Nagyfiam lejött a hálószobából félig felöltözve teniszütővel a hátán (van egy tartó hozzá, amit a hátára tud venni, mert van egy akasztója). Nem bírtuk a házban tartani. Nincs partner, nem baj, akkor is kimegy teniszezni. Ugye mondanom sem kell, hogy a labdát átdobta a szomszéd fiúkhoz? :) Istennek hála, nem fordult meg a fejében, hogy átcsengessen hozzájuk érte, hanem nekünk mondogatta, hogy neki dolga lenne a szomszéd fiúkkal... majd szép lassan kiderült, hogy csak a labda kellene neki, de az nagyon... :)
Elkészültünk, aztán elindultunk. Tudtuk, hogy hosszú lesz az út, bepakoltunk egy csomó ételt: banánt, gyümölcspürét, innivalót, rántott csirkecombot, kolbászt, chips-et végszükségre, kekszeket.... Megálltunk a gyerekek iskolájával szemben, ott volt egy kis közért és hadd ne mondjam... volt gluténmentes kenyér. :) A gyerekek persze kunyerálták az édességet, de nem adtam be a derekam, vettem nekik joghurtot. Azért ez egy kicsit csalás, mert olyan joghurtot kaptak, amihez volt külön keverhető lekvár, de akkor is... mégiscsak joghurt, nem csoki vagy nyalánkság. :) Odamegyünk a pénztárhoz, az eladó megszólal: ez ma le fog járni, hoz másikat. Mondom neki, hogy most fogjuk megenni, mire ő: Biztos? Mondom, hogy igen, teljesen biztos. Ha most nem adom oda, megesznek engem. :) Nem baj, akkor is hoz másikat. Hát jó... megvártuk a pénztárnál, fizetek... megjelenik a joghurttal a kezében, én a pénzzel vagyok elfoglalva meg a fiammal, hogy ne pakoljon le mindent a polcról, mire hallom: Anya, mondd, hogy igen, igen. :) Nem értettem, mi ez az örömködés. Az eladó felajánlotta, hogy odaadja nekünk a ma lejáró joghurtot ajándékba, csak annyira gyorsan hadarta el, én meg ezer felé figyeltem, nem értettem. Apával megbeszéltük, hogy lassan hozzá kell szoknunk, hogy a gyerekek jobban fogják érteni az angolt, mint mi. Ezt az ír angolt biztosan... mivel köztük vannak egész nap és megszokták a sebességet... mi meg nem annyira... :) Mondtam, hogy nagyon köszönjük, de én szívesen kifizetem. Nem, nem, odaadja ingyen. Őszintén szólva meg sem tudtam szólalni... egy nagyon szépen köszönjük kicsúszott a számon. :) Egy úr a boltban (valószínűleg a tulajdonos) kérdezte, hogy honnan jöttünk, mondtuk neki, hogy magyarok vagyunk, néhány szóban elmeséltük a történetünket, ő meg azt, hogy ismert jófej magyarokat, de azért kicsit nehézkesen értettem, amit mond, mert azzal az igazi ír kiejtéssel beszélt... örültem, hogy sikerült kedves köszönések közepette elválni, mert utálom, ha nem értem... valami ötvenhatot emlegetett, gondolom, az ismerősei akkor jöhettek ide, de nem akartam visszakérdezni, mert tudom, hogy nem szeretik, hogy minden második mondatunk a Megismételné, kérem? Hát nem kérdezek... ha fontos, megpróbálom kitalálni, ha nem, akkor nagyon udvariasan elköszönök. :) Mondtam, hogy az ötvenhathoz én fiatal vagyok, de igen, akkor sokan elmentek külföldre. Kedvesen elváltunk és kijöttünk, hogy a nagyok megegyék a kiharcolt édességüket, meg persze, hogy a nagyfiam leegye magát apa örömére... :)
Ezek az írek annyira kedvesek tudnak lenni, hogy az hihetetlen... Nemrég apa mesélte, hogy az egyik lakókocsiban árultak forró csokit és szeretett volna venni a gyerekeknek, de nem vitte magával a pénztárcáját. Az eladó meg akarta adni a számlaszámát, hogy majd átutalja... :) Ott volt egy barátunk és ő adott neki pénzt, majd visszaadtuk. :)
Útközben ilyen szuper traktorokat láttunk. :) Matyi megszólal: tattő. :) Ez volt az első alkalom, hogy kimondta. :) Nagyon bővül a szókincse, csak már keveredik, mert van, amit angolul mond, szerintem még idő lesz neki, míg szétszedi a dolgokat... de ha magyarul szólok, akkor mindig magyarul válaszol. Azért csak elmélyült benne szép kis anyanyelvünk. :)
A Down-szindrómás gyerekek általában 4-5 éves korukra szoktak beszélni, de Matyinál ez későbbre tolódhat a kétnyelvűség miatt. Az elején szerintem mind a két nyelven fog mondani szavakat, eltart egy ideig, mire rendszerezi, hogy melyik szó hová tartozik. Nekem nem fontos, mert itt senkit nem érdekel. Itt az ő szintjéről tudják, hogy igen magas szint még így is, úgyhogy neki igazán van sikerélménye. :) Nem zavar senkit. :) Engem végképp nem, mert látom, ahogy halad. :) Az én kis okoskám. :)
Matykót hamar elrázta a hullámzó út, de a nagyfiam nem igazán akart kidőlni. :) Nézd, Anya, szélcsavar! - mondja. Az meg mi a szösz lehet? Hát tudjátok, mi volt? :) Egy szélerőmű park mellett mentünk el. :) A képet kinagyítva, a háttérben a domb tetején láthatók a szélcsavarok. :)
Elmentünk a fesztiválra, a gyerekeket szétosztottuk: apa Matykóval, én a nagyokkal. Matykó széttárt karokkal vetette be magát a tömegbe, mindenkinek integetett, egy bácsinak annyira tetszett, hogy kapott tőle egy csokit. :) A nagyok arcot festettek és kunyeráltak. :) A végén szappant és szappantartót kaptak. :) A magyar hölgynek, aki árulta a szappanokat, megígérték, hogy a színes szappan használata után le fogják mosni a kádat. :) Úgy legyen. :) Majd számonkéri! - mondta szigorúan. :) Számon is fogja, mert minden fesztiválon ott van és mi mindenhol megjelenünk. :) A lányom nagyon édes kötött hajgumikat vetetett velem, úgyhogy végül megúsztuk lom nélkül. :)
Késő délután érkeztünk Cavan-ba. Egy pillanatra tehénbőgés ütötte meg a fülem, kérdezem a gazdáját, hogy ne haragudjon, megnézhetnénk a teheneket? Nekünk nem nagyon van lehetőségünk ilyen közelről látni őket. Hát persze, mondja nevetve. :) A gyerekek boldogan rohantak a bocikhoz, de szegények annyira féltek, hogy szóltam nekik, hogy csendesedjenek le. Lecsendesedtek, de szegény bocik már nagyon félősek voltak, úgyhogy inkább békében hagytuk őket. Viszont Matyi végre igazán közelről láthatott bocit, aminek annyira örült, hogy azonnal magához akarta ölelni mindet. :)
Szerettem volna megnézni az ottani parkot, de már annyira kicsúsztunk az időből, hogy nem fért bele, csak egy templomlátogatás Granardban. Annyira szerencsénk volt, hogy közel volt az esti mise, így a templom nyitva volt. Gyönyörű kis templom, fölötte egy kis barlangszerű bemélyedéssel és egy kis térrel, elsőre Mária-szobornak tűnt. Nem értettem, miért van körberagasztva VOTE YES - matricákkal (az írek népszavazást indítanak, legális abortuszt szeretnének), úgy gondolom, ennek nincs helye itt... Aztán elindultunk a dombon felfelé a helyi zarándok-úton. A gyerekek előttünk ugráltak a fűből kikandikáló fehér mészkődarabokon felfelé. A domb tetejéhez közeledve találtunk egy aprócska tavat, telis-tele ebihalakkal, csodálatos kilátással. A Nap épp lenyugvóban volt - narancssárga árnyalatba borítva környéket. A férjem felment egészen a domb tetejére ami igencsak meredek volt, és az ott tapasztaltakról kissé zavarosan beszámolva tért vissza:
- Valami egyházi személy szobra van fent, de tönkre van téve... Furcsa.
A férfi szobra, püspöki süveggel a fején áldásra emelte mindkét kezét a templom és a város felé. De a betonból készült szobor kézfejeit letörték, így a formát adó vasrudak maradéka mint karmok meredtek elő csukló alatt. A lenyugvó Nap előbb még oly békés narancs árnyalata ekkorra már vörösbe hajlott, szörnnyé változtatva az alakot, aki mohón nyúl az alatta elterülő városka irányába - groteszk módon békés mosollyal kőarcán.
Ezek után gyorsan indultunk lefelé. Míg mi a nagyokat összeszedtük a kis tónál, férjem előre ment Matyival. Mikor beértem őket látom, hogy férjem lassú lépésekkel oldalaz a levezető lépcsősor felé és közben szemmel tart két tizenéves fiút, akik a barlangot övező kőkerítés mögött, összehúzott szemmel, mozdulatlanul álltak.
- Ezekkel valami nem stimmel... Az előbb akrilfestékkel fújtak a fal túloldalára, és megijedve álltak fel mikor ideértem. - mondta a férjem halkan.
Kis csoportunkat méregetve a fiúk továbbra is szemmel tartottak minket és végig követtek tekintetükkel, míg elhagytuk az utolsó lépcsőket is.
- Menjünk innen gyorsan - gondoltam, és a következő pillanatban már távolodtunk is a baljóslatú helyet magunk mögött hagyva. Lent a templomba misére szállingóztak az emberek, kedves idős nénik és bácsik, a parkolóban egy kedves atyával futottunk össze, aki örömmel elegyedett szóba velünk a "nice to meet you" elköszönéssel. Ez olyan furcsa ambivalencia... az a kísérteties hely és a kedves emberek itt lent, a templomban... nem tudom, mikor tisztul le ez a hely... mikor mossa tisztára a múltat valami csoda...
Itthon utánanéztem az egésznek és kiderült, hogy ebben a barlangban egy 15 éves lány, Ann Lovett egy iskolai napon egyedül megszülte a gyermekét, ő és a gyermek meghaltak. A wikipedián elolvastam a történetet. Bár nem gondolom, hogy ez az életmentő abortusszal hozható egy szintre, de a kislány nem kapott időben segítséget, sok vért veszített, sokkot kapott és abba halt bele. Ezt nem szép felhasználni szerintem, de ez a hozzáállás sem díjazható... ugyanis régen ha egy fiatal lánnyal megesett, hogy teherbe esett, gyakran dolgozóházba küldték a szülők. A dolgozóházak (Magdolna mosodák) nagyon kegyetlen módon bántak ezekkel a szerencsétlen lányokkal. Amikor az eset megtörtént, már a dolgozóház bezárt, de a hozzáállás valószínűleg maradt... Ez egy társadalmi probléma szerintem, ami akkor még nem igazán rendeződött... bár kérdés, hogy napjainkban rendeződött-e... nem tudom... Bár nem tartom jó megoldásnak, hogy egy várandós anyát (bármilyen korban és bármi módon történt) ilyen módon kezeljünk, nem értettem egyet azzal, hogy ezt a helyet megszentségtelenítik... Nem vagyok biztos benne, hogy miről szavaznak pontosan, ha az életmentő abortuszról, azt el tudom fogadni, ezért nem nyilatkozom. De úgy érzem, hogy ez nem lesz jó hatással ránk... meglátjuk... Szomorú történet... nagyon szomorú... a cserbenhagyás és a módja annak, ahogy egy gyermek élete és méltósága elvész csak azért, mert valaki úgy gondolja, hogy neki nem jár az emberi bánásmód... sem az anyának sem a babának... Ami a legszomorúbb az egészben, hogy volt egy egyházi személy, aki a cikk szerint orvos végzettségű és nem segített a szerencsétlen lánynak... Fura emberek lehettek az egyházi személyek Írországban... Az a szomorú, hogy sokan ezzel azonosítják az egyházat és a hitet. Holott közel sem erről van szó... Az, hogy az egyház nevében gonoszságokat műveltek egyesek, nem jelenti azt, hogy az embernek a hitét meg kell tagadnia... Ezt emberek művelték, ami igen erősen elítélendő, hiszen Jézus a megbocsájtásról, szeretetről, alázatról és egymás segítéséről beszél, köze nincs ezekhez a borzalmakhoz...
A történetről hat órája jelent meg egy cikk, megtörte a csendet a lány "volt barátja". https://www.independent.ie/irish-news/silence-is-broken-as-ann-lovetts-boyfriend-speaks-36878114.html
Nem tudni pontosan, mi történt, de a fiú egy erőszakról mesélt... talán ez lehetett az oka ennek a szerencsétlen körülménynek... de pontosan nem tudunk semmit...
Itt van a barlang...
Most még a döbbenet hatása alatt vagyok, úgyhogy nem gondolom, hogy képes lennék bemutatni a nap további részét, inkább csak a teljesség igénye nélkül, felteszem a képeket a zarándokútról és a templomról.
Este fél 10-kor még ilyen világos van:
Szép vasárnapot mindenkinek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése