Apával elvittük a nagyokat iskolába. Matyi boldogan kurjongatott az autóban. Miután kiraktuk a nagyokat, hazajöttünk, Matyi integetett apának, majd bement. Nem akart kint megfagyni. :)
Próbáltam haladni a házimunkával, Matyi besegített: bemászott a szárítógépbe és onnan dumált kifele. :) Nem szeretem, ha bemászik, mindig félek, nehogy véletlenül magára zárja és elinduljon. Általában be szoktam zárni az ajtót, csak néha felejtem nyitva. A kis bogyó azonnal bemászik olyankor... Amikor láttam, hogy nem megy, felmentem vele bújócskázni. Annyira édes volt. :) Észrevett az ajtófélfa és az ajtó közötti résen. :) Figyelni kell rá, mert mindent észrevesz. :)
Kaptunk időpontot a galwayi kórházba, megyünk orvoshoz Matyival egy átvizsgálásra. Juhhéj! :) Majd megkérem, hogy nézzék meg az atlanto-axiális területet, hogy állunk.
Apa felhívta a kereskedést, remélhetőleg pénteken már lesz autóm. :)
Lánykám sírva jött ki az iskolából. Fájt a hasa. Hazajöttünk és hányt. Szegénykém... Úgy tűnik, újra elkapta ezt a ronda járványt. Nem tudom, mikor lesz már végre jobb... Ezt utálom a legjobban... Ő bent szenved, én kint vagyok a nagyokkal. Apa fát vágott, a fiúk kint játszottak. Érdekes, hogy a gyerekek mennyire nem előítéletesek. Nem tudom, otthon mennyire lenne ez másképp... lehet, hogy nem... De itt imádják Matyit. :) Megjelenik és ölelgetik, játszanak vele, tolják, nevetgélnek vele. Egyszerűen rajonganak érte. :)
Érdekes... azért jöttünk Írországba, mert szerettem volna, hogy Matyi csak Matyi legyen. Csak egy gyerek. Ne nézzenek rá úgy, mint egy sérült, fogyatékos, nem is tudom, milyen nevezőkkel lehetne még illetni... hiszen Matyi az én szememben nem az. Matyi nekem egy gyerek. Az egyik gyerekem. Mindegy, milyen hátrányai lesznek, mindegy, mit nem tud. Az én feladatom az, hogy eljuttassam hozzá a tudást. Márpedig el lehet, csak tenni kell érte. A problémák azért vannak, hogy megoldjuk őket - szoktam mondogatni. :)
Tegnap felezős formakirakóval játszottunk, már másodjára. Úgy tűnik, hogy egészen jól megoldja, amikor kedve van hozzá. Na igen, ha kedve van hozzá... ez fontos. :) Hiányoznak a fejlesztések. Látom, hogy már nem annyira alkalmazkodó... valamit ki kellene találnom... Amikor játszom vele, jobban kell motiválni. Biztos vagyok benne, hogy ennek az is az oka, hogy nem járunk rendszeresen fejlesztésekre és túlságosan el van engedve itthon, hiszen nekem itt van a házimunka, neki sok szabadjáték van.
Visszatérve a tegnapi napra: a nagyfiam nagyon gyorsan végzett a házi feladattal, hogy ki tudjon menni játszani. Nagyon be volt zsongva, szereti a lányom osztálytársát és a húgát. :) Azon mosolyogtam, ahogy próbálta megfűzni a lányom osztálytársát, hogy játsszon velük. Mert nélküle nem tudják végigjátszani, hát nem érti? :) Már oda jutott, hogy ha olvas, akkor szinte hiánytalan, sőt! Hangsúlyozva olvas. A beszédben pedig: októberben még egy árva szót nem tudott angolul, most meg már mondatokban beszél. Hihetetlen... Tényleg nagyon-nagy lehetőség ez nekik...
Amikor bejöttünk vacsorázni, végre oda tudtam menni a lányomhoz. Szegénykém... nagyon rosszul érezte magát... még a Cola-t is kihányta... Az iskolában mondta, hogy fáj a hasa, mondták, hogy üljön le, ő meg leült. Szerintem nagyon törekedett rá, hogy ne hányjon ott... Istenem... nem baj, kicsit itthon lesz, feltöltődik...
Megyek tanulni, mert nem haladok...
Szép napot mindenkinek! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése