Csoportfoglalkozás az oviban és még egy szülinap :)

Sietősen indult a reggel, nagyok iskolába, Matyi óvodába. Amikor beléptünk az oviba, láttam, hogy a gyerekek körbeülnek egy hölgyet, aki mint utólag kiderült, egy fogorvos volt és arról tanultak, hogy mennyire fontos a fogmosás. :) A végén kaptak egy fogkefét is, amire Matykó nagy igényt tartott. :) Írországban a foglalkozás nem választható. Megtisztelik az előadót azzal, hogy minden gyereket leültetnek és mindenki végighallgatja, mindenki részt vesz a csoportos foglalkozáson és mindenki fejlődése egyformán fontos. Őszintén szólva ennek nagyon örülök. Amikor láttam, hogy Matyit leültetik az asszisztens mellé, akkor megnyugodtam. Sajnos hallottam otthon kevésbé sikeres óvodai integrációban, hogy a Down-szindrómás gyerek elvonul, mert a foglalkozás választható. Hát igen, egyszerűbb egy rongyot rázogatni vagy játszani és zavarni a többieket, aztán ő lesz a "zavaró tényező". De szerintem ezzel egy gyerek sem fejlődik. És azzal sem, hogy nem vesz részt a foglalkozáson. Mert a játék választható, valóban. De a fejlesztő foglalkozás nem. Egy Down-szindrómás gyereknek különösen nem. Egy Down-szindrómás gyereknek is meg kell szokni, hogy van egy rendszer, abba a rendszerbe neki bele kell illeszkedni. Nem arról van szó, hogy "normális" gyereket csinálunk abból, aki nem az, mert Matyi aztán tényleg csak nagyon kevés dologban tér el a többi gyerektől, ő képes végigülni egy egy órás előadást feszülten figyelve, de a lányom karácsonyi előadása körülbelül két óra volt, azt is végigülte. Vannak Matyinál jóval gyengébb képességű Down-szindrómás gyerekek, akiktől ha elvárunk, akkor jobban teljesítenek. Megpróbálnak részévé válni a csoportnak, mert elvárás az, hogy részévé váljanak. Ez minden gyereknél fontos, a Down-szindrómás gyereknél különösen. Ez a különbség aközött, amikor integrálunk csak úgy és aközött, amikor a normalizációs szabályok szerint integrálunk. Most épp tájékozott vagyok, mert tanulom a tételeket. :) Megragadt az agyamban néhány nagyon erős gondolat: amikor a "normalizációról" tanultam (az integrációnak egy elmélete, ami figyelembe veszi az emberi méltóságot), akkor volt néhány nagyon fontos gondolat, ami sajnos kis hazánkban még mindig nem akar letisztulni: az egyik az, hogy a sérült gyerekből nem akarunk "normálisat" csinálni, elfogadjuk olyannak, amilyen és abban segítjük, hogy közelítsen a normálishoz - képességeihez mérten. A sérült gyereket nem helyezzük segítség nélkül a társadalomba, hadd boldoguljon egyedül, mert arra valószínűleg nem lesz képes. Azonban előfordul, hogy aprócska segítségekkel nagyokat képes lendülni a fejlődésben. Nem vonjuk meg tőle a társadalmat, mert jaj szegény, hanem őt próbáljuk beemelni a társadalomba úgy, hogy segítjük és szükség esetén differenciálunk. Ebben az óvodában ebben a csoportban ez így megy és nagyon hálás vagyok Istennek, hogy az én Matyi fiam ebben a hozzáállásban részesülhet. Az meg, hogy a normalizáció csak külföldön működik, kis hazánkban nem... hát azt sok-sok jó pedagógus bizonyította már otthon is. Csak segítség nélkül küzdöttek szegények...

Még egy érdekesség történt: postán érkezett egy kérdőív az orvosoktól. Nem is tudom, mit mondhatnék... A kérdőívben a diagnózisközlésre kíváncsiak. Férjem mondta, hogy ez otthon volt, de mondták, hogy nekik mindegy, a külföldi példából is le tudják szűrni a tanulságot, legalább látják, hogy ez más országokban hogy működik. Az egészségügy és az orvos társadalom tanulni akar a Down-szindrómás gyerekek szüleitől, az ő tapasztalataikból, hogy fejlődhessenek... Ez a kérdőív egy kutatás keretén belül történik, mert szeretnék, hogy az eredmények összegzése után egyre jobb képzést nyújthassanak a kollégáknak a közléssel kapcsolatban. Hát... ez nehéz kérdés... nekünk nem volt különösebb gondunk, Matyit jól fogadták. Van olyan kérdés, hogy gratuláltak szüléskor? :) Igen, gratuláltak! :) Azt mondta az orvos: Gratulálok, Anyuka, gyönyörűszép kisfiú! :) Mert a mi orvosunk egy nagyon szuper doki bácsi, amilyen világszinten kevés van. :) És hozzáteszem, pereli őt egy anyuka azért, mert nála született a Down-szindrómás gyereke... no comment... én nem fogom perelni. Egy életre hálás vagyok neki, hogy egészségesen született Matykó, figyelt ránk és nagyon előzékeny volt. :)

Míg Matykó oviban volt, elszaladtam ajándékot vásárolni, mert délután születésnapra hivatalosak a gyerekek, majd visszamentem az oviba. A nagy ovisom boldogan köszöngetett a többieknek fogkefével a kezében és hátizsákkal a hátán. :) Nem hagyja, hogy én hozzam a hátizsákot.:) Matykó egyébként is nagyon önálló. Amikor az önállóságról beszéltünk az óvónővel, nevetve legyintett, Őőőő, áááá, naná, hogy önálló lesz. Matyi biztosan! - mondta sűrű bólogatások mellett. :) Tudom, hogy az lesz, mert mindenki elvárja tőle az önállóságot, de ő egyébként is mindent maga akar csinálni. Ő akar öltözni, ő viszi a táskáját, ő eszik, ő iszik, ő, mindent ő... :)

Amikor kimentünk, a gyerekek integettek neki. Körbevették és nagy szeretettel köszöntek el tőle. Volt egy kisfiú, aki követte, kereste a tekintetét, annyira el akart köszönni, hogy otthagyta, amit csinált :) Az óvónő küldte vissza, hogy hozza csak magával, amit otthagyott. Matyi fél-, vagy egy fejjel alacsonyabb, mint a többiek, de úgy tűnik, hogy a fiúk örülnek a társaságának. :) Az én kis törpém. :) Kijött az oviból, széttárta a karjait, mintha azt mondaná, Anyaaa, enyém a vilááág. :)

Az autóban nem aludt el, de utána is nehezen. Folyton énekelte az iáiáo-t. :) Gondolom, ma Old McDonald volt az oviban. Amikor a Wheels on the bus-t éneklik, akkor mindig hazafelé nyomja a swish swish-t és mutatja. Annyira édes, ahogy csücsörít. :)

Egy kis éneklés után autózik... tett bele egy utast, hiszen hogy néz ki egy autó utas nélkül? :)

Lányom átment a szomszéd kislányhoz házi feladatot készíteni, majd együtt elmentek a fiam osztálytársának a szülinapjára. Nagyfiam később csatlakozott, mert annyira fáradt volt, hogy kidőlt, elaludt. Felkelt és nem találta a ruháit, mondtam, hogy akkor most gyorsan rendbe rakja a nagy kupacot, amit már napok óta kerülget, mert valamiért kidobálta az összes ruháját, én meg nem vagyok hajlandó megcsinálni. Ha ő teszi vissza, nem fogja többé kidobálni a szekrényből. Elégedetlenkedett, de megcsinálta. :)

Amikor őt bekísértem, behívtak egy kis teázásra, így nem sokat tudtam takarítani... bár nagyon szerettem volna... mindegy, most ez van, így alakult... Kicsit beszélgettünk, majd hazaszaladtam, legalább felmosni, ha másra nem maradt idő... apa megfürdette Matykót, én felmosás után átmentem a nagyokért és vége is volt a napnak... Nem tudom, más hogy csinálja, de nálunk úgy szalad az idő, hogy az hihetetlen... az egész életünk csak kapkodás... végre lesz egy kis szabadidőnk, mert jön a hosszú hétvége, mennyire várom... :) Most már elég volt az elmélkedésből, megyek tanulni. :)

Szép napot mindenkinek! :)