar kisfiú, aki beszél angolul, mert ott született és ami még nagyon fontos: az az igazán jó gyerek (az iskolában - na azért otthon nem biztos :)). Szünetben ő kérte, hogy hadd maradjanak fent az osztályban és tanuljanak angolul. És tanította a fiamat. Egyszerűen nem hiszem el... Az én fiam nem beszél angolul egyáltalán, erre kap egy padtársat, aki magyar, beszél angolul és sokat segít neki. A fiam azt mondta, hogy nagyon kedvesek az osztálytársak, mindenki játszani akar vele, szóval azt hiszem, ő megtalálta a helyét :)
Este apával elszaladtunk a Lidl-be és ott találkoztunk a lányom padtársával. Nagyon-nagyon kedves kislány. :) A lányom nagyon odavan a padtársáért, a tanító néniért egyenesen rajong :) Kértek tőlem angol-magyar szótárat, de azt csak jövő héten tudok prezentálni, mert akkor jön a szállítás, remélem, ráér akkor is... Bár eddig nagyon ellenkezett az angol tanulással szemben, most este kilenckor is még angol szavakat kérdezgetett tőlem, annyira meg akar tanulni angolul :) Mondtam neki, hogy itt volt három hónap nyáron, három hét, mióta Írországban vagyunk, tanulhattunk volna, hoztam rengeteg anyagot, de mindegy, úgy látszik, most jött el az ideje.
Megyek reggelit készíteni, mert ma is izgalmas napunk lesz :)
Szép napot kívánok nektek! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése