A nagyok bementek az iskolába, mi hazasiettünk. Itthon Matyi folyton ölben akart lenni. Amikor beteg, akkor mindig ilyen. Mutatta a Nursery Rhyme-os könyvet, hogy énekeljek onnan, odabújt az ölembe és én énekeltem neki. Picikém... annyira elesett volt tegnap... Nem evett semmit, csak sinlac-ot, de legalább inni ivott. Bár vesződni kellett az ivással is, mert ez a pohár nem jó, az sem jó, de a végén az egyik kulacs megfelelt neki és abból ivott. Mindegy, csak igyon...
Dél előtt vittem altatni, mert nagyon nyűgös volt. Eltartott egy ideig, mire elaltattam, a végén én is elaludtam vele. Amikor felébredtem, sietve lementem az étkezőbe, hogy ebédet készítsek. A hús felét felvágtam, amikor felébredt. Arra az egy percre, míg befejeztem a húst, addig leültettem a kanapéra, szegénykém addig sírt... Utána ölbe vettem és úgy fejeztem be az ebédet. A krumpli készítése elmaradt, mivel kicsi a fagyasztónk, nincs mirelit, úgyhogy az marad délutánra... Befejeztem a brassóit, majd kiszaladtam, hogy összecsukjam a trambulin hálóját, mert annyira fújt a szél, hogy féltem, hogy elfújja, ugyanis még nem is rögzítettük... Istennek hála, olyan trambulint vettünk, aminek a hálóját könnyű leszedni, csak nem egyedül és nem szélben... mindegy... mire befejeztem, Matyi felvette a tesója cipőjét és kijött utánam body-ban. :)
Nem úgy néz ki, mint aki beteg... de ez nem a házban volt... :) Ahogy beléptünk a házba, egyből sírt... kint élvezte a szelet, folyton ki akart szökni... nem érti, hogy lázasan nem lehet... jaj, ez a Matykó... de sikerült a trambulint becsukni, úgyhogy minden ok :)
Vagyis minden azért mégsem... Mivel szaladtam az iskolába a gyerekekért, a rögzítő csavarokat otthagytam egy raklapon és a szél szanaszéjjel fújta őket... Miután hazajöttünk, a nagyok kimentek játszani, én a házból figyeltem őket, majd amikor apa hazajött, megpróbáltuk a trambulint újra üzembe helyezni, mert a szomszéd gyerekek átjöttek, hogy ugráljanak. Szegények egy ideig keresgélték a csavarokat, amikor végre megtalálták, akkor megpróbáltuk összerakni a trambulint, de nem ment... annyira fújt a szél, hogy nem mertem megkockáztatni, mert valamelyik gyerekre ráesik, aztán valami baja lesz... egyik kislány majdnem elsírta magát... szegénykém... mondtam neki, hogy ahogy eláll a szél, azonnal ugrálhatnak, akár minden nap. :) Míg mi kint vesződtünk a trambulinnal, Matykó megpróbált magába tömni egy kis sinlac-ot, a ruhája tiszta pép lett, apa elvitte fürdeni, én kimentem a nagyokhoz. Nem szeretem őket egyedül hagyni, jobb a békesség. A lányok cigánykerekeztek, tornáztak, a fiúk pedig... hihetetlen, milyen leleményesek. :) A fiúk meglátták, hogy egy zacskót fúj a szél és ez annyira megtetszett nekik, hogy a fiam bement két zacskóért és azt játszották, hogy a zacskót kitartották a szélbe, hadd fújja tele levegővel, ők meg szaladgáltak vele. :) Mi, buta szülők... vesszük a drága játékokat a gyerekeknek... :) Ááá, ennyit erről... :)
Gyakran kérdezik tőlem, hogy milyen itt az idő, nem rossz, hogy ilyen sokat esik és fúj a szél? Hát... nem... a gyerekek legalábbis nyugodtan játszanak kint ebben az időben is, a szél új és új játékokra ad lehetőséget... :) Gondolkodom rajta, hogy milyen játékot lehet még ebben a szélben játszani, tulajdonképpen olyan jó lenne kihasználni a szelet... lehetne valami szélmalmot készíteni... apát ugrasztanom kellene... :) Nem tudom, mennyire működne egy papírsárkány... valami szélforgó... azt hiszem, szétnézek a boltokban, mert találtam papírsárkányt a Smyths-ben. Remélem hétvégéig jobban lesz Matykó, mert akkor el tudunk menni Galwaybe és veszünk a nagyoknak papírsárkányt. :)
Menni kell, mert a fantáziám végtelen, az idő véges... :)
Szép napot mindenkinek! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése