Tegnap a reggelinél elővettem a Piroska szörpöt, amit a magyar család hozott nekem ajándékba. Azért Írországban Piroska szörpöt kapni szerintem telitalálat. :) Anyuka intette, hogy ne, ne, jó lesz a víz is. :) A hat éves kislányuk szintén gazdagabb nálunk egy kromoszómával, Down-szindrómás. :) Ha magyarul kérdezzük, magyarul válaszol, ha angolul, akkor angolul. Nem egészen egy éve jöttek Írországba és szerintem elég szép teljesítményt ért el: folyékonyan beszélni idegen nyelven nem egész egy év alatt... meg kell adni, okos kislány. :)
Amíg anyáék reggeliztek, én fent voltam, a kislány elment mosdóba, segítettem neki, majd öltözésnél együtt felvettük a zoknit, mutattam neki, hogy ott, ahol a sarka kukucskál, ott kell néznie a zoknit, amikor felveszi. Ha a zokni sarka szembeköszön, akkor rendben van. Megpróbálta és sikerült, tökéletesen illeszkedett a sarkánál. :) Okos gyerek gyorsan tanul. :)
Matyi kurjongatta az ijáijáó-t :) (Old MacDonald had a farm, E-A-E-A-O). Kérdeztem tőle, hogy ismered ezt a dalt? Mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, megvonta a vállát és azt mondja: Hát persze! :) Értem én... :) Buta kérdésre mit vártam? :)
Összekaptuk magunkat és elmentünk a szenzoros integrációs képzésre, apukák a gyerekekkel bementek Galwaybe. Nagyon sok újdonságot nem hallottam, ezeket nagyrészt tanultam, de legalább hallgattam a szakmai nyelvezetet. Már nagyon várom azt a szintet, amikor végre mindent megértek egy szakmai szövegből, de egyelőre az államvizsga a cél, utána az angolt fogom polírozni (ékes magyar nyelvünk megőrzése mellett, mert azt nagyon fontosnak tartom).
A képzés után mindenki nagyon éhes volt, irány az étterem. Kicsit aggódtam, hogy éhesen, fáradtan mennyire fognak viselkedni... Öt gyerek... Jut a jóságból elég... De néhány apró megmozdulást (itt-ott rámoltak, Matykó kapott egy Mária medált, amit bedobott a kandallóba - Apa kiszedte a hamuból, úgyhogy siker! :)) leszámítva túléltük, mindenki megette a magáét, remélhetőleg nem hagytunk nagy rendetlenséget és nem voltunk annyira vészesek, mert mosolyogva köszöntek el tőlünk. :) Ha az elköszönéskor a pincér a végén mosolyog, az a jobbik eset, úgyhogy megnyugodva indultunk a Moher-sziklákhoz.
A kezdés nem volt zökkenőmentes, mindenkinek azonnal és ott wc-re kellett mennie, egyik erre rohangált, másik arra... Matykó ruháján és arcán az ebéd és a korom nyomai... :)
Végül sikerült elindulni a sziklák felé.
Csodálatos és félelmetes... Ez így együtt... Elbűvölő látvány, amit három gyerekkel élvezni, miközben az életet védő falról kaparjuk le őket egyenként... nagy kihívás :) A vége felé volt egy lekerített rész a szélén, a védőfal túloldalán, ahol a sziklák szélén lehetett közlekedni. Ott az embert nem védi semmi, ha netán megbotlik és leesik, könnyen a mélyben végezheti... Az emberek bátrak... a drótkerítést eltolták, ott közlekedtek bottal, gyerekekkel... döbbenet volt látni, hogy az a fél méter, amivel közelebb voltak a sziklák széléhez, megéri az élet elvesztésének kockázatát... Volt egy fiatal lány (valami modell lehetett), aki a sziklák szélén állva fényképezkedett magas sarkú cipőben, a cipője sarka már a levegőben lógott... Nem tudom, mit keresnek ezek az emberek... az izgalmakat? Nincs nekik elég? Itt csak az a lényeg, hogy a szabályt lépjék át vagy maga az adrenalin? Nem értem... egyszerűen nem fér a fejembe... nincs vesztenivalójuk? Nincs senkijük? A lányom döbbenten nézte azt a nőt... majd megszólalt: Ha felnőtt leszek, soha nem fogom kitenni a gyerekem egy ilyen helyzetnek. Kiderült, hogy nagyon fél fent. Bár biztonságban voltunk, mert végig a kőkerítés mellett mentünk, azonnal elindultunk visszafelé. Azt hiszem, ez megnyugtatta, mert utána már az ír táncot ropva mentünk lefelé. Azért egy-két képet sikerült készítenem. :)
Visszafelé egy bácsi gitározott, Matykó muzikalitása nem hagyhatta figyelmen kívül az eseményt, ámulva megállt és nem győzte csodálni, ahogy játszik. :)
Majd egy adott pillanatban előkapta a gitártokból a furulyát és odaadta a bácsinak, aki egy gyönyörű dalocskát fújt nekünk, egy részéről sikerült felvételt készítenem. :)
Meg kell adni, igazán örömteli élmény hallgatni a játékát. :) Ujjai életre keltették ezt a csodás dallamot, amitől mi feltöltődve mentünk tovább. :)
A kis túránk végén bementünk a sziklákról szóló kiállításra. A bejárat egy részére hullámokat vetítenek a padlóra, ami azt a látszatot kelti, mintha vízben közlekednénk. Elsőre azt hittem, hogy ott víz van, meglepődtem, hogy az emberek simán végigmennek rajta. :)
A kiállításon sok érdekesség volt, a Moher sziklák története, képek, videók, interaktív érintőképernyős megoldások a gyerekeknek, amin állatokat kellett ide-oda helyezni, miközben az állat nevét és leírását látták és a hangját hallhatták. :) Nagyjából percenként egyszer-kétszer levetítettek egy nagy valószínűséggel drónnal készült videót, ami a Moher sziklákat mutatja fentről, lentről, a vízi világát. :)
A parkolóban egy türelmes varjú kunyerálta el tőlünk az utolsó gyömbéres kekszek egyikét, ami hirtelen nagyon népszerű lett :), de ha már ilyen türelmesen ácsorgott mellettünk, úgy döntöttem, hogy neki és a közben csatlakozó társának is osztok egyet. :)
Kimerülve, elcsigázottan, éhesen indultunk haza, úgyhogy első irányunk a legközelebbi közért volt, miután átvergődtük magunkat a főúton közlekedő tehéncsordán. :)
A háttérben a kislány kommentálja a történeket... :)
Egy Aldi volt a közelben, oda beugrottunk és vettünk mindenkinek ennivalót, amivel útközben jól teleraktuk a bendőnket, így nem éhesen szaladtunk az ágyba. Matykó már aludt, csak fogat kellett mosni és átöltöztetni, de úgy tűnik, igazán kimerült, mert még mindig alszik. :)
Menni kell, nagyfiam felébredt. :)
Szép vasárnapot kívánok mindenkinek! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése