Írországban Down-szindrómával

Üdvözöllek!

Sokan kérdezték, miért pont Írország, hát gondoltam, elmesélem a történetünket:

Úgy kezdődött, hogy védőnő hallgató voltam két gyerek mellett, de már nem bírtam tovább és apával megegyeztünk, hogy váltani fogunk... szóba került a gyógypedagógia, hát februárban gyógypedagógusnak felvételiztem, majd két hónap múlva megfogant Matykó, akiről azt mondták, nagy az esélye, hogy Down-szindrómás lesz. Hát legyen - mondtuk mi - a mi vérünk, úgy kérjük, ahogy van :) Majd ezzel a témával már többet nem foglalkoztunk. Matykó világra jött, gyönyörű, szép, csodálatos pici fiú :) Épp aznap mentem volna le vidékre vizsgázni, de inkább szültem egy szépfiút :) Ez is olyan Matykós, ő mindent keresztülhúz :)
Másnap behívtak a csecsemős nővérek, ott volt egy doktornő, aki nagy szeretettel fogta az én pici fiam, nagyon kedves volt és egy kérdést szegezett nekem:
- Kedves Anyuka, végeztek Önök genetikai vizsgálatot?
- Nem - válaszoltam én - miért? Arra gondol, hogy Down-szindrómás?
- Igen, gondoltam rá.
- Én is - mondtam -, kicsit hipotóniásnak tűnik... bár a lányom is az volt. De lehetne más baja is, a Down-szindróma nem hinném, hogy akkora probléma. Egyébként is gyógypedagógus hallgató vagyok, majd ott segítenek a fejlesztésben, nincs ezzel semmi baj.

Majd egy nagyon kellemes társalgás következett, a doktornő azt mondta, hogy tanítani kellene a pozitív hozzáállásomat :) Mondtam, hogy majd fogom, ha gyógypedagógus leszek :) Megkaptam egy Down-dada telefonszámát, aki olyan, mint egy védőnő. Amikor kijöttem a szobából, láttam, hogy mindenkinek könny csillog a szemében. Csodálatos élmény volt a Péterffy Kórházban szülni. Az orvos, a szülésznő, a csecsemős nővérek... feledhetetlen... :)

Már a kórházban meglátogatott a Down-dada, ő sokmindenben informált, elmondta, hogy mehetünk korai fejlesztőbe, kaptunk időpontot fejlődésneurológiára. Egy hét múlva megérkezett az eredmény: Matyi Down-szindrómás. Hát akkor járjunk utána, hogy is van ez a Down-szindróma. Hát jól, köszönjük! :)

A korai fejlesztést a Down Alapítványnál kezdtük, de mivel közelebb volt egy nagyon szuper korai fejlesztő, nem láttam értelmét, hogy olyan messze menjünk, hát eljártunk a közelbe a mi drága Rózánkhoz, aki rajongott Matyiért, imádta, mindenkinek dicsekedett vele, hogy milyen szép, milyen okos, milyen ügyes :) Matykó pedig megtett mindent érte, kiérdemelte :) Amellett jártunk egy tündéri dévényeshez, aki a lehető legnagyobb szeretettel kezelte az én pici babócámat, jártunk babaúszásra a mi drága Márta néninkhez, mellette a kedves gyógytornászunk, Eszter, tanította Matykónak a mozgást. Majd kicsit később jártunk babajelnyelvre, ami nagyon meghatározó volt, mert Matyi nagyon ügyesen elkezdett jelelni, amit kiegészít a beszéddel.

Bár közel 8 hónapos volt, mire rendesen tudta tartani a fejét, 13 hónaposan kezdett kúszni, majd nemsokára mászni, 22 hónapos korában tette meg az első önálló lépését. Azért indult ilyen nehezen, mert nagyon laza izomtónusa volt. De nagyon akart :) Mászni úgy tanítottam, hogy négykézláb fölé álltam és tettem a lábát, majd a kezét, majd a lábát, majd a kezét, így tanultuk nagy nehezen a mászást, majd amikor már tudta a mozdulatot, akkor fogtam a hasa alatt és úgy tartottam, hogy tudjon mászni, ő pedig tepert boldogan :)

A járást úgy tanultuk, hogy tologatott mindenfélét, majd amikor már elkezdett ügyesebben lépegetni, akkor lehajoltam, megfogtam a kis kezét (maga előtt kell legyen a keze, gondolhatjátok, milyen mélyre kellett hajolni), és segítettem, én voltam a kapaszkodó. Ez nagyon derékgyilkos, kicsit kikészített... de jár :) és nagyon szépen jár :) Persze bátor, de nagyon... létrára felmászik, aztán leesik létrával együtt, de azért megy és megy... :) Januárban (4 hónap múlva) lesz 3 éves, most rollerezik 3 kerekű rollerrel, motorozik lábbal hajtós motorral és rendetlenkedik, pakol. :) És végre eljutottunk oda is, hogy néha bólogat (eddig csak a fejét csóválta és mondta, hogy Nemmm :)), de az igen sehol nem volt a repertoárban :)

Közben körbekérdeztünk, hogy milyen lehetőségei vannak otthon Matykónak, de kiderült, hogy csak a szegregáció az egyetlen lehetőség. Majd az is kiderült, hogy Írországban viszont integráció van, árnyékpedagógussal... Ez úgy derült ki, hogy a férjem kapott Írországba egy állásajánlatot. Szokott kapni mindenhonnan, ezért nem nagyon foglalkoztunk vele, de azért rákérdeztem ismerősöknél, hogy mi a helyzet a Down-szindrómával Írországban. Hát kiderült, hogy itt fantasztikus az integráció, együtt járhat iskolába a többi gyerekkel, árnyékpedagógust kap, aki olyan "like a mummy" - mondta az egyik anyuka itt, Írországban. :) Akkor eldöntöttük, hogy egy év múlva elmegyünk Írországba, hogy Matykónak legyen szép emlék az iskola.

Így is történt. Férjem két ajánlatot kapott, ami elég nehéz volt, dilemmát okozott, mert nem akartunk senkinek rosszat tenni, becsületes megoldást akartunk... de sajnos muszáj volt választani... hát választottunk és hihetetlen jól tettük. Ami itt, Írországban alig elképzelhető kategória: családostól jöttünk ki, várt minket egy kétszintes, négy hálószobás kiadó ház egy nagyon szép lakóparkban helyes kis családokkal, fantasztikus helyen... néha azt hiszem, hogy csak álmodom. A kis álomkonyhában írom a blogot... így kezdtük életünket ebben a csodálatos kis országban :)