Dél körül összeszedtük őket és elmentünk a Lidl-be. El sem tudtunk köszönni, annyira ide-oda rohangáltak a gyerekek és ráadásul azért mentünk, hogy vegyünk Birthday Card-ot, mert a lányom születésnapra hivatalos (Itt ugyanis az a divat, hogy az esetek többségében születésnapra vesznek egy születésnapi köszöntőlapot és abba pénzt tesznek. Jobb ötlet híjján én is ezt tettem...), ezzel szemben vettünk mindent, csak azt nem... A benzinkútnál árultak, úgyhogy küldetés teljesítve. :) A Lidl-ben vettünk egy pihe-puha köntöst a lányomnak, amikor azt otthon magára vette, Matyi édesen hozzábújt. :)
Utána gyors ebéd, készülődés, elpakolok magunk után, felmegyek az emeletre, hogy én is elkészüljek és ez a látvány tárult elém:
Matyi a hajára testápolót kent, fél doboz fogkrémet szétkent mindenhol (a ruháján, a kádon, a kezén, mindenhol) és utána békésen mosta a fogát. :) Amikor elfogyott a fogkrém, a kezéről kent egy kicsit, mert ott jó nagy adag volt még (gondolom, bekészítette pótlásnak - el tudom róla képzelni :)). Indulás előtt 10 perccel... hát hogy is mondjam? Mondjuk, hogy nem örültem neki... :) Betettem ruhástól a kádba, megkértem a lányomat, hogy vegye le a ruháját, mert ha belém kapaszkodik, én is tiszta fogkrém leszek :), majd megfürdettem. Nem kis kihívás volt lemosni a hajáról a testápolót. Mindegy, túl voltunk rajta, volt sírás-rívás, de végül tiszta lett a jómadaram. :)
Persze utolsó pillanatban kiderült, hogy a padláson vannak a nagyfiam vékony nadrágjai és neki most az nagyon fontos, nagyon-nagyon fontos. Jó, akkor lehozzuk... lehoztuk, bár már így is késésben voltunk, de mindegy. Amikor már mindenki a kocsiban ült bekötve, megkérdezem a lányom, hogy hozta a kártyát? Á, nem, fent van a szobájában. :) Ok, kulcs elő, ház kinyit, lányom fel, ház bezár... végül egy órás késéssel megérkeztünk a születésnapra. :)
Tulajdonképpen a pepecselős részt késtük le, úgyhogy nem is jártunk rosszul, mert nagyon hamar odajutottunk a lovakhoz. Ugyanis úgy volt a születésnap, hogy előbb arcfestés, majd lovaglás. A lányom szerintem végignyafogta volna azt az egy órát, úgyhogy mondtam, hogy jobb ez így. :) Arcfestés után a lovakat lehetett össze-vissza festegetni. Szegény lovak... :)
Nagyfiamnak is kerestek egy lovat, befizettem az ő részét és így mi is el tudtunk menni lovagolni velük. Ha már ilyen aranyosak, kértünk időpontot holnapra lovagolni, hadd örüljön a lányom. A fiam lovát én vezettem. Hát őszintén szólva, nem kis munka a lovat vezetni. Kicsi is, meg okos is, de azért... egy kicsit lovagoltunk, majd bementünk a Bűbájos erdőbe (The Enchanted Forest). :)
Az íreknél minden a tündérekről szól. :) Bármerre megyünk, bármilyen rendezvényre, a tündérkapuk nem hiányozhatnak. :) Hát itt is volt belőlük bőven. :)
Egy térkép alapján lehetett megkeresni az állomásokat, a kívánságfára lehetett tenni kívánságokat, a gyerekek bőszen írták "I wish" ezt, meg azt... gondolom, mondanom sem kell, hogy a lista végtelen... :)
Majd felakasztották a kívánságfára. :)
aztán szétszórták a tündérport...
felmásztak az erdei manóhoz, tündérhídon mentek keresztül - vagy a patakon lévő köveken ugyebár :)
Mert van olyan jómadár, aki kitalálja, hogy itt is át lehet menni... ez a jómadár a lányom volt. :)
Amíg mi az erdőben voltunk, a lovak a finom pázsiton legelték a virágokat és a pitypang leveleket. :) Édes volt a mi pónink, kicsit szaladt, majd megállt és gyorsan kapkodva evett még egy pár falatot, elhúztam, akkor újra ügetett, újra evett egy kicsit. :) A végén már mondták, hogy jó, ok, én vagyok a főnök, ne hagyjam, hogy egyen. De annyira sajnáltam, hát még enni szeretett volna szegénykém... Mindegy, végül határozottan elvezettem a végcélig szegénykémet...
Míg mi a szülinapon voltunk, Matykó a kis játszótéren játszott. :) Mert itt gondoltak a kicsikre is... :)
A lovaglás után a szülinaposok palacsintát ettek, mi kimentünk kóvályogni kicsit. Míg a parkolóban vártuk őket, egyszer csak azt látom, hogy egy kislány megöleli Matyit. Mondja anyukája, hogy Matyinak az ovistársa. :) Mondta, hogy mennyire örült neki, hogy jelnyelvet tanultak, ők nagyon örülnek Matyi érkezésének. Az én Down-szindrómás fiamnak... Istenem... ezeknek az íreknek soha nem fordul meg a fejükben az a gondolat, ami a legtöbb magyar ember fejében megfordul, hogy "majd visszahúzza a gyerekemet". Döbbenet... ha tudnám, hogy csinálják... azt a tudást hazavinném...
Tegnap este nálunk volt a főbérlő, megbeszéltük a jövőbeni terveinket. Nagyon aranyos, nagyon jó vele beszélgetni. Annyira segítőkész... kérdezett nekünk iskolákat, de azt mondta, hogy az egyik ebben jó, másik abban... nem fogunk olyat találni, mint az otthoni... ez van...
Amikor a főbérlő elment, átjött a háromgyerekes barátnőm és családja. Rövid ideig voltak itt, csak három órácskát... amikor nekiálltunk palacsintát sütni, kiderült, hogy nincs liszt... sütöttünk valamit valamiből, amit találtam... valami sütni való keverék liszt, de az nem volt jó... úgyhogy a palacsintázás elmaradt. Barátnőm mondta, hogy az ő palacsintája is ma a kerítésen túl végezte... úgy tűnik, a tegnapi nap ilyen... hol ilyen - hol olyan... :) Az, hogy mozgalmas volt, az biztos. :)
Menni kell, mert fent van a család és még rá sem néztem az államvizsga tételekre.
Kellemes hétvégét! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése