Hű, de fene nagy szél van, 80-100 km/órás szelet mondott tegnapra és mára. Csakúgy hasít... Nem csoda, hogy az írekkel mindig lehet az időjárásról beszélgetni. :)
Hétfő reggel a lányom ébredés után felkelt és elkezdett varrni. Vettem neki egy kis készletet, előre meg van rajzolva, varrhatja keresztszemesnek is, de az útmutatón hímzés volt, úgyhogy azt választottuk. Varrogatás közben kifejtette, hogy nem szeretne lemaradni magyarból, tanulni szeretné a magyar irodalmat és a magyar nyelvtant. Meglepődtem, hogy ez megfogalmazódott benne... De nagyon büszke vagyok a lányomra :) Írtam levelet a tanító néninek, megvesszük a könyveket és tanulni fogunk magyarul. Örülök, hogy magától rájött, hogy erre szüksége lesz. :)
Tegnap volt az első nap, amikor én vittem őket az iskolába. A kétgyerekes barátnőm elénk jött és ment előttem, biztos-ami-biztos alapon. :) Azt mondta, hogy jól vezetek, ne aggódjak. :) Azért csak óvatosan... :) Bizony... három gyerek ül mögöttem, úgyhogy nagyon kell figyelnem... Hála Istennek kezdem érezni a közepét az útnak, már egyre ritkábban megyek le a szélére. Az iskolához vezető út szűk és kanyargó. De alakul... Amikor jönnek szembe és nem vagyok magamban biztos, inkább lefékezek egy picit, hogy legyen időm feldolgozni a beérkezett infót, de egyelőre minden rendben volt hála Istennek. :)
Az iskolában összefutottunk két anyukával, akinek Down-szindrómás a fia, bemutattam őket egymásnak. Az idősebb kisfiú anyukája mesélte, hogy az ő fia volt az első, vele nagyon rendesek voltak az iskolában, úgyhogy ne aggódjunk, jó helyen lesz a gyerekünk. :) Ő is mondta, hogy ha itt korai fejlesztést akar az ember, akkor azt nagyon ki kell boxolni. :) Hát igen... Majd hív, ha tud valamit a középiskoláról. Most a fiának keres középiskolát. Én meg nemsokára a lányomnak, úgyhogy tájékozódom. :)
Hazafelé épp arra járt a háromgyerekes barátnőm, úgyhogy elmentünk egy kicsit a központba. Szerettem volna Matykónak venni egy kabátot, mert kezdi kinőni ezeket, de nem nagyon találtam... vettem egy pulcsit és egy sapit, hogy ne fázzon. Matykó annyira boldog volt, hogy mehet és nem kell bezárva kuksolni a házban, hogy azt el nem tudom mondani. Teljesen kinyílt, boldog, mindenkinek integet, nagyon cuki. :) Elmentünk a könyvtárba, de zárva volt, vettünk sütit, vásároltunk a Supervalu-ban, mert kolbászt ugyebár venni kell. :)
Délután hazahoztam a nagyokat. Alig tudtam a kocsi ajtaját becsukni, akkora szél volt... Korán mentem, hogy legyen helyem. Beálltam rendesen, majd átgondoltam, jobb, ha orral kifele állok meg, mert itt tolatni, amikor ezer autó lesz, hááát... A mellettem lévő parkoló is szabad volt, ide-oda araszolva sikerült megfordulnom és egyszer csak látom, hogy a mellettem lévő autó vezetője mutatja, hogy mennyire mehetek hátra. Édesek, látták, hogy túl óvatos vagyok. :) Matykó leintegette nekem a segítséget, nagyon integettek neki. :)
A lányom repült hozzám. Annyira boldog volt, hogy én hozom haza. :) Megérkezett a kenyérpirító, apa beüzemelte, a fiam fél zacskó kenyeret megpirított. :) Miután a nagyok megírták a házi feladatot és apa elvitte őket ír táncra, én otthon maradtam takarítani. Matykó akkora rendetlenséget csinált a süteménnyel, hogy fel kellett mosni. Míg apáék kint várakoztak, bementek Matykóval egy boltba, ahol munkagépek voltak. A tulajdonos mondta, hogy vigyázzon, nehogy a gyerek magára húzzon valamit. Matyi nagy élvezettel nézelődött, annyira tetszett az eladónak, hogy vitt neki egy kulcstartót, Matyi mutatta, hogy köszöni. Mondta apa, hogy azt mutatja, hogy köszöni, de nem tudja elmondani, mert Down-szindrómás. A férfi levette Matyi kapucniját, megkérdezte, hogy hány éves, felültette egy motoros fűnyíróra. :) Matyi boldogan nézegette a gépeket, megnézte az összes fűnyírót (nagyokat, kicsiket, ilyen gépet, olyan gépet, körbejárták a boltot). :) Erről beszélek, ez a hozzáállás kellene otthon is. Nem csak a XVI kerületben, mert ott én csak ilyet tapasztaltam, hála Istennek. :)
Míg takarítottam, délen lakó írországi barátnőmmel beszéltem telefonon és elmesélte, hogy mi történt: a fiának (szintén Down-szindrómás) még nincs asszisztense és az egyik óvónő lebetegedett. Ameddig a a kisfiúnak nincs asszisztense, addig 2-3-ig megy oviba, de azt kérték az óvodában, hogy anyuka is menjen vele és vigye magával a kutyát, mert akkor a kisfiú is jobban oldódik. :) Anyuka meg a kutyára vigyáz. :) Hihetetlen ez a rugalmasság az írekben. :) Sajnos engem nem kérnek meg rá, pedig milyen szívesen mennék... :) Jót nevettünk ezen a fordulaton és nagyon kíváncsian várjuk a folytatást. :) Remélem, ma beszámol róla, hogy sikerült az első ilyen érdekes nap. :)
Ez az ír integráció. Nem a tökéletességtől jó, hanem az írek rugalmasságától. Akad itt bőven, amit itt nem szeretek, de be kell vallanom, hogy az integráció kérdésében még van mit tanulnunk... :) Ezért vagyunk itt. :)
Szép napot mindenkinek. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése