Nagyfiam reggeli készítés közben meglátta a joghurton, hogy mindegyik dobozon egy állat képe van a tulajdonságaival. :) Képi megerősítés. :) Nem rossz. :) Hiába törekedtem, mégis elkéstünk... mert nincs kulacs, mert nincs lunch-box, mert ez nincs, az nincs... majd amikor az iskola előtt kiszedem a kocsiból Matyit, a nagyfiam átállítja a gyerekzárat. Hát persze, hogy ilyenkor... nem tudtam bezárni az ajtót. Azt hittem, szétrobbanok... végül nagy nehezen sikerült, Matyit addigra már az ovi ajtaját nyitogatta. :) Bement, integetett mindenkinek, én meg jeleztem, hogy nemsokára jövök Matyi táskájával, amit a nagy sietségben otthon hagytam. Kocsiba be, haza, kávét főztem, betettem a kocsiba, irány vissza az ovi. Bevittem a táskát és visszaültem az autóba, már nem akartam hazamenni, tanultam. Az utolsó fél órában látom, hogy Matyi és a csoportja kint van a játszótéren. Végignéztem, mit csinál. Ez a jómadár folyton útnak indult. :) Na ezért sem lehet asszisztens nélkül integrálni. Mert az óvónő nem hagyhatja magára a 15 (itt csak 16 gyerek van a csoportban, de otthon 24-27-30) gyereket és szaladjon Matyi után. Kell az asszisztens! És akkor azt mondjuk, hogy azért nem integráljuk a Down-szindrómás gyereket, mert nem lehet. Hát persze, hogy nem! Úgy nem, hogy nincs segítség. Nem várhatjuk el a pedagógustól, hogy egy gyerekre tegye a fókuszt. De az a plusz ember a többi gyereknek is jól jön, mert azért Matyi nem igényel folyamatos segítséget. Mennyivel jobb, hogy van még egy ember, aki ott van az óvónők mellett? Persze azt is lehetne mondani, hogy menjen csak szegregált intézménybe. De itt annyit fog fejlődni, hogy (közel) önálló életet élhet. Pénzt keres, önállóan dolgozik, adózik az államnak, nem segélyen él. Nem ez lenne a cél? Már megint filozófálok... :)
Visszatérve a tegnapra: amikor épp nem útnak indult, akkor a másik ovis csoportba akart átmenni. Ott a lányok integettek neki, cukik voltak. :) Hát persze, hogy oda akar menni. :) De nem nyert, az asszisztens visszavitte. :) Az óvónő mesélte, amikor érte mentem, hogy látta a lányomat és nagyon izgatott lett. :) A kis uborka... nagyon szereti a testvérét. :)
Hazajöttünk, Matyi aludt, én tanultam, aztán hazahoztuk a nagyokat. A reggeli kulacsmizéria után úgy gondoltam, jobb, ha veszünk egy-egy kulacsot. Elmentünk a Joyces-ba és vettünk még két lunch-boxot és két kulacsot.
Itthon megírták a házi feladatot a lányom osztálytársával. Míg ők házit írtak, apa Matyival mászkált a jó levegőn, én takarítottam és főztem. Annyira kevés az időm most, hogy tanulok az államvizsgára... Hétvégén meg menni kell... Amikor van két percem, kapkodok és takarítok... ez van... de ha sikerül az államvizsgám, akkor végre vége lesz ennek az egész kalamajkának...
Amikor nem tanultak, kicsit báboztak, kicsit ugráltak a trambulinon. :) A nagyok ügyesen mesélték a sztorikat, Matyinak az volt a bábozás, hogy ő kiadta a bábokat, fiam meg visszadobta. A bábszínház függönye egy kicsit felújításra szorul, sebaj, előkaptak egy takarót a gyerekek és már mehetett a móka. :)
De nagyon szalad az idő... elaludtam reggel... ki vagyok merülve... menni kell...
Szép napot mindenkinek! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése