Bevittem a gyerekeket, befizettem Matyi kirándulását, majd 10-re jött a háromgyerekes barátnőm, kicsit kúsztunk a picivel, mert nem igazán akar kúszni. Bár lehet, hogy mászni fog, mert nagyon kutyázik a babóca. Erős legényke. :) Istenem, de jó volt egy kicsikét fejleszteni... de szeretném ezt csinálni minden nap... Édes icike-picike babócákat fejlesztgetni... :) Annyira édes a pici fia, igazi husis baba. :) Nekem soha nem volt ilyen hurkás babócám, annyira édes, olyan igazán gyúrható. :) Kicsit beszélgettünk a barátnőmmel, Istenem... de jól tud esni egy kicsit beszélgetni... kicsit megállni... :) De az idő szalad, dél körül indultam Matykóért. Édes babócám, ott várt engem a többiekkel, pici édesem... :) Olyan picike... szerintem ő a legkisebb a csoportban. :) Megkaptuk az alkotásait, csodaszépek. :) Ezeket az ő icike picike kezecskéivel készítette. :)
Nagyon fáradt volt, a kocsiban elaludt. :) Gyorsan átmentettem és egy kicsit tanultam... már amennyire el lehet ilyenkor mélyülni... fél órát kerestem a tűzőgépet (most meg legalább 5 percig a kifejezést magát, teljesen kiesett... jó ez a google...). A fiam elől mindent el kell dugni, mert elhasználja az összes tűzőkapcsomat. :) Most, hogy a tételeket kidolgozom, apa kinyomtatta, én meg összekapcsoltam volna... végül sikerült, juhhéj! :) Már két tételt kinyomtattam. :) Van néhány, ami félig kész van... lassan haladok...
Apa hazajött és elmentünk fogászatra. Az orvos nagyon kedves volt, mondta, hogy ő nagyon gyorsan beszél, reméli, hogy értem. Hát persze, hogy értem. :) Egyébként nem vészes, meg szerintem lelassít nálam. :) A fogászaton kaptam 20% kedvezményt. A fizetésnél kérdeztem a recepcióst, hogy miért kaptam, de nem tudta. Azt hiszem, sejtem... Írországban ugyanis az a módi, hogy mindenki kedvezményt ad, ha megtudják, hogy van Down-szindrómás gyereked. Nem értem, pedig mi mindig büszkélkedünk vele, nem sírunk. Én olyan, de olyan büszke vagyok Matykóra. :) Más anyukától is hallottam már hasonlót, de olyan hihetetlen... Tényleg nem szenvedünk Matyi miatt, nekünk Matyi egy áldás. Na, mindegy... azért jólesett a figyelmessége. :)
Hazafelé bementünk a Moldovába, vettünk Marlenka golyót. :) Hát persze, hogy már a helyszínen elfogyott. :) Itthon a szokásos... osztálytárs, trambulin... megfőztem a spenótot... isteni lett. :) Ezentúl a Moldovában vesszük a spenótot. Aztán jön a vita, eszem, nem eszem... nagyfiam ma sem ette meg az iskolában, amit csomagoltunk... ha nem eszik, akkor olyan, mint aki megkattant... de nem lehet rávenni, hogy egyen, mert szét van esve. Apa megfogta és leültette az asztalhoz. Persze határozottan fogta meg, ettől a fiam még jobban sírt... mert jaj szegény, őt leültették... de miután evett, visszatért az én okos, ügyes nagyfiam. Nem értem, miért jó az neki, hogy mindig szétesik, de teljesen. Azt sem tudja, hol van. Ha tudtam volna, hogy nem evett, nem kapott volna Marlenkát. Eldöntöttem, hogy minden nap megnézem az autóban, hogy evett vagy nem. Míg nem ette meg az ebédjét, addig nem léphet be a házba. Nem lehet vele bírni olyankor...
De elszaladt az idő, menni kell...
Szép napot mindenkinek! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése