Megyünk hazaaaaa :)

Ha lúd, legyen kövér: míg férjemmel (ő a munkahelyen, én itthon) az autót és a biztosítást intéztük, kaptam egy üzenetet a főiskolától: megvan a szakdolgozat védés időpontja: április 24. Írtam a tanulmányi ügyintézőmnek, mert még nem küldtem el a méltányossági kérelmet, miszerint akkor szeretném megvédeni a szakdolgozatomat, amikor államvizsgázom. Mire a válasz: sürgősen küldjem a kérelmet. Ez azért annyira nem egyszerű történet... ahhoz, hogy a méltányossági kérelmet megírjam, tudnom kell, hogy mikor utazunk haza, de ahhoz meg kell vennünk a repülőjegyet. Ahhoz, hogy megvegyük a repülőjegyet, az kell, hogy nyugodt körülmények között megnézzem, hogy mikor a legolcsóbb, mert nem tudunk otthon lenni végig a záróvizsga időszak alatt. Így a napunk elég cifrán alakult...

Míg a házimunkát végeztem, reggelit készítettem a gyerekeknek, majd főztem - az almaszósz elmaradt, krumplipürét készítettem sült csirkével -, mosogattam, pakoltam stb., addig az autóval kapcsolatban kérdeztem az én anyukás csoportomban és a helyi csoportokban, válaszoltam és az érdembeli információt a férjemnek továbbítottam - szegény a munkahelyén nyomta végig ugyanezt: egyik autókereskedést hívta a másik után: "Ja, azt már eladták". "De még fent van a donedeal-en". "Hm, az lehet...". Az ír jólvanazúgy hozzáállás ugyebár. :) :) :)

Míg az autóval kapcsolatban intézkedtünk, felhívtam a biztosítót, hogy lássuk, hogy állunk, mert azt is intézni kell. Az ügyintéző persze ügyféllel beszélt, igen, lebetűzöm a nevem, szegény kolléganő visszamondja, nagyon kedves... visszahív az ügyintéző, ez pipa. Magyar ügyintéző, ha azt mondja, hogy visszahív, visszahív. :) Közben ment az információgyűjtés, míg nem bírtam tovább: egyik autót a másik után néztük ki, de eladták, mire beszéltünk volna velük vagy nem vették fel, vagy nem tudom, miért, de valamiért nem volt jó... mondtam a férjemnek, hogy ezt a feszültséget már nem bírom. Itt a Ford, vegyük meg. Fapados, kicsi, nem hétüléses, de van és gurul, nem lutri. Itt már mindketten megnyugodtunk, nem keresgéltünk tovább. Eszméletlen feszített tempóban csináltuk a napot, ő a munkahelyén, én itthon, nem bírtuk tovább... A Ford egy biztos pont, ha egyszer lesz pénzünk, lecseréljük, de akkor fogjuk lecserélni, amikor akarjuk, nem lesz sürgős az autó vásárlás. Eldöntöttük, megnyugodtunk és kifújtuk a levegőt... a biztosítási ügyintéző felhívott mintegy megerősítésül, nem kötöttek volna biztosítást a kinézett autóra. :) Tehát jól döntöttünk. :)

Míg ez a döntés megszületett, megkaptam a választ, hogy azonnal intézzem a méltányossági kérelmet, ezért gyorsan elkezdtem szétnézni, hogy mikor melyik légitársaságnál lesz olcsóbb a repülőjegy, aztán végül megszületett a dátum. Végre, végre, végre! :) Megvan az időpont, amikor hazamehetünk. :) De nem tudtam továbblépni, talán azért, mert a gyerekek a háttérben tették a dolgukat... meg az autó kérdése lebénított... a férjem rendelte meg a repülőjegyet két tárgyalás között... ő is úgy jött haza szegény, hogy azt sem tudta, hol van... Amikor megvolt az időpont és a repülőjegy, megírtam a méltányossági kérelmet és elküldtem az ügyintézőmnek, bár lehet, hogy ezzel még lesz dolgom... majd ma kiderül.

Mit csináltak közben a gyerekek? A fiam leverte a biztosítékot: kést dugott a kenyérpirítóba, ezzel tönkre is tette az amúgy is ímmel-ámmal működő pirítót - én meg vesződhettem, hogy a plafon magasságába lévő dobozt valahogy kinyissam, hogy felnyomjam a biztosítékot -, felmentek a padlásra, lehoztak egy csomó nyári ruhát, bőröndöt, hogy majd ők összepakolnak... igaz, hogy még néhány hónap van addig... nekem nem volt időm felmenni az emeletre, nem láttam, mi történik, csak hallottam... a lányom mesélte, hogy megfürdette Matykót, mert tele volt a pelusa, átöltöztette... azért bármilyenek, a lányom zseniális. Ha ő nincs, itt borzalmak lettek volna...

Ebből a káoszból végül ebédeltünk (nagyon ízlett nekik az ebéd), repülőjegy is megvan, méltányossági kérelmet leadtam, biztosítási ajánlat rendben, meg autó is. Ha már ezt elintéztük, apa elment a céghez, kifizette az előleget és elintézték a papírokat, én beszéltem a háromgyerekes barátnőmmel, hogy jöjjenek el hozzánk. Előtte elindultunk a Lidl-be, megpróbáltuk a három gyereket összeszedni, Matyi a kocsiban rendetlenkedett, a lányom kinyitotta az ajtót és Matyi arccal előre kiesett a kocsiból. Szegénykém... annyira sírt... a lányom is majdnem elsírta magát... most így néz ki:

Késő délután értek ide, á, nem kérnek palacsintát, nem maradnak sokáig... :) Este 10 után mentek haza. :) A palacsinta elmaradt, de a krumplipüré nagyon ízlett a gyerekeknek, ezért készítettem egy jó nagy adagot, Matyi és a kicsik elaludtak, a nagyok játszottak... Rubik kígyóból készítettek súlyzót vagy micsodát. :)

Nagyon későn mentünk aludni... amikor este 10 után megláttam, hogy néz ki a felső szint, azt hittem, agyvérzést kapok... :) De káosz ide vagy oda... végül szerencsésen végződött a nap. :)

Menni kell, remélem, még alszik egy kicsit a brigád...

Szép napot mindenkinek! :)