Lánykám kitalálta, hogy süt Matyinak sütit. Sütött neki egy isteni finom kakaós piskótát, annyira finom volt, hogy legszívesebben megettem volna az egészet. Matykó boldogan majszolta a neki készült finomságot. :)
A galwayi háromgyerekes családdal megbeszéltük, hogy elmegyünk úszni, amikor apa hazajön. Így is történt. :) Bár csak másfél óránk volt, de azért elmentünk. :) Úgy voltam vele, hogy ez ma biztos, de a holnapi találkozó nem az. :) Inkább bevállalunk másfél órát, minthogy ne találkozzunk. :) A gyerekek már nagyon izgultak, hogy végre lássák egymást. :) Látni kellett volna azt a kirohanást, amikor találkoztak. :) Visítás volt. :) Annyira édesek voltak. :) A lányommal volt egy kis harcom, mert annyira örült, hogy már magánkívül volt, ami nem lett volna baj, ha nem zavar vele másokat. Szegénykémet kénytelen voltam észhez téríteni. Lehet örülni, de úgy, hogy másnak is jó időtöltés maradjon az uszoda. Ne zavarjunk másokat, mert ők is azért jöttek, hogy örüljenek. Bármennyire örülök és boldog vagyok, mindig figyelek arra, hogy ne akadályozzak meg másokat ebben. Ezt neki is meg kell tanulni. Kell egy fék... Lánykám hamar napirendre tért efölött és utána minden a legnagyobb rendben volt, játszottak, de nem őrjöngtek. :)
Apuka elhozta bemutatni az egyik Down-szindrómás kisfiú édesapját. Annyira örülök, mert annyira szerettem volna megismerni... ő hazamegy dolgozni, de anyuka marad. Remélem, lesz rá alkalmam, hogy találkozzunk. :) Sajnos kevés volt az időnk... nem sokat tudtunk beszélni... ráadásul túlpörögtem... fene a türelmetlenségemet... néha megfeledkezem róla, hogy mások nem tudják, hogy én akkor is hallom őket, ha pörgök és nem állok meg...
Beszélgetésünk egy ponton nem tisztázódott és sajnálom, hogy nem volt időm kifejteni jobban, amit gondolok róla... Arról beszéltünk, hogy a magyar korai fejlesztés nagyon jó, szerintem kár, hogy Írországban ennyire nem elterjedt a korai fejlesztés. Mire apuka azt válaszolta, hogy az ír kultúrában ez így jó, mert arra törekszenek, hogy a sérült gyerek érkezésével ne zakkanjon meg annyira a család, ne legyenek nyomás alatt, ne érezzék, hogy ha most nem mennek fejlesztésre, ott vége van. Sajnálom, hogy nem fejtettem ki a hozzáállásomat jobban, ugyanis ezt valamilyen szinten én is így gondolom. Azt gondolom, hogy a korai fejlesztés soha nem mérgezheti meg egy család életét. A korai fejlesztésnek támogatónak és a család életéhez igazodónak kell lennie. Ez az, amit sokan elképzelhetetlennek tartanak. Holott nem az. Amikor Matyi megszületett, még csak első félévet töltöttem a gyógypedagógus képzőn, akkor szülőként én is megtapasztaltam a nyomást. Katona torna, csinálni, napi ötször, dévény, menni, menni, menni... Istenem, mi lesz, ha nem csinálom, jaj, majd akkor nyomorult élete lesz a gyereknek, jaj... majd rájöttem, hogy Matyi ügyes, okos, meg fog tanulni mindent. Ha később, hát később. Nem nyomtam, nem tepertem, nem kínoztam, nem gyötörtem. Igen, eljártunk heti ötször fejlesztésre, de miről is szólt az a fejlesztés? Ezt nagyon fontosnak tartom, mert tudni kell, hogy lehet ezt úgy is csinálni, hogy az ne legyen egy őrület.
Héftő: korai fejlesztés Rózával, a világ egyik legvidámabb és legaktívabb, legempatikusabb, legelfogadóbb, legszeretetreméltóbb és legtökéletesebb gyógypedagógusával. :) Miért mondom ezt? Aki ismeri, tudja, hogy miért. De van, aki nem, hát elmesélem:
Róza az az ember, aki megerősíti az anyát abban, hogy tökéletes és mindent a legjobban csinál.
Róza az, aki imádja a gyereket, ölbe kapja és dicsekszik vele. Amikor valaki elment mellette, megállította: te figyelj, láttál már ilyen gyönyörű fiúcskát? :)
Róza az, aki úgy nyúl a gyerekhez, hogy a gyerek soha többé nem akar kijönni onnan.
Róza az, aki minden rezdülését érzi az anyának és érzi, mikor nem a korai fejlesztéssel, hanem az anyával kell foglalkozni.
Róza az, aki mellett a gyermek kompetensnek és az anya jó anyának érzi magát.
Róza az, aki körbevesz szeretetével, támogatásával, erőteljes kisugárzásával.
Róza az, aki tudja, mikor nem szabad megszólalni és mikor kell beszélni.
Róza az, aki a gyermeket úgy tudja fejleszteni, hogy a gyermek azt hiszi, csak játszik.
Róza maga a megtestesült rugalmasság, nem szól a gyerekre, ha másik terepre megy és másik játékot vesz elő, hanem ott folytatja azt a fejlesztési feladatot, azzal a játékkal, amit épp a gyerek kiválaszt. Mert Róza tudja, hogy a fejlesztés akkor hatékony, ha játék. :)
Róza az, aki soha nem bánt meg senkit, mégis eljut, amit mondani szeretne.
Róza az, aki olyan, amilyen én is szeretnék valamikor lenni... de sokat kell tanulnom tőle... sokat, sokat... és még annál is többet. :)
Tehát Rózával játszott Matykó heti kétszer: hétfőn és szerdán. Matyi szárnyalt, Róza és anya büszkék és boldogok voltak. :)
Kedd: dévény torna. Kati, a dévényesünk úgy ért Matykóhoz, ahogy soha senki egyik gyerekemhez sem ért. Ő más volt, mint Róza. Ő nem volt olyan energikus, ő csendes volt, kedves és ugyanúgy empatikus, mint Róza. Kati fantasztikus, csodálatos ember, csodálatos személyiség. Amikor először megfogta a fiamat, éreztem azt az erős féltést, azt az erős szeretet és azt a csendes bátorítást, elfogadást. Láttam, ahogy az infantilis mivoltomat kezeli, amikor Matyi megszületett. Ha az embernek eltérő fejlődésű gyermeke születik, az sokféleképpen mutatkozhat meg: elutasító lehet, depressziós, felpörgött, utálkozó, vitatkozó, csendesen szenvedő... én infantilis voltam. :) Mindenkinek elmondtam, hogy Matyi Down-szindrómás. Mert olyan szép volt... olyan csodálatos... és sokan nem látták rajta... szerettem volna, ha nem éreznék, hogy blokk van, nem kerülnek amiatt, mert nem tudják, hogy szólhatnak hozzám. Ezzel ugyanakkor átestem a ló túloldalára, mert úton-útfélen mindenkinek mondtam. Ráadásul a pörgősségem még pörgősebb lett, a főiskola-munka-anyaság-házimunka-korai fejlesztés kombó csak egyre jobban pörgetett... borzalmas lehettem...
Kati tűrt, csendben és szeretettel, nem bántott...
Kati ajánlott egy szakirodalmat, ha úgy látta, hogy valamilyen kérdés nem tiszta...
Kati féltve, mély tisztelettel és szeretettel fogta a fiamat és úgy tornáztatta, mintha a legdrágább féltett kincset fogná a kezében.
Kati nem bántott... elfogadott olyannak, amilyen vagyok... nem akart megváltoztatni... csak segíteni akart...
Kati volt az, ahol mindenki megnyugodott...
Kati egy sziget, ahol béke van... maga a megtestesült békesség és szeretet. :)
Szerdán újra az energikus és fantasztikus Rózával játszottunk. :)
Csütörtökön Eszter tanította Matykót a helyes mozgásra. Eszter fiatal volt, nem túl rég dolgozhatott gyógytornászként, de Eszter az az ember volt, aki mindent bevetett. Több évtizedes tapasztalatának hiányát kárpótolta az, hogy sok Down-szindrómás gyermeket fejlesztett és nagyon szerette a gyerekeket, elfogadó volt az anyával. Eszter kissé olyan volt, mint Kati. Csendes, kedves és nagyon rugalmas.
Eszter volt az, aki nem hagyta, hogy kiboruljak, ha sírt Matykó, hanem megpróbálta így vagy úgy, másképp, bevetett mindent, de nem adta fel.
Eszter megtanulta a fiam kedvenc dalát, amivel megnyugodott és egyszer csak az Erdő szélén házikót kezdte énekelni. :) Azért tanulta meg, hogy Matyit meg tudja nyugtatni.
Eszter nem kapta ki a kezemből Matyit és hagyta, hogy megnyugtassam, ha nem volt kedve ahhoz a gyakorlathoz.
Eszter nem gyötörte Matyit, de nem is hagyta, hogy ne csinálja, mindig kitalált valamit, amitől elérte, hogy azt az órát végigjátsszák.
Eszter nem nyugodott meg addig, míg Matyi a mozdulatot nem csinálta tökéletesen, megtanította azt a mozdulatot úgy, hogy közben Matyi jól érezte magát.
Eszter Matyira szabta a gyakorlatokat, követte, hogy mit szeret és azzal játszottak.
Eszter azt tudta mondani, amikor már nincs rá szükség, hogy szívesen lát minket, de tudnom kell, hogy rá már nincs szükség.
Pénteken úszni jártunk. Négy hónapos kora óta úsztunk. Hm... úszni... Márta nénivel... jaj, Márta néni... Istenem... ha létezik szerény ember a földön, Márta néni a legszerényebb, akit valaha ismertem. Nagy ember, hatalmas! Nem is tudom, hogy fér el nagysága ebben a pici emberben. :) Márta néni... Nem is tudom pontosan, talán hatvanhoz közel lehet, de kerékpárral elmegy házhoz a gyerekeket úsztatni. Márta néni rengeteg gyereket tanított, Matyit első perctől kinézte magának, hogy reméli, egyszer majd taníthatja úszni a fiamat.
Márta néni... Márta néni... Istenem...
Márta néni volt az, aki ha késtünk, a következő csoportba is visszahívott, nehogy Matyi kimaradjon az úszásból.
Márta néni volt az, aki ha nem mentünk, mindig elmondta, mennyire sajnálja, mert fél, hogy lemarad Matykó (csak akkor nem mentünk, ha beteg volt).
Márta néni a legszerényebb ember, akit ismertem valaha. :)
Márta néni imádta a gyerekeimet és büszke volt a teljesítményükre.
Márta néni rengeteg eltérő fejlődésmenetű gyereket tanított
Márta néni soha nem tett szemrehányást, ha nem jutottunk el, de megdicsért, ha mindhárom gyerekkel eljutottam úszni.
Márta néninek soha nem kellett szabadkozni, az ő szájából mindig elhangzott a te szegénykém, megértelek...
Márta néni mellett az ember úgy érezte, hogy van valaki, aki látja, hogy mekkora küzdelmet folytat és nagyon tudta értékelni, hogy nem adjuk fel.
Márta néninek mindig élni kellene... többszáz évig... :)
Márta néni, imádunk! :) Ha láttad volna, hogy úsztak a gyerekeim... büszke lennél rájuk... :) Sajnos nem lehet képeket készíteni az uszodában, de ha lehetne, megmutatnám neked. :)
Ez volt nekünk a fejlesztés. Otthon pedig játszottunk. Amikor még nem tudott egyedül ülni, de már tartotta magát, csak az oldaltámasza nem volt meg, akkor mögé ültem, a testem tartotta őt és rövid ideig (negyed-fél órákat) kis apró játékokat szedegettünk ki pohárból, innen-onnan, ha volt kedve hozzá. Ha nem, akkor kukit tettem a pohárba és azt adogatta a számba. Azt szívesebben játszotta, mint a játékokat szedegette. :) Imádott engem etetni, ölelni, babusgatni, velem együtt játszani. :) Volt olyan, hogy ölbe vettem és úgy táncoltunk, énekeltünk, azt imádta. De ez mind testérző pályákat ingerel, vesztibuláris rendszert ingerel, millió jótékony hatása van annak, ha ölben a gyerekkel énekelünk és táncolunk: ritmusfejlesztés, egyensúlyfejlesztés, kommunikációfejlesztés, szociális fejlesztés, testséma fejlesztés, istenem, mi minden...
Fejleszteni nem azt jelenti, hogy gyötörjük a gyereket. Úgy nem is lehet. Ha stresszhormonokat termel közben a gyerek, a fejlesztés hatékonysága jóval csökken. A gyermek játék közben tanul, örömmel tanul. A játék pedig választható. Ez nagyon fontos, ezt minden szülőnek figyelembe kell venni: lehet fejleszteni a gyereket, de játékkal. A játékban való részvétel pedig választható. Befolyásolni és terelni lehet a választást, de asztal mellé gyötörni vagy ülve fejleszteni a járni akaró gyereket nem lehet. Asztalhoz is lehet vinni, de lehet, hogy nem fog menni első alkalommal, vagy másodikkal... csak sokadjára... nem lehet gyötrés a fejlesztés. Mert a gyermek akkor fejlődik, ha örömben fejlődik. Minden más csak ámítás... anyuka elmondhatja, hogy megtett mindent, de a gyerektől a gyerekkorát elvenni nagyobb bűn, mint az, ha nem fejlesszük egyáltalán. Ezzel együtt a korai fejlesztést kihagyni szerintem nem szerencsés... A korai fejlesztés csodákra képes... csak okosan kell csinálni...
Kívánok nagyon sok bölcsességet az édesanyáknak gyermekeik örömére! :)
Már megint "túlfecsegtem" az egészet... menni kell...
Kellemes hétvégét mindenkinek! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése