Új kis barátnők és az iskolaváltás szele :)

Hát igen... megcsapott az iskolaváltás szele... olyannyira, hogy nem tudtam nyugodni, nem tudtam aludni, elkezdtem utánajárni, hogy juthatnánk át a másik iskolába. Elkeseredett voltam... minden itt élő barátunkat felhívtam, hogy megnyugodjak... Az nem lehet, hogy Matyi miatt jöttünk el és a nagyok rosszul járjanak! Az nem lehet, hogy a gyedrekem boldogtalan legyen a döntésem miatt. Amikor elindultam, akkor eldöntöttem, hogy ezt nem hagyom. Tudom, hogy a lányom nagyon szereti a társaságot, szereti az iskolát, de ha valahol nem szeretik, ott nem szeret lenni... én sem... ahogy szerintem senki sem. A mostani iskolában a tanárok nagyon jók, kis barátnője is, de sajnos nem osztálytársa :( Ez annyira zakatolt bennem, hogy egész éjjel nem tudtam aludni, korán reggel lejöttem és kutatni kezdtem. Ugyanis az egész lakópark, ahol lakunk egy iskolába jár. Oda kell eljutnom. Ha ők ott boldogok, az én gyerekem is az lesz. Mennyire buta voltam, hiszen kezdetek kezdetétől az összes szülő mondta, hogy az egy nagyon jó iskola... gondolhattam volna rá, hogy oda járjon, ahová a többiek, hiszen ez nagyon fontos... Teljesen kiborultam... Teljesen kétségbeestem... ilyen buta döntést hozni... Ráadásul osztálytársa lenne egy kislány, akivel nagyon erős a kölcsönös szimpátia és nagyon kedves kislány.

Egyszer csak megtaláltam az iskolát, megtaláltam a kislány és az anyukáját is. Istenem, nem hiszem el... Megvan! Mondtam a férjemnek, hogy most ő írja meg a levelet, mert ő ékesebb angolt használ, mint én. Mindenki azt mondja, hogy szépen beszélem az angolt, de a férjem az ékes nyelvet ismeri. Muszáj könyveket olvasnom, hogy meg tudjak tanulni... Míg apa levelet írt, feljöttem telefonálni, majd egyszer csak a lányom hozott egy ilyen reggelit nekem :)

Apa megírta a levelet, így már reggeli előtt túl voltunk rajta. És figyeljetek: egy óra múlva ott volt a válasz, az igazgatónő vár minket. Hát mit mondjak? Sírtam... Nem hittem el... Valószínű, hogy azért, mert olyan településen lakunk, ahol nagyon vegyes népek laknak, sok a bevándorló, írrel találkozom legritkábban. Valószínűleg ezért nem érezte magát jól a kislányom az iskolában... nem kapott az ír kedvességből. A lakóparkban írek laknak, ők nagyon-nagyon szívélyesek, csak őket nem ismertem. Egyszer beszéltem egy anyukával, aki utána hol volt, hol nem és ráadásul ők el is költöznek, majd ezzel a másik anyukával, akinek a fiával a fiam focizott és akkor esett le, hogy másik iskola kell nekünk. Mert akkor értettem meg, hogy az a hangulat, amit tapasztalok a városban, nem az, amit tapasztalok a lakóparkban. Majd az ismerősök megerősítettek benne, hogy itt az ír mentalitást nem sűrűn fogom kapni, mert itt minden van, csak írekből van kevés. Hát akkor kifelé kell nézelődni a városból... rendben... ezek szerint van a mi lakóparkunk és van az élet kifelé, a város felé nem nagyon megyünk ezentúl, ha szeretnénk egy kis ír kedvességet. Ha megyünk, akkor a barátainkkal fogunk találkozni, mert a mi kis magyarjaink eléggé ír lelkületűek :) Ahogy egy barátom mondta: az írek elnyomott nép volt sokáig, mint mi, olyan kedves emberek, mint mi, magyarok. És valóban. Én itt kedves magyarokkal találkoztam, ha megyek be a városba, hozzájuk megyek. Így is jó. Lényeg, hogy tudjuk a helyi viszonyokat. Ahogy lesz autóm, megyünk majd sokat kirándulni. :)

Visszatérve az iskolára: Az igazgatónő válaszára kérdeztük, hogy menjünk, csak mi vagy vigyük a gyerekeket is? Mire érkezett a válasz, hogy persze, vigyük a gyerekeket is. Rendben, nem válaszoltunk, gondoltuk, hogy el van intézve, majd két óra múlva jön egy újabb válasz: akkor megyünk? Mert ha igen, szabaddá teszi magát. Jaj, jaj, persze, persze, hogy megyünk, te jó ég! Igen, igen, igen! Írtam neki, hogy nagyon-nagyon várjuk a találkozást, természetesen megyünk, csak nem akartunk zavarni újabb és újabb levelekkel. Azért hogy is mondjam? Ez a hozzáállás... ilyen, amikor valaki komolyan veszi a munkáját. Őszi szünetben egy órán belül válaszol. Hát igen... Erről beszéltek a barátok. Ez az az ír szivélyesség, amit mi annyira vártunk. Istenem... remélem, hogy célba értünk, három gyerek sorsa függ ettől. Szívem azt súgja, hogy igen, de meglátjuk... Minden esetre a gyerekek lelkére kötöttem, hogy most egy hétig játszani a gyerekkel, beszélgetni velük, nincs mese.

Egyszer csak szól a lányom: Anyaaa, Anyaaa, kint van a kislány. Kiszaladok és látom, hogy a kislány rollerezik. Ez is az ő rugalmassága. Eddig csak kerékpároztak. Mióta mi rollerrel járunk, ők is elővették. Gyorsan kiszaladtam és jeleztem neki, hogy megyek utána. Visszajött hozzám és mondtam neki, hogy a gyerekeim szeretnének rollerezni vele. Hát persze! - mondja ő a megszokott kedvességével és bájával. Rollereztek egy kicsit, persze Matykó utánuk, mert neki aztán mindenhol ott kell lenni :) Elkezdett esni, majd a lányom kérdezte, hogy lenne kedve átjönni? A kislány azonnal nagy bólintással erősített rá az igen válaszára, látom, hogy nagyon lenne kedve a kislányommal barátkozni. Mondtam neki, hogy akkor szóljon anyukájának (az ő anyukájától kérdeztem meg, hogy kell mondani az összeadást angolul). Anyukája mondta, hogy hát persze, menjen csak. Mondtam neki, hogy jártunk és hogy át akarunk menni. Egyből mondta, hogy jaj de jó, segít az utaztatásban, heti háromszor el is tudja hozni őket, annyira, de annyira kedves volt! :) A kislány átjött, játszottak, míg én lejöttem, hogy kicsit rendet rakjak a nemezeléshez (Drága Gemma, Isten áldja meg a kezeid, mivel mutattad nekem a nemezelést! Látod, milyen gyümölcsöző a munkád? :)) , de rájöttem, hogy az sem kell, hogy fordítsak nekik, mert annyira ügyesen játszottak, hogy nyelv nélkül is nagyon sokáig képesek voltak játszani együtt. Lánykám befonta a kislány haját, ilyen lett :)

Előkészültem a nemezeléshez, majd nemezeltünk egy kicsit. Persze előkerültek a többiek is, a kislány huga hozott még két barátnőt, nekiálltunk fent vasalható gyöngyöket rakni formára, de senkinek nem sikerült. Szerintem túl izgatottak voltak. Nem baj, majd nemezeltünk a kicsikkel is, a végét én fejeztem be, de legalább tudják, hogy kell :) Ezeket készítettük. :)

Csoki fogyott bőven, úgyhogy venni kell másik dobozt, de nem számít, lényeg, hogy a gyerekek jól érezték magukat. Míg itt voltak a gyerekek, átjöttek az anyukák, hogy menjenek haza a gyerekek, ne zavarjanak, de mondtam, hogy ne vigyék még el őket, olyan jól játszanak. Az anyukák őszintén nagyon örültek nekünk és miközben a kicsikkel nemezeltem, beszélgettünk kicsit. Mondták, hogy nyugodtan küldjem el a gyerekeket, ha útban vannak (hát ugye most tudom, hogy így mondják itt is :)). Mondtam, hogy Isten őrizz! Örülök, hogy van kivel játszani a gyerekeimnek. Este öt körül ment el mindenki, a lányom jövendőbeli osztálytársa úgy ment el, hogy végig integetett, az ajtójukból is (pont velünk szemben laknak).

Amíg Matykó aludt (este öt körül aludt el, addig pörgött, úgy örült, hogy ennyi gyerek van itt :)), addig befejeztem a virágokat. A kezem csupa zöld, muszáj valami jó gyapjút szereznem, otthon el voltam kényeztetve, otthon nagyon szuper gyapjú volt, de az ittenivel nagyon nehéz dolgozni. El is fogyott a piros... Szereznem kell otthonról gyapjút, az az igazi :)

Matyi felkelt, vacsoráztunk, meghallgattuk a Halleluját, amit egy ír atya énekelt. Hát fantasztikus élmény volt :) Igazság szerint az igazgatónő oldalán találtam... meglestem, kivel fogunk találkozni :) Nem is mondok róla semmit, hallgassátok meg ti is, ne csak nekem legyen jó. :) https://fabbiosa.com/lb-when-you-hear-this-priest-sing-hallelujah-you-ll-think-you-ve-died-and-gone-to-heaven/ Matyi minden meghallgatás után tapsolt, annyira tetszett neki. Folyton kérte, hogy újra játsszuk le :)

Vacsorára jízst kért, de mivel elfogyott, kellett készíteni egy új adagot, mert Matykónak a világ jízse nem elég :) Hát így készült a jízs :)

Hosszú és örvendetes nap volt, hálás vagyok érte a JóIstennek! Remélem, most már a lányom is megnyugszik és akkor az én szívem is rendben lesz...

Szép napot kívánok nektek! :)