Nagyon jól sikerültek a feliratok, Matyiét én készítettem, a lányom a sajátját, bár elég nehéz volt a két kisebb mellett... Matyi folyton rendezkedett, nagyobbik fiam olyan önálló és önfejű, mint az anyja, de az anyja már megtanulta, hogy ne ugorjon (annyira) fejest a kútba. Hát a fiam még itt nem tart, egyből elkezdte vágni a dekorgumit. Mondom neki, hogy nem ártana előre megtervezni, de ő aztán jobban tudja, nekiesett. Persze nem sikerült, aztán kiborult, balhé volt, de hamar lecsillapodott és folytattuk. A lányom felirata nagyon szép lett, a fiamé, háááát... hogy is mondjam... egyedi :) De nem baj, legközelebb oda fog figyelni és meg fogja kérdezni, hogy kellene. :) Nem bántom őt, én is ilyen voltam, aztán megtanultam, hogy ne menjünk fejjel a fának, mert fáj. Az iskolában is így működött (két hetet járt iskolába). A tanító néni kiadta a feladatot, de ő már tud olvasni, elolvasta és megoldotta, mire a tanító néni mondta, hogy de színes ceruzával kellene... ő már grafittal megoldotta. Hát ez van... De utána nagyon törekedett, mondta a tanító néni. :) Ahogy fáradtsága növekedett, törekvése csökkent... szegénykém... az a baj, hogy nagyon fáradt már délben. Nem tudom, mit tehetnék, ha valakinek van igazán használható ötlete, megköszönném... Szegénykémet próbálom fenntartani délben és mióta itt vagyunk, sikerült is, de mindig kidől. Tegnap már nem is bírta, kidőlt teljesen. Remélem, itt valahogy boldogul, mert rettenetesen félek ettől... hogy fogja bírni az én szegény pici fiam... Ha nem alszik, akkor este nyolckor már kidől, de ha alszik, akkor is kilenckor legkésőbb ágyban van. Mindegy, majd meglátjuk...
Egy gondolatot engedjetek meg, kérlek: nem írok konkrét neveket, csak a Matyiét. A blog Matyi életéről szól elsősorban és bár a mi hétköznapjaink benne vannak (hiszen ez része Matyi életének), tudom, hogy a lányom nem szeretné, ha írnék róla névvel, és a barátokat sem szeretném megbántani. A névtelenséget megtartom, ezt kérlek, ne vegyétek rossz néven... Köszönöm a megértéseteket!
Öt órára vendégeket vártunk, ezért négy után nem sokkal már nem bírt magával a fiam, elkezdték készíteni a palacsintát. Két liter tejből és egy kg lisztből készítettek palacsintát, míg én Matyit etettem. Ugye sejtitek, hogy meddig tartott? Öt órától este nyolcig csak palacsintát sütöttem. Egy ideig nem lesz, az biztos :) Viszont mindenkinek jutott :) A családdal, akik meglátogattak, eljött az unokatestvér is, egy nagyon kedves kislány, aki abba az iskolába jár, ahová a mi gyerekeink készülnek. Ez egy kis biztonságérzetet ad a lányomnak. Felvonultak a szobájába egy idő után és beszélgettek, kikérdezte mindenről az iskolával kapcsolatban. Megbeszélték, hogy a szünetekben majd tudnak együtt játszani :) Kedves kislánynak tűnik. :)
Matyi játszott a család középső gyermekével, akivel közel egyidősek. Annyira ügyes ez a Matykó, teljesen úgy iszik, eszik, mint a kislány, úgy játszik, mint ő :) Olyan jó látni, hogy nem okoz nehézséget neki, hogy beilleszkedjen :) Sajnos én nem tudtam közreműködni, mert sütöttem azt a hatalmas mennyiségű palacsintát, de Matyi ügyesen megoldotta, a végén már együtt játszottak a gyerekek :) Ebben a korban egyébként sem szoktak együtt játszani, leginkább egymás mellett, úgyhogy nincs ezzel semmi gond.
Azt kérdezték tegnap tőlem, hogy mikor nyílik az olló... Érdekes kérdés. Nem tudom... Lehet, hogy később, lehet, hogy soha. Bár ő és társai több megsegítést igényelnek, megfelelő fejlesztés és hozzáállás mellett akár tarthatja is a társaival a tempót valamilyen szinten. Például Szirka osztást tanult, akkor, amikor a többiek, csak 20-as számkörben. De értette az osztást, amikor anyukája kért tőle öt negyedet, akkor adott egy egészet és egy negyedet. Szóval bizonyos szinten a korosztályával haladt, de a számkörben még nem léptek akkorát. Nem gondolom, hogy ez akkora probléma lenne. Majd megtanul nagyobb számokkal is bánni, ez szerintem nem kivitelezhetetlen. Írországban pénztárosok is vannak. Nekik nagy összegekkel is tudni kell dolgozni. Ehhez nem csak a jó képesség kell, hanem megfelelő hozzáállás a tanárok és a szülők részéről.
Ami még érdekes kérdés: mi az inkluzív oktatás (integráció olyan formája, amikor együtt tanulnak a gyerekek) miatt jöttünk Írországba. Otthon a szegregáció az elterjedt, néhány iskolába járhat integrálva Down-szindrómás gyermek, de nagyon nem válogathat. A Gyermekek Házába járnak Down-szindrómás gyerekek, nem túl nagy számban, évente legfeljebb egy Down-szindrómás gyermek mehet a Gyermekek Házába, ami egy nagyon fantasztikus iskola, élménypedagógiával, csoportmunkával, differenciálással, oda szívesen vittem volna Matyit. Még van itt-ott elvétve egy-egy iskola, ahová befogadják, bár nagyon ritka. Viszont más a rendszer. A magyar oktatási rendszer egy átlag gyereknek is sok. Ráadásul nagyon uniformizált, a differenciálás majdnem lehetetlen ebben a rendszerben. Ha van is olyan pedagógus, akinek sikerül, jó, ha tudják a kedves szülők, hogy ezt a differenciálást erőn felül végzik. Minden gyermek egyéniség, egyedi adottságokkal, ha a rendszer a differenciálás felé hajlana, az az átlag gyereknek is sokat érne. A Down-szindrómás gyermek ha még nagy nehezen tudná is tartani a szintet, azt a megsegítést, amit itt megkaphat (árnyékpedagógust), azt nem kapja meg otthon (bár hallottam már olyan esetről, ahol volt lehetőség árnyékpedagógusra, de nem ez az elterjedt). Szerintem árnyékpedagógus és differenciálás nélkül nem integráció az integráció. Mert lehet, hogy csak egy apróságnál elakad gyermek és ha azt ott, abban a percben kijavítják, akkor tud haladni a többiekkel. De szükségük van egy kis megsegítésre még a legjobb képességű gyerekeknek is. Az is előfordulhat, hogy csak időnként kell a segítség, de ha az akkor nincs, elakad és nem halad tovább a többiekkel. Ez tulajdonképpen nem kevés pénz az államnak. De ha azt nézzük, hogy ezzel együtt keresőképes felnőtté válik és nem eltartani kell, hanem adózó állampolgár lesz, akkor ez nem is egy rossz befektetés. Sajnos ez a nézet még nem eléggé elterjed kis hazánkban, de ami késik, nem múlik, én azért bízom a magyar emberekben. :)
Sokáig itt voltak a vendégek, nagyon örültünk neki, nagyon kellemes este volt :) Őszintén szólva nem is reméltem, hogy ide jövünk, ilyen szép házban fogunk lakni és ilyen kedves emberek fognak körbevenni. Ez több, mint amiről álmodhatok. Amikor útnak indultunk, úgy gondoltam, hogy nagyon nehéz lesz, nem fogok ismerni senkit, de nem baj, Matyiért és a gyerekekért mindent kibírok, de hihetetlen... nem is reméltem volna, hogy ennyire jól alakulnak a dolgainak. Most értem meg, hogy mennyire sokat ért sok anyukának, hogy én segítettem, amikor a kerületbe költöztek. Sok jó anyuka a csoportomban válaszolt a kérdéseikre, ha gondjuk volt, írtak privátban, én is segítettem, így mindenki zökkenőmentesen élvezhette a mi csodálatos kerületünket, amit fájó szívvel hagytunk magunk mögött (még egyáltalán nem biztos, hogy végleg). A XVI kerület az a hely, ahová az ember szívesen tér vissza bárhonnan. És hát az én anyukás csoportjaimban bizony annyira édes anyukák vannak hogy az csoda :)
Még nem kaptunk ajánlatot a biztosításra, úgyhogy nem tudom, mikor lesz autónk... viszont ma jó lenne még valamit kreatívkodni.
Menni kell, Matykó felébredt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése