Ha már így alakult, elmentünk Salthillbe az óceán partra, hadd játszanak egy kicsit a gyerekek. :) Ragyogó napsütés volt,
a víz az apályban teljesen lehúzódott, így a part hirtelen óriásivá vált. :) Olyan területeken sétáltunk, amit eddig még nem is láthattunk a magas vízszint miatt. Nem is tudtuk, hogy létezik. :) A salthilli part pihenő a szülőknek, a gyerekek általában elmolyolnak, homokoznak, a felnőttek végre leülhetnek egy kőre és napoztathatják arcukat. :) Na persze ez nem a mi családunkra vonatkozik... :) De általában ez így szokott működni. :) Nálunk Matyi a fejére szórta a homokot, az arcából csak a szeme tűnt ki, mert a többi tiszta homok volt, a lányom halott rákot talált,
macskacápa tojást (amint apa utólag kiderítette),
a nagyok lekapták a cipőjüket és bementek a vízbe, a nadrágjuk csupa víz lett...
folyamatosan figyelni kellett, hogy Matykó ne menjen utánuk... De azért jutott nekem is néhány pillanat, amikor élvezhettem, ahogy a nap sugarai táncolnak a hullámokon...
és hallgattam, ahogy a hullámok átbuknak egymáson, majd elterülnek a puha talajon... elmerülhettem az érzésben... éreztem, ahogy átjár a víz, a nap ereje, energiája és feltölt... mint amikor az ember megiszik egy kávét és érzi, ahogy felpezsdül a vére, magához tér... éreztem azt az erőt, amit ad ez a nap, a hangok, a csend... bár nagyon rövid ideig, de élvezhettem... és ez a pár másodperc - vagy talán perc - után erősnek éreztem magam... erősnek, aki része ennek a világnak... és tettre késznek... :) A parton állni ebben a csodálatos időben, egyszerűen olyan, mint amikor az akkumulátort feltöltik. :) Akkora erő van ebben az óriási víztömegben, hogy amikor a nap szétteríti sugarait, csak azt érzi az ember, hogy meg kell állni és be kell fogadni azt az ősi erőt, amit árasztanak így együtt. :) Hallgassátok meg ezeket a hullámokat... :)
A háttérben egy bácsi játszik valami kellemes dallamot a szaxofonján. :) Matykó természetesen ezt a lehetőséget sem hagyta ki, hogy rajongását kifejezze a zene iránt... Bámulattal nézte, ahogy a bácsi zenél, repkedtek a "high five"-ok és a "Bye"-ok. :) Eszébe jutott, hogy elfelejtette felfedezni a partot, ezért felment a járdára és elindult az óceán partján szétnézni - én meg utána. Megnéztük, milyen a telefonfülke belülről. Ha valaki arra járt, cuki mosoly és integetés várta. :)
Egy házaspár a kutyasétáltatás fáradalmait kipihenve ült egy padon a part mellett, Matyi odament a kutyához, aki kitörő örömmel fogadta Matykót játszópajtinak. :) Nagyon tetszett nekik Matykó, kérdezték, hogy hány éves, mondtam, hogy három, de alacsony, mert Down-szindrómás. Ó, de okos, de ügyes, milyen érdeklődő, hihetetlen... :) Látták, hogy érdekli a zene, érdeklik az állatok, az emberek, barátkozik, mindent megfigyel, mindent észrevesz... :) Minden dícséretet megkapott, amit egy gyerek megkaphat. :) Megkérdezték, hol lakunk és hová járunk iskolába. Meséltem, hogy jó az iskolánk, de kell keresnünk egy secondary-t, viszont abban az esetben a kicsiknek is kell másik iskola. De mondtam, hogy nem tudok kitől érdeklődni, mert ha abban a kisvárosban maradunk, akkor ott nem sok program van Matykónak, ami fontos lenne, mert őt a foglalkozások fejlesztik, ha elköltözünk, akkor elképzelésem nincs, hová mehetnénk... Nagyon kedves volt, megadta a telefonszámát, küldött néhány iskolát Galwayben, ami jó lenne a lányomnak és a fiaimnak. Meglepően nyitott és kedves volt, olyan érzésem volt, mintha azonnal ráérezne, hogy milyen helyzetben vagyunk... erről az ír kedvességről beszéltek nekem eddig... :) Eddig is találkoztam vele, de most valahogy kicsit másnak tűnt... Talán már én is más vagyok, visszataláltam önmagamra, így kiszámíthatóbb vagyok és érzékelhetőbbek a határaim, a gondolataim, a megmozdulásaim... nem tudom... de mostanában mintha jobban bevonzanám a kedves embereket. :)
Dél körül elmentünk ebédelni, mert a csipet csapat már kezdte elveszíteni a fonalat és mi is éreztük, hogy nagyon sürgősen kellene egy kis üzemanyag. Ebéd után újra a part, majd irány hazafelé, mert még mennünk kell a háromgyerekes barátnőmhöz, ők otthon várnak minket. Abban a pillanatban szakadt le az ég, amikor a magyar család hazaindult tőlünk. Úgy tűnik, odafentről is kaptunk egy kis támogatást, hogy zavartalanul együtt lehessünk. :)
A barátnőm bemutatta a szomszéd anyukát, nagyon kedves ír anyuka, két gyerekkel, de ők korán hazamentek. Mi vacsoráztunk, apáék kint sütöttek egy kis húst, mi a sütőben, majd irány haza, mert mindenki kidőlt... hosszú hétvége volt és nagyon tartalmas. :)
Mindjárt készülődni kell, elköszönök. :)
Szép napot mindenkinek! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése